Már csak ezért se lehet a mai Székesfehérvár. De ezen kívül is ezer bizonyíték van, hogy a királyi székhely Fehérvárnak semmi köze a mai Székesfehérvárhoz. Amit az MKI az odacsempészett királyi csontok körüli hazudozással bohóckodással művel, az meg tiszta szégyen. Az MKI nem más mint az MTA kaftánosai bocskaiba bújva.
Kis kiegészítés: a japánok Koreából keltek át eredetileg. Koreaiak voltak.
A koreaiak pedig mindmáig egyértelműen szkíta származéknak tartják magukat.
A mai Uráli népek lakhelye csak egy nagyon rövid, mintegy 100-150 évben volt megfelelő lakhely, ahol tartósan fenn lehetett maradni. Egyébként ez a hely alig lakható, a lótartás gyakorlatilag lehetetlen, másszóval ezen a helyen sem kultúra, sem nyelv, pláne lovaskultúra nem alakulhatott ki, egyszerűen lehetetlen. Oda szorulni lehetett. Még az ún Dél-Szibériai részeken is csak temetkezési nyomok vannak, szkíta, hun vagy magyar lakhatási régészeti emlékeknek nyoma sincs. Temetkezésre kiválóan alkalmas volt, nem jártak arra emberek, jeges volta miatt sok minden épségben maradhatott, ezért temetkeztek oda.
Nem tudni, hogy az uráli népek, akiket finnugornak hazudnak, mikor találkoztak a magyarok őseivel, de két dolog egészen biztos: nem az uráli hatott a magyarra és nem onnan származik bármilyen hasonlóság.
A Barcelonai egyetem régészeinek és genetikusainak forradalmi felfedezése volt, hogy eddig hibásan gondolták a szkíták és a mongolok keveredésének mikéntjét, vagyis nem a szkíták keletre vándorlása miatt következett be. A szkíták mindvégig europid népek voltak, ekként éltek keleten is. A keveredés pedig egy mongolid népességrobbanás következtében jött létre.
Bár ők ezt nem mondták ki, de majd kimondom én: a szkíták felemelték a mongol népességet szellemileg, kultúrálisan, talán még hétköznapi életviteli szempontból is és ezért következett be ez a népességrobbanás. Igaz ez utóbbi jelenleg nem bizonyított feltevés - mi több nem is kívánja vizsgálni senki. Megtehetnénk mi, magyarok.
persze. a szkíták ott voltak. a kínaiaknál vannak szkita sapkás szobrok, még a 24 törzses keleti hun birodalom előttről. de a japánok és a gogurok elődei is ott voltak még akkor. az íj is valószinűleg szkita találmány. a neve alapján (ajz íj húr hurok nyíl
Amúgy ebben a germán - finnugor - magyar édeshármasban éppenséggel nem magyarságnak vannak kultúrális azonosságai és a hasonlóságai, hanem a másik kettőnek. Az egész mondavilág, a gondolkodás, a habitus, teljes egészében a germán-finnugor közös eredet felé mutat. És bár ebből már ismerősi körben elég sok haragot váltottam ki leírom ide is, hogy én a magam részéről ezt az egész kultúrkört Ural-Germáni kultúrkörnek nevezem.
Germagyar nyelvelmélet ugyanolyan hamis politikai álláspontból ered, mint a finnugrizmus.
A finnugrizmus szerint a magyarok ősei primitív úgymond "nomádok" voltak, ezért bármilyen érték, ami fellelhető, legyen az régészeti vagy nyelvi csakis átvétel lehet. A magyarok őse pőedig csakis olyan nép lehet, amelyik máig primitív maradt. Ez a finnugrizmus alapállása. Jöhetnek itt tények, jöhetnek itt ázsiai tudósok, akik cáfolják, jöhetnek régészeti cáfolatok, bármi, nem érdekli őket. Ez az alaptételük és ebből indulnak ki,. ami ezeket cáfolja, azt egyszerűen nem veszik figyelembe.
A germagyarizmus is hasonlóból indul ki, a germán a fejlett, a magyar a primitív, tehát a magyar az mindent a germántól vett át. Ennyi.
Mindkettő idiotizmus, egyikre sincs semmilyen bizonyíték, de még utalás se, a finnugrizmus idiotizmusa Mára Teréziához köthető, míg a germagyarizmus a két világháború közt végképp megzavarodott indentitású szerencsétlen nyilaskeresztesek közt terjedt el, akik szerint azért lettünk különbek a többi ázsiai hordánál, mert keveredtünk a fejlettebb és különb germánokkal..... Ebből lett a mai germagyarizmus idiotizmusa.
A csehországi euro-mongolid és mongolid csontvázakat Gótnak titulálták, úgy tudom. Merthogy egyes ékszerek úgymond "Karoling stílus"-úak voltak. Az se zavarja őket, hogy amit ők "Karoling stílus"-nak neveznek azzal tele van az egész ázsiai sztyeppe, a szkítáktól a hunokig.
A keleti hunok nem teljesen voltak mongolok, a legújabb sírok feltárásánál egyértelműen kiderült, hogy valójában csak a mongol népességrobbanás után váltak részben mongollá, a vezető réteg vagy europid, vagy euro-mongolid.
plusz még egy dogmatikus hazugság. ami megragadt a fejükben
h nincsenek hun sírok európában. hazugság. csak csehországban volt vagy 25 mongoloid hosszabbított koponyával az 5.századból, ahogy volt magyarországon is, de (noha ulrich nagyon bizonygatta, h nem hallgatták el őket) nem nagyon törődtek velük úgy történelemtudományilag, és hivatalosan nem hunok. akkor kik?
az avarok egy része keleti hun népesség, a másik eredeti rész az turán vidékéről került a keleti hun birodalom központjába és lettek (a mongol keleti hunokkal) vezérnép 200 évig.
ezekhez adódtak hozzá az onogurok, saragurok mielőtt a kárpát-medencébe értek.
a bolgárok nem törökök voltak, hanem hunok, az avarokkal bekerült onogurok génjei azért lehetnek hasonlatosan a bolgárokéhoz, mert az onogurok közt a bolgárok résznépesség
lásd:
Nekem azért új volt hogy bolgártörök népesség került az avarokkal a Kárpát-medencébe.
Nyilván eddig se volt titok, hogy az avarok azok a késő hunok. A probléma nem ez, hanem az, hogy mikor lesznek olyan akadémikusok, akik hajlandók ezeket a TÉNYEKET tudomásul venni, és hogy mikor kerül ez bele a történelem könyvekbe. Tekintve, hogy 54 éves vagyok szerintem ezt én ár nem érem meg.
genetikailag is alá van támasztva, h az avarok a keleti hun rouran birodalomból jöttek.
(ami eddig is nyilvánvaló volt)
These individuals carried Northeast Asian ancestry matching the profile of preceding Mongolian Steppe populations, particularly a genome available from the Rouran period.
Kiváló példák, lehet látni a hatalmas különbséget a szaszanida és a heftalita művészi megoldás közt: A testtartással, a dinamikával, a többi eszköz elhelyezésével teljesen hiteles a heftalita de még a szogd ábrázolás is.
A szaszanida meg azt választotta, hogy egy torzszülöttet jelenít meg, akinek a teste eltört középen és most hátrafelé néz.... jól látható, hogy szart sem ért az egészből, igazi fércmű, a készítője képtelen volt elképzelni, megragadni a lényeget... ló ábrázolása meg egyenesen karikaturisztikus. Mit csinál az a ló? Szarik, guggol, vagy mit?
láb [1231 tn., 1267] Ősi, uráli kori szó, rokon nyelvi megfelelői azonban vitatottak. 1. Vö. vogul luw, zürjén, votják li, cseremisz lu, finn luu, jurák l£, kamassz le: ’csont’, de a vogulban, a finnben, a votjákban, a zürjénben és a kamasszban ’láb’ jelentése is van
Sikerült megnéznem nagyobb képben, nincs átvetve a vállán semmi, a haja van ábrázolva. Amit feltart az növény. Amúgy a többi stimmel. Ez szerintem kb semennyire se szasszanida, lehet, hogy abból korból származtatják, de biztosan nem az.
Mondjuk ez téves. Jól látható, hogy az íjász nem a madarat célozza, a baltás ember se forgatja a baltát. A középső nőalak vállán át van vetve egy szíjszerű valami, tehát itt egy vállalásról van szó. Az oldalsó két növény több helyen is csatlakozik a turulhoz, vagyis egy növekedési tendencia figyelhető meg mégpedig a népiség szintjén. A nőalakot nem megragadja a turul, hanem tartja, az "égberagadás" inkább csak jobb híján fogadható el. Elég nehéz lehet valakit úgy égbe ragadni, ha madár lábán ücsörög....
A nő egyik karja szinte összeNŐ a turullal, tehát itt egy összetartozás van. A másik kezében egy virág vagy szőlő van, nem tudom tisztán kivenni. Ha szőlő, akkor itt a fényfelszabadításról és a tavaszi napéjegyenlőségről van szó, népiség szintjén a feltámadásról. Ha pedig virág, akkor növekedésről, aminek biztosítása a turul feladata lesz. Sajnos nem ismerem ezt művet így nem tudom, hogy körben milyen motívumok vannak, de valószínűsíthető (99%), hogy a keleti állatövi tulajdonságrendszerek jelzői.
Megérne egy alaposabb elemzést is.
A Nagyszentmiklósi kincs 2.-es kancsójának ún. égberagadási jelenetének nagyszerű elemzését adta Pap Gábor, érdemes elolvasni vagy megnézni youtube-on.
És ezen az ábrán milyen madár is látható? Ki ne mondjuk! Tilos! Füles sólyom jujjj nem szabad! Kimondom, ez bizony turul.
Mellette jellegzetes növényi motívum, megint csak ki ne mondjuk melyik népművészetben van! A magyarban persze. Nem tudom van-e annyi bizonyíték és egyezés a Földön,amit az MTA elismerne szkíta-hun-magyar folytonosságnak....
Ja igen láttam, hogy ketten is mínuszolták a 4427-es szólásodat és bár én se teljesen értek egyet, azért is adtam egy pluszt. Csak hogy ne a gyökereknek legyen igazuk.