Sziasztok Először van gondom a 99-es zetec 1.6 16v-s escortommal, de most mindjárt valami komoly!
Pöccre indult, majd pár perc autókázás után egyszerűen menet közben megállt. Újraindítani nem is hagyta magát, egyszerűen meg se nyikkant. Semmi sem történt a kulcs elforgatására. Másnap is (kinn állt a hidegben) ismét pöccre indult, de 10 perc haladás után (mire rendesen bemelegedett) ismét leállt menet közben. Újra beindíthatatlan. Sógor szerint gyújtástrafó purcant ki. Na, de az 20-30ezer forint! Más ötlet?
Segítséget szeretnék kérni, hogy a kormánykapcsolót hogyan kell leszerelni. Ez egy Escort 96-ból. Lebontottam a műanyag borítást, a csatlakozósorokat kihúztam, de nem látom, hogy a kormánykapcsoló hogyan van rögzítve a kormányoszlophoz. Gondolom ezt egyben le lehet szedni valahogy. A kormányt ugye nem kell leszedni hozzá? Előre is kösz,
nem, de érzékenyebb. ha megbízható málhás szekeret akarsz elég a 115 lovas TDDi bőven, sokkal jobb a hibastatisztikája, többen dícsérik, egyszerűbb, olcsóbb.
Nem tudja valaki, hogy a délpesti korház oldalában üzemelt autószerelő brigád hova költözött? pont a költözés elött voltam náluk, kaptam is egy telefonszámot, mert akkor nem tudták még, hogy hova mennek... sajnos elírhattam a számot, mert
aki felveszi nem tud semmit róla... közel tíz éve játam hozzájuk több autóval is (vizsgáztatni), erre így elqrtam a dolgot...
Ha csak parázslik a lámpa akkor lehet még a generátorban valamelyik egyenirányító dióda is hibás (kontakt hibás{pl.: forrasztás elngedte}). Ezt sajna csak szétszedés után kiméréssel lehet kideríteni. Nekem ilyesmi volt a hiba. Egy forrasztás és jó lett.
Sziasztok! Escort MKIV-em hosszabb ideig állt, majd új akksit kapott, és azóta produkálja azt a jelenséget, hogy alapjáraton, mindenféle fogyasztó felkapcsolása nélkül félig pislákol a töltésjelző lámpa. Ha rákapcsolom pl. a tompítottat, kicsit halványodik, majd újabb fogyasztók felkapcsolásával teljesen elalszik. Ha nem kapcsolok rá semmit, de gázt adok, akkor is elalszik, majd alapjáratra visszaállva újra pislákol. Talán generátor, szénkefe vagy ilyesmi fáradását jelzi? Menni megy, akksi sem merül... volt már valakinek hasonlója?
Apukámnak van egy 1998-as 1.9 TDI Galaxy-ja. A napokban jöttem rá hogy van benne egy vízmelegedést segítő olajkályha a bal oldali küszöb alatt. Az lenne a kérdésem hogy tudtok-e nekem valamiféle szervízkönyv-linket küldeni, vagy valami dokumentációt ajánlanni ennek a javításához. Olyasmire gondolok, mint a peugeot-soknál a hayness... Ha ilyen nem létezik akkor tudna-e valaki tanácsot adni, hogy miért nem működik... Előre is köszönöm..
Van egy 96os Ford Escortunk. Mai napon rükvercbe váltáskor a váltó felhúzó gombja (pöcök) beakadt/fennmaradt és nem lehetett rükvercbe váltani. Többi sebesség megy. Van rá valami megoldás házilag, hogy "kiakadjon" a pöcök?
Nemsokara egy hasznalt autot keszulunk venni a csaladdal, es sajnos nem tudunk donteni, milyen tipusra essen a valasztasunk. Egyelore harom auto van a ringben, ugy mint Ford Ka, Opel Corsa, Fiat Punto (II), pontosabb tipust azert nem tudok mondani, mert meg nem dolt el, es mert nem szamit, ugyanis a raszant keret (1,3 millio) elegge limitalt ahhoz, hogy ne gondolkozzunk extra editionokben, stb. Ha netan a Ka-ra esik a valasztas, mire kell figyelnunk vasarlaskor? Van valami extra, jellemzo problema a Ka-val, ami miatt ova intenetek tole egy vasarlot? Esetleg van valamelyikotoknek tapasztalata arra vonatkozoan, hogy egy 1.3-as Ka varosban nagyjabol mennyit fogyaszt?
97-es Mondeo kombi bontódik! Komplett ajtók, kalaptartó, motoralkatrészek - a motor most volt generálozva, csak valószínű repedt a blokk mert kicsit ereszti az olajat... de új dugók, felújított zsír hengerfej... váltó, féltengelyek, kapcsolók, műanyagok...stb Budapest tel.: 0630 3 777 352