Nem azt mondtam, hogy igy van, csak annyit, hogy ez egy letezo elmelet. De azert a hecc kedveert mondhatnal nekem hosszu tavon stabil kulturakat, ahonnan nem volt menet kozben nagymeretu elvandorlas.
Az Arany Ösvénynél nem birodalom expanziójáról van szó (ezért a római stb. példák sztem nem ülnek), hanem a birodalom szétrobbantásáról és az azt okozatként követő szétszóródásról. A birodalom (Leto) halála akadályozza meg, hogy az emberiség egy uralkodó alatt stagnáljon. Sztem ez az Arany Ösvény lényege.
Miután más népek (ráadásul országok, kultúrák) is stabilan megmaradtak a római, vagy makedón birodalmaknál sokkal tovább, ráadásul nagy területi változások nélkül, azt hiszem ez ilyen értelemben csak hosszú távon (mondjuk 3-4000 év fölött) biztos érvényű, ha az egyáltalán.
Ha viszont megfelelően értelmezzük, azt hiszem minden élőlényre vonatkozik: lehet, hogy folyamatos terjeszkedés szükséges (ami nem mindig és szükségszerűen területi), de az is folyamatos terjeszkedés, ha időnként elvesztenek (sok)mindent, amit elértek: populáció, tudás, anyagi javak, terület. A számok szempontjából ez stagnálás, ám a statisztika, és maga az ország is csak logikai létező: a benne részt vevő tudatok alkotják, melyek szempontjából ez folyamatos terjeszkedő, kreatív munka. Ugyanis az "újrakezdéseknek" sem kell egyformáknak lenniük.
Természetesen, idővel, és időnként valóban sokkal előnyösebbé válhat, ha számszerűvé válik a terjeszkedés.
Ugyanakkor tobbszor szo van arrol is, hogy az emberisegnek egesz egyszeruen allando expanziora van szuksege, hogy letezhessen. (Ez nem FH agyszulemenye, ez egy letezo, tortenelmi megfigyeleseken alapulo* elmelet, bar altalaban negativ felhangokkal szinezik es az emberiseg parazita jelleget probaljak vele alatamasztani.)
*Gondoljunk csak a Romai Birodalomra, Nagy Sandorra vagy Dzsingisz Kanra.
Nekem olybá tűnik ez eddidiek után, hogy az egyediség kérdése (bár ott van) szinte elvész mindabban, amit az Ösvény jelent.
A Prédikátor talán valami mást próbált folytatni, ha már az ösvényre lépni nem mert (megvan már lassan két éve is, hogy a Gyermekeit olvastam), mindenesetre észben kell tartani, hogy a Dűne legfontosabb célja érezhetően a nevelés. Formailag nagyon jó egységben van a tanulság az egyébként hozzá méltó történettel, töménytelen mennyisége ellenére is, de mindaz, amit a Prédikátor tanított, talán nem kapcsolódik ennyire szorosan az Arany Ösvényhez.
"Taraza még mindig nem nézett fel: Tudod, amikor összeveted a Zsarnok előtti évezredeket a halála után következőkkel, a nagyobb konfliktusok számának csökkenése szembetűnő. A Zsarnok ideje óta az ilyen konfliktusok mennyisége a megelőzőnek kevesebb mint két százalékára csökkent. Már amennyire mi tudjuk mondta Odrade. Taraza tekintete fölfelé villant, aztán újra visszasüllyedt. Micsoda? Nem áll módunkban megállapítani, hogy hány háború folyik a mi látókörünkön kívül. Vannak statisztikáid a Szétszóródás népéről? Már hogy lennének! Ezek szerint Leto megszelídített minket mondta Odrade. Ha mindenáron így akarod megfogalmazni Taraza emlékeztető jelet tett valami mellé, amit a képernyőn látott. Nem ludas ebben a mi szeretett Bashar Miles Tegünk is? kérdezte Odrade. Vagy az ő tehetséges elődei? Azokat az embereket mi választottuk mondta Taraza. Nem értem, hogy jön ide ez a hadi eszmecsere szólt Odrade. Mi köze ennek a jelenlegi problémánkhoz? Vannak olyanok, akik azt gondolják, hogy egy csúnya csapással visszaállíthatjuk a Zsarnok előtti állapotot. Ó? harapta be a száját Odrade. Visszatérő Elveszettjeink számos csoportja árul fegyvereket bárkinek, aki meg akarja vagy meg tudja venni. Pontosabban? kérdezte Odrade. Kifinomult fegyverek áramlanak a Gammura, és nem kétséges, hogy a Tleilax gyűjti be a veszedelmesebb fegyverek nagy részét. Taraza hátradőlt, és megdörgölte a halántékát. Halk, szinte tűnődő hangon beszélt: Azt hisszük, hogy a legnagyszerűbb pillanatban, a legmagasabb elvek alapján döntünk. Odrade már ezt is látta. A Főtisztelendő Anya talán kételkedik a Bene Gesserit igazában? Hogy kételkedem? Dehogy. De frusztrációt tapasztalok. Egész életünkben ezekért a magas, kifinomult célokért dolgozunk, és mi lesz belőle? Rájövünk, hogy sok minden, amire az életünket tettük fel, kicsinyes döntések eredménye. A személyes kényelem vágyából vezethető le, és semmi köze nincs a fennkölt eszmékhez. Ami igazán számított, az azoknak a világi munkaszerződése volt, akik meg TUDTÁK hozni a döntéseket. Ezt politikai szükségszerűségnek szoktad nevezni mondta Odrade. Taraza kemény önuralommal beszélt, miközben figyelmét megint a képernyőre fordította. Ha ítéleteinkben intézményesültté válunk, ez a Bene Gesserit biztos végét jelenti. Az én életrajzomban nem fogsz kicsinyes döntéseket találni szólt Odrade. Én gyengeség-forrásokat keresek, foltokat. Azokat sem fogsz találni. " "Frank Herbert: A Dűne Eretnekei"
Ez még hozzáfűzöm széljegyzetben az előzőekhez. :)
Köszönet a válaszokért! :) Én is hasonlóképp látom a dolgokat.
Cloaked, én sem azt mondtam, hogy az Arany Ösvény ennyire egyszerű lenne, csak azt mondtam, hogy része lehetett az is, hogy az emberek egyediségre való törekvését is felerősítsék, ez legjobban a Prédikátor arrakeeni beszédeiben lehetet észrevenni (most nincs kéznél a könyv, hogy idézhessek :D). Meglehet, hogy FH tényleg nem elrejtette, csak én nem figyeltem eléggé. :D
1. Én is úgy gondolom, hogy a kikényszerített békével az elfojtott vágyakat ébresztette fel az emberekben, akik már régóta összezártan -ha jól emlékszem egyként mozgó, működő organizmusként írta le a Birodalom emberiségét- élnek. Az Istencsászárában, mikor Siona és Idaho abban a hegyvidéki faluban éjszakáznak (hol Idaho összefut az egyik előző ghola-énje gyermekével), beszélgetnek erről a bezártságról (Siona panaszkodik, hogy nem tud elutazni az Arrakisról). A kikényszerített béke részben abból állt, hogy Leto megtiltotta a tömegeknek, hogy bárhová is utazhassanak és bizonyos szempontból sanyarú körülmények között tartotta őket. Szerintem ezáltal edzette meg őket és szította fel bennük a régen eltemetett vágyakat, hogy majd a halálát követő Szétszóródásban életben tudjanak maradni az ismeretlen területeken. A másik, hogy felkészítette arra a fenyegetésre, amit szerintem ő tisztán látott. Amikor Odrade megtalálja a fűszerraktárat, és falra vésett üzenetet, ez is bizonyítja, hogy Leto mennyire előrelátó volt.
2. A Szétszóródásból visszatérő emberiség olyan változatosságot és kultúrális sokszínűséget eredményezett, hogy a meglepte a Régi Birodalom lakóit (talán ezért mondta Leto, hogy vissza fogják sírni az ő békéjét és Aranykorként fognak emlékezni rá). Leto az Istencsászárban mondta, hogy az emberiség végtelenné válik (ezért is ostobaság, hogy Brájen és Enderszon Ellensége Omnius és Erasmus :S). Itt csatolnám hozzá, hogy Paul és Leto az ilyen fokú egyediséget akarta megvalósítani, amikor az embereknek már nincsenek határaik. A Gyeremekeiben is feltűnik az szemlélet és egyfajta kritika, pl. amikor Paul azzal vádolja az öszegyűlt híveket, hogy nem értik, amit Muad'Dib hirdetett, és így nem is imádhatják, vagy Idaho gondolata az első fejezet nyitó kis szövegében. Szerintem azt is meg akarták tanítani az emebrioségnek, hogy az egyén önmegvalósítása is épp oly fontos, mint a faj sokszínűsége.
3. Orcinus-orca világított rá szerintem legjobban az Arany Ösvény egyik legfontossabb momentumára, hogy Leto a váratlant várta, és szerintem is ez volt a célja az embernemesítési programjával. A jövőbelátók számára láthatatlan genetikai vonalakkal szerintem is azt akarta elérni, amit NAR írt, hogy mégegyszer ne fordulhasson elő, hogy egy személy az előrelátásával olyan jövőt teremthessen, ami keretek közé szorítja az emberiséget. Szerintem nem akarta, hogy még egy Paulhoz vagy hozzá hasonló ilyen mértékben befolyásolhassa az emberiség sorsát.
Tegnap írtam egy hosszabb hozzászólást, de valamiért a fórum karbantartása elsöpörte.
Röviden (csak FH könyvei alapján):
Az Arany Ösvény végső soron az emberiség túléléséről szólt: Paul és Leto is látta transzban, hogy az egy galaxisba zárt, homohén, és a jövőbelátás által egy jövőképbe merevített emberiséget végzetes külső veszély fenyegeti (lopakodó árnyak). Leto kikényszerített békéje arra volt jó, hogy kondenzálta és felerősítette az emberek elfojott vágyait, ami aztán robbanásszerűen tört ki a szétszóródásban: így már nem volt egy helyre bezárva az emberiség. Ráadásul a szétszóródás további genetikai keveredést, a faj sokszínűségét is hozta. Másfelől a saját kezébe vette a faj genetikai jövőjét, és a "váratlanság" (jövőlátás által nem látott) vonalakat tenyésztett ki. Emlékezzetek, milyen kényszeredetten kereste az Istencsászárban Leto a váratlant, megjósolhatatlant.
Ezekkel volt célja elérni a faj túlélését: sokszínű, rugalmas, nagy területen és nagy létszámban szétszóródott emberiség.
Sokszor hivatkozik magára Leto az Istencsászárban, mint akiben a faj túlélésének kényszerítő eszköze megtestesül.
Szerintem részben arra akarták rávenni az emberkeet, hogy valósítsák meg önmagukat, ne másoktól vagy egy rendszertől függjenek egész életükben, hanem küzdjenek önmagukért. A minden emberben rejlő egyediséget akarták megvalósítatni az emberiséggel.
Szerintem nem erről szólt az Arany Ösvény, hanem kettős célja volt: egyrészt többezer év békét hozott az emberiségnek ("Pax Leto", amire később majd úgy gondolhatnak vissza, hogy aranykor), másrészt kitenyésztette az az emberfajtát, akit nem látnak a jövőbelátók, így szabadon alakíthatják a sorsukat. Látta, hogy a jövőbelátásra alapozott kormányzás nem működik, ezt akarta elkerülni, hogy ne is lehessen ilyen a jövőben.
Nyilvánvalóan az emberiség javát akarta, viszont eleinte úgy látszik az emberiség története mindenképp rossz fordulatot vesz, ő pedig a legkisebb rosszat kereste meg. Én meg erre gondoltam, mikor azt mondtam, illúzió; mert talán ez az egész nagyon is rendben van, minden részletével együtt. Ezzel igen hasznos témáról írt Herbert: az embernek semmilyen alapja nincs arról dönteni, hogy egy történés végső soron jó, vagy rossz; többek közt azért, mert (volt róla szó talán a Gyermekeiben), hogy az emberek abszolút képtelenek hosszú távra tervezni, semminek nem ismerik a következményeit.
Bonyolultabbnak látom az Ösvény célját a egyéni szabadságnál és egyediségnél. Ez is beletartozik, azt hiszem, de csak erre egyszerűen nem kellett volna ennyit "várni" a történelemnek; ennél nagyobb változásra készítette fel az emberiséget, már az első két köteten is látni, hogy az utolsó arrakeen-i polgár is fölötte áll pl a XX. századi átlagembernek (a XXI. századinak meg végképp;Đ). Aztán a Császárral még háromezer év kb, ha jól emlékszem. Hogy mi is az az alapvető minőségi változás amit el akart érni, arról talán 1-2 kötettel később nyilatkozom:)
A D.Lynch filmről elsőre azt mondtam, hogy amit egyáltalán el lehetett benne rontani, azt sikerült. (Igen, a féreg kivétel.) Ez másodikra sem változott sokat, akkor sem sikerült végignézni. A sivatagba szökésig ha jól tudom sosem jutottam el.
Gondolkodtam rajta régen, hogy brájen nem olvasta a Dűnét, vagy nem érdekli a pontosság. Szerintem ez már nem derül ki, de azt hiszem inkább a kettő együtt;Đ
A 2000-es filmet is rossznak tartottam, de ha nem tudnám hogy ez valami sokkal jobbról szól, szerintem legalábbis nézhetőnek találnám. Technikailag túl kispórolt, a jelmeztervező ízlésficamos, a szereplőválogatás változó. Részemről legalábbis. Persze pozitív, hogy ez végre kb. a Dűnéről szól, és nem egy "Alter Arrakis" mint a régi.
Én 13-14 évesen vettem meg az első kötetet, még a Cryo-féle játék kapcsán (na az borzasztó jó lett, még ha nem is túl hű). Na, meg is látszott rajtam a következő években. Persze azóta újra kellett kezdeni párszor, mert aki 14 (akár 18) évesen tényleg mindent ért akár az elsőből, az előtt fejet hajtok;Đ (még jó, hogy ezt nem lehet ellenőrizni.)
Az Arany Ösvény nagyvonalakban megérthető az Istencsászárból, de nem egyértelmű, hogy pontosan mit is akart. Sokszor mondja, hogy az ő kikényszerített békéje, és az abból fakadó változások megóvják az emberiséget egy szörnyű jövőtő., amit meglátott ő is és az apja is már a Dűne során. Eemlékszem, hogy Paul látott valami borzalmasat, amitől még ő is retteget, de nem merte megtenni azt a lépést, amit a fia igen. Amikor a Gyeremekei végén találkoznak, Leto apja kérdezi: tudod mi teremtettél.
Egyes későbbi szereplők szerint az Arany Ösvény az Ínséges Időkben és a Szétszóródásban bontakozott ki, de még a Nővérek -akikhez néha Leto nagyon is hasonlónak érezte magát- sem tudják pontosan, mit akart elérni. De inkább nem mondok semmit, mert látom, hogy még nem jársz az Eretnekeinél. :)
Egyébként egyetértek veled, szerintem is Leto az emberiség javát szolgálta. Már a Gyermekeiben is megmutatkozik szerintem valami, ami közelebb visz a célhoz. Szerintem Paul és fia, Leto ugyanazt akarta elérni: A Prédikátor is beszélt arról Arrakeen-ben, hogy a legtöbb ember semmit sem tesz a szabadságáért, a feét homokba dugva él, és ahhoz sem elég bátor, hogy magában lelje meg a szabadságát. Szerintem részben arra akarták rávenni az emberkeet, hogy valósítsák meg önmagukat, ne másoktól vagy egy rendszertől függjenek egész életükben, hanem küzdjenek önmagukért. A minden emberben rejlő egyediséget akarták megvalósítatni az emberiséggel.
Maga Leto mondta: hogy az embriség végtelen lesz, már semmi sem állíthaja meg.
Brájen és Enderszon új, Vadászai kötetére nem érdemes több szót vesztegetni. Már lentebb legalább három hozzászólásban és hosszan kifejtettem.
A David Lynch film borzalom, szerintem ez ihlette az írópárost. :D :D :D Egyedül a férgek tetszettek. (Engem nem érdekel, hogy FH -állítólag- részt vett a munkálatokban, mert a DVD-n nem sokat beszélt a riportan, csak egy megjegyzést tett, hogy nem több vizuális alkotásnál; komolyan: szerintetek hagyta volna, hogy Paul esőt fakasszon [kell a happy end az amcsi nézőnek], meg a Star Wars hatást? Szerintem a kiadója belekényszerítette a megfilmesítésbe)
A báró kegyetlen volt, de hihetelenül értelmes. Én a kegyetlenkedéseit nem így képzeltem el. Különben a báró szerette mással csináltatni a gyilkosságokat, hogy az Igazmondó előtt őszintén mondhassa el: nincs közöm hozzá, szeretett Császárom. :) Szerintem más se így képzelte el, ahogy Lynch meg az írópáros bemutatta .:) Szerintem Brájen nem értette soha, mi akart az apja
Őszintén, mikor láttam a 2000-es minisorozatot, akkor azt mondtam: EZT el kell olvasnom (már előtte is hallottam a Dűnéről, de akkor már szinte semmi nem volt kapható a folytatásokból). És nem csalódtam. Herbert lett a kedvenc íróm -Tolkien mellett természetesen-. Egyébként a minisorozat sem nagy szám, de a történet vázáz jól bemutatja. A könyvsorozat mélyen megérintett, sok ponton hasonló a gondolkodásmódomhoz (Herbert mondanivalója), hatással volt a egy kicsit a világszemléletemre, persze gondolati síkon.
Elrejtette? Szerintem egész tisztán kifejtette, már amennyire tisztán ezt ki lehet fejteni. Nem mintha nekem világos lenne, az Istencsászár első negyedénél tartok:)
A lényege azt hiszem, egy olyan út volt az emberiség számára, amit II. Leto az új...formájában képes volt kierőszakolni, több ezer éves "terror-béke", amelynek a végén az egész birodalomat és emberiséget gyökeresen megváltoztatja, többek közt az addigra kialakuló körülményekkel. Egy "borzasztó út borzasztó végeredménnyel", aminek viszont az összes alternatívája sokkal rosszabbul végződne.
Herbertnek már az első kötetben is körvonalazott (és igen helyes) álláspontja nyomán gondolom szó esik majd róla, hogy ez a borzasztóság valójában illúzió, és az a végeredmény objektíven figyelve nagyon is jó)
Más. B.H. és K.J.A.
Arról, hogy a könyveik irodalmi szint, a tartalom és a történethűség szempontjából is az aluljáróba valók, talán nem kell többet írni.
Feltűnt viszont, hogy a klasszikus Dűnének néhol ugyanott mondanak ellent, mint a 84-es film. A filmben hallottam először erről a fűszeres térgörbítés baromságról, utána pedig az "új kötetek" kapcsán. (Akiben nem él tisztán: a klasszikus 6 kötetben tucatnyiszor visszatér, szájbarágás-szerűen, hogy a Fűszer azért kell az űrutazáshoz, mert az Navigátorok jövőbe látása nélkül nem lehetne biztonságos útvonalat tartani ekkora sebességgel; pár (ezer) fényév alatt mindenképp beleszaladnának valami messziről nem észlelhető "apróságba")
A másik, valaki említette itt pl hogy a "...gonosz, de rendkívül tisztánlátó Harkonnen báró helyett egy kegyetlenkedő szörnyetget mutatnak be, aki a pusztításon kívül szinte semmit sem szeret"
Engem a filmben ugyanez zavart (sok minden más mellett), a báró egy teljesen ostoba, idegbajos karakter volt, az is túljátszva. Feydről már ne is beszéljünk.
Sem a film, sem az új könyvek stílusát nem bírtam soká, de aki igen, tud esetleg további párhuzamokról? pl. meglepne, ha nem került volna be valahová a hangrobbantó fegyver, vagy mondjuk a villámló férgek.
Köszönöm, Shaddam. Most, hogy így felfrissítetted az emlékeimet, már én is emlékszem nagyjából, mit mondott Odrade, de majd utána nézek.
Én is azt gondolom, hogy ez volt az a kép, amin keresztül a megmaradt emberségébe kapaszkodhatott Főtisztelendőanyaként, a felelősség súlya alatt. Odrade tudta önmagáról és a hozzá legközelebb álló Nővérek is (pl. Bellonda és Tamalane), hogy lelke legmélyén romatikus alkat. Szerintem a Van Gogh festmény mellett a Tengeri Gyermeken keresztül maradhatott meg legalább lényének egy részében annak a embernek, akivé vált volna, ha nem kerül a Bene Gesseritek közé. A festmény már az Eretnekeiben is kulcsfontosságú volt szmára, mikor még Taraza tulajdonában volt.
Egyetértek veled, hogy épp az teszi elbűvölővé Herbert írásait, és érinti meg az embert, hogy még többszöri elovasásra is talál egy adott mondatban, gondolatsorban felfedezni valót, és meglehet, hogy még így sem jutunk el egy végkövetkeztetéshez. Bár, úgy van, ahogy írod, hogy gondolkodásmódban az a távoli jövő sokkal jár előttünk, és talán épp ezért teszi oly vonzóvá sokak számára, hogy szívesen élnének abban a korban. Mivel Miles Teg az egyik kedvenc karakterem, katonaként szívesen szolgálnék alatta, pedig egyáltalán nem vagyok oda az katonáskodásért (sikeresen nem estem bele az önkéntes koszakba kis hazánkban :D ), de a bashar jelleme magával ragadja az embert.
A Szalmafedeles házak Cordeville-bennel még arra lettem volna kíváncsi, hogy aki ért hozzá, mondja már el, hogy Van Gogh mit kart kifejezni vele. Azt, hogy mi a jelentősége Odrade számára, azt megbeszéltük, de azért nagyon szeretném tudni -és ez nem fog sajnos már kiderülni, hisz a mester nincs közöttünk-, hogy miért pont ezt a festményt választotta Herbert. Sheeana is magával vitte, és Murbella fájlalta ezt.
Valoszinuleg sokkal inkabb az irasi kepessegeimmel van baj, hiszen amit irni szandekoztam, annak az egvilagon semmi koze nincs az altalad felsoroltakhoz. (Bar a koherenciahoz erintolegesen azert van.)
Valami olyasmit akartam kifejezni, hogy nem csak a nagyivuseg, a sajatos filozofiai tartalom, a szereplok arnyaltsaga ragad meg, hanem hogy az apro dolgok szintjen is mas minden. Nem ugy mukodik a vilag, ahogy megszoktuk, es nem a nagypolitika, vagy a filozofia szintjen (mert ott azert akkora kulonbseg nincs, legalabbis ismerunk hasonlokat), hanem a hetkoznapok szintjen. (Olyanokra gondolok, mint peldaul a Fremen szokasok. Nagyon izgalmas az az idegen, megis racionalis es valoban koherens gondolkodasmod, ami meghuzodik mogottuk. De ami igazan megfogott, azok az apro gesztusok, amikben ez a gondolkodasmod kifejezodik.)
1. Odrade számára az emberséget jelképezte, azt, hogy honnan jött. Főtisztelendő Anyaként szüksége volt valami földhöz ragasztó jelképre. (ez voltaképp Idaho feltételezése, sztem igaza volt)
2. Odrade mondja a Káptalanházban, hogy ez a kép az egyediségre és vadságra is emlékezteti, arra, hogy el sem tudják - és ne is próbálják - elképzelni, mi történik a szétszóródásban.
3. Odrade többször is hangsúlyozza a kép és az azt körülvevő kulturális közeg (van Gogh-nak és a XIX-XX. sz. fordulójának) primitív voltát. Ez szerintem fontos kulcs Herbert írói stílusának megértéséhez, ti. azért ír az öreg ilyen nyakatekert, többszörolvasós mondatokat, azért sző a mondatok özé nehezen felfedezhető logikai kapcsolatot - főleg az Istencsászárában és az azt követő kötetekben - mert olyan világot ír le, amely gondolkodásában, művészi eszközeiben jóval előttünk jár, és az olvasónak ezért bizony keményen tekerni kell a megértéshez.
Egyetértek veled. A Dűne épp azért vált népszerűvé és klasszikussá, mert bár Herbert összetetten és sokrétűen ábázolt mindent (nem is beszélve a könyvek közötti összefüggésekről), ahogy az általad is említett nagyvonalúságból mellett a töténet különböző szálai, a karakterek jelleme nagyon finoman volt árnyalt, és a szereplők elemi szinten nézve tényleg "egyszerű" típusok voltak, mégis Herbert úgy alkotta meg őket, hogy mindeki szabadon használhatta a képzeletét és a gondolatai és aképp látta a karaktereket, ahogy szerette. Az író nagyon egyszerű mondatokkal képes volt kifejezni a szereplők érzelmeit, és tájleírásokra is ugyanez vonatkozik. Egyébként semmilyen irodalmi mű sem kerülheti el a belemagyarázást, de abban igazad van, hogy Herbert író módszere sokrétűen láttatja a Dűne-köteteket, hisz látszólag a könyv alapvető emberi problámakat boncolgat: legyen szó akár az egy egyén életében felmerülő kérdésekről (pl az egyedi ember és egyéniségének fontossága), vallásfilozófia/hitvilág és társadalomtudomány.
Meg tudná mondani mi volt az Arany Ösvény. Öcsém szerint Herbert elrejtett az Istencsászárban. Tényleg ez a legfilizófikusabb hangvételű regénye, a mű javarészt a főbb szereplők beszélgetéseit teszi ki. Sokszor a fejezetkezdő kis szövegekben van a legfontosabb mondanivaló.
Én most fogom elkezdeni a Butleri Dzsihadot. Az öcsémnek tetszett ez a trilógia, azt mondta, szerinte azért sikerült "jobban" mert erről az időszakról alig árult el valamit Frank Herbert, itt nincsnek a mester által megalkotott, sokérűen árnyalt, mindenki által kedvelt karakterek. Itt ők is jobban ki tudtak bontakozni. Kíváncsi vagyok milyen, de nem nagyon bizakodom a Vadászai után. Abban egy-két építő gondolat volt (elenyésző), de csak a fekete fejezetkezdőkben (mi ezeknek a szakszerű neve?). Talán a könyvben Sheeana és futarok közötti kapcsolat bemutatása érdemes megemlítésre, de egyébként egyébként a könyv minőségileg nulla. Lentebb három helyen hosszan kifejtettem, hogy miért. Kinek tetszett az általam is bírált Brájen-Enderszon páros Butleri Dzishadról írt trilógiája?
Átmegyek egy kicsit erőszakoskodóba ;))), mert már vagy háromszor-négyszer is kérdeztem, de újra felteszem.
Mi lehetett a célja Frank Herbertnek Van Gogh Szalmafedeles házak Cordeville c. festményével? Nem értek a festményekhez, így nem tudom mit üzen a kép. Kíváncsi lennék, mert a Kátalanház utolsó előtti fejezetében, mikor Mubella beszélget a Más Emlékeiben Darral, neki is említi, hogy elvitték a képet. Mitől volt ez ilyen fontos?
Azert az is szamit, hogy a Dune egy izig-verig idegen vilag. Teljes mertekben idegen attol a vilagtol, amiben elunk, es joreszt attol is, amit eddig olvastunk. Nem csak egy-ket csecsebecse targyat talalt ki FH, hanem az egesz vilag logikaja, mukodese az, ami kulonbozik a mi hetkoznapi logikanktol. Es ez az, ami roppant izgalmassa teszi.
Az izgalmassag miatt olvassa vegig az ember szinte egyhuzamban, es a komplexitas miatt olvassa el aztan ujra es ujra, ezuttal joval figyelmesebben.
Korábban (jópár évvel ezelőtt, még a Házak kapcsán) kifejtettem, hogy a BH-KJA-féle Dűnék önmagukban tucat-sf-ként még el is mennének. Csak ez akkor lett volna korrekt (valamiféle elvont értelemben), ha ezt nem a Dűne világában írják meg. Na de így ki venné meg?! Így viszont van egy bejáraott brand (márkanév), amelyhez lehetett csatolni az elején, később pedig önjáróvá, önfenntartóvá tenni. Ez bizony kőkemény üzlet (marketing-megfontolás), amelyben a konkrét regények írói színvonala esetében a még eladható minimum a költségminimalizáló cél. Eleve milyen dolog az, hogy mindent trilógiának terveznek, minden szereplőnek öálló kötetet, stb. Magának Herbertnek nem volt (lett volna) ennyi ötlete!
A Dűne azért is válhatott kultikussá, mert bár rendkívül koherensen, de mégis némi nagyvonalúsággal vázolta fel a háttérvilágot, amelyet aztán mindenki élettel tölthetett meg a maga fantáziája alapján. A karakterek is rendkívül eltaláltak voltak: az elvont, leegyszerűsítő alaptípusok (herceg, vezér, harcos, trubadúr, "boszorkány") sokszorosan át voltak szőve emberi vonásokkal. Ráadásul meglehetősen egyedi világról van szó, sajátos filozófiai tartalommal.
A Dűne, ha így nézem elég egyszerű elemekből, egyszerű képlet alapján épült fel, de pont a nagyvonalú, nagyívű ábrázolásmódja miatt számos síkon és mélységben volt értelmezhető: a kalandregénytől társadalomfilozófiai, vallásfilozófiai mélységekig (még ha utóbbiaknál a belemagyarázást nehéz is elválasztani az író tartalomtól). Nem annyira a regény volt komplex, mint inkább a komplex olvasatok potenciálját jelentette.
BH-KJA műveiből ez hiányzik: ez a nagyszabású, széles ívű világlátás. Egyszerű iparosmunkák, néhol még annak is gyengécskék. Igazából a FH-i Dűnével összevetve ütközik ez ki, és a Dűne-rajongókból ezért vált ki (érzelmi elemekkel is átszőtt, heves) elutasítást.
Mivel nem vagyok művészettörténész és festészethez sem értek, nem értem FH célját a Van Gogh festménnyel, pedig furdalja za oladalmat a kíváncsiság, mi lehetett a célja. Megnéztem a festményt a neten és még így sem tudom. :S
Bocsánatot kérek a minősítésért! Örülök azonban annak, hogy elismerted azt, hogy ilyen formában nem kéne véleményt formálni. [különben ha bele gondolok én sem vagyok különb a minősítgetéseimmel:( ]
Az utolsó bekezdésedet elfogadom, s azonos véleményen vagyok.
Én egyáltalán nem tartom egyértelműen pozitívnak a régi művek újrakiadását. Elismerem ugyanakkor, hogy van tere, sokaknak ez jelenti az első találkozást, vagy a gyűjteményük teljessé tételét. Gondolom a Szukits ezt szintén üzelti megfontolások alapján teszi. A vásárlók kifizetik a vételárat, ezzel szerintem a kapcsoalt véget is ér. Nem hiszem, hogy bárkinek is "hangtompítót" kéne tennie a szájára, vagy pláne lojalitásból a Szukits szekerét tolnia azért mert egy másik kiadványa esetleg tetszik is neki. A kettő nem függ össze!
