Multkor elfelejtettem megírni néhány dolgot, és most a fotókat is pótolom. Párásítani szobahőmérsékletű, ioncserélt vízzel (nem desztillált, nem felforralt és nem is állni hagyott csapvízzel) szoktam. Ezzel kapcsolatban voltak kételyeim, nem okoz-e bármi károsodást, de mivel elég nagy mennyiségben kell és ezt tudom legegyszerűbben megoldani (megveszem), ezzel párásítok. Nem hiszem hogy ez okozna a banánoknak problémát, a többi növény sem panaszkodott még, és a szépen fejlődő banánok is ezt kapják.
Tápoldatozni VitaFlórával szoktam; az előírásnak megfelelő hígításban adom pár napig állni hagyott csapvízhez. Most viszont elfogyott, így lehet áttérek valami másra amit ti írtatok korábban. Marhatrágya sajnos nem megoldható lakásban/erkélyen, csak a műtrágya.
Tanácsaitokat megszívlelve úgy döntöttem, kipróbálom az intenzívenbb locsolást. Igazából nem tudom eldönteni hogy túl sok vagy túl kevés vizet kapnak-e, de mostmár lesz ami lesz. A földjük eddig is mindig nedves volt (a tetejét is ritkán hagytam kiszáradni), de mostmár addig öntözöm, amíg a cserép alján nem kezd szivárogni a felesleg. Amúgy elképzelhető hogy annak ellenére, hogy a föld felszine is nedves volt, mégis kevés vizet kapott a gyökere, ugyanis rendkívül jó vízáteresztő képességű földben vannak. Na majd meglátjuk...
És akkor jöjjenek a fotók.
A haldokló kis Musa nana. Látható a tipikus 'összezáródó', lógó levél, ami már sárgulásnak/száradásnak is indult. Növekedése lassan hónapokkal ezelőtt teljesen megállt, pedig a közepén látszik az új levélkezdemény.
A nagyobbik Musa nana. Kicsit ennek is zárnak és lógnak a levelei, de szépen nő.
Musella lasiocarpa. Eltekintve attól hogy a legújabb levele nem lett hosszabb az előzőnél (és kicsit keskeny is), jól érzi magát. Lehet, az új helyen kicsit kevés fényt kap. Ma áttettem máshova.
Musa basjoo. Ez a kettő közzül a jobban kinéző (a másik mint említettem, régebben csúnyán megégett). Azért ez se üdítő látvány; a szokásos tünetek... A legutóbbi levél még ki se bújt teljesen (az alja még nem nyílt ki), megállt a növekedése. Viszont középen jön az újabb, ma 4 centit tolt ki belőle. Kíváncsi leszek hogy a mától intenzívebb öntözés segít-e, vagy épp hogy megöli...
A korfui, beazonosítatlan szerzemény. 2 napig volt bőröndben, ahoz képest elég életerős. Szinte egyszerre hoz 4 levelet (ebből 3 csonka a visszavágás miatt). Alatta látható a Carpobrotus edulis.
Egy közelebbi kép a fejéről. Bánatomra úgy tűnik, az új levelek nem a korábbi méretet követik (kb 60-70 centisnek kellene lenniük), hanem kicsik, és keskenyek. De legalább 3 satnya után a legújabb szép erős, merev levél, és a színe is megvan végre.
Ilyen lesz ha nagy lesz (nem ezt vágtam ki, de ilyen fajta; a kép szintén Korfun készült)
Én Dwarf Cavendish-nak nézem, de nem értek hozzá. Valaki be tudja azonosítani?
Végül néhány kép a Papagájvirágokról:
Strelitzia reginae
Strelitzia augusta (3 tő egyben)
A fotón elég csúnya sárgának látszik, élőben szebb. Bár a szél kicsit összeszabdalta...
A háromból 2 tő is hoz új levelet.
És végül a Carpobrotus edulis. Próbálom őket szaporítani (tapasztalatom szerint dugvánnyal is megy).
Hasonló a véleményem. A cserépben tartott banánok fél nap alatt kiszáradnak, ezért azokat többször is meg kell locsolni ilyen melegben naponta. A kertészeti növények nincsenek hozzászokva a közvetlen napfényhez ezért azokat edzeni kell, mint a mi bőrünket tavasszal. fél órákkal lehet kezdeni és kell egy két a teljes napoztatáshoz. Az egy nap alatt kinyíló új levelek így is megéghetnek függetlenül attól, hogy az anyatő már edzett.
Nem fognak "összecsukódni" a levelek, ha eleget öntözöd őket és bőséges (mű)trágyázás mellett nem fognak a levelek elszáradni.
A basjoo meg a szabad földben érzi igazán jól magát.
Nem lehetséges, hogy túl nagy a különbség az árnyékos szoba és az erkélybeli tűző nap között? Próbáld meg Rachel hálóval takarni, miután kitetted az erkélyre,maximális pára mellett.Az is baj lehet, hogy melegbe túl hideg vízzel párásítasz és leforrázod a levelet.Nemírod, milyen tápoldatot használsz, milyen dózisba (mert azért a banánt is ki lehet égetni).Ha jó vízáteresztő a talaj,melegbe naponta lehet( kell) öntözni.Nálam egy Basjoo kivételével tűző napon vannak (kiültetve), de még csak pici levélszáradás sincs.Slagról állott vízzel naponta két háromszor kapnak a nyakuk közé.A legnagyobb (és legöregebb)basjoo kicsavarodó levele 4m. magasságba van.
Nemrég regisztráltam, ez az első hozzászólásom. Idén tavasszal kezdtem érdeklődni a banánok iránt, jelenleg lakásban tartok néhányat. Megosztom azóta szerzett tapasztalataim, kérdéseim.
Először is, annak ellenére hogy sok helyen azt olvasom, igen igénytelen, könnyen tartható növények, én egyáltalán nem ezt tapasztalom. Eddigi szerzeményeim:
1) Musa nana (Törpebanán): egy áruházláncban beszereztem két kicsit (olyan 25cm - 500HUF/db), és később egy barkácsáruházban két nagyobbat (60 cm, 3500- illetve a másodikat akciósan 2500-/ db). Már csak egy kicsi és egy nagy van meg belőlük.
2) Musella lasiocarpa (Arany lótuszvirág): eddig ebben vagyok a legsikeresebb. Egy jó 90 centis példányt vásároltam egy fővárosi kertészetben (olyan 5000 forint körül volt). Jelenleg is közel tökéletes állapotban.
3) Musa basjoo (Télálló banán): szintén a fenti kertészetből két darab, 70 centi körüli (1500-/db).
4) egy még beazonosítatlan faj Korfuról (lehet hogy ez is basjoo). Nyaralás alkalmával vadon nővő példányt hoztam haza; kiásva, talaj felett 50 centivel elvágva. A hazautat megsínylette, de 10 nap elteltével elkezdte kidugni a (visszavágás miatt még csonka) leveleket. Most meg olyan ütemben tolja őket, hogy teljesen összetorlódtak: az eggyel korábbiból még csak 20 centi áll ki, de a következő már jön kifele és át is szúrta magát az előző, még összetekeredett levélen. De nem érdekel, csak maradjon meg, majd kinövi...
Eddigi tapasztalataim:
Egyáltalán nem bírják a közvetlen napfényt. Nem csak a tűző napra gondolok, de az én növényeim még ablakon keresztül sem szeretik. Pedig nemrég épp azért költöztem egy hatalmas erkélyes lakásba, hogy ott majd a szabadban tartom őket... Az egyik basjoo-t egyszer tettem ki napra pár órára; az éppen növő új levele teljesen összefonnyadt. Aztán nagy nehezen kitolta, az elszáradt részeket leszabdaltam róla. Azóta (2 hónapja) nem nőtt egy millimétert sem. Talán sokkot kapott a hirtelen naptól. Van ilyen? Pedig előtte szépen nőtt.
Hasonlóan jártam a Musa nana-kkal is (pedig ők még csak nem is voltak a szabadban). Először csak megállt a növekedésük, félbehagyták az új levél kintebb dugását. Aztán lassan az alsó levelek elkezdenek végükről sárgulni, és lassan az egész növény elhal.
Másik tünet, hogy a levelek a levélnyél mentén sátorszerűen lecsukódnak. Ilyen sátorszerű leveleket a Ti fotóitokon is láttam, egyébként gyönyörű, egészséges növények esetén is. Engem mégis zavar; az én kis növényeim levelei még nem olyan súlyosak, hogy ez indokolja az összecsukódást... Musa nana-nál akkor tapasztaltam ilyet, mikor egy napig közvetlen az ablak előtt volt (közvetlen fényt kapott, de ablakon keresztül). Lassan az összes levele összecsukódott, aztán maga a levélnyél is meggörbült, és az egész levél lekókadt. Aztán megindult a sárgulás is. Az a példány ki is ment. Csak találgatom, hogy tényleg a napot nem szereti ennyire, vagy esetleg túl (is) öntöztem? Míg árnyékban volt, szépen nőtt...
Tudom hogy fotó nélkül nehéz diagnózist felállítani, de szerintetek mit csinálhatok rosszul?
Jelenleg a következőket kapják:
- végül is nem merem az erkélyen tartani őket; bent vannak szobában az ablak előtt. (főleg a Musa nana esetében tapasztaltam, hogy kifejezetten félárnyékban fejlődik rendesen)
- remek vízáteresztő képességű talaj (a kipusztult egyedek gyökerét megnéztem, nem-e rothadt ki, de nem)
- gyakori öntözés: régen heti 2-4 alkalom, de mivel szerintem ez ölte meg az egyik nana-t (bár még csak találgatok, lehetett a nap is), most csak heti 1-2 alkalom, melegtől függően
- rendszeres műtrágyázás (levéldísznövényeknek való oldat). Ezt eleinte hetente kapták kis mennyiségben; jónak is tűnt (mindhárom faj szépen hozta a leveleket), de az első M.nana elhalálozása után csökkentettem a gyakoriságot 2 hétre. Kísérlet képpen.
- párásítás/permetezés napi 2-3 alkalommal. Egyedül erről gondolom hogy biztosan használ. Sőt, úgy tűnik az egyhetes korfui nyaralásom alatt ez hiányzott nekik leginkább; még az amúgy tökéletes Musella lasiocarpa-en is jelentkezni kezdtek a fenti tünetek. Most azonban az újbóli párásítás hatására rendbejött; hozott is már egy új, 50 centis levelet (plussz levélnyél).
Sok víz, vagy kevés tápanyag lehet a gond? Szerintem ez a kettő jöhet számításba.
Amint tudok, teszek fel fotókat is.
Egyébként van néhány papagájvirágom is (egy nagy Strelitzia augusta és két kis Strelitzia reginae), majd ezekről is írok. Valamint legújabb kedvencem a szintén Korfuról hozott Carpobrotus edulis (Ice plant, Sour Fig, vagy magyarul talán Hottentotta füge - semmi köze a fügéhez). Ezt az eredetileg Dél-Afrikából származó pozsgást sok helyen (USA, Írország) írtják, mert kiszorít minden egyéb növényt a tengerparti dűnékről, de szerintem szép, egzotikus hangulatot teremtő takarónövény (pl nagy dézsás növények alá). Van korfui kertészetből vásárolt (vicces, hogy valahol tonna szám írtják, én meg 2 eurót fizettem érte), valamint vadon gyűjtött példányom is; szépen nőnek. Itthon még sehol sem láttam.
Síma tápanyaghiány. Az igazi a bőségesen ráhordott szarvasmarha trágya lenne, de ha nincs(nekem sincs) akkor venni kell 5 kg vegyes műtrágyát és hetente azzal is meg kell locsolni a banánt. Egy ilyen tőre kb 2-3 kg elmegy egy évben.
Több tippem is lenne,de azért csak tippek,mert saját banánomon ilyet nem tapasztaltam,kivéve egyszer egy szobai törpebanánon,amikor kiültetve elkapta egy augusztusu jégeső.A szálakra tépett levelek pontosan így száradtak el.
Egyébként okozhatja szerintem más is.Erős szél,ami szárít is,tép is.Túl sok víz kötött talajon.Ekkor a levelek először vizenyősen barnulnak,és csak később száradnak.Erősen nitrogénhiányos állapot,ami banánnál nagyon meszes talajon elvileg lehetséges.De lehet szerintem rossz,levegőtlen talajszerkezet,amiben kevés,vagy soha nem is volt szervestrágya,aztán meglehetősen hasonló képet tud produkálni mondjuk a bórhiány,a káliumhiány szintén levélszéli sárgulással,majd beszáradással jelentkezik.
Ami kizárható,az a rovarkártétel,és a vírusos betegségek.Szerintem ez csak valamilyen ültetési-termesztési-ápolási hiányosság,amit orvosolni lehet.:)
Segítséget szeretnék kérni! Vagy tanácsot a helyes neveléshez. Már 2 éves a basjoom, sikeresen ki is teleltetem, de nem olyan szép, mint az itt látott növények. Az enyémnak a régi levelei folyamatosan száradnak, míg itt szinte a legtöbb levél szép zöld, és ép, még ha a vihar kicsit meg is tépázta. Minden nap öntözöm bőségesen, mégis száradnak a levelek. Szépen hozza a sarjait is. Az anyanövény nem sokkal magasabb, mint tavaly. Pár képen bemutatom, honnan indult és milyen most.... Remélem lesz ötlet a levélszáradásra.
Már írtam, de kb 15 éve mikroszaporítással egy arab országnak itt M.o-n szaporítottak x ezer banán palántát, Aztán az arabok, meg nem vették át és itt kinyomták az egészet a virágboltokba mint törpe banán. Nagy cserépben, kertbe kiültetve a fagyokig 3-m re is megnő. Sok kertésznek, ahol legalább egy évig megfelelő körülményeket lehet biztosítani termőre fordulhat a banánja. Mi -akik legalábbis télen -nem tudunk elég fényt párát, meleget biztosítani 3 év altt érhetjük el a termőre fordulást. A termés ízletes, ehető. A télállóé nem.
Musa nana (magyarul Törpe banán). Többféle latin névvel is illetik.
Nem zebrina (sajnos), A "törpe" amikor jó helyen van ilyen barna foltos leveleket hoz.
Üssétek be a keresőbe a zebrinát és nézzétek meg az sokkal sötétebb színű. Sokkal drágább is és nem is nagyon lehet kapni. A törpét viszont minden kertészet árulja és nagyon hálás növény. Néha terem is.
Ha az,akkor ezek a 15-20 fokok semmiképp sem károsítják,esetleg csak közvetlenül.Max lassabban hozza az új levelet.
A barna pöttyök inkább valami gombás betegség jelei.Akkor alakulnak ki,ha a növény nem szellőzik eleget,és a nap se tudja elpusztítani a gombákat.A gombának meg kedvez a nyirkos,esős,szélmentes,sötét,napsütés nélküli hely/időjárás.
Érdemes lenne valamilyen gombaölőszert bevetni,pl.Champion 50WP-t,vagy mást.
A banánok kint voltak a kertben - mivel tartósan 20 fok alatt van többet az hőmérséklet, így most behoztam őket. Amit megfigyeltem, hogy a törzsén és az új leveleken apró barna pöttyök jelentek meg. Ez a hidegtől lehet vagy valami más okozhatja? Tudok csinálni képet ha kell.