"Kínosan hasonló példákra azért nehéz volna rátalálni"
A kereszténység minden idők egyik legszinkretistább vallása. Csak azért nem látjuk ezt, mert eltűntek azok a vallások, aminek az elemeiből összegyúrták.
A legismertebbek a Mithrász, az Ízisz-Hórusz és a Sol Invictus kultusza. Volt idő, amikor a kereszténység egy volt ezek közül, csak éppen a legjobban sikerült. Mindenki könnyebben megtalálta belőle azt, ami lelki szükségleteinek megfelelt. Legalábbis könnyebben, mint a többi, rivális kultuszban.
Mithrász a döntben esett ki. :-))
"A fő cél a néptömegek megnyerése volt, akik a hellenizmus idején még eksztázisba estek, ha bikát áldozhattak Apollón templomában."
Én úgy látom ezt a folyamatot, hogy a hellenisztikus kulturális tér összenyitotta a különféle törzsi eredetű vallásokat, átitatta őket az antik filozófiával, és amelyik magába tudta ezt fogadni és nmeg tudott újulni, az képes volt kielégíteni a megváltozott kulturális közeg intellektuális és kultikus igényeit. Így lett az óegyiptomi vallásból Ízisz és Hórusz kultusza, a párszizmusból, a manicheizmusból és a zoroasztrianista filozófából és kultuszokból a Mithrász-hit és a judaizmusból a kereszténység.
Szerintem a kereszténység sikerreceptje annak köszönhető, hogy sikeresen ötvözi a judaista vallás és az antik filozófia morális tanítását.
Még inkább annak tartották Szamariát, ahol az idegenből betelepített babiloniak utódai a maguk képére alakították át a zsidó vallást. Galilea népessége részben szintúgy nem a régi törzsökös zsidók leszármazottja volt; de hogy ez a vallásgyakorlatukban is érződött -e, arról konkrétan nem tudok. Talán a hitehagyottsággal függött össze a jelző (erre éppen az evangéliumokban is volna utalás), talán a júdeaiak valamiféle partikuláris gőgjével.
Jézus istenségének kérdése némiképp független attól, hogy már az első keresztények is az alapító feltámadását hirdették. Nem mintha csak János evangéliuma szólna az előbbiről; a másik három szintén ezt sugallja, nem direkte, hanem jóval inkább képi-példabeszédes formában.
a sántító elméletnek annyiban had adjak mankót a hóna alá, hogy egyrészt Galilea Izraelen belül a pogányok földje nem túl pozitív elnevezéssel bírt anno, másrészt Jézus Istenségének kérdése már tényleg nem akkor és ott, hanem sokkal inkább kisázsiai elterjedése után lett fontos kérdés, ahol eleve nem az underclass zsidók tették magukévá, hanem a hellén műveltségű pogányok, akik a saját világ és istenképüket ösztönösen belevitték új vallásukba. kicsit olyan ez mint a tyúk vagy a tojás paradoxona. vajon azért fogadták-e el jézust mert hasonlított (hasonítható volt) pl. mitrászhoz, vagy a messiás várás kvázi benne volt a birodalom feszültségektől, válságjelenségektől terhes levegőjében.
A párhuzam szvsz ott sántít, hogy a keleti misztériumvallások vagy akár a feltámadott Oziriszéhez hasonló történetek 'helyi használatra' készültek, senkinek nem jutott eszébe egy üdvtörténet keretébe ágyazni őket. De nem fölös dolog vizslatni a tényleges eseményeket: ha az evangéliumok nem lódítanak, a kereszténység nem hellenisztikus vagy napkeleti környezetben született, hanem az underclass, monoteizmusban szigorúan hívő zsidók világában. Kilenctizenegy ezt biztosan nem írná alá, pedig ennek eldöntése nem teizmuson vagy ateizmuson, hanem szimpla történeti forráskritikán múlik.
az átlaghoz képest én mélyenhívő reformátusnak számítok, ennek ellenére, vagy épp emiatt szeretném megjegyezni, hogy a korabeli hellén világban nagyon erős volt azoknak a misztériumvallásoknak a szerepe, amiknek középpontjában tényleg sokszor innennézve jézusi tulajdonságú, és életükben ill. halálukban is rokon héroszok voltak. elég ha mitrászra gondolunk, akinek eredetileg a mai karácsony volt az ünnepe. az hogy nem ismerjük őket épp azért van, mert pont a hasonlóság miatt a konstantini államegyház minden erővel azon volt, hogy a konkurenciát kitörölje az emberek fejéből. ilyen értelemben tényleg igaza van 9/11-nek. a zsidó és a hellén hitvilág egyébként összeférhetetlen forrásaiból táplálkozott egyidőben, de akár úgy is értelmezhetjük hogy mivel az igazság sokoldalú, felfedezték hogy ezek az irányzatok ugyanannak az igazságnak fejezik ki a látszólag ellentmondó oldalait. én ezt szerves fejlődésnek és nem valamiféle "LEGO"-zásnak látom. kár hogy a zsinatok korában nem készültek hangfelvételek vagy jegyzőkönyvek, mert így túl nagy atere a spekulációnak és sokszor sértő ahogyan beállítjuk munkájukat.
Az Isten atya megfeszített isten-fia ezeknek tökéletesen megfelel, hiszen ezer éve ilyen sztorik népesítették be a hitvilágukat.
Kínosan hasonló példákra azért nehéz volna rátalálni; de a fentebbi mondat éppen nem magyarázná, hogy a korai keresztények a nagy térítő hév mellett miért 'találtak ki' egy képekben beszélő, teológiailag megbonyolított vallásrendszert. A fő cél a néptömegek megnyerése volt, akik a hellenizmus idején még eksztázisba estek, ha bikát áldozhattak Apollón templomában.
A "civilizációs hátrány" kifejezést nem használtam és tiltakozom is ellene
Értem, ezért is tettem zárójelbe. Hogy az iszlám efféle hátrányban lenne, az főleg az adott történelmi környezettől függ. Amikor a XVI. századra végleg megrottyant a keresztény univerzálé eszménye és megkezdődtek a háborús nagyhatalmi politika évszázadai, az oszmánok állama kihasználhatta Európával szemben a maga szervezettségét. Némileg egybevethető volt az állapota a középkori keresztény világgal, a szultán birodalmában is mindenkinek megvolt a rögzített helye a társadalom működésében, mint a fogaskeréknek a gépben. Ha valaha is hatékony működésre lennének képesek a mostani, nem egy helyen még ótvaros diktatúrák alatt nyögő muszlim országok, a rögzült társadalmi hagyományok és a vallás alighanem nagyobb integráló erőt juttatna nekik annál, mint ami ma Európában tapasztalható. De lehet, hogy ez ott is csak utópiának számít.
"Jézus "Istenné avatásán" nem a zsinatok búzgolkodtak, hanem legkésőbb János evangéliumának írója valamikor 100 környékén."
János evangéliumának hozzácspása a szinoptikusokhoz egyértelműen azt a zsinati koncepciót tükrözi, hogy minél szélesebb körben nyitni kell a birodalom pogány, sőt nem annyira hellenizált népei felé. Az Isten atya megfeszített isten-fia ezeknek tökéletesen megfelel, hiszen ezer éve ilyen sztorik népesítették be a hitvilágukat.
A zsidók örökkévaló és láthattlan egyistenének hitével legfeljebb a Szentlélek kompatibilis. De mivel velük sem akart a kereszténység szakítani, kompromisszumként találták ki a Szentháromságot, ahol Jézus ugyan az Atya fia, de az idők kezdete előt született, Isten és nem teremtmény.
A "civilizációs hátrány" kifejezést nem használtam és tiltakozom is ellene, mert szerintem az iszlám van civilizációs hátrányban a zsidó-keresztény kultúrkörhöz képest. De ez nem függ össze az istenkép "fejlettségével". Ha Allah törvényeit nem Mohamed és törzsi környezete találja ki, hanem pár keresztény szerzetes, akik eretnekségükben úgy döntenek, hogy Jézus kiemelése a prófétaságból tehertétel az istenképen, akkor az iszlám a maga fejlett istenképével is lehetne a tolarencia és a szeretet vallása. Persze, akkor nem iszlám lenne.
Olvastam valahol egy olan hipotézist, hogy Mohamedet a zsidók "bérelték fel", hogy az erős és befolyásos kurejsz törzset térítse Mózes hitére.
Ez nyilván erős nagyotmondás, de a zsidó (és keresztény) vallás tiszteletben tartását Mohamed épp a politeista arab törzsekkel szemben hangsúlyozta. Ez a tisztelet persze nem terjedt ki a velük szembeni önvédelem hirdetésére, annak tűzzel-vassal kellene folynia a Korán szerint.
A mai fundamentalista-terrorista mozgalmak valójában tartják magukat ehhez; csak az 'önvédelem' fogalmának kiterjesztése kell ahhoz, hogy bőszen hadakozó keresztesekről, szent városokat megszálló Nagy Sátánról vagy rabló cionistákról (nem pedig zsidókról) beszéljenek. A dzsihád ezen túl belső harc, amit a hódítások során soha nem erőltettek, inkább beszedték a fejadót; elvégre alapjában véve mindenki muzulmán, előbb-utóbb maguktól is rájönnek erre. Ha meg nem, hát bűnben tévelyegnek, míg el nem jutnak a pokol bugyráig, emiatt kár meghódítani őket.
A kereszténység megosztottsága nagyon jót tett az iszlám hódítók érdekeinek 638-ban, 711-ben, 1187-ben és 1536-ban egyaránt.
Vice versa a keresztényeknek 1980-ban és 2003-ban..:)
Jézus "Istenné avatásán" nem a zsinatok búzgolkodtak, hanem legkésőbb János evangéliumának írója valamikor 100 környékén. Végtére az ókori zsidó próféták mártíromságától a keresztények a mártíromság értelmével különböztették meg Krisztusét; így a kereszthalálnak és feltámadásnak az együttese már a legkorábbi keresztény tanításnak is a magját alkotta, minden teológiai értekezés nélkül is. Komolyan venni mindezt nyilván hit kérdése, ebből a szempontból talán szót érdemel a 'civilizációs hátrány' is: ti. hogy a fönti világhoz képest ez a lenti minden szempontból relatív és bizonytalan. Európa a maga hódításai folytán mégis a világ fölébe emelkedett, talán, mert az egyéni szabadság és a gondolati sokszínűség mozgatta meg, ahogy arról stalk-r is írt.
Félreértés ne essék, én is s kereszténység tanítását érzem magamhoz közelebb állónak, de klasszikus judaizmus egyik lehetséges folytatójának. Az iszlámot alapvetően nem látom sokkal többnek, mint a törzsi szerveződésű Arábia kodifikált szokásjogának, ami vallási köntösben jelent meg, és néhány tehetséges hadvezér elterjesztette a fél világon. tanítását tekintve az eredeti üzenet kisiklatása.
Ettől függetlenül istenképét tekintve letisztultabb, mint a Jézus szerepével és a Szentháromság problematikájával évezrede küzdő kereszténység. De ez az én szemeben - szemben az előző bekezdéssel - nem értékítélet, csak ténymegállapítás.
"Mas kutatok szerint - es en ezt elfogadom - az iszlam az ebionita keresztyen szarnybol fejlodott ki. Erdekes konyvek jelentek meg errol es a Discovery-n is volt egy ilyen anyag bemutatasa, par eve."
Érdekes lenne ezt megtárgyalni valahol. Valószínüleg igazad van, én csak kontár vagyok, messze nem értek úgy a teológiához, mint a történelemhez. Alapvetően zavarban lennék, ha hirtelen meg kellene mondanom, hogy a nesztoriánusok mit tanítanak másképp, mint a jakobiták vagy a koptok. Azt, hogy az iszlám innen származik, nagyrészt onnan vezettem le, hogy Jathribban, ahol megszületett, a természethívő arabokon kívül zsidók és monofizita, de főként nesztoriánus keresztények éltek.
Mohamed és teológiával foglalkozó követői nyilván az ő tanaikból merítette az örökkévaló egyisten hitét.
Közismert, hogy Mohamed a Hidzsra után elrendelte, hogy innentől Mekka felé kell fordulni ima közben. Az már kevésbé ismert, hogy azelőtt Jeruzsálem felé fordultak. Olvastam valahol egy olan hipotézist, hogy Mohamedet a zsidók "bérelték fel", hogy az erős és befolyásos kurejsz törzset térítse Mózes hitére. Aztán a dolog pár éven belül önjáróvá vált és elszabadult.
Ki mit tud erről? Végül is az arábiai és közel-keleti zsidók nagy része iszlám hitre tért, úgyhogy ez nem is olyan offtopik.
nagyon érdekes a felvetésed, ezzel együtt én hosszútávon gyümölcsözőbbnek látom azt az irányt amit a keresztyénség választott. arról nem is szólva hogy irányzatok, egymással sokszor nagyon is éles ellentétben álló irányzatok vannak az iszlámon belül is sííták és szunníták, a zsidóságon belül is, csak távolról nézve tűnnek egységesnek. még az amúgy tutyimutyi langyosvíz buddhizmus is jó sok pártra szakadt az évszázadok során. viszont épp a fejlődés szempontjából nagyon inspiráló tud lenni, ha gondolatainknak van egy működő ellenpólusa. hatalmas szellemi energiák szabadulnak fel egy konkurens elmélettel vívott harcban. épp a buddhista kolostorok gyakorlata jut eszembe elsőnek, amikor a fiatal szerzetesek úgy gyakorolják magukat a dialektikában, hogy előbb egy egy állítás védelmére kelnek, majd egyszercsak helyet cserélnek ellenfelükkel és a másik oldalt kezdik bizonyítani. vagy pl. olvastam egy a II világháború előtt megjelent könyvet amelyet egy amerikában élő kínai írt a kínai kultúráról. ő azt fejtegette milyen jó hatással volt a fejlődésre két, egymással ellentétes filozófia a konfuciánus vallás(rendszerető, hatalommal szemben tisztelettudó, passzív) és a csan másnéven zen buddhizmus (öntörvényű, paradoxonokban gondolkozó, aktív) együttélése a birodalmon belül. lehet hogy katonapolitikailag egy minél nagyobb, minél egységesebb politikai rendszer a nyerő, de épp szellemi szempontból európa bizonyította az ellenkezőjét. az más kérdés hogy időnként ennek a szabadságnak meg kell fizetni az árát. az iszlám világnak épp az lehet az egyik nagy problémája (amely hatásaiban kisugárzik az egész világra) hogy nincs a huszonegyedik századhoz igazítható fejlődőképes vallása. persze európának meg már lassan semmilyen vallása sincs.nem gondolod?
"A rabbinikus zsidó vallásból, a nesztoriánus és monofizita kereszténységből új vallás született: az iszlám. Az iszlám az istenképet tekintve csak jelentéktelen engedményeket tett, inkább a tanításán keresztül hódít. A kereszténység megosztottsága nagyon jót tett az iszlám hódítók érdekeinek 638-ban, 711-ben, 1187-ben és 1536-ban egyaránt."
Mas kutatok szerint - es en ezt elfogadom - az iszlam az ebionita keresztyen szarnybol fejlodott ki. Erdekes konyvek jelentek meg errol es a Discovery-n is volt egy ilyen anyag bemutatasa, par eve.
Ha már átmentünk vallásfilozófiába, hallgassátok meg egy kívülálló (ateista) véleményét is:
A kereszténység (az istenképet és nem a tanításokat illetően) elképesztő hátrányban van a zsidó vallással és az iszlámmal szemben. Pontosabban szólva hátrnyba került, amikor Jézust zsinatok sorozatán át istenné emelte. Persze erre nyilván szükség volt, hogy a keleties vagy egyéb politeista vallások híveit könnyebb legyen meghódítani. Teológiai oldalról ugyanolyan engedmény volt, mint a sátán "bevezetése" Mithrász híveinek, a Madonna-kultusz az Ízisz-imádóknak, karácsony napja a Sol Invictus híveknek, vagy a karácsonyfa a természetimádó elta és germán népeknek.
Csakhogy ezekért az engedményekért cserébe a kereszténység nagy árat fizetett. Szinte születése óta a teológiai ellentétek tépázzák, szinte évszázadonként jön egy vaskos eretnerkmozgalom, ami nem egyszer egyházszakadásba torkollik.
A rabbinikus zsidó vallásból, a nesztoriánus és monofizita kereszténységből új vallás született: az iszlám. Az iszlám az istenképet tekintve csak jelentéktelen engedményeket tett, inkább a tanításán keresztül hódít. A kereszténység megosztottsága nagyon jót tett az iszlám hódítók érdekeinek 638-ban, 711-ben, 1187-ben és 1536-ban egyaránt.
Inkább csak egy feltételezhető gondolkodásmódra próbáltam utalni. Az antitrinitáriusok nem kis részben épp a zsidó hagyományokig mentek vissza, amikor egy letisztult képpel megfestett Istent tiszteltek. Amazok, az iszlám híveivel együtt elképzelhetetlennek tartanák, hogy egy mindenhatóként tisztelt lény keresztre feszítve, emberek kezétől haljon meg. Megmutatkozik ez talán a két keleti vallás rítusaiban, az alávetettség érzetében, hogy ti. 'minden J.hv.tól/Allahtól rendeltetett'; a predesztinációt más néven ugyan, de ezek a tanok is ismerik. Mármost Szervét mindezzel szemben mégis keményen elvetette az eleve elrendelést, a bevett érvvel (ti. a bűn csak az ördögtől eredhet, Istentől nem). Talán az ellenzéki hitújító kényelmes pozicíójában volt; talán a képzetek erősebbek voltak a bibliai alapozásnál, mikor kidolgozta a hittételeit és tagadta a Háromságot. De nem véletlen hoztam föl példaként: Szervét után az unitáriusok egy relatíve tekintélymentes egyházat hoztak létre. Ha vannak is dogmatikus alapigazságok, azok valahol a méreteik ellenére is eltörpülnek a belső hitbéli meggyőződéshez képest; a jézusi tanítás épp ezen a fronton újított nagyot a Törvénnyel meg az i-betűvel. S ha a 'személyiségképlet' és a 'mindenhatóság' között kellene kapcsolatot keresni, akkor a feltételezett logika nem feltétlen vág egybe az efféle belülről jövő istenkereséssel, mutatná ezt talán épp a fenti példa is.
"Tán a lehetséges teológiai következtetés volt riasztó Kálvinék számára, ti. hogy Isten mindenhatóságának hangoztatása a Szentháromság tagadásával nyomatékosulhat."
ezt nem értem. isten mondjuk így személyiségképlete milyen viszonyban van mindenhatóságával? Őrá éppen az a szabály érvényes, hogy nincs rá szabály, alkatától függetlenül mindenható a hívő ember szemében, nem? azonkívül szuverenitása minél nagyobb hangsúlyt kap annál jobb egy protestáns szemében. az unitarizmus egy fajta redukciós logika következménye lenne, Istenről lefejt minden emberek által ráaggatott sallangot, babonát, néphagyományt, egyházi tanításokat, segítőtársakat, szenteket, Máriát, angyalokat, végül magát az Isten Fiát is, amíg csak Ő marad egyedül, minden mindenekben? a kálvinizmus akkori formájában nem tűrte a különvéleményt, könnyen dobálóztak pl. az antikrisztus jelző alkalmazásával. nem egy felvilágosult protestáns egyház hadakozott egy sötétségbe ragadt katolicizmussal, hanem egy a saját hitében legalább olyan vaskalapos módon kapaszkodó, azt élet-halálkérdésnek tekintő filozófia. sokat kellett szkanderozni, amíg ez megváltozott.
A 'kis pápák felemelkedésének', ahogy írod, legszemléletesebb példájaként általában Szervét Mihály megégetését emlegetik. Tán a lehetséges teológiai következtetés volt riasztó Kálvinék számára, ti. hogy Isten mindenhatóságának hangoztatása a Szentháromság tagadásával nyomatékosulhat. Akárhogy is, a megszülető unitarizmusnak sajátja lett ezek után a dogmák elvetése, a személyes megközelítés előtérbe helyezése, Genfben éppúgy, mint Tordán.
Honnan veszzük, hogy volt-e egyátalán egyiptomi fogsága a zsidóknak, mármint a zsidó vallási szövegeken kívül? Nincs rá más kortárs forrás. Ehhez képest kissé eröltetett dolognak érzem, hogy képesek vagyunk beazonosítani egy ennyire vitatható esemény idejét.
Szerintem nem a zsidók jöttek Egyiptomból, hanem a vallásuk (bizonyos elemei). Persze a papi kaszt egy részével együtt. Ezért alkottak a leviták a többiektől elkülönült, csak egymás között házasodó csoportot.
A Timaosz név az egyiptomi Dedumosze görög megfelelője. Dedumosze a 13. dinasztia 36. uralkodója, aki a turini királylista szerint Kr. e. 1457–1444 között uralkodott. Az ő idejében szabadult meg Izráel az egyiptomi rabszolgaságból.
Ezzel ugyanaz a baj, mint azzal az elmélettel, hogy valaki betoldott a középkorba háromszáz évet. Ha Ramszesz uralkodása kétszáz évvel korábban volt, akkor pl. Kádésznál hogyan állította meg a Hettita újbirodalom terjeszkedését, mielőtt az egyátalán megkezdődött volna? Meg aztán az Ámenhotepek dinasztiája, akik a Ramszesz előtti dinasztiát alkották, hogyan harcoltak a hükszoszokkal 150 évvel ramszesz előtt, ha azok akkor még megt sem jelentek a térségben?
Molnár János tanulmánya (Najahuha hívta fel rá a figyelmet a parthus topikban)
Champollion I. Sesonk fáraó politikai hadjáratának leírását, közelebbről a meghódított városok névkatalógusát tanulmányozva, a 29-es névgyűrűt „Juda ha malek”= Juda királyságának olvasta. I. Sesonk tehát elfoglalta Juda királyságát. 1Kir. 14,25–26 és 2Krón. 12,2–9 arról tudósít, hogy Roboam uralkodásának 5. évében Sisák fáraó elfoglalta és kifosztotta a templomot. Champollion és őt követve mind az egyiptológusok, mind a bibliai történészek Sisák fáraót azonosították I. Sesonk fáraóval, aki a 22. dinasztia megalapítója volt. Edwin Thiele bibliai kronológiája szerint I. Sesonk, vagyis Sisák fáraó hadjárata Kr. e. 925-ben történt.
David Rohl viszont a fennmaradt városlisták tanulmányozása során rájön arra, hogy a 29-es névgyűrű olvasata nem Juda, hanem JAD = a király keze, vagyis egy olyan városról van itt szó, ahol egy ismeretlen uralkodó emlékoszlopot állított fel. Továbbá felfedezi, hogy I. Sesonk városlistáján izráeli és nem júdai városokról van szó. Ilyenképp az 1Kir. és 2Krón., valamint a karnaki portál városlistái két különböző hadjáratról tudósítanak. Következésképp I. Sesonk és a bibliai Sisák nem azonos személyek …
A Manetho történetíró munkásságára épülő eddigi kronológia átrendezésében szerepet játszott a Wadi Hammamatban talált Graffito-genealógia, a Nespaherenhat obeliszk genealógiája és Ptah isten főpapjának memphisi genealógiája. Egybevetve ezeket a genealógiákat, újraértékelve a karnaki portál hieroglifáinak jelentését Rohl arra az álláspontra jut, hogy a bibliai Sisák nem Sesonk fáraóval, hanem II. Ramszesszel azonos, ugyanis a 19. dinasztia uralkodói nem a XIII. században uralkodtak, hanem a X. században. A beszámolók csupán II. Ramszeszről tudósítanak, hogy hadjáratot vezetett Jeruzsálem ellen, s a várost bevette. II. Ramszeszről tudjuk azt is, hogy leányai „Sysa”-nak becézték. A héber szentíró ezt a becenevet veszi át a Kir. és Krón. tudósításában. Sysa = II. Ramszesz = a héber Sisák.
A bibliai kutatás számára Rohl új kronológiája, az egyiptomi birodalmak és dinasztiák új időrendi felosztása több szempontból is lényeges. Ha II. Ramszesz nem a XIII. században, hanem a X. században uralkodott, egyértelmű, hogy II. Ramszesz nem lehet a kivonulás fáraója … a régészetileg is tarthatatlan XIII. századi kivonulásdatálás megbukik … a Biblia tudósítása szerint (lásd: 1Kir 6,1, Bir. 11,26, Józs. 5,6 lókusokat) a kivonulás Kr. e. 1446-ban volt … A pátriárkák történetének datálásánál abból a földtani eseményből, közelebbről földrengésből és vulkanikus kitörésből kell kiindulnunk, aminek következtében kialakult a Holt-tenger és elpusztult a Taurus hegységtől kiinduló, az Akabai öblön túlra lenyúló földtani hasadék Holt-tenger környéki vidéke. Jack Finegan amerikai kutató szerint ez a földtani jelenség Kr.e. 1900-ban (±) történt. A Biblia szerint ekkor pusztult el Sodoma és Gomora (1Móz 19), s mindez azokban az években történt, amikor Isten megígérte, hogy Sárának jövő esztendőre fia fog születni (1Móz. 18,9-15).
Ha ezt a földtani eseményt igazoló dátumot elfogadjuk, s figyelembe vesszük az egyes bibliai tudósításokat, akkor a következő időrendi táblázatot készíthetjük el:
Ábrahám kb. 1940-ben érkezett Kánaán földjére, József Kr. e. 1683-ban került Egyiptomba, 1671-ben lett alkirály, 1663-ban kezdődött az éhség, Jákób 1662-ben ment Egyiptomba, az egyiptomi rabszolgaság ideje 215 év, a kivonulás Kr. e. 1447-ben ment végbe, miként arról az 1Kir. 6,1 is tudósít. Ennél az idői táblázatnál viszont fel kell figyelnünk arra a buktatóra, hogy 2Móz. 12,40 szerint az egyiptomi tartózkodás ideje 430 és nem 215 év. Josephus Flavius is úgy tudja, hogy a 430 év nem csupán az egyiptomi tartózkodás éve, hanem beleszámláltatik a pátriárkák kánaáni vándorlásának ideje is. „Xanthiko hónap 15. napján hagyták el Egyiptomot, 430 évvel azután, hogy Ábrahám atyánk megérkezett Kánaánba, és 215 évvel azután, hogy Jákób felment Egyiptomba”. A LXX is 215 évi egyiptomi tartózkodásról tud. A 2Móz. 12,40-et így fordítja: „és Izráel fiai tartózkodása, vagyis az az idő, amit Egyiptom földjén és Kánaán földjén éltek, 430 évig tartott”. Következésképpen töretlen kronológiai vonal áll előttünk, ha megállapítjuk, hogy 2Móz. 12,40 esetében a masszoréta szövegből kimaradt az „és Kánaán földjén” kifejezés.
Ha a felállított bibliai időrendi táblázatot összehasonlítjuk a Rohl-féle új kronológiai táblázattal, akkor a Biblia által leírt történetek a következőképpen kapcsolódnak az egyiptomi eseményekhez:
A kutatók csillagászati úton állapították meg, hogy I. Neferhotep, a 13. dinasztia uralkodója Kr.e. 1540-ben lépett trónra. Maga a dinasztia kb. Kr.e. 1632-ben kezdte el uralmát Egyiptomban. József alkirállyá történő kinevezése ilyenképp a 12. dinasztia idején történik, 1671-ben, III. Amenemhet fáraó korában. III. Amenemhet Kr. e. 1682-ben lépett trónra, és 1635-ig uralkodott. Az ő idejében történtek azok az események, amelyekről a Biblia a hét bő esztendő és a hét szűk esztendő eseménykörében számol be.
Artapanus, a Kr. e. III. században élő zsidó történetíró Eusebius és Kelemen egyházatyák írásaiban fennmaradt munkáiból értesülünk arról, hogy az a fáraó, aki nem ismerte Józsefet, vagyis rabszolgaságra vetette a hébereket, Palmenothesz volt, aki Kessan várost és egy templom építését rendelte el. A fáraó személyének azonosítása még tisztázatlan, Kessan viszont azonosítható az egyiptomi Kesz-szel a Nílus keleti deltájában. A BH-ban ez Gósen, amit a LXX szintén Kessannak fordít.
Artapanus szerint Mózes Palmenothesz idején született, ennek lánya, Merrisz nevelte fel, aki később férjhez ment egy Khenephres nevű fáraóhoz. Khenephresz az egyiptomi Chaneferre név görög megfelelője. A 13. dinasztia fáraói közül egyetlen egy fáraó viselte ezt a nevet: IV. Chaneferre Sobekhotep, aki Kr. e. 1529–1510 között uralkodott. Mózes a vele való konfliktus miatt menekült el Egyiptomból, s csupán a fáraó halála után tért vissza, amikor Egyiptomban Manetho szerint egy Timaosz nevű fáraó uralkodott.
A Timaosz név az egyiptomi Dedumosze görög megfelelője. Dedumosze a 13. dinasztia 36. uralkodója, aki a turini királylista szerint Kr. e. 1457–1444 között uralkodott. Az ő idejében szabadult meg Izráel az egyiptomi rabszolgaságból.
Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk" (Róm 10:9-10).
kedves dupla
ugyan már teljesen off-ok vagyunk e helyen ezzel a témával, de azért csak nem moderálnak ki bennünket egy kis teologizálásért. hogy mennyire volt tekintélyelvű a reformáció (pontosabban a reformáció kora, merthogy igazából ez a lényeges szerintem), épp a sokszínűsége mutatja. sokkal egyszerűbb volt ui. új egyházat alapítani, mint egy egyházon belül megélni a sokszínűséget. ahogyan az lenni szokott, amivel nagyon harcol az ember, szép lassan azzá válik. az egy pápával szemben észrevétlenül sok kis pápa kezdett el felcseperedni, akik ugyan a bibliára hivatkoztak ugyan, de igazából csak a saját bibliaértelemzésüket védték tűzzel vassal. nagy volt az előrelépés a tisztánlátás felé, de a reflexek még sokáig katolikusak voltak a szó rosz értelmében (remélem nem voltam sértő). a társadalom nem tűrte a különvéleményt, viszont meggyőződése saját igazságában adta a kohéziós erejét is. ez volt persze a zsidóság tragédiája is azzal együtt hogy akkoriban ők sem voltak semmivel toleránsabbak, csak a rosz végén voltak a botnak. azt én sem gondolom hogy az eleve elerendelés tana és a térítő hév nem fér meg egy szívben, végülis pál apostol akinek a leveleiből ezt a dogmát elsősorban kifejtjük minden volt csak nem renyhe. a nagy hitigazságok általában a paradoxonok családjába tartoznak és attól függően mi van a környezetükben egy társadalmon, vagy akár egy ember fején belül, sokféle irányban kiforgathatóak. egy angol pl. nyugodtan gondolhatta azt, hogy neki istentől eleve elrendelt feladata a világ meghódítása, a civilizáció terjesztése a barbár népek "becsatornázása". egy magyar a török időkben a túléléshez szükséges erőt kapta attól a gondolattól hogy minden de minden isten kezében van, még saját akarata, sorsa, jövője is. egy acélrácsból való ketrec borzasztó lehet a tengerparton, de milyen biztonságos a cápáktól hemzsegő vízben! számomra mint református számára, a kereszthalál épp annak a bizonyítéka, hogy mivel én magam képtelen vagyok istennek tetsző életet élni Isten maga gondoskodott a szabadulásomról még mielőtt megszülettem volna. még hitet sem tudok magamban generálni az ő kegyelme nélkül. épp ahogyan a zsidók történelme is kiábrázolja... filosz
Visszatérünk itt az alapgondolathoz, miszerint Luther és Kálvin tanításaiból nem egy felülről eredő, tekintélyelvű mozgalom bontakozott ki. A predesztrinációval együtt Kálvin Genfben ragaszkodott a puritanizmushoz, így tettek Amerika első angol-skót telepesei is. Másként gondolkodtak a holland kereskedők vagy Burgundia hugenottái; alapesetben nem vagyok benne biztos, hogy az eleve elrendelés tana nem fér meg a térítési lendület mellett. Néha nagyritkán átkapcsolok az egyik itthoni tv-adóra, amelyiken Pat Robertson show-műsorait ültetik át magyar nyelvre. Az imában ott ritkán kérnek; ellenben gyakran adnak hálát azért, ami van. Lehet, hogy katolikusként nem tudom pontosan megfogni mások élettapasztalatait; de a predesztrináció mögött a korlátlan hatalmú Isten képe jelenik meg, akihez az alapvetés szerint egyedül a hit útján lehet eljutni. A kereszthalál, a bűnök megváltása számomra így részben érthetetlenné válik; de hogy meg lehet -e pontosan érteni, emberi szemmérték szerint magyarázni, az azt hiszem, felekezettől függetlenül kérdésként vetődhet fel.
kedves dupla! nem jártam még amerikában, de jó húsz évvel ezelőtt, mikor először voltam egy pünkösdi gyülekezetben (hitetlen, de kiváncsi emberként) a tanítás lényege épp a szabad akaratra építő megtérésre hívogatás volt. a sors, talán az isten iróniája hogy én hitetlenként kb két órát vitatkoztam egy sráccal a szabad akarat számomra tapasztalati alapon elfogadhatatlan voltáról. lehet hogy bizonyos távlatból összemosódnak a dolgok, de a sikerteológia (aki Istennek tetsző életet él az gazdag és egészséges lesz az áldás következtében) elutasítja az eleve elrendelést, éppen azért tud olyan aktív és térítő lenni mert feltételezi hogy az ébredés a hitrejutás nagy százalékban vagy épp teljes mértékben missziós technika, ha úgy vesszük manipulációs stratégia kérdése. egy kálvinista megvallja a hitét ha kell sőt szenved is érte ha rákényszerítik, de nem próbálja meg a hitét erőszakos vagy multilevel marketinges módszerekkel terjeszteni. ha van evolúció a különböző felekezetek túlélése és térhódítása tekintetében, ez az attitűd hosszútávon akár végzetes is lehet, bár ami rövid távon hatásos az hosszútávon megbosszulhatja magát. én pl. két évre rá megtértem és élő hitre jutottam abban a biz. pünki gyülekezetben, most mégis boldog és öntudatos reformátusként élem az életem, a predestináció védőszárnyai alatt.
Nem hiszem hogy az Ószövetséget nem tartotta volna Szent Istentől ihletett anyagnak, bármilyen ellenséges volt is a zsidókkal, inkább csak a kirostált műveket tartotta emberi és nem égi eredetűeknek.
A szemléleten lehet a hangsúly. Kétféle hit szerint Isten vagy megújította szövetségét a világon immár minden néppel vagy felbontotta a régit, hogy helyébe újat teremtsen. Ez utóbbi értelmezésben komoly szerep jut az istengyilkosság vádjának, amit Luther nem győz hangsúlyozni a zsidókkal szemben.
ha "Luther mozgalmának" a "zsidófalóság" lett volna a fő irányultsága akkor se a szombatosok, se azok a neoprotestáns mozgalmak nem származtak volna belőlük amikre utalsz.
Éppen ez magyarázza a kettőséget. Mai szemmel felettébbe "szélsőségesnek" tűnik, amit Luther a zsidókról írt, de a protestantizmus a maga lényegéből adódóan túllépett azon, hogy egyetlen ember határozza meg a gondolkodásmódját. Alkalmasint ez különböztette meg őket a katolikusoktól, nem mintha amazok nem lettek volna képesek a megújulásra.
Ez volt talán a megújulás ára?
A mából nézve erre talán könnyebben lehet választ adni, mint ezelőtt száz vagy kétszáz évvel. A tiszta kálvinizmus, a tiszta lutheranizmus hívei fogyóban vannak. A világban viszont terjedőben vannak a gyülekezeti szinten működő neoprotestáns egyházak, amik Dél-Amerikában épp forradalmat és harcot hirdetnek, Észak-Amerikában pedig a fogyasztói társadalom pótlékai. A predesztrináció tana teljes érvényre jut; Isten kegye mutatkozik meg abban, hogy Gucci öltönyt és Mercedest juttatott híveinek, akik hálából vasárnaponként rokit lejtenek a gyülekezeti házban.
Lehet hogy én túl szimpla vagyok, de nem értem igazán amit írtál. Az valóban elgondolkodtató hogy épp a Szentírást mint egyetlen, teológiai kérdésekben egyedül mérvadó könyvet "fazonírozzanak" Luther és társai (mert azért itt általában nem egyetlen teológusról van szó), de talán a szigorú szövegkritikai attitűd épp abból a vágyból fakadt, hogy a tiszta igazsághoz minél közelebb kerüljenek. Az eredeti, újszövetségi kánon sem az égből szállt alá, rengeteg hamisnak ítélt irat közül válogatta ki az arra (önmagát) illetékesnek látó zsinat. Luther tudomásom szerint Jakab levelével is gondban volt, mivel az nem az ő szája íze szerint árnyalta a hit és a hitből származó cselekedetek viszonyát az embernek az üdvösség felé vezető útján. Nem hiszem hogy az Ószövetséget nem tartotta volna Szent Istentől ihletett anyagnak, bármilyen ellenséges volt is a zsidókkal, inkább csak a kirostált műveket tartotta emberi és nem égi eredetűeknek. Utolsó mondatoddal nem tudtam mit kezdeni, hiszen ha "Luther mozgalmának" a "zsidófalóság" lett volna a fő irányultsága akkor se a szombatosok, se azok a neoprotestáns mozgalmak nem származtak volna belőlük amikre utalsz. Kétségtelen tény hogy a reformáció "kiengedte a szellemet a palackból" vagy inkább a szellemeket a palackból, mivel hitújító (pontosabban hithelyreállító, visszaigazító) munkájához ugyanarra a szabadságra és függetlenségre volt szükség amely aztán a szélsőséges eretneknek is mondható irányzatok kialakulásának is táptalaja volt. Ez volt talán a megújulás ára?
Luther doktor némileg önkényesen kihagyott néhány ószövetségi könyvet (pl. Tóbiás könyvét vagy a Bölcsesség könyvét) a Bibliából és a protestánsok később ezt fogadták el Kánonnak.
A látszat ellenére ennek azért komoly jelentősége is van. A kimaradt könyvekkel Luther hangsúlyt adott annak, hogy nem tartja kontinuusnak az Ószövetséget az Újszövetséggel, annyira biztosan nem, mint a katolikusok. Másrészt pedig a megrögzött zsidófaló Luther mozgalmából fakadt később végső soron a szombatosok szektája vagy azok a neoprotestáns mozgalmak, amelyek némely zsidókhoz hasonlóan a Harmadik Templom leszállását várják az égből.
