Tudodm, de le ne írd! ;-))))) Ezek szerint mindjárt eltűnsz tőlem? Nemááááááá! :-))) Nincs kedved azt csinálni, amit múltkor, amire azt mondtad, hogy mégse jött be annyira. De most más... :-))
Én elfogadom, az egyik olyan nyert, aki győzelmét el tudom fogadni, még ha egy kicsit jobban is szurkoltam a másiknak. Okiét nem tudtam volna elfogadni. Györgyiről ne is beszéljek.
Én is küldtem egy smst, és nekem vissza is jeleztek (igaz, csak ma reggel), hogy fogadták.
Nem valószínű, hogy csaltak volna. Különben valamelyik nap a Fókuszban bemutatták, hogy mi történik a beérkezett smsekkel, meg hívásokkal, több szűrőn is átmegy, meg hitelesítik is az adatokat. Fair játék volt, el kell fogadni az eredményt! :-))))
Bunda: szinte kizárt, hogy egy cég azzal foglalkozna, hogy üzenetek százezreit nyomatná! :) Gondold végig, mekkora volt a különbség. Ahhoz, hogy biztosak lehessenek magukban, vagy 300 e. szavazatot kellett volna küldeniük. Ez annyi pénz, hogy nem érdemes erre költeni.
Bunda inkább a telefonok számlálásánál, meg - amit említettél - fogadásánál lehetett. Ha volt ...
Teljesen egyetértek veled, hogy ég és föld volt a két járték. A BB után a játékosok között erősebb volt a haverság-barátság, mint a játék közben kialakult nézeteltérések, unszimpátia. Még a Pongó-Iti duó is képes volt kibékülni és bár soha nem lesznek barátok, talán még haverok sem, de nem ellenségek.
Ezzel szemben a VV-ben az ellenségeskedés volt a főszereplő és ott többen ki nem állhatják egymást.
Egyébként én mindkét fiú győzelmét el tudtam volna fogadni, de egy kicsit inkább Majkának szurkoltam. Lehet, hogy a stílusa nyersebb és kevésbé inteligens a viselkedése, de Szabolcs esetében nem felejtettem el, hogy többször is fogadkozott, hogy kihívja Lorenzót, de végül mégsem tette meg! A gyenge ellenfelet választotta mindig és ebben hasonlított Györgyire.
Én sajnos nem zárom ki a bunda lehetőségét. Ugyanis első perctől kezdve téma volt, hogy Szabolcsot nagyon nyomja egy dohányipari cég, ami elég tőkeerős ahhoz, hogy szavazzon veszettül. De ez csak sejtés.
Ami viszont tény: tegnap egy szavazatot küldtem el sms-ben, méghozzá Majkára, kb. 30 perccel a vége előtt. A visszaigazolás a 0690621010 (azt hiszem erre kellett küldeni) ma reggel megérkezett:
"Üzenetét technikai okok miatt nem tudtuk továbbítani, ez az üzenet díjmentes volt!"
Azaz nem érkezett be a Majkára leadott szavazatom! És vajon hány szavazat nem érkezett még így be és kire mentek azok a szavazatok?
Lehet, hogy véletlen, de felettébb gyanússá tette a dolgot számomra.
Egy másik érdekes dolog: vettem egy Vitamax City (Vodafone) kártyát és a leírásában a következő áll:" A 1792-es számra küldött sms-ek díjmentesek."
Azaz Vodafone-ról ingyen lehetett szavazni. Ha ez igaz, akkor a BB haszna kisebb, mint gondolhattuk.
Én baromira örültem, hogy a Szabi nyert! Hozzáteszem, hogy nekem sem tetszett a stílusa sokszor, de nem rossz ember, csak esetlen. Ezzel a pofival :-) és testel egy határozott férfias fellépéssel óriási lenne a srác...
A viselkedését én is félénkséggel magyaráznám. A legnagyobb hiba, hogy nem állt ki maga mellett, hanem +próbált magára erőltetni valami mást. Az a "szia fogkefe, szia ágy..." jelenet nagyon meleg volt. Nekem ciki volt otthon...:-)
DE! A VV-ben elnézést a kifejezésért, de válogatott tahók voltak. Ennyi öntelt, GONOSZ, önző embert egy rakáson nem is tudom láttam-e valaha.Ez tökéletesen kiderült este is. Ahogy ezek viselkedtek, azt a gúnyt, rosszindulatot, ahogy a Györgyi, Niki nyilatkozott, hogy kinek drukkolnak, hogy a végeredmény tudatában, oda nem mentek volna a Szabihoz... Undorítóak voltak. Röhelyes, hogy talán a Lorenzo volt az egyetlen, aki kicsit vágta, hogy azért embernek kéne maradni. (A Nórinak és Hajninak nem volt különösebb baja Szabival). A Majkát is bírtam, Ő egyszerűen csak túl lőtt a célon, de nagyon nagy szerepe van abban, hogy a Szabi egyáltalán még játékban volt.
A Többiekről jobb nem is beszélni... Láttátok azt a talán utsó vitát amit Györgyi rendezett a villában Szabival? Hát le a kalappal Szabi előtt, hogy kibirta szinte szó nélkül!!!
Összességében az én véleményem az, hogy Szabi-t nem lehet egy napon említeni egíikükkel sem és ezért lógott ki a sorból a kezdetek óta. Én a végeredménynek köszönhetően visszanyertem a hitem, hogy azért sok normális ember van :-)
A VV első pár hetében, mintha közvetítést láttam volna valami elmegyógyintézetből....
Számomra a BB sokkal emberibb volt!!! Elég csak ahogy egymással viselkednek a házon kivűl. Nem tünt fel valakinek rajtam kivül az a szeretet Renátó arcán, ahogy Bálint arcát megsimogatta?
Szóval a lényeg a VV-ben 1 ember volt akivel talán baráti kapcsolatba kerülhettem volna és az Szabolcs (esetleg Majka)
A fentiek persze szubjektív dolgok, de erről szól a topic nem?:-)
eredeti kék izzó nagyon drága, ha lehet kapni..
meg aztán igy olyan árnyalatot csináltam, amu nekem tecc..
nem vagyok sajna szerelő,de egy ügyesebb bárki meg tudja csinálni:))
Ja hogy Te csináltad s.k.? És egy 3 hetes Clioval is bevállalnád? Én így már lehet, hogy nem... azt hittem, szervízben csinálták, kicserélték eredeti kék izzókra.