Én is küldtem egy smst, és nekem vissza is jeleztek (igaz, csak ma reggel), hogy fogadták.
Nem valószínű, hogy csaltak volna. Különben valamelyik nap a Fókuszban bemutatták, hogy mi történik a beérkezett smsekkel, meg hívásokkal, több szűrőn is átmegy, meg hitelesítik is az adatokat. Fair játék volt, el kell fogadni az eredményt! :-))))
Bunda: szinte kizárt, hogy egy cég azzal foglalkozna, hogy üzenetek százezreit nyomatná! :) Gondold végig, mekkora volt a különbség. Ahhoz, hogy biztosak lehessenek magukban, vagy 300 e. szavazatot kellett volna küldeniük. Ez annyi pénz, hogy nem érdemes erre költeni.
Bunda inkább a telefonok számlálásánál, meg - amit említettél - fogadásánál lehetett. Ha volt ...
Teljesen egyetértek veled, hogy ég és föld volt a két járték. A BB után a játékosok között erősebb volt a haverság-barátság, mint a játék közben kialakult nézeteltérések, unszimpátia. Még a Pongó-Iti duó is képes volt kibékülni és bár soha nem lesznek barátok, talán még haverok sem, de nem ellenségek.
Ezzel szemben a VV-ben az ellenségeskedés volt a főszereplő és ott többen ki nem állhatják egymást.
Egyébként én mindkét fiú győzelmét el tudtam volna fogadni, de egy kicsit inkább Majkának szurkoltam. Lehet, hogy a stílusa nyersebb és kevésbé inteligens a viselkedése, de Szabolcs esetében nem felejtettem el, hogy többször is fogadkozott, hogy kihívja Lorenzót, de végül mégsem tette meg! A gyenge ellenfelet választotta mindig és ebben hasonlított Györgyire.
Én sajnos nem zárom ki a bunda lehetőségét. Ugyanis első perctől kezdve téma volt, hogy Szabolcsot nagyon nyomja egy dohányipari cég, ami elég tőkeerős ahhoz, hogy szavazzon veszettül. De ez csak sejtés.
Ami viszont tény: tegnap egy szavazatot küldtem el sms-ben, méghozzá Majkára, kb. 30 perccel a vége előtt. A visszaigazolás a 0690621010 (azt hiszem erre kellett küldeni) ma reggel megérkezett:
"Üzenetét technikai okok miatt nem tudtuk továbbítani, ez az üzenet díjmentes volt!"
Azaz nem érkezett be a Majkára leadott szavazatom! És vajon hány szavazat nem érkezett még így be és kire mentek azok a szavazatok?
Lehet, hogy véletlen, de felettébb gyanússá tette a dolgot számomra.
Egy másik érdekes dolog: vettem egy Vitamax City (Vodafone) kártyát és a leírásában a következő áll:" A 1792-es számra küldött sms-ek díjmentesek."
Azaz Vodafone-ról ingyen lehetett szavazni. Ha ez igaz, akkor a BB haszna kisebb, mint gondolhattuk.
Én baromira örültem, hogy a Szabi nyert! Hozzáteszem, hogy nekem sem tetszett a stílusa sokszor, de nem rossz ember, csak esetlen. Ezzel a pofival :-) és testel egy határozott férfias fellépéssel óriási lenne a srác...
A viselkedését én is félénkséggel magyaráznám. A legnagyobb hiba, hogy nem állt ki maga mellett, hanem +próbált magára erőltetni valami mást. Az a "szia fogkefe, szia ágy..." jelenet nagyon meleg volt. Nekem ciki volt otthon...:-)
DE! A VV-ben elnézést a kifejezésért, de válogatott tahók voltak. Ennyi öntelt, GONOSZ, önző embert egy rakáson nem is tudom láttam-e valaha.Ez tökéletesen kiderült este is. Ahogy ezek viselkedtek, azt a gúnyt, rosszindulatot, ahogy a Györgyi, Niki nyilatkozott, hogy kinek drukkolnak, hogy a végeredmény tudatában, oda nem mentek volna a Szabihoz... Undorítóak voltak. Röhelyes, hogy talán a Lorenzo volt az egyetlen, aki kicsit vágta, hogy azért embernek kéne maradni. (A Nórinak és Hajninak nem volt különösebb baja Szabival). A Majkát is bírtam, Ő egyszerűen csak túl lőtt a célon, de nagyon nagy szerepe van abban, hogy a Szabi egyáltalán még játékban volt.
A Többiekről jobb nem is beszélni... Láttátok azt a talán utsó vitát amit Györgyi rendezett a villában Szabival? Hát le a kalappal Szabi előtt, hogy kibirta szinte szó nélkül!!!
Összességében az én véleményem az, hogy Szabi-t nem lehet egy napon említeni egíikükkel sem és ezért lógott ki a sorból a kezdetek óta. Én a végeredménynek köszönhetően visszanyertem a hitem, hogy azért sok normális ember van :-)
A VV első pár hetében, mintha közvetítést láttam volna valami elmegyógyintézetből....
Számomra a BB sokkal emberibb volt!!! Elég csak ahogy egymással viselkednek a házon kivűl. Nem tünt fel valakinek rajtam kivül az a szeretet Renátó arcán, ahogy Bálint arcát megsimogatta?
Szóval a lényeg a VV-ben 1 ember volt akivel talán baráti kapcsolatba kerülhettem volna és az Szabolcs (esetleg Majka)
A fentiek persze szubjektív dolgok, de erről szól a topic nem?:-)
eredeti kék izzó nagyon drága, ha lehet kapni..
meg aztán igy olyan árnyalatot csináltam, amu nekem tecc..
nem vagyok sajna szerelő,de egy ügyesebb bárki meg tudja csinálni:))
Ja hogy Te csináltad s.k.? És egy 3 hetes Clioval is bevállalnád? Én így már lehet, hogy nem... azt hittem, szervízben csinálták, kicserélték eredeti kék izzókra.
hali!
szóval, lehet kék,zöld, stb izzófestéket kapni.
mifelénk 790 Ft, és kb 500 égőre elég.
saját tapasztalat:ugyan ráirják, hogy jó fényáteresztő.én azért a gíári 2.5W izzókat lecseréltem 5W ra.
ja, és árnyalatokat is lehet festeni, attól függ,mmilyen vastagon fested!
az enyém szép lett, nekem tecc:))
Szerintem sem baj, hogy másképp vélekedünk, senki sem egyforma :-))
Szabolcs nyert, a BB-ben Évi, kész. Majd jön a BB2 meg a VV2, lehet izgulni az újabb lükékért :-))))) Bár szerintem a 2. kör már nem lesz annyira izgalmas, meg nézett.
Én épp Németországban voltam, amikor ment a német BB 2., illetve 3. része, mit ne mondjak egyre gyatrább lett... a szereplők is kevésbé voltak érdekesek, meg a feladatok is. Meg talán már az emberek is unták az egészet. Nem is lett több forduló, szerintem nálunk is csak 2 lesz.
:)
Sok mindent másként látunk, de ez talán nem is baj.
Én a nagy számonkéréseit sem értettem soha! Nem értette, hogy miért szavaznak rá. Holott Ő is szavazott valakire, és az soha nem kérdezte meg, hogy ezt miért tette. Valakire kellett! Az meg benne van a pakliban, hogy többen látták úgy, hogy Rá.
Azt, hogy okos, nem vitattam (ne menjünk bele az intelligencia boncolgatásába, mert az azért nem itt kezdődik! :) ). Talán Ő volt a legokosabb. De szerepet játszott. Rájött, hogy produkálnia kell magát, és majkásodott. Csak nem állt jól Neki! :)
Nekem nem tetszett! De nyert, és számára ez a lényeg! És csak gratulálhatok, mert tényleg éles, taktikus "harcban" győzött! :)
Szerintem ez nem sunyiság volt, hanem félénkség... ő nem olyan, mint Oki, vagy Majka, hogy ő akar mindíg a középpontban lenni. Most jogosan kérdezhetnéd, hogy akkor mi a fenéért jelentkezett a műsorba? A pénzért. De akkor sem volt magamutogató, inkább egy picit visszahúzódó. De teljesen korrekt, emberséges volt. Jók voltak a meglátásai, intelligens volt és megfontolt. Soha senki nem fúrt a háta mögögtt, és senkin nem akart keresztültaposni. Ezek az értékelendő tulajdonságok - szerintem.
A legfőbb kifogásom a srác ellen (de ezt sokan szóvá tették), hogy nem néz az emberek szemébe. A kiválasztásnoknál a kötelező duma alatt végig sunyított. Meg máskor is.
És a viselkedésével, szövegeivel legtöbbször Majkát idézte. :)
Hát, lehet. De Szabolcsban is megvan minden olyan emberi tulajdonság, ami érték a mai világban. Legalábbis nálam az ilyen típus a nyerő, nem pedíg az Oki, meg Majka-félék. Nagyon örülök, hogy ő nyerte meg!
Nézőpont kérdése! Nekem csalódás. :)
Már eleve az, hogy Ők hárman maradtak a végére.
Nem a valós emberi értékek számítanak, mert akkor Hajni és Nóri is ott lett volna a végén: :)
"Györgyi repült, ahogy egy boszorkánynak seprűstől illik." :-)))))) Úgy látom, Neked se Györgyi a kedvenc! :-))
Szerintem is Majka nyer, bár Oki is esélyes. Szabolcs meg nem... :-((((
BB: Annyira örültem, hogy Évi nyert! Az utolsó pillanatig biztos voltam benne, hogy Bálint nyer, de ez így potitív meglepetés volt :-))) Kíváncsi vagyok, betartja-e a fogadalmát, odaadja-e a fiúknak a fél-fél millát...
Láttátok Szabi+Zsani éneklését? Nem valószínű, hogy nagy énekesi karrirt fognak befutni :-))))))
Phoere, mut jelent a neved melletti "Invisible" felirat? Ilyenkor nem látod, ha küldök üzenetet?
Alapvetően Évikének szurkoltam, de az utóbbi napokban átpártoltam a Bálintra. Ennek fő oka az volt, hogy amikor a srácok felvetették, hogy a győztes adjon fél-fél misit a veszteseknek Évi undorítóan viselkedett. Megérdemelte volna az alapján, hogy egy büdös buznyákot se nyerjen. Elöször közölte, hogy Ő nem, mert neki adósságai vannak és kell a pénz. Amikor Bálint megdöbbenve mondta neki, hogy azért nem biztos, hogy Ő nyer és akkor ugye jól jöhet, Évi közölte hogy. "Rohadjatok meg, adok nektek fél milliót!" Kijött belőle a pénzsóvárság, irigység nagyon-nagyon csúnyán.
Hozzáteszem szerintem Bálintnak így, hogy vesztett talán több pénze marad, mintha nyert volna.:-) Renátó és Bálint amúgy is kiskirályok lesznek szvsz egész életükben. Bálint baromi ügyes gyerek, Renátó eddig is életművész volt...
Klassz srácok. Nagyon sok szeretett van bennük...
Szóval végeredményben jól alakultak a dolgok...