Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

JUZ1970 Creative Commons License 2006.02.16 0 0 2075

Szia Befejez!

 

az érdi emelkedőn bevallom én sem tartom be mindig  a 80-as sebességhatárt. Bár eddig sikerült megúsznom. Szóval ha lehet minnél  nagyobb sebességgel közlekedem, bár ésszerű határokon belül. és  főként úgy, hogy másokat azért ne veszélyeztessek.

De az igazsághoz hozzátartozik, hogy  én még nem mertem  140-et  minni vele, mert most volt az első olajcserém. De hétvégén megyek anyuért  és az M7-en egy kicsit megketgetem a kicsikét. Hosszú és elég meredek az  Érdi emelkedő, de korábbi autóimmal ez  volt a próba :) az 1.3 Lanosom a tetejére már kb 20km/h val kevesebbet ment pedig a pedált nyomtam folyamatosan,  és a végén vissza kellett tennem 3-ba, hogy ne toljon le senki a külső sávban sem. Viszont annyira jó érzés, hogy ez az autó végre úgy megy mint amire mindig is vágytam. Nyomod, és dinamikusan gyorsul. 5-ösben is. Alig várom a jóidőt, hogy az alufelnit vissza tudjam tenni, és végre lemoshassam, szépítgessem. Lehet hogy nevettek rajta, de sokan hülyének néznek azért, mert mániákusan vigyázok az autóimra. Csak kézi mosó jöhet szóba, nálam nem lehet enni az autóban nem dohányzom, és mosás után annyira törlöm szárazra, amennyire csak lehet, kívül belül. Én WU2 samponnal mosom, mert az semleges, és nem tartalmaz semmilyen vegyszert ami a fényezésnek vagy a lakknak  ártana. 3 havonta ápolom a VS Platimummal (teflonadalék) ezt már 4 éve használom és a különbség látható. A Lanosomat bátram be merném  igy 3,5 évesen is állítani egy szalonba.

 

No nem fényezem tovább mindenkinek a sajátja a legszebb és ez igy van jól :)

Szép napot kívánok mindenkinek, és vigyázzatok a frissen leesett hóban...

Bea

Előzmény: Bejfez (2063)
Gmanus Creative Commons License 2006.02.16 0 0 2074
Egy magán vélemény, kevés ténnyel!

A check lámpa probléma jelentkezett a kolléga chevy 1,6-ánál tavaly decemberben!

Villogott és néha folyamatosan is jelzett!

Cseréltünk autót, mentem vele egy Németország – Magyarország utat (kb. 1.100 Km)

Autópályán 160 Km/ó tartósan. („Húzatós sebesség váltások”)

Azóta megszűnt neki a probléma!

Előzmény: zénó1 (2069)
Gmanus Creative Commons License 2006.02.16 0 0 2073

15.000 Km (vagy 1 év)   25.000 Huf (most 30.000 Huf + Pici)

30.000 Km 35.000 Huf

Előzmény: zénó1 (2069)
Sarkany Creative Commons License 2006.02.15 0 0 2072

Ebben a hozzászólásban készítettem anno egy kigyűjtést a hibajelenségről:

 

http://forum.index.hu/EditArticle/ReplayEditArticle?a=36430842&t=9091969

Előzmény: Sarkany (2071)
Sarkany Creative Commons License 2006.02.15 0 0 2071

Már többen mondtátok azt a check lámpa meghibásodást az 1.4 nél .AZ MI amúgy????

 

Olvasgass az alábbi topicban a 2004. április - június között született hozzászólások között. Ott megleled a választ.

 

http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9091969

Előzmény: zénó1 (2069)
zénó1 Creative Commons License 2006.02.15 0 0 2070

 

Még egy kérdés.Amíg bejáratos a kocsi,mire kell figyelni,tehát mennyire lehet hajtani.És amúgy hány km -ig bejáratos.Valahol azt hallottam a mai kocsiknál már nem is kell ezt figyelembe venni ,tehát  a bejáratást,mondjuk én ezt nem hiszem. Szerintetek?

zénó1 Creative Commons License 2006.02.15 0 0 2069

 

A kötelzö szerviz ,hány km után kell? És mennyit kell ,azért fizetni.

 

Már többen mondtátok azt a check lámpa meghibásodást az 1.4 nél .AZ MI amúgy????

Toljadneki Creative Commons License 2006.02.15 0 0 2068

Hi !

Nekem sincs semmi bajom az 1,4 - essel ( kopp - kopp ), eddíg azt nyújtja, amire számítottam, motorikusan még többet, bár még nem szabad tolni neki. Tesztvezetésen egész más a helyzet, mentem én is 1,6 - ossal, meg 1,4 - essel is, de az más. Dumálsz közben a kísérővel, a tesztautót sem mered igazán bántani, más. Gondolkodtam az 1,6 - on én is, de aztán úgy gondoltam, hogy annyival nincs több előnye, hogy az a nagyobb fenntartási költséget kompenzálja. Szerintem.

Csőgáz. Toli.
Gmanus Creative Commons License 2006.02.15 0 0 2067
Szia

 

Látom, mindenki 1,6-os párti!

Én most mást mondok!

Nyugodtan megveheted az 1,4 SE chevy-t!

Csak annyival van több meghíbásodása amennyivel több fut belőle!

Az én 1,4 SE járgányom e-hónap 18.-án tölti az 1 évet, (38.000 Km van benne)!

Nagyon megbízható, a kötelezőn kívül nem volt szervizben!

Hosszú távon 6,2 L megelégszik (dinamikus vezetéssel)

Városban 7,5 L!

Érdi emelkedőről meg csak annyit…Ha neki megyek 130-al, akkor a tetején is annyival megyek! (nem kell ehhez 1,6-os v. 1,8-as motor)

Ez nem trabi!

Előzmény: Sarkany (2058)
athee60 Creative Commons License 2006.02.15 0 0 2066
Szia Péter!

Csak nem a tiéd az a szürke, aminek a szélvédőjén kétoldalt WRC-s matrica van?? :-)
Előzmény: sz_peter (2025)
ivb Creative Commons License 2006.02.15 0 0 2065
Ha keveset szeretnél szervízbe járni a check lámpa miatt,akkor mindenképpen 1.6-os:-)))
Előzmény: Sarkany (2058)
Bejfez Creative Commons License 2006.02.15 0 0 2064
Egy barátom most közölte a jó hírt: 0-ról 10 mp alatt fölgyorsult 100-ra! Lacetti 1,6 ötajtós.
Bejfez Creative Commons License 2006.02.15 0 0 2063

a legjobb próba az érdi emelkedő, itt igazán megmutatkozik az autó ereje

 

Ott 140-nél húz kiválóan. Te mennyivel jársz ott?

Előzmény: JUZ1970 (2061)
hicar Creative Commons License 2006.02.15 0 0 2062
Szerintem ne star henem legalább az elite felszereltségű atót vásárold, megéri a különbség, én az 1.6-os motort ajánlom. Talán még kevesebbet is fogyaszt mint az 1.4-es és dinamikusabb.
Előzmény: Sarkany (2058)
JUZ1970 Creative Commons License 2006.02.15 0 0 2061

Szis Zénó 1!

 

.. és    jó reggelt mindenkinek.

 

Mielőtt döntenél, el kell gondolkodnod azon, hogy valójában mire is szeretnéd az autódat használni. Hol használdád  leginkább, városban, vagy inkább többet mész autópályán.

Minden Motornak meg van a maga előnye és hátránya.

 

1.4 városban jó kis  takarékos autó, nem eszik sokat, de autópályán  nem túl dinamikus, viszont kicsi

1.6 a legjobb a fogyasztása a három motor közül, de a városi fogyasztása, ha sportosan vezetsz azért szépen megugrik, viszont dinamikusabb, mint az 1.4

ha sokat utazol ezt érdemes választanod.

1.8 erről tudok a legtöbbet írni, hiszen nekem is ez van. 122 LE és merő dinamika.

viszont a fogyasztása városban (én inkább ott közlekedek, mégis az ereje számomra nagyon vonzó volt.) 8,5 és 10,2 közé esik.

Nagy a kötelezője, és a legmagasabb az ára is. A kereskedésben azt mondták, hogy  nem számottevő a különbság az 1.6 és 1.8 között, de árban viszont jelentős. Ezt ne hagyd figyelmen kívül.   Én amikor vettem az autót, elötte 1.3 Lanos-om volt, igy én ennek a motorteljesítményével nagyon meg vagyok elégedve.

Ismerős márkakereskedésben vettem az autót, igy volt lehetőségem mindhármat 1-1 hétig kipróbálni mielőtt döntöttem. Ugyanazon az úton, ugyanolyan körülmények között. Szerintem a legjobb próba az érdi emelkedő, itt igazán megmutatkozik az autó ereje. Sok kereskedésben csak kérni kell, és megengedik, hogy mielőtt döntessz egy nagyobb utat megtehess.

Szerencsés keresgélést, és remélem nem bántottam meg senkit a véleményemmel!!!

Nem állt szándékomban! Szép napot mindenkinek,  Bea

 

Előzmény: zénó1 (2056)
Törölt nick Creative Commons License 2006.02.15 0 0 2060

Én próbáltam 1.4-est is, csereautónak béreltem, amikor a kábelköteget nézték, meg olajat cseréltettem. És őszintén, nem olyan dinamikus, amilyennek az 1,6-ost megszoktam. Amit már szokásból csinálok, hogy sávváltásnál rálépek a gázra, és meglódul, itt sokkal visszafogottabb volt. Estére megszoktam, de hiányzott.

(Ettől független, egyébként, ami legjobban hiányzott, az a rádió kormányról való vezérlése volt. Ezt én soha nem hittem volna, sőt egy tipikus olyan extra, amire pénzt nem költenék, de halálra idegesített, hogy halkítás/hangosítás helyett keresztülesik a kezem a kormányon.)

 

Előzmény: sz_peter (2057)
cucogany Creative Commons License 2006.02.15 0 0 2059
"Reméljük, hogy ő is meg van elégedve azóta az autójával..."

Én az első perctől kezdve meg voltam - és meg vagyok - elégedve az autóval, meg voltam elégedve az ügyintézéssel is, csak a fórumot olvasgatva így utólag a vételárat egy kicsit sokallom. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy az autó sokkal stabilabb mint a Kalos volt, és pesti viszonylatban most télen átlagban 9,5 liter volt a fogyasztása LPG-ből, mely literenként 100 forinttal kevesebbe kerül, mint a benzin.
Előzmény: Blero13 (2054)
Sarkany Creative Commons License 2006.02.14 0 0 2058

Szerintetek melyiket vegyem,lacetti star 1.4 vagy 1.6 -t .

 

Az 1,6-ost...

Előzmény: zénó1 (2056)
sz_peter Creative Commons License 2006.02.14 0 0 2057
Szia zénó1!

Elöször a klímás kérdésedre válaszolnék, max. 0,7-1 litert ha dob a fogyasztáson.

A másik kérdésre csak annyit tudok írni, hogy nekem 1,4-esem van több mint 1 éve és teljesen meg vagyok vele elégedve. Összehasonlítási alapom a két motor között nincs, mert 1,6-os Lacettit még nem vezettem.
Ha van rá lehetőséged mindenképpen próbáld ki tesztvezetésben, hogy a két motor közötti különbség mennyit jelent vezethetőség szempontjából. (Attól is függ milyen körülmények között használnád a kocsit, ill, mennyire akarsz száguldozni)
Fogyasztásban nincsen különbség, vagy talán az 1,6-os még kevesebbel is beéri.

A vételárban ill. a kötelezőben jelentkező különbséget ne felejsd el, a döntésnél.

Egy másik fórumon olvastam arról, hogy az 1,4-es motorokból kijött egy széria, aminél elég sok gond akad(t). Talán emiatt javasolnám neked az 1,6-ost, ezekről még nem hallottam, olvastam rosszat.

Üdv:

sz_peter
Előzmény: zénó1 (2056)
zénó1 Creative Commons License 2006.02.14 0 0 2056

Üdv!

 

 újabb kérdésem lenne:Szerintetek melyiket vegyem,lacetti star 1.4 vagy 1.6 -t .Én 1.4 re gondoltam.de kiváncsi lennék a hozászolásokra.

Ha klimával használom a kocsit mennyivel növeli meg a fogyasztást.

 

kösz

zénó1 Creative Commons License 2006.02.14 0 0 2055

Hát köszönöm szépen a tájékoztatást,és fogok árajánlatot kérni tőlük.

 

addig is kösz mindent

Előzmény: Blero13 (2054)
Blero13 Creative Commons License 2006.02.14 0 0 2054

Szia!

 

Elnézést, hogy csak most tudtam válaszolni, de most értem csak rá. A kereskedés pontos címe: 1044. Budapest, Váci út 76-80. Chevrolet Újpest, Nádasdi és Társa Kft. Én egy Lacetti 5 ajtós 1.6 Elite felszereltségű autót vásároltam metálfényezéssel együtt: 3.099.000.-Ft -ért a már említett ajándékokkal együtt. Raiffeisen hitelre vásároltam 72 hónap futamidőre, CHF alapú hitelre, 30% ( 929.700.-Ft ) kezdő befizetéssel a havi törlesztőm 39.628.-Ft + Casco. A biztosítási díj nagyban függ a biztosítótól, hogy hol kötöd és, hogy milyen önrészt választol. Biztos, hogy nem mindegy, hogy kinek milyen a fellépése, de ha a kereskedésben megtalálod azt a határt ami számodra is és a kereskedés számára is elfogadható, biztos meg leszel elégedve. Én a szalonvezetőtől vásároltam a gépkocsit, ő adhatja a legnagyobb kedvezményt a számodra. Nekem szerencsére elég nagy ismeretségi köröm van és megígértem neki, hogy mivel én így meg voltam elégedve küldök neki ügyfeleket, önzetlenül, pusztán, hogy más is jól járjon. Engem Simon Gyulának hívnak, és hivatkozz rám nyugodtan, hogy én küldtelek téged, ő azt ígérte, hogy akit küldök, mindenki egyedi elbírálásban fog részesülni. Mit veszíthetsz, hogy ha tényleg szeretnél vásárolni? Egy próbát megér! Úgyis voltál már egy pár kereskedésben, vidd el az ajánlataidat, biztos meg tudtok egyezni. Az autó egyébként szuper, jó, hogy ezt a modellt választottam, a fő szempont nálam az ár-érték aránya, és a hátsó lábtér volt és a konkurens modellek vagy drágábbak voltak, vagy hátul nem lehetett bennük elférni. Én is olvastam a Klubtársunk hozzászólását, de ő is csak megvásárolta a második autóját is ennél a kereskedésnél, még ha ő szerinte nem is a legjobb ajánlatot kapta, de ahogy írta az ő paramétereivel, más nem tudta lebonyolítani neki a cserét számára megfelelően. Reméljük, hogy ő is meg van elégedve azóta az autójával és jó cserét csinált. Hát én úgy érzem, hogy megadtam számodra a kezdő löketet, hogy téged is üdvözölhessünk a Lacetti vásárlók táborában!

Előzmény: zénó1 (2047)
Toljadneki Creative Commons License 2006.02.14 0 0 2053

Rockdobos !

Mail ment !

Király a verda ;) !

Toli. :))
Előzmény: rockdobos (2045)
cucogany Creative Commons License 2006.02.14 0 0 2052
A nulla Ft befizetés nem hivatalosan ment, mert a Raiffeisen Lízing Rt. ezt nem engedélyezte volna. Mivel az előző autót is annál az üzletkötőnél vásároltam, ezért némi számolási manipulációt végzett és a Lízing Rt felé a számla úgy ment el, mint ha 25%-ot befizettem volna.
72 hónap a törlesztés ideje, a számláim összege 53.523 és 51.067 Ft között ingadozik.
A CASCO és a kötelező összege sok mindentől függ, pl. melyik biztosítónál kötöd a biztosítást, melyik (bonus vagy malus) kategóriában vagy, stb. Én most váltottam biztosítót, az UNION-tól átmentem az AEGON-hoz, így a CASCO-m havonta alacsonyabb (7667 Ft), mint eddig a Kalosra volt, a kötelező pedig havi 4306 Ft.
Előzmény: zénó1 (2051)
zénó1 Creative Commons License 2006.02.14 0 0 2051

Hello!

 

Irtad,hogy végülis 0 ft befizetésel vetted a kocsit.Azt akarom kérdezni, hogy igy mennyi a futamidöd és mennyit kell havonta fizetned.Pontosabban mennyi igy neked havonta ,cascoval ,biztosítással, stb.

 

kösz

Előzmény: cucogany (2050)
cucogany Creative Commons License 2006.02.14 0 0 2050
Ami a Chevrolet Újpestet illeti, én ott vásároltam az előző Kalosomat és a mostani Lacettimet is, de ha ma kezdeném, hozzájuk nem mennék, mert a legdrágább autószalonok egyike. Akkor miért náluk vásároltam?
Azért, mert 2003 végén akciót hirdettek, mely szerint 0 (nulla) forint befizetéssel el lehetett tőlük hozni bármely típusú Daewoo autót. Nem az ár, hanem a 0 (nulla) forint volt vonzó, ugyanis annyi pénzem nem volt, hogy 25% előleget befizessek, no meg a szalon is itt volt a szomszédomban (akkor még a Pozsonyi úton).
Megvettem a 4 ajtós Kalost, de klímát nem rendeltem bele (akkor még rendelni lehetett bármilyen extrát), viszont a 2004-es nyár olyan meleg volt, hogy elhatároztam, klímát szereltetek az autóba. Rengeteg - és hosszadalmas - utánajárás után megtudtam, hogy a Kalosba nem létezik beszerelő szett, más típusok szettjei nem kompatibilisak vele, ezért elhatároztam, hogy lecserélem a Kalost egy klímás Kalosra. Sajnos a Chevrolet Perfectben (ahol szerintem a legolcsóbbak az autók) csak úgy adták volna a full extrás Kalost 2.600.000 forintért, ha a meglévő Kalos beszámítási ára és a fennálló tartozásom közötti különbözetet visszafizetem, plusz befizetem a Kalos vételárának 25%-át. Na, ez nem ment volna, ezért tavaly szeptember elején elmentem ahhoz az értékesítőhöz, akitől a Kalost vettem. A Kalosom beszámítási ára és a bank felé fennálló tartozásom közötti különbözetet itt is be kellett fizetnem, viszont az eladó elintézte, hogy 0 (nulla) forinttal elvihetem a Lacettit, melyre a vejem és az eladó közösen rábeszéltek (amit egyébként nem bántam meg). Eddig ugye minden pozitív, akkor miért is írok?
Azért, mert az autót (Lacetti 1.4 16V 5D Star) metál fényezés nélkül 220.000 Ft klíma kedvezménnyel és 132.200 Ft lízingkedvezménnyel együtt 3.172.800 forintért kaptam meg (és semmi ajándék!). Ennyiért sokan itt a fórumon metál fényezésű elite felszereltségű sedant vagy SW-t vásároltak más autószalonokban (ha jól olvastam).

cucogany
Előzmény: Blero13 (2046)
Ormió Creative Commons License 2006.02.13 0 0 2049
Kösz a tanácsokat, én a helybéli szakszervízt választom ismerkedési szándékkal is.
Előzmény: 1.4 Elite (2037)
t-bird Creative Commons License 2006.02.13 0 0 2048
OK!

Egyébként jobban is mutat ezzel a mérettel. : )
Előzmény: rockdobos (2045)
zénó1 Creative Commons License 2006.02.13 0 0 2047

Hello!

 

én még a keresés fázisánál tartok.de rövid idön bellül veszek én is.pont ez  a problémám ,sok helyen megméztem már de nem tudok dönteni hol is vegyem.egyik kereskedö ajánlata ezért ,a másiké azért jó..... És igazából nem tudom hol vegyem ,de ezek szerint amit irtál, van olyan hol minden egyhelyen megkapsz.

 

leirnád nekem a pontos címét a kereskedönek,és még annyit megkérdezhetek te végülis mennyiért vetted ill. hitelre vetted-e ,és ha igen akkor mennyire jött ki havonta.

 

kösz  várom válaszod  

Előzmény: Blero13 (2046)
Blero13 Creative Commons License 2006.02.13 0 0 2046

Sziasztok!

 

Tudom, hogy ez itt nem a reklám helye, de most léptem be a Lacetti vásárlók táborába. Hosszas keresgélés, ajánlatkérés után, eljutottam egy olyan Budapesti márkakereskedésbe, itt meg kell, hogy említsem a kereskedés nevét, mert szeretném, hogy mások is jól járjanak a Chevrolet Újpesttel! Itt hihetetlen dolgot tapasztaltam! Nem véletlenül mondta a telefonban az értékesítő, hogy jöjjek be, beszéljük meg személyesen a vásárlás feltételeit, mert jól járok, hát nem bántam meg! A listaárból mindenhol kaptam volna klíma kedvezményt, hiszen ez központilag jár, de ezen felül más kedvezményben nem akartak részesíteni. Itt Újpesten, ezen felül plussz árkedvezményt és egy csómó ajándékot kaptam, pl: riasztó, váltózár, stb.

Minden leendő vásárlónak csak javasolni tudom ezt a kereskedést az udvarias és szimpatikus kiszolgálás miatt és a hihetetlen már már beszerzési áron kínált és általam megvásárolt autó miatt. Nagyon meg voltam elégedve, próbáljátok ki, én biztos, hogy javasolni fogom az ismerőseimnek is őket!

 

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!