Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Hatszín Teátrum darabja, Határátlépések, a Szentendrei Teátrum vendégeként, telt házzal, és nem a kiéhezettség miatt gondoltam telt házasnak, hanem ez egy bitang jó, sírva nevetős darab volt.
A címe árulkodó, határátlépések megannyi formája, hogyan védjük személyes határainkat, hogyan tudjuk/merjük azokat átlépni, mit teszünk a másik határaival, elfogadjuk, tiszteletben tartjuk, átgázolunk rajta, közösen tágítjuk; távolságot tartunk vagy bízunk okkal, érdemmel vagy nélkülük. Komfort zónából való kimozgatás segítség nyújtással vagy erőszakos nyomással. Jó-e az, ha mi magunk átlépjük vagy mások átlépetik velünk, számtalan variációval és többnyire a színészek személyes élményeiből, történeteiből felépülő jelenetekkel. Volt itt monológ és több szereplős rész is, családi és különféle társadalmi kapcsolatok fénytörésbe helyezése, melyek jobbadán sérülés nélkül meg sem úszhatók. Penge élen táncolás volt iróniával és öniróniával, és azért ismerős helyzetekkel. Jó kis feszes darab, egy felvonásban, töltelékek nélkül.
Vasárnap volt a Terra Plaza kisállat kiállítás és vásár. Már jó régen nem voltam ilyen rendezvényen, úgyhogy most megnéztem!
Volt tücsök, bogár (pók is, nagyszámban) hal, kígyó-béka, mi több, jó néhány növény és ásvány is.
Megfordult a fejemben, hogy venni kéne valamit, de voltam annyira előrelátó, hogy csak kevés pénzt vittem magammal, ezért nem eshettem kísértésbe! Bár az axolotlot látva, majdnem elszántam magam. Nem is beszélve az egerekről, ezeket alighanem takarmánynak szánták, de ezek egyikének nagyon jópofa fekte-fehér színösszeállítású bundája volt.
Ami az egereket illeti, volt az ún. sokcsöcsű egér, na, ezek is nagyon jópofa jószágok. Egy száraz zsömlét rágcsáltak, és miután ezt az etető mindkét oldalán többen ették, a majdnem henger alakúra lerágott zsömle egyfolytában forgott.
Ennek ellenére belőlük sem vettem!
A madarakat néhány selyemtyúk képviselte. Amikor óvatosan végigsimítottam a hátukon, rögtön rájöttem, miért is kapták ezt a nevet. A tyúkok közül volt fehér, volt fekete. Az egyetlen kakas pedig gyöngyszürke tollazatú.
Kellemesen gömbölyű alakjuk volt, diszkréten, finoman kotyogtak, és időnként illedelmes mozdulatokkal tollászkodtak.
Mellettük a emlősök képviseletében néhány vadászgörény, hat darab nyúl (persze nem egy ketrecben) no meg a sztárok: két törpemalac. Nekik volt a legjobb dolguk, mert az egészet végigaludták, Ha valakinek sikerült ügyesen megvakarni a hasukat vagy a hátukat, az álmukban is elégedett röffenésre és boldog mosolyra késztette őket. Jó néhányan csak némi tétovázás után mertek hozzájuk érni
Nagyon sokféle-fajta kígyó, némelyikük remek színű, de ezen a téren a nyílméreg békák vitték el a pálmát, no meg a kaméleonok!
Rákok is voltak, többek között az ún. pálmatolvaj rák is, mondhatom, elég furán festett, pedig takarosan össze volt gömbölyödve.
Láttam két, nagyon iszapszínű és fura alakú békát, elég pöffeszkedően festettek.
Ami meghökkentett, az néhány óriás méretű csiga volt, akkorák, hogy eleinte azt hittem, műanyagok! De nem, nagyon is mászkáltak. Nehogy ezek közül valamelyik kiszabaduljon, mert vége a szomszéd veteményesének!
Viszont a hangyafarmtól teljesen le voltam nyűgözve, volt olyan, ami kezdőknek való, csak egy kémcső, és néhány lakó benne. De volt bonyolult, sokemeletes üvegpalota is, ebben figyelemmel kísérhető, mit dolgoznak a bentiek. Meg tudom érteni azt, akinek ez tetszik..
Vagy másfél órát nézelődtem, majd elégedetten távoztam.
Igen, így legalább mindig akad valami felfedeznivaló. Tegnap például egy dunai hajózáson vettem részt. Körjárat, ha kedved tartja, többször is megteheted az utat.
Szép hajó, kellemes társasággal voltam, jót beszélgettünk, gyönyörködtünk a városban, szóval, megérte hajóval utazni!
Jó, jó azt tudom, csak olyan igazodási pontként írtam, hogy a két kapitány együtt legyen már jelen. Úgy tudom a Szoborparkba (vagy Memento park) kerültek, sok más hős harcostársaikkal. Az még egy jó kis időutazás ám :)
Ez egy sportegyesület túra szakosztálya. Ezer éve járnak, évente 2-3 több napos kirándulást szerveznek. Mondták, hogy régen nagy busszal mentek, annyi volt a jelentkező, és akár 15-20 km-es napi gyalogtúrákat is simán megcsináltak. Most, hogy már a tagok zöme nyugdíjas, kevesebb a gyalogtúra, több a kultúra :-) A legjobb barátnőm tag itt, - (8. osztályos korunk óta barátnők vagyunk :-) ) - és ha nem jön össze a létszám, akkor szólnak nekem, - nehogy valamelyik tag zokon vegye. Most másodszor voltam velük, az első még a pandémia előtt, a Bükkben volt, ott jócskán volt gyalogtúra is, - de itt tényleg a szervező kottára leszervezett mindent, az itinerben gyönyörűen le volt írva, hogy mikor érünk oda valahova, meddig maradunk, mikor megyünk tovább... És ahova lehetett, szervezett vezetőt is. 18-an voltunk, két kisbusz meg egy személyautó. Szerintem kellemes létszám, nem túl nagy, nem túl kicsi.
Micsoda remekbe szabott út volt! Nagyon szeretem azt is, mikor le van így szervezve a program, gondolkozni sem kell, menni egyik helyről a másikra, nincs gond az utazással, étkezéssel, belépőkkel. De azt is amikor full magánba kell mindent. Mindenfélére vevő vagyok. Az utóbbi időben nálunk az összes utazás saját szervezés volt. Viszont a kis fűszerek, érdekességek, eldugottabb részek bemutatásában egy szakavatott jobb tud lenni.
ÉS Steinmetz kapitány? jó, azért az kinntebb esett, a 4-es útnál volt, most viszont ha lenne is ott valami, sem látnánk, mert arra is mindent települést el lehet kerülni. Majd le egészen a határig. Jó lett az az út, és igen hiánypótló.
Annak idején úgy magyarázták, hogy a tízparancsolat azon tételét, hogy: Ne csinálj magadnak faragott képeket, ne imádd és ne tiszteld azokat, nos ezt az evangélikusoknál úgy magyarázták, hogy kép lehet, szobor nem. Igaz, ennek kissé ellentmond az általam látott szobor az Evangélikus Múzeumban, viszont csak kettő volt, kép sem sok, inkább valami másféle ábrázolás, pl. a 12 apostol képével kihímzett úrvacsorai abrosz.
Viszont a kálvinista templomok általában meszeltek, ha díszítettek, akkor olyasmit láttam, hogy néhány finoman csiszolt porfír vagy márvány volt a falba illesztve.
Egy anekdota szerint egy presbiter már az orgonán is kiakadt, mondván, minek a templomba duda?
És még valami érdekesség. (Nekem legalábbis az volt.)
Túlnyomó részt református templomokban voltunk, melyekben viszonylat puritánok, nincsenek benne képek. Azt mondták valamelyikben, hogy azért, mert a református vallásnál úgy vélték, hogy a híveket ne térítse el semmi az áhítattól, ne nézegessenek közben ide-oda, koncentráljanak az imádságra. Mondjuk van benne valami.
A katolikus templomban viszont azt mondták, hogy az ikonokról (melyek ablakok a "világra" ) régen azt tartották, hogy az a szegény ember bibliája, mert hogy a szegényeknek nem tellett bibliára, így a képek tanulmányozása révén tudták a történéseket. Ahogy ma, ha a számítógépeden rákattintasz egy ikonra, megnyílik a mögötte levő "világ", úgy volt ez a díszes képekkel is régen, a templomokban.
"Mondjuk ebben is van logika :-)
És ha már számítástechnika, még valami eszembe jutott most: a Kölcsey-Kende kúrián a korabeli használati tárgyak között volt több zsák, melyben a búzát vitték és a lisztet hozták a malomból. A zsákokon függőlegesen különböző csíkok voltak: széles sáv, keskeny sáv, egy sáv, két sáv, kicsit díszes sáv, stb... erre mondta a vezető, hogy mindenféle csík egy-egy családot jelentett, mindenkinek megvolt a maga jelzése. Így tudták megkülönböztetni hogy mindenki azt kapja vissza, amit vitt. Itt láttuk tehát a vonalkód elődjét :-)
Ami még számomra érdekes volt: a férjnek és a feleségnek külön fejfája volt, nem egy sírkő, mint nálunk, rajta a még élő házastárs nevével és születési évével :-( Ha már mindketten meghaltak, akkor egymás mellett volt a kettő, az egyiken a szöveg, amit a cikk is említ: „Itt nyugszik Szűcs Béla. Élt 47 évet. Párosan Kovács Terézia nejével 16 évet élt boldog házasságban.” Amikor meghal a feleség, akkor kerül oda az Ő fejfája, a következő szöveggel: '" Itt nyugszik Szűcs Béláné született Kovács Terézia. Élt X évet. Párosan Szűcs Béla férjével, 16 évet élt boldog házasságban". És ez alatt a sablon szöveg alatt volt egy-két egyedi mondat. Az egyik fejfán egy Republic számból volt pár sor: "Ezt a földet választottam, ez a Napot én akartam. Ide hívott az élet, itt ér utol a végzet." Nagyon-nagyon tetszett :-)
Mondjuk az feltűnő volt, hogy szinte mindenki boldog házasságban élt, akár 40-50 évet is :-)
Én kicsit eltűntem, de pusztán annyi volt az ok, hogy az utóbbi időben nem vettem részt semmi különösebb programon. A múlt héten viszont alaposan belecsaptam a lecsóba :-)
5 napos kiránduláson vettem részt, igen sűrű programmal.
Első nap: indulás Pécsről. Szolnokon megnéztük a Reptár-t, ami egy repülőgép múzeum. Utána irány Debrecen: a Nagytemplom vezetéssel, a Déry múzeumban Munkácsy-trilógia, majd kisvonatozás körbe a városon, aztán irány a szállás, ami Nyírbátoron volt.
Második nap: Máriapócsi kegytemplom megtekintése vezetéssel, majd Nyíregyháza: városnézés, Skanzen, Vadaspark és fürdés az Aquaparkban vagy a Sóstó-fürdőn, ki mit választott.
Harmadik nap: Ősláp megtekintése Bátorligeten, aztán a Kölcsey-Kende kúria megtekintése, majd a Nagyszekeresi fatemplom meglátogatása, végül a szállásadó városkánk, Nyírbátor megtekintése.
Negyedik nap: Tákosi és Csarodai fatemplomok, előbbi helyen keresztszemes hímzések múzeuma is, majd a Tarpai szárazmalom következett. Itt tök véletlenül kaptunk vezetést, - előttünk volt egy 42 autós Jaguár-csapat, pont akkor mentek el, mikor mi jöttünk, és ott volt még a helyi önkormányzattól valaki, aki nagyon szuper vezetést tartott Esze Tamás városában. Látszott, hogy imádja a várost. Utána Nagyaron a Luby-kastélyt néztük meg, melynek csodálatos a rózsakertje, bár sajnos a hőség azt is megviselte kicsit, láttunk egy kisfilmet Petőfiről, és megnéztük a Petőfi-fát. Utána a szatmárcsekei csónakfejfás temető következett - ennek nézzetek utána, nagyon érdekes, - végül a Turistvándi vizimalmot néztük meg. Este pedig Nyírbátorban bepróbálkoztunk a múzeumok éjszakájával a Báthory kastélyban, - de ezt nyugodtan ki lehetett volna hagyni, mert borzasztó szómenése volt a vezetőnek, és másfél óra alatt sem fejezte be azt, ami kb fél óra hosszat köti le az embert...
Ötödik nap: Hortobágy- halastavas tanösvény, 9 lyukú híd, majd hazafelé Gyomaendrődön a lombkorona tanösvény, - és a bónusz-program, amire senki sem számított: Tiszaugnál sikerült látnunk tiszavirágzást :-) Mondta is valaki a csoportból: nemhiába voltunk Máriapócson, csoda történt :-) (Merthogy ez a tiszavirágzás teljesen véletlenül került képbe, valamelyik templomban mondták, - mert mindenhol kértünk vezetést is.)
Nagyon klassz volt minden, a hőség ellenére is. Mondjuk lehetett volna 10 fokkal kevesebb, de azért így is jó volt. És hát bevallom, Nyíregyháza meglepett. Sokkal szebb, mint Debrecen, - szerintem legalábbis.
Elég hosszú lett, ezért nem sikerült egyben lehozni. Folyt, köv.
a kiállítás az emeleten volt. Egy kedves hölgy mutatta meg a szobrokat. Ezek emelvényen álltak, félhomályos háttér előtt, ügyesen kivilágítva. Egyik szebb volt, mint a másik! Megtudtam, hogy ezek nem muzeális darabok, nemrégiben készültek, de éppen úgy, ahogy ötszáz évvel ezelőtt, és felehetően ötszáz év múlva is.
Az első egy Buddha szobor volt, még herceg korából. Megbámultam a szépen kidolgozott, de csöppet sem agyondíszített részleteket, de legjobban a szobor derűs nyugalma fogott meg. Érvényes volt ez a többire is!
És a nőkre is, ami azt illeti Tara istennő kifejezetten szép nő volt. Egy másik asszonynak viszont nyolc karja és három feje volt, ami eléggé praktikus lehet. Igaz, az egyik feje nagyon haragosan néz.
Sajna, a tanítványok láncolatából csak Milarepát tudtam megjegyezni, ő ismerős volt, alighanem a regényekből. Ami azt illeti, elég huncutul mosolygott.
Úgy gondoltam, folytatom a keleti témát, irány a Hopp Ferenc múzeum. Gondoltam én! Ugyanis kiderült, hogy zsúfolásig tele. Ugyanez állt a Ráth György villára is, félórát kellett volna várnom, hogy sorra kerüljek. Miután nemrégiben jártam ott, nem is akartam bemenni, csak megcsodáltam a kertben álló fiatal párt. A nő földig érő fehér ruhát, óriási malomkerék-kalapot viselt, fekete- fehérben, ami mindig elegáns. Bár kissé hiányoltam a kezéből a legyezőt. A fiatalember szürke szalonkabátot, pengére vasalt nadrágot és cilindert viselt, mindezeket udvarias mosollyal tette.
Némi töprengés után rájöttem, hogy a Postamúzeum csak egy macskaugrás onnan, azt még megnézem! Meg is tettem, nem is bántam meg! Főleg az egykori postahivatal makettje tetszett, Ugyanez megvolt élőben is, külön ablak a levél, külön a pénzfeladásnak, no meg külön volt a főpénztár. Mindez nagyon ismerős volt, a hetvenes években a legtöbb kis postahivatal valahogy így festett!
Ugyanúgy ismerős volt a csőposta, sárgarézből, szép fényesre tisztítva.
Megcsodáltam IV. Károly király telefonját, no meg még egy-két fura kinézetelű szerkentyűt ebből a kategóriából.
Tulajdonképpen maradtam volna még, de annyira beszorult a meleg, hogy kezdtem rosszul érezni magam, inkább eljöttem.
Meglepett, mennyi fiatal, mi több, gyerekvett részt az általam látogatott helyeken, de örültem neki.
Tegnap volt a Múzeumok Éjszakája, és részt is vettem benne.
Sajnos, nem volt programfüzetem, és a számítógépes programhoz se nagyon tudtam hozzáférni, ezért aztán javarészt találomra vágtam neki a múzeumoknak.
Kezdtem az Evangélikus Múzeummal, az már ötkor nyitva volt.
Belépve csöndesen elmosolyodtam, mert az ajtó jobb és bal oldalán egy-egy mezítlábas evangélista üldögélt, ezek egyike maszkot hordott. Lehet, hogy diszkrét célzásnak szánták?
Nem sok minden változott a két évvel előttihez képest, de mindig van valami érdekesség és újdonság. Ilyen volt egy harmónium, ami mellé két fülhallgató volt kitéve. Belehallgattam, semmi. Bezzeg a utánam jövő srác rögtön tudta, mit kell lenyomnia, így én is meghallottam valamit, ami szerintem Bach valamelyik szerzeménye volt. Ha valamelyik gombot lenyomtam a harmóniumon, változott a hangnem, esetleg a tempó is. Egy képernyőn jelent meg a kotta, és fénykör jelezte, most éppen hol tartanak.
A másik érdekesség Luther végrendelete volt, ezt is olvashattam, persze képernyőről. Az eredeti német nyelven íródott, de olyan dialektusban, hogy már a németeknek is fordítani kell. Lehetett ide-oda lapozni, visszanézni, azt is meg lehetett tudni, hogyan került ez az írás az evangélikusok tulajdonába.
Érdeklődve olvastam, hogy Luther nem túl nagy összegű készpénzét a kor szokásával ellentétben a feleségére hagyta. Újabb elismerése méltó tény, hogy arra kérte az örököst, hogy fizesse ki a tartozásait. Eddigi jó véleményem Lutherről csak erősödött.
Magát a végrendeletet egy Jankovich Miklós nevű műgyűjtő vette. Később csődbe ment, a drágaságai jó részét a Nemzeti Múzeumnak adta el. Ezt az írást kivéve, mert ezt ajándékban adta az evangélikusoknak.
Tetszettek még a háború idejére szánt, hordozható, védőtokba csomagolt úrvacsorai kellékek.
Újdonság volt egy kiállított és szépen helyrehozott szószék is.
El nem tudtam képzelni, mi lehet az a gömb alakú, fából faragott valami, amit megnéztem. Kiderült, hogy keresztelőmedence. Rá nem jöttem volna! Le kellett venni a tetejét, és máris használható lett.
Ezek után irány a viszonylag könnyen megközelíthető Nemzeti Múzeum. Ez túl nagy falat lett volna egyszerre, ezért csak egy kis részét néztem meg. Később majd pótlom!
Ez a rész a bronzkori, illetve a népvándorlás korabeli tárgyakat állította ki.
Láttam szövőszéket, az volt benne az érdekes, hogy a hosszanti fonalakat úgy tartották feszesen, hogy néhány nehéz követ csomóztak a végére. Így aztán elég gyorsan lehetett szövőszéket rögtönözni. Hasonlót láttam a Százhalombattán is.
Láttam továbbá egy kelta szekér rekonstrukcióját, nagyon tetszett! Óriási kerekei voltak, alighanem két ló húzta, és elég jól mehetett a göröngyös terepen.
A hétköznapi életnél maradva, megszemléltem egy csinos bronz serpenyőt, és nem tudtam rájönni, hogy mire szolgál a kellős közepén elhelyezett kidudorodás. Lehet, hogy valami lyukas kenyérféleséget sütöttek benne? Ki tudja?
Egy másik tárlóban egy férfi koponyájával találkoztam, az illetőnek elég szép nagy lyuk volt a fején. Nem tudtam eldönteni, harci sérülés-e, de inkább orvosi beavatkozásra gondoltam, mert elég szabályos volt, Úgy vettem észre, a sebszélek már gyógyulni kezdtek, no de nem vagyok orvos.
Rövid gondolkodás után a Gyémánt Ösvény tibeti buddhista közösség kiállítására indultam.
