Másfél évtizede Londonban először járva szinte a legnagyobb újdonság és élmény volt számomra a hajózható csatornarendszer a városban és mint megtudtam az egész országban. Be is fizettünk ilyen hajókázásra, amivel pl. keresztülmentünk az állatkerten (ahol a látogatók egy hidon mentek át a csatorna felett).
Ezek a csatornahajók úgy úsznak át az utak alatt, hogy kétoldalról csak pár centi hely maradt a hídboltozat falazata és a hajó között. És érdekes volt látni azokat a bérelt hajókat, amit egy-két család bérelt és a zsilipnél apuka kiugrott és nyitotta-zárta a zsilipkapukat.
Mennyivel izgalmasabbak lettek volna a földrajzórák, ha nem a mangánbányászatról kellett volna tanulnunk, hanem ilyen érdekességekről! Dehát a tanáraink nem nagyon lépték át az országhatárt, nem voltak személyes élményeik.
Pár hónapja beszéltem egy emberrel: nemrég ment nyugdíjba, hatvanvalahány éves, és büszkén és örömmel mesélte, hogy végre megvalósította a fiatalkori álmát: vett egy kis hajót a Balatonon.
Csak úgy ne járjunk, mint az apukám meg a nagynéném. Gyerekkoromban, emlékszem, mindig azt mondogatták, hogy ha majd nyugdíjba mennek, rendezik és felcímkézik atyám dunai hajósként köbméterszám készített diáit. Apuka 79, nagynéni 72, és ne tudjátok meg, micsoda káosz van még mindig a diás fiókban... :)
Jaj, azt (az egyik azt) olvastam úgy harmincöt évvel ezelőtt. Egy család meg tán egy kóbor fiatalember hajótöréskor beszorul egy gumi mentőcsónakba, és irtózatos időn át hánykolódnak az óceánon. Nyers halat esznek, ponyvában felfogott esővizet isznak. Arra nagyon emlékszem, hogy a végén, amikor egy hajó végre megtalálja és kimenti őket, egyszer csak észreveszik, hogy a hajósok udvarias távolságra húzódnak tőlük - a szaguk miatt.
Akárhogy gondolkodom, gumicsónakos könyvem legfeljebb hajótöréses sztorival van. De ezt a Hollandia bédekkert úgyis továbbadom, mert nekem persze már megvan.
Konkrétan nem, de ezer példát tudok arra, hogy míg az egyik iskolában az ellenőrzőhöz csatolták a formanyomtatványt, amelyet kitöltve mindenki ment, amerre látott, a másikban a hótt frusztrált iskolaigazgató a tanévkezdés napjaiban tábolyultan kapkodott a telefonhoz, hogy mi legyen a sportolókkal, a nyelvtanulókkal, meg a zenészekkel. Ezt _nem_ lehet egy ekkora rendszerrel csinálni, mint a közoktatás.
