Sziasztok! S.O.S. Mesésen virágoznak az orchideáim, de van rajtuk jónéhány gonosz kis élősködő. Lemostam, egyesével lepiszkáltam mindet, de kiirthatatlanok. Szerintem pajzstetű. Bio kill-el lehet permetezni? Vagy ha nem akkor mivel?
Sziasztok! Mi a tapasztalatotok: a Vandák elvannak hosszú távon, ha csapvízzel permetezzük és áztatjuk be a gyökereiket? Nekem nehézkes, hogy esővizet gyűjtögessek. (Elég nekem a több mint 30 orchideámat öntözgetni, meg leönteni róluk a vizet. :) ) Használ valaki esetleg valami víztisztítót ilyen célra? Ha igen, milyen típusút?
Vettem egy Vandát májusban és felakasztottam a másik mellé ami már 1,5 éve elvan a lakásban. De az újonnan vett Vanda kisebb virágot hozott mint ami eredetileg volt rajta, és egymás után szárítja le a gyökereit. Már fele annyi gyökere sincs mint amikor megvettem. Pedig naponta kétszer lepermetezzük és 3-4 naponta beáztatjuk vízbe. Ugyanolyan bánásmódban részesül mint a másik Vanda ami már 1,5 éve megvan és az új mégsem birja valamiért. Valaki tud segíteni, hogy mi lehet a probléma? :)
Én heti kétszer locsolok (a körülöttük lévő egyéb vízigényes növények miatt), de a phalák épp csak egy-egy kortyot kapnak olyankor. Sztem is inkább szomjasak, mint áztatottak, de tudjuk, hogy sok "kertész" összekeveri a rothadást a vízhiánnyal. :-)
Lakásban voltak idén nyáron végig (a téli helyükön), egy közeli költözés miatt már nem vittem ki őket az erkélyre, mert úgyis jönnek velem, ne kelljen folyton másik helyet megszokniuk.
Nem, nem lukasztottam a cserepek oldalát, de kipróbálom, köszi! Sőt, a költözés/új helyük miatt a ritkább de alaposabb locsolást is meg tudom oldani, köszönöm!
Én ennél jóval kevesebbet locsolok. Áztatás csak most, kánikulában van, egyébként 2 dl víz átcsurgatása heti 1x. Így is sikerül időnként kirohasztanom egyet-egyet. van 5-6 éves lepkém, van ami már nálam született. A dendrobiumok rendszeresen szaporodnak. Minden évben van új virágszár, és a kétéves szárak is újravirágoznak. Szóval megérdemelték az átültetést, 5 közülük 1,5 l -es edényt kapott.
Most heti 1x locsolom a bentlévő lepkéket úgy, hogy kb. fél-egy órát benne is maradnak a vízben, én oldalt is kilyukasztgattam a cserepüket. Ősztől marad a heti 1 locsolás, de csak átfolyatom rajtuk a vizet lassan, ha még jó meleg van, akkor áznak is egy keveset, ha már nincs jó idő, akkor nem is áztatom őket. Néha rájuk figyelek ahogy mászkálok a lakásban ás ha látom, hogy bezöldült a gyökere, már veszem is ki. Ez az ősz végi-téli locsolásra igaz. Meg heti többször permetezem őket, csak a gyökereket, hogy ne menjen a levélnyakra, nehogy megálljon ott a víz és berothadjon.
A kintlévők (dendrobiumok, cattyk, egy szem zygo, egy epicattleya és egy epidendrum) kint vannak a selyemakácon fellógatva, őket nemcsak én, hanem a természet is locsolja. NÁlunk most a héten is többször nagy eső volt és csütörtökön már tettem föléjük egy fóliát, hogy ne ázzanak. Egyébként mind szereti az áztató esőt, meg az akác levelei azért meg is szűrik és nem kapnak túl sokat, de így, meg alul a fűről, amikor megy az öntöző, jó kis pára van nekik és szerintem szépek. A dendro phala most indított egy öreg, már virágzott bulbájából még egy virágszárat és a cattyk, epcatty, zygo is hajt ezerrel.
Én nagyon híg tápoldatot használok - substral orchideákra - de azt minden locsoláskor azzal, hogy télen csak a lepkék fognak kapni tápot, mert nekik nincs pihenőjük. Én igazából tavasszal kezdtem őket gyűjtögetni, meg cserélni, így most szerzem a tapasztalatokat. Mindig olvasgatom a g_zlap orchideák otthonunkban bejegyzéseit, a régebbieket is és ott is vannak jó gondolatok, ötletek.
A lepkék délnyugati ablakban vannak és közülük három már nálam hozott virágszárat, a többi meg déliben. Tervezem valamilyen növénylámpa beszerzését is, mert épp most láttam, hogy az egyik cattleya hozott volna virágot, de leszárította a tasakját. Gondolom ez a fényhiány és a kevés pára- ez utóbbira is ki kell még találnom valamit.
Meg van négy tő cymbidiumom- ők hidegesek - terveim szerint sokáig kint lesznek a tornácon és télire most úgy gondoltam, hogy a lenderekkel lesznek a garázsban, ablak mellett, mert a lakás meleg nekik.
Az ültetőközeg nálam is bolti és felturbóztam, mint te kéreggel, faszénnel és egy kis perlittel.
Dendrobiumok, és phalák. A kész orchidea föld elég jó minőségűnek látszott, csak nem volt elég levegős. Ezért kevertem vörösfenyőkéreggel. Majd télen eldől, ki tudnak-e száradni.
Én alapvetően keveset locsolok, mert félek a tőrothadástól, de az én tapasztalatom szerint lehet ráncos a vízhiánytól is, főként ha már a gyökerei sem szép zöldek, akkor mindenképpen megitatnám, átfolyatnám rajta a vizet és hagynám egy kicsit (max 1 óra) ázni benne úgy, hogy a levélközöket ne érje semmiképpen a víz, tehát a gyökérnyak alatt érjen a víz és a reggeli órákban, hogy a nap folyamán szépen vissza tudjon száradni ha mégis olyan helyre is jutott víz, ahova nem kellett volna.
Kilyukasztottad oldalt a cserepet, mert így jobban szellőzik a gyökérzet és hatékonyabb is a locsolás.
Nekem bent vannak a phalák, terveztem hogy kirakom őket a többi mellé, de eddig ez még nem történt meg, én naponta párásítok most és hetente locsolok, mindig reggel. Mondjuk jó lett volna nekik is most kint, mert az eső miatt jó magas volt a páratartalom és azt szerették volna, csak ennyit nem tudtam volna felaggatni a fára.
Minimum egy hétig nem szabad locsolni, de a szakik szerint inkább kettő. Ilyenkor inkább a spriccelést ajánlják. Meg ajánlják, hogy tegyünk bele faszenet - a gombák, bacik megakadályozása miatt - meg spanghnum mohát vagy kertészeti perlitet max 10%-ban, segít jobban megtartani a nedvességet. Milyen orchijaid vannak?
Én is így jártam, az első zsák fenyőkéreg amit vettem csak talajtakarónak jó. Aztán kaptam a madaras boltban jó fenyőkérget, és jó orchidea földet. A kettőt összekeverve használtam. Már átültettem a növényeim, de nem tudtam megállni, másnap már meglocsoltam. Még nem tudom jót, vagy rosszat tettem velük.
Köszönöm a választ ..máris visszalapozok jo pár oldalt. Lehet napéges nem tudom még nem talalkoztam ilyennel . Sajna nem Budapest közeli vagyok ,de majd figyelem a boltokat.
Az ültetőközeg sima, kezeletlen (nem dekor) fenyőkéreg, kertészeti perlit és faszén keveréke. Legjobbnak a vörösfenyőkérget mondják, a keverék nagyrésze kéreg, 5-10 % perlit és kevés faszén. Ha Budapesti vagy, úgy hallottam a P_n Amerikában is van valami jó ültetőközeg, meg Marczikánál halásztelken. Én ebbe a közegbe nem ültetném. Nem jó az állatkereskedésekben kapható kéreg sem, mert az túl lapos és nem levegőznek közte kellően a gyökerek. Egyébként olvass vissza a g_zlapon az orchis topicból néhány oldalt, nagyon sok jó tanács van benne, ültetőközeg terén is. Én is onnan tudom a fentieket.
Én is amatőr orchis vagyok, a levélen az nem lehet napégés? De ez utóbbi sajnos csak tipp.
Elso bejegyzesem itt..de sokat olvaslak titeket. Bajban vagyok...atultetésre szorulnak az orhideaim..de..nem kapok rendes orhidea tozeget..vettem egy bizonyos tormelékes bigyot amit inkabb talajtakaronak hasznalnak..kepet mellékelem...szerintetek bele merjem ultetni a
virágomat??
A masik kerdesem ..3 mentett orhideat vettem, a szivem szakadt meg ertuk...itthon vettem eszre hogy az egyiknek furcsa folt van a levelen...mi lehet?
Tudom, hogy a phalák nem annyira témák már ebben a topicban, de kérhetek azért segítséget? Van néhány tő, szépen virágoznak is, de virágzás után előfordul, hogy beráncosodnak a leveleik. Ezt vagy kiheverik, vagy nem... mi lehet ilyenkor a gond? Kimerülés? Tápanyaghiány? Száraz levegő? Inkább kevés vizet mondanék, mint sokat...
Kissé késve, de még egyszer köszönöm, tökéletes tanácsot adtál és itt főleg az utolsó mondatodra gondolok.
Mert az összes kilógó gyökeret kénytelen voltam levágni és még utána is elég nehezen tudtam kivarázsolni a növényt a cserépből. Az átültetés után kb. 10-14 napig csak spricceltem őt és a földfelszínt.
Most éppen 3 ágon virágzik és közben új levelet is nevel, pedig ezt igazán nem vártam el tőle :)