Vigyázzon ám ezekkel a nyelvtani dolgokkal, mert úgy hallottam, még minden érintetlen ott, a Bécsi úton. Állítólag a folyóiratok is a szekrényben. :-)))
Direkt nem vittem, mert nagyon rossz fotós vagyok, és annyit sejtettem, hogy félhomályban, negyven másik ember sarkát taposva, mozgás közben úgyem tudnék értékelhető képeket csinálni. De a Lajta Bélákból például itt fenn van néhány archív fotón:
A Csörsz utcaiban voltam egyszer valami örökségi napok alkalmával. Oda már rég nem temetnek és zárva van. Őserdő nincs, de amugy elég elhanyagoltnak tünt. A vezető szerint egy csodarabi is el van ott temetve és külföldiek szoktak oda menni, előzetes bejelentkezés után.
És vajon voltatok-e a farkasréti 59-es villamos végállomásnál lévő zsidó temetőben? Ott az első 30 méter után olyan őserdő van, ami hihetetlenül járhatatlan. És nem is kis területen. Legalábbis pár éve még így volt és nem hiszem, hogy változott volna. Az első részbe különben most is temetnek.
Nem is tűnt úgy. Inkább önostor. Mert induláskor még a kósza gondolat is fölmerült, hogy szólok, de hát fogalmam sincs a formaegyes futamok rendjéről. :)
Eddig valahogy mindig úgy gondoltam, hogy a mi családi képeink között nincs olyan, amelyik a Fortepannak érdekes lehet, de most kicsit megingott ez a meggyőződésem.
Apukával ma kinyittattam a fényképes szekrényt. Találomra kivettünk két dobozt. Naná, hogy nem az Alduna volt, hanem éppen balatoni vitorlázós fotók úgy 76-78-ból. Őrület, a diák színe mint a vadonatúj képeké, és csodás 15-ösök, B18-asok, B24-esek, meg persze a hetvenes évek férfi/női/gyermek divatja... Eddig valahogy mindig úgy gondoltam, hogy a mi családi képeink között nincs olyan, amelyik a Fortepannak érdekes lehet, de most kicsit megingott ez a meggyőződésem. (Elég vicces, hogy pár év fortepanozás után az ember a családi albumot is milyen más szemmel nézi.)
Mondanom se kell, hogy nem a Vidám Park _helyett_, de képzeljétek, ma régi vágyam teljesült: bejutottam egy csoporttal a Salgótarjáni úti zsidó temetőbe. Elképesztően érdekes volt - "ötven évvel az ember után" érzés, igaz, itt a természet mellett a fosztogatók is erősen kivették a részüket a pusztításból. Az meg egészen hihetetlen, micsoda építészeti kuriózumokvannak az őserdőben.
Valamikori bankházba többször próbáltam, sikertelenűl, bejutni. Viszont ma se tudom, hogy mik azok a kinyúló vas traverzek a tetején. Egyszer talán képet is tettem be róla, az annoba, de senki nem válaszolt. :-(
(A mesét 1868-ban, 145 éve publikálta August Schleicher német nyelvész – ő volt az első, aki rekonstruálta az indoeurópai alapnyelvet. Azóta is ezt a történetet használják a rekonstrukció újabb és újabb pontosításához, mint ami a cikkben is szerepel.)
Más. Voltam ma bent a Váci utca/Vörösmarty tér sarkán az egykori banképületben, mert hálistennek holmi vásár van benne, be lehet menni. A rekonstruált terekbe nem, csak a modernekbe, de nagyon érdekes az is. Egy ortodox városvédő valószínűleg elájul majd a láttán, de nekem tetszett a modern átrium. Nem járt arra esetleg valaki fotómasinával?
És ha már, bementem a CBA által szétbarmolt alsó-Váci utcai házba is, amelyiken az a rémületes akvárium van. Nem mondom, belülről annyiból jobb, hogy legalább nem lehet a külsejét látni, de amúgy elég kaotikus. Retrós rajzok az üvegburkolatokon, alsó-közepes olajfestmények (!) felaggatva a lépcsőház falára, közben meg helyenként tisztességesen látszanak az eredeti szerkezetek, a nyers tégláig visszabontva, és vannak alázatos, minimalista belsőépítészeti megoldások is. Mintapéldája annak, amikor a jó építész frontálisan ütközik a rossz ízlésű megrendelővel, és az előbbi nagy szomorúan elfogadja az utóbbi pénzét.
