dávid beáll egy x alakú fémszerkentyűbe, ami ... na hogy magyarázzam, két lemez egymás mögött, emberméretű X-et formáz. oldalt tehát lukas. valamint a hasi részen is lukas, és egy függöny zárja ott. az arca, a kezei és a lábfeje kilóg.
na dávid tehát ebbe beleáll, szoros mindenütt, megforgatják, ennyi az egész.
utána egy asszisztensleányka szépen átbújik a hasán keresztül hátulról.
Tényleg dumálni kéne a fickóról.
Mondjuk én magamtól rájöttem szinte az összes trükkjére.
Nincs benne semmi kamera trükk.
A közönség között mindig vannak beépitett emberek.
Amúgy ezt a lottó számos trükköt már régebben a Friderikusz showban is megcsinálta egy csaló.
Én véletlenűl láttam a dolgot és nem értem a trükköt. Copperfield azt nyilatkozta, hogy nincs trükk ez valójában egy kisérlet volt. Szóval a német közszolg. tv-ben (ZDF) a szokásos "Wetten was..." programmban a nyár elején D.C. megmondta az október13.-i lottószámokat. Ezt leirták és egy ládába zárták. Az irást aláirta a műsorvezető T.Gottschalk és egy közjegyző. A ládát a közjegyző lepecsételte, körbe viasszal stb, majd még egy másik ládába tették. Azt hiszem a közjegyző őrizte és most a mult szombaton a lottóhúzás után 1 órával a tv-ben felnyitották. Ezt is láttam. Valóban a korábban, kihúzott lottószámok voltak benne. Fejtse meg a titkot aki tudja.
Felhoznam egy kicsit, mert most olvasom, hogy nemreg volt valami lottoszamos hokuszpokusz, amirol nem sokat tudok; hatha van a vonalban valaki, aki hozza tud szolni.
Ugy hallottam, a trukkok szepsege a bamulatos egyszerusegben van, valamelyik felemelos jateknal pl. egy kozonseges ipari targonca(!) allt a fuggony mogott es nyult be a fuggonyok hasitekainal a delikvens ala. De azon sem lepodnek meg, ha kiderulne, hogy a "leleplezo" musorok mogott is o all, es valojaban megsem olyan egyszeruek a dolgok.
tutter komolyan mondod, hogy az muanyag volt es volt vagas?
mert akkor mennyiben sztar ez az ember? tevetrukkel en is el tudom tuntetni a vonatot... bazze, ez akkor NAGYON gaz.
es a kinai nagy fal is egy SZAR (legocskabb, leggagyobb) tevetrukk volt??? ilyet mar 50 eve is tudtak csinalni a teveben... ez gaz... :( ez egy kokler.
Valamelyik régebbi tévéshowjában volt egy jelenet, ami arról szólt, hogy a közönség első sorában ülő gyereket felemelte úgy, hogy a tenyerét a gyerek fejére helyezte. Na már most egyszerűen volt egy vágás, vagy másik kameraállás, ami után az élő gyerek kicserélődött egy jól láthatóan műanyag gyerekre, amit Copperfield már könnyen felemelhetett félkézzel. Ez nem csak a tévétrükk miatt durva, hanem azért is, mert a színházban ülő többi pár száz ember is beépített kellett, hogy legyen...
Ezek után azt gondolom, hogy nem riad vissza attól, hogy 30 emberrel közrefogja az Orient Expresst
a Szabadsag-szobor eltuntetese hihetetlen ugyes trukk szerintem. a lenyege az, hogy egy nagyon lassan forgo entitason az ember nem erzi, hogy forog. ha ezt ki akarod probalni, utazz el Pozsonyba, a hires pozsonyi hid tetejen levo etterembe, ami baromi lassan ugyan, de forog. de ezt te nem erzekeled, csak percek utan eszmelsz fel, hogy arrebbmozogtal.
a Szabadsag-szobor trukk ugyanezen az elven ment. a kozonseget olyan helyre tettek, ami bol csak egy iranyba, a Szabadsag-szobor iranyaba lehetett latni. aztan ezt a kilatast letakartak, par percig bohockodassal, hokuszpokusszal elvontak a figyelmet, aztan, amikor ujra fellebbentettek a fatylat, a kozonseg mar tok mas iranyba nezett. ez a magyarazata annak, hogy kesobb megis "visszavarazslodott" a szobor, tehat nem maradt "eltunve". :)
az RTL Klubon fel eve lement buvesztrukkoket leleplezo sorozatban mondtak, hogy az ilyen kaliberu illuzionistak IGENIS hasznalnak tevetrukkoket, megha az nem is vagasi (Copperfield szerint video-)trukk. tehat peldaul tank eltunteteset a kamera mozgatasa segitsegevel oldottak meg.. egy elefant eltuntetese tukrokkel megoldhato, viszont en arra lennek kivancsi, hogy a vasuti kocsi es a repulogep (korbefogva emberekkel) hogy tortent.
ne ma' az legyen a megoldas, hogy MINDEN ember beepitett volt! akkor ugyanis silany az egesz! szoval? tudjatok?
Szerintem David Copperfield abban nagy, ahogy ezt az elavulóban lévő műfajt aktualizálja, tömegprodukcióra formálta a bűvészetet. Trükkjeinek szinte mindig látványosan egyszerű megoldása van, de olyan ügyesen csomagolva adják elő a show keretében a trükköket, hogy némelyikre szinte lehetetlen rájönni. Azt mondhatni, hogy egy produkció során 90%-ban fontos a látványosság és figyelemlekötés, és 10%-ban a trükk kivitele. Az egyik legfontosabb eszköze Copperfieldnek, hogy a műsor során a néző nem tudja, hogy melyik pillanatban fog a trükk bekövetkezni.
Sajnos ahhoz, hogy Copperfield ilyen világhírnevet szerezhessen, nem egyszer használnia kellett az igazi tömegcsalást, azaz a videótrükköket. Lebilincselő tévéműsorai közt újra és újra felbukkannak tévétrükkök, így tud olyan hatásos mutatványokat bemutatni, amik felkeltik az emberek érdeklődését, és elmennek élőben is megnézni.
Én ott voltam a néhai BS-ben, és tényleg lenyűgöző volt az előadása élőben is. Igaz a mutatványok kb. felére hazafelé menet kis gondolkozással rá lehetett jönni, vagy már ott helyben látszott valamiért a megoldás. Pl. a repülés Copperfield módra sem más, mint ügyes játék a kötelekkel és a háttér színével. A műsor alatt végig lehetett tudni, hogyha a következő számban megint visszahozzák azt a csillogó-tarka háttérfüggönyt, akkor köteles trükk jön. Nem egyszer a kötél is megcsillant a reflektorok fényében!
Valamelyik újságban olvastam, hogy az egyik tanítványa leleplezte a trükkjeit. Majd utánanézek. Állítólag kamerával, fényekkel buherál, a Szabadságszobor esetén pedig valami mozgó állványra állította a nézőközönséget és egyszerűen elmozdult az egész bagázs.
Január 16-án lesz a BS-ben David Copperfield show. Én szeretem, és asszem el is megyek megnézni. Persze nem ezt akartam közölni, ez csak a bezezetõ volt.
Ennek kapcsán a következõ témák merültek fel bennem, amirõl lehetne beszélgetni. Talán egy topic alatt.
1. Tudja valaki, hogy milyen mûsorral fog fellépni? (A mûsorszámok részletes leírása érdekelne.) Errõl persze nem sokat lehet beszélgetni, valaki vagy leírja, vagy nem. De ez érdekelne lejobban. Meg hogy érdemes-e megnézni egy ilyet élõben, vagy jobb a TV. Tudniillik olyan jegyet nem lehet kapni, ahonnan 5 méterrõl nézhetem, mint a kamera. Szóval, megér-e mondjuk tíz rongyot a móka.
2. Lehetne beszélgetni arról is, hogy vajon hogyan kivitelez DC egyes trükköket. Öteleteket várok tehát trükkök megoldására. Lehet, hogy vannak a Törzsasztal tagjai között önjelölt (vagy esetleg profi) bûvészek, akik tudnak néhány választ. Persze aki tudja, az valószínûleg nem modja el, de hátha mégis.
3. Úgy általában, ki szereti David Copperfield-et vagy egyáltalán a bûvészetet? Én azt hiszem, hogy mindenki kedveli ezt a mûfajt, de hátha mégsem. Nyilatkozzatok!
U.i.: Nekem volt egy Rodolfo bûvésztáskám, de abban nem szerepelt, hogy hogyan lehet repülni vagy mondjuk eltüntetni a Statue of Liberty-t.