Keresés

Részletes keresés

11_11 Creative Commons License 2023.08.17 -1 0 5283

Márk evangéliuma  8. fejezet

A farizeusok jelet kérnek. 11 Farizeusok mentek hozzá, vitatkozni kezdtek vele, és égi jelet kértek tőle, hogy próbára tegyék. 12 Lelke mélyéből felsóhajtott: „Miért akar jelet ez a nemzedék? – mondta. Bizony mondom, ez a nemzedék nem kap semmiféle jelet.” 13 Otthagyta őket, ismét hajóba szállt és átkelt a túlsó partra.

  Lukács evangéliuma   8. fejezet

   A magvető. 11 Ez a példabeszéd értelme: A mag az Isten szava.

13 A köves talajba hulló szemek azok, akik meghallgatják s örömmel fogadják a tanítást, de nem ver bennük gyökeret, így aztán a kísértés idején hűtlenné válnak. 14 A szúrós bogáncs közé hulló szemek azok, akik meghallgatják, de később az élet gondjai, javai és élvezetei meggátolják őket fejlődésükben, ezért termést már nem hoznak. 15 A jó földbe hulló szemek azok, akik tiszta és jó szívvel hallgatják a tanítást, meg is tartják és kitartásukkal gyümölcsöt teremnek.

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.08.15 -1 0 5282

 

Előre is  köszönöm Teremtő Atyám .2006-2024  érthető >>>

 

 

Legyen meg a te akaratod

 

ÁMEN.

Előzmény: 11_11 (5280)
11_11 Creative Commons License 2023.08.15 -1 0 5281

  Jelenések könyve   18. fejezet: 1- 24 v

(6, 14, 19, v)

A keresztények figyelmeztetése. 6 Úgy fizessetek neki, ahogy ő fizetett nektek, tetteit kétszeresen viszonozzátok. Serlegébe töltsetek kétannyit, mint amennyit ő töltött.

A kereskedők gyásza. 14 Az érett gyümölcs, amelyre lelkedben vágyódtál, elfonnyadt. Minden fény és pompa odavan, és nyomuk sem lesz többé. 19 Hamut szórtak a fejükre, zokogva és gyászolva siránkoztak: „Jaj, jaj, te nagy város! A te gazdagságodból gazdagodott meg mindenki, akinek hajója járt a tengeren. Egy óra elég volt, hogy elpusztulj!”

Jelenések könyve   18. fejezet: 1- 24 v

( 21-24, v)

A tengerbe vetett kő.

21 Egy erős angyal ekkor fölemelt egy malomkő nagyságú követ, és bedobta a tengerbe ezekkel a szavakkal: „Ilyen lendülettel vetik majd el Babilont, a nagy várost, és többé nyomát sem találni. 22 Többé nem zeng benned hárfa, ének, fuvola és harsona, nem él benned semmiféle mesterember, még malomzúgás sem hallatszik. 23 Nem világít benned többé mécsesnek világa, nem hallatszik benned többé vőlegénynek és menyasszonynak hangja. Kereskedőid a föld nagyjai voltak, varázslataid tévútra vezettek minden nemzetet. 24 Kezéhez tapad a próféták és a szentek vére, és mindenkié, akit csak megöltek a földön.”

 

 

Előzmény: 11_11 (5278)
11_11 Creative Commons License 2023.08.15 -1 0 5280

              I . II - III.

         Jelenések könyve   18. fejezet: 1- 24 v

(1-5, 7-13, 15-18, 20, v)

Babilon bukásának meghirdetése. 1 Ezután láttam egy másik angyalt, amint alászállt az égből. Nagy hatalma volt, s fénye beragyogta a földet. 2 Teljes erejéből kiáltozott: „Elesett, elesett a nagy Babilon! Ördögök tanyája lett, minden tisztátalan szellem hajléka, minden tisztátalan madár fészke, minden tisztátalan és gyűlöletes állat odúja, 3 mert erkölcstelensége tüzes borából minden nemzet ivott, vele paráználkodtak a föld királyai, és a föld kereskedői meggazdagodtak határtalan fényűzéséből.”

A keresztények figyelmeztetése. 4 Egy másik szózatot is hallottam az égből, ez így hangzott: „Én népem, vonuljatok ki onnét, nehogy részetek legyen bűneikben, és benneteket is érjenek csapásaik! 5 Bűneik az eget verik, de az Úr számon tartja gonoszságaikat.

7 Amennyit gőgösködött és dőzsölt, annyi gyötrelmet és bánatot okozzatok neki. Hisz ezt mondja magában: Királynőként trónolok, nem vagyok özvegy, és nem ismerem a gyászt. 8 Ezért egyetlen napon zúdulnak rá a csapások: halál, gyász, éhség, sőt tűz fogja elhamvasztani, mert hatalmas az Úr, az Isten, aki ítéletet tart fölötte.”

A királyok gyásza. 9 Siratják és gyászolják majd a föld királyai, akik vele bujálkodtak és dőzsöltek, amikor majd látják, hogy füstölögve ég. 10 De gyötrelmeitől való félelmükben távol állnak, és így kiáltoznak: „Jaj, jaj, te nagy város, Babilon, te hatalmas város! Egy óra alatt beteljesedett rajtad az ítélet.”

A kereskedők gyásza. 11 A föld kereskedői is siratják és gyászolják, mert senki sem veszi meg többé áruikat: 12 az arany­ és ezüstárut, a drágakövet és gyöngyöket, a patyolatot, bíbort, selymet és karmazsint, a sokféle tujafát és elefántcsont csecsebecsét, az értékes fából, bronzból, vasból és márványból készült mindenféle edényt, 13 a fahéjat és balzsamot, az illatszert, mirhát és tömjént, a bort és olajat, a lisztlángot és búzát, a barmokat, juhokat és lovakat, a kocsikat s a rabszolgák testét és lelkét.

15 A kereskedők, akik meggazdagodtak belőle, gyötrelmeitől való félelmükben távol tőle megállnak, siránkoznak és jajgatnak: 16 „Jaj, jaj,

te nagy város! Patyolatba, bíborba és skarlátba öltöztél, arannyal, drágakővel és gyönggyel voltál ékes. 17 Egy óra alatt elpusztult ekkora gazdagság!” Minden hajókormányos és révész, minden hajós és tengerész megállt a távolban, amikor megpillantotta füstölgő tüzét, 18 és így kiáltozott: „Melyik város hasonlít ehhez a nagy városhoz?”

 

20 „Örüljetek neki, te ég, ti szentek, apostolok és próféták! Isten kimondta felette az ítéletet miattatok!”   >>>>>>

11_11 Creative Commons License 2023.08.14 -1 0 5279

 Ezekiel könyve   22. fejezet:1-31v

 

(1-2, 4-7, 9-12, 15-16, 18, 22, 27,  v ) + ( 3, 8, 13-14, 17, 19-21, 23-26 ,v )

( 28-31v )

Jeruzsálem bűne.

1Az Úr szózatot intézett hozzám: 2 Hát te, emberfia, te nem mondasz ítéletet? Nem mondasz ítéletet a vér városára? Tárd elé minden iszonyatos bűnét! 3 Így beszélj: Ezt mondja az Úr, az Isten: Jaj e városnak, amely vért ont magában, úgyhogy elérkezik az órája; bálványokat állít földjére, és beszennyezi magát. 4 A vérrel, amelyet kiontottál, bűnt követtél el, a bálványokkal, amelyeket állítottál, beszennyezted magad, siettetted napjaidat és elérkeztél éveid végéhez. Ezért gyalázat tárgyává teszlek a népek számára, nevetség tárgya leszel az egész földnek. 5 Akik közel és akik távol vannak tőled, kigúnyolnak, te becstelen s csupa zavargásból álló város. 6 Lám, Izrael főemberei azon vannak – a maguk kénye-kedvére –, hogy vért ontsanak. 7 Megvetik benned az apát és az anyát, erőszakot követnek el az idegennel, elnyomják az özvegyet és az árvát. 8Szent dolgaimat megveted, és szombatjaimat megszeged. 9 Rágalmazó emberek vannak benned, akik vért ontanak. Olyanok vannak benned, akik a hegyeken esznek és gyalázatos dolgokat művelnek. 10 Fölfedik benned apjuk szemérmét, erőszakot követnek el az asszonnyal tisztulása idején. 11 Az egyik meggyalázza benned szomszédja feleségét, a másik azzal szennyezi be magát, hogy megbecsteleníti menyét, ismét más erőszakot követ el nővérén, saját apja lányán. 12 Megvesztegetésül ajándékot fogadnak el benned, hogy vért ontsanak, uzsorakamatot és ráadást fogadsz el, erőszakkal kifosztod embertársadat, rólam pedig elfeledkezel – mondja az Úr, az Isten. 13 Nos, összecsapom kezemet a jogtalan haszon miatt, amelyre szert tettél, és a benned kiontott vér miatt. 14 Képes lesz a szíved, hogy ellenálljon, erős lesz a kezed azon a napon, amelyet rád hozok? Én, az Úr mondtam ezt, és végbe is viszem.

 

>>>>>>> 

11_11 Creative Commons License 2023.08.13 -1 0 5278

2017.11.18.óra 16-18.   Jelenések könyve 11. fejezet:1-19

 

(1-12, 13, 14-19, versek )

 

A templom felmérése. 1 Ekkor bothoz hasonló mérőnádat adott ezeknek a szavaknak a kíséretében: „Menj, mérd fel az Isten templomát az oltárral és a benne imádkozókkal együtt. 2 De a templom külső udvarát hagyd ki, és ne mérd fel, mert a pogányoké lesz, akik a szent várost negyvenkét hónapig tiporják.”

A két tanú. 3 „Két tanúmnak meghagyom, hogy szőrzsákba öltözve ezerkétszázhatvan napig hirdessenek bűnbánatot.” 4 Ők a két olajfa és a két gyertyatartó, amely a föld Urának színe előtt áll. 5 Ha valaki ártani akar nekik, tűz csap ki szájukból, és elpusztítja ellenségeiket. Mert aki ártani akar nekik, annak így kell elpusztulnia. 6 Hatalmuk van, hogy bezárják az eget, hogy küldetésük idején ne essen az eső. Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák, és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják. 7 Amikor befejezik tanúságtételüket, a vadállat feljön a mélységből, harcra kel ellenük, legyőzi és megöli őket. 8 Holttestük ott hever majd a nagyváros utcáján, amelyet átvitt értelemben Szodomának és Egyiptomnak neveznek, ahol Urukat is keresztre feszítették. 9 Holttestüket sokan fogják nézni a népek, törzsek, nyelvek és nemzetek közül három és fél napon át, nem engedik, hogy tetemüket sírba tegyék. 10 Ezen a föld lakói ujjonganak és vigadnak, és örömükben ajándékot küldenek egymásnak, hiszen ez a két próféta gyötrelmére volt a föld lakóinak. 11 De három és fél nap elteltével az Istentől az élet lehelete szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták őket, azokat nagy félelem fogta el. 12 Az égből hangos szózat hallatszott: „Gyertek fel ide!” S ellenségeik szeme láttára egy felhőn fölszálltak az égbe. 13 Abban az órában heves földrengés támadt, a város tizedrésze romba dőlt, a földrengés következtében hétezer ember meghalt, a többit pedig félelem fogta el, és dicsőséget zengtek az ég Istenének. 14 Elmúlt a második jaj, de hamarosan itt lesz a harmadik.

A hetedik harsonaszó. 15 A hetedik angyal is megfújta a harsonát. Nagy szózatok hallatszottak az égben: „Urunk és Fölkentje megszerezte az uralmat a világ felett, és uralkodni fog örökkön-örökké!” 16 Ekkor a huszonnégy vén, aki az Úr színe előtt a trónuson ült, arcra borult, és imádta az Istent: 17 „Hálát adunk neked, mindenható Urunk, Istenünk,

aki vagy és aki voltál, mert átvetted a főhatalmat és uralkodol. 18 A népek ugyan felbőszültek, de eljött haragodnak és a halottak fölötti ítélkezésnek ideje. Jutalmazd meg szolgáidat, a prófétákat, a szenteket és akik félik nevedet, a kicsiket és a nagyokat egyaránt! A föld megrontói meg pusztuljanak!” 19 Megnyílt az égben az Isten temploma, és láthatóvá vált a szövetség ládája a templomban. Erre villámlás, égzengés, földrengés és nagy jégeső támadt.

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.08.13 -1 0 5277

  Lukács evangéliuma 14. fejezet 1-35 v

 

Egy vízkóros meggyógyítása. 1 Amikor Jézus szombaton egy vezető farizeus házába ment, hogy nála étkezzék, figyelték. 2 Íme, előtte állt egy vízkóros ember. 3 Jézus megkérdezte a törvénytudókat és a farizeusokat: „Szabad szombaton gyógyítani, vagy nem szabad?” 4 Azok hallgattak. Erre megérintette kezével, meggyógyította, és útnak bocsátotta. 5 Aztán hozzájuk fordult: „Ha valamelyikteknek a fia vagy az ökre kútba esik, nem húzza-e ki rögtön, akár szombaton is?” 6 Erre nem tudtak mit felelni.

Az első helyek. 7 A meghívottaknak egy példabeszédet mondott, mert észrevette, hogyan válogatják az első helyeket. 8 „Amikor lakodalomba hívnak – kezdte –, ne telepedjél le a főhelyre, mert akadhat a hivatalosak közt nálad előkelőbb is. 9 Ha ez megérkezik, jön, aki meghívott benneteket és felszólít: Add át a helyedet! És szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. 10 Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg előtt. 11 Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik.” 12 Ekkor a házigazdához fordult: „Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg barátaidat, sem testvéreidet, sem rokonaidat, sem jómódú szomszédaidat, nehogy visszahívjanak és viszonozzák neked. 13 Ha vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. 14 S boldog leszel, mert nem tudják neked viszonozni. De az igazak feltámadásakor megkapod jutalmadat.”

A visszautasított meghívás. 15 Ezek hallatán az egyik vendég így szólt hozzá: „Boldog, aki asztalhoz ülhet az Isten országában.” 16 Erre ezt válaszolta: „Egy ember nagy vendégséget rendezett. Sokakat meghívott. 17 Amikor eljött a lakoma kezdetének ideje, elküldte szolgáit, mondják meg a meghívottaknak: Gyertek, már minden készen van. 18 De elkezdtek mentegetőzni. Az egyik ezt üzente neki: Földet vettem, s el kell mennem megnézni. Kérlek, ments ki. 19 A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek őket kipróbálni. Kérlek, ments ki. >>>>>

11_11 Creative Commons License 2023.08.13 -1 0 5276

Igen látom, nagyon erős a fények.

 

2023. 8. 11. óra 7-17  Kettő kép arany  sárga >>> +

 

 

2023.8.11. óra >>>17-21 Egy kép, fehér >>>>> <<<<< szürke.

 

 

Előzmény: 11_11 (5272)
polária Creative Commons License 2023.08.12 -1 0 5275

a hit nem intellektuális hanem KARIZMA

suta3 Creative Commons License 2023.08.12 0 1 5274


Ahogy a jónak látszó hit rombol a belőle származó építő cselekedetek nélkül, úgy a helyesnek vélt tettek is pusztítanak, ha nem őszinte meggyőződés következményei.

11_11 Creative Commons License 2023.08.11 -1 0 5273

 Jakab levele  2. fejezet:

 

 Tett nélkül a hit nem élő. 

 

Jakab két különböző típusú hitet állít párhuzamba: az igaz hitet, amely üdvözít és a hamis hitet, amely halott.

De a Jakab 2-ben azt látjuk, hogy a hit üres megvallása (amely nem eredményez Krisztusnak engedelmeskedő életet) valójában halott hit, amely nem biztosít üdvösséget.

Ez a tanítás, amelyet néha döntésen alapuló újjászületésnek hívnak, nagyon veszélyes és félrevezető. Az az elgondolás, miszerint a hit megvallása üdvözít valakit, annak ellenére, hogy utána (is) ördög módjára él, egy új hívő kategóriát hoz létre, a „testi keresztyénekét". Ez számos istentelen életformára adhat felhatalmazást: lehet, hogy valaki egy meg nem tért házasságtörő, hazug  de „hívő", csak éppen testben él.

A cselekedetek nélküli hit halott hit, mivel a cselekedetek hiánya egy meg nem változott életről vagy lelkileg halott szívről tanúskodik.

Számos igevers állítja, hogy az igazi üdvözítő hit egy megváltozott életet eredményez, és a hitünket a tetteink támasztják alá.

Jakab nem azt mondja, hogy a tetteink tesznek igazzá Isten előtt, hanem hogy a valódi, üdvözítő hit a jó cselekedetekben nyilvánul meg.

Az, ahogy élünk, felfedi, hogy miben hiszünk, és hogy a hitünk valódi-e.

Jakab azt mondta: 26  Mert ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül. (Jakab 2:26).

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.08.11 -1 0 5272

 2010. 6. 11.  Rómaiaknak írt levél  15. fejezet: 1-33, v

 

(1-2, 4-6, 8-13, 15, 17, 19-21, 29, ) + ( 3, 7, 14, 16, 18, 22-28,v) + (30-33, v )

 

Előzékeny szeretet. 1 Nekünk, erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük a gyengék gyarlóságát, és ne a magunk javát keressük. 2 Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére. 3 Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste, hanem ahogy írva van róla: „Gyalázóid szidalmai rám hullottak.” 4 Amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az Írásból türelmet és vigasztalást merítsünk reményünk megőrzésére. 5Adja meg nektek a béketűrés és vigasztalás Istene, hogy Krisztus Jézus akarata szerint egyetértsetek, 6hogy egy szívvel, egy szájjal magasztaljátok az Istent, Urunk, Jézus Krisztus Atyját. 7 Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére. 8 Állítom ugyanis: Krisztus vállalta a zsidóság szolgálatát, hogy bebizonyítsa Isten igazmondását, és valóra váltsa az atyáknak tett ígéreteket. 9 A pogányok pedig irgalmasságáért magasztalják Istent, amint írva van: Azért magasztallak a pogányok között, és zsoltárt zengek nevednek. 10 Majd pedig: Örüljetek népével együtt, ti pogányok! 11 S ismét: Dicsőítsétek az Urat, ti népek, mind, magasztaljátok minden nemzetek! 12 Izajás meg ezt mondja: Sarja támad Izájnak, aki a népek uralkodójává emelkedik. Benned bíznak majd a nemzetek. 13 Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben.

 

Személyes üzenetek. 14 Meg vagyok róla győződve, testvéreim, hogy tele vagytok jóindulattal, s bővelkedtek minden tudással, hogy egymást figyelmeztessétek. 15 Helyenként merészebben írtam nektek, hogy egyet-mást emlékezetetekbe idézzek az Istentől kapott kegyelem alapján. 16 Krisztus Jézus szolgájának kell lennem a pogányok között, és Isten evangéliumának szent szolgálatát kell ellátnom, hogy a pogány népek a Szentlélektől megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek. 17 Ezzel tehát dicsekedhetem Jézus Krisztusban Isten előtt. 18 Nem merek ugyanis beszélni, csak arról, amit Krisztus vitt végbe általam szóval és tettel a pogányok megtérítésére, jelek és csodák hatásával és a Szentlélek erejével. 19 Így jártam be az egész vidéket Jeruzsálemtől Illíriáig, és hirdettem Krisztus evangéliumát. 20 De önérzetbeli dolognak tartottam, hogy ne ott hirdessem az evangéliumot, ahol Krisztus nevét már ismerték, s ne a mások rakta alapra építsek, hanem ahogy írva van: 21 Akiknek nem hirdették, majd meglátják, s megértik majd, akik hírét sem hallották. 22 Ez gátolt sokszor benne, hogy hozzátok menjek.

>> >

 

 

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.08.09 -1 0 5271

 2010. 1.15.  János II. levele 1. fejezet: 1-13 v

 (1-5, 8-10, 13,v ) + (6-7, 11-12,v )

 

Bevezetés. 1 Én, „az Öreg”, a kiválasztott Úrnőnek és gyermekeinek, akiket az Igazságban szeretek, 2 de nemcsak én, hanem mindenki, aki megismerte az Igazságot, amely bennünk van, és velünk lesz örökre. 3 Legyen velünk az Atyaistennek és Jézus Krisztusnak, az Atya Fiának kegyelme, irgalma és békéje, igazságban és szeretetben!

 

A szeretet parancsa. 4 Igen örültem, hogy gyermekeid közt olyanokat találtam, akik az Igazságban élnek az Atyától kapott parancs szerint. 5 És most kérlek, Úrnő, nem mintha új parancsról írnék neked, hisz ez kezdet óta parancsunk: Szeressük egymást!

6 Ez a szeretet azt jelenti, hogy parancsai szerint éljünk. Ez hát a parancs, mint ahogy kezdettől fogva hallottátok, hogy éljetek szeretetben.

 

Óvás a tévtanítóktól. 7 Mert sok csaló fellépett a világban, aki nem vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el. Az ilyen csaló és antikrisztus.

8 Vigyázzatok magatokra, nehogy elveszítsétek, amit már megszereztetek, hanem teljes bért kapjatok. 9 Aki ezen túlmegy, és nem marad meg Krisztus tanításában, nem mondhatja magáénak az Istent. De aki kitart a tanításban, az Atyát is, a Fiút is magáénak mondhatja. 10 Ha valaki nem ezzel a tanítással megy hozzátok, még csak ne is köszönjetek neki.

 11 Mert aki köszön neki, részes gonosz tetteiben.

 

Befejezés. 12 Még sok mindenről tudnék írni, de nem akarom papírra és tintára bízni. Remélem, hogy egyszer eljutok hozzátok, és élőszóval mondom el, hogy örömünk teljes legyen.

13 Üdvözölnek kiválasztott nővéred gyermekei.

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.08.09 -1 0 5270

 Zsidóknak írt levél  8. fejezet: 1-13 v

(3-4, 6, 8-9, v  ) +  ( 1-2, 5, 7, 10-13,v )

Krisztus a mennyben is főpapunk.

1 A mondott dolgoknak ez a lényegük: Olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül a mennyben, 2 mint papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember.

3 Minden főpapnak az ugyanis a kötelessége, hogy ajándékot és áldozatot mutasson be, ezért neki is kellett lennie áldozati adományának. 4 Ha a földön élne, nem is volna pap, hiszen itt élnek olyanok, akik a törvény szerint áldozatot mutatnak be.

5 Ezek azonban csak a mennyei szentély előképénél és árnyékánál szolgálnak, annak az utasításnak megfelelően, amelyet Mózes kapott, amikor a sátrat el akarta készíteni: „Vigyázz, és mindent a minta szerint csinálj, amelyet a hegyen mutattam neked!”

 6 Ő annyival kiválóbb papi szolgálatot kapott, amennyivel magasabb rendű, tökéletesebb ígéreten alapuló szövetségnek közvetítője.

7 Ha ugyanis az első (szövetség) kifogástalan lett volna, nem volna szükség a másodikra.

8 Így feddte meg őket ugyanis: Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, s új szövetségre lépek Izrael házával és Júda házával. 9 Nem olyan szövetségre, mint amilyet atyáitokkal kötöttem azon a napon, amikor kézen fogtam és kivezettem őket Egyiptom földjéről. De mivel nem tartották meg a szövetséget, én sem törődöm velük – mondja az Úr.

 10 Ez lesz a szövetség, amelyet ama napok után Izrael házával kötök majd – mondja az Úr. Elméjükbe vésem és szívükbe írom törvényemet. Istenük leszek és ők a népem lesznek. 11 Akkor majd senkinek sem kell társát vagy testvérét tanítania: Ismerd meg az Urat! Hiszen mindenki ismerni fog a legkisebbtől a legnagyobbig. 12 Irgalmas leszek bűneik iránt, és vétkükre többé nem emlékezem. 13 Ha tehát itt új szövetségről beszél, a régit elévültnek tekinti. Ami pedig elévült és idejét múlta, az közel van a megszűnéshez.

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.08.07 -1 0 5269

  Rómaiaknak írt levél   5. fejezet: 1-21 v.

 

 ( 1-7, 9-11, 15-17, 19,v)  + ( 8, 12-14, 18, 20-21, v)

 

II. A MEGIGAZULÁS GYÜMÖLCSEI Békesség Istennel. 1 Mivel tehát a hit révén megigazultunk, békében élünk az Istennel, Urunk, Jézus Krisztus által. 2 Általa jutottunk hozzá a hitben a kegyelemhez, amelyben élünk, és dicsekszünk a reménységgel, hogy az isteni dicsőség részesei lehetünk. 3 De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, 4 a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység. 5 A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete. 6 Amikor még erőtlenek voltunk, Krisztus éppen akkor meghalt a bűnösökért, 7 noha az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb jó emberért vállalják a halált. 8 Isten azonban azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk.

9  Most, hogy vére árán igazzá váltunk, még sokkal inkább megment bennünket haragjától. 10 Mert ha Istent Fia halála kiengesztelte akkor, amikor még ellenségek voltunk, most, hogy kibékültünk vele, annál inkább megmenekülünk az ő életében. 11 Sőt ezenfelül még dicsekszünk is az Istenben Urunk, Jézus Krisztus által, aki megszerezte nekünk a kiengesztelődést.

 

A bűn és a kegyelem szembeállítása. 12 Amint tehát egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyományaként a halál, és így a halál minden embernek osztályrésze lett, mert mindnyájan vétkeztek… 13 Bűn volt a világon azelőtt is, hogy a törvény adatott, de a bűn, ha nincs törvény, nem számít bűnnek. 14 Mindamellett a halál Ádámtól Mózesig úrrá lett azokon is, akik nem vétkeztek a törvényt megszegve, mint Ádám, aki az Eljövendőnek előképe. 15 A kegyelemmel azonban nem úgy áll a dolog, mint a bukással. Mert ha egynek bukása miatt sokan meghaltak, Isten kegyelme, s az egy embernek, Jézus Krisztusnak irgalmából nyert ajándék még inkább kiárad sokakra. 16 A kegyelemmel tehát másképpen van, mint az egy ember bűnével. Az ítélet ugyanis egynek bűnéért rótt ki büntetést, a kegyelem pedig sok vétekből megigazulásra vezet. 17 Mert ha egynek bűnbeesése következtében egy miatt uralomra jutott a halál, mennyivel inkább uralkodnak az egy Jézus Krisztus által az életben azok, akik a kegyelem és megigazulás bőséges ajándékát kapják. 18 Amint tehát egynek vétke minden emberre kárhozatot hozott, ugyanúgy egynek üdvösséget szerző tette minden emberre kiárasztotta az életet adó megigazulást. 19 Ahogy egy embernek engedetlensége miatt sokan bűnössé váltak, egynek engedelmességéért sokan meg is igazultak. 20 Közben azonban belépett a törvény, hogy vele szaporodjék a bukás. Ahol azonban elhatalmasodott a bűn, túláradt a kegyelem, 21 hogy amint a halálban uralkodott a bűn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulás által a kegyelem is, Urunk, Jézus Krisztus által.

11_11 Creative Commons License 2023.08.06 -1 0 5268

 2018.3.9. óra.19.20.perc János I. levele  3. fejezet: 1-24 v 

   ( 3, 7, 9, 12, 18, v)

3 És mindenki, aki így remél benne, megszentelődik, ahogyan szent ő is.

 7 Gyermekeim, senki se vezessen félre titeket. Aki az igazságosságot cselekszi, az igazságos, ahogy ő is igazságos.

9 Azok, akik Istentől születtek, nem követnek el bűnt, mert az ő magja bennük marad, és nem vétkezhetnek, mert Istentől születtek.

12 Ne tegyünk úgy, mint Kain, aki a gonosztól való volt, és megölte testvérét. Miért ölte meg? Mert az ő tettei gonoszak voltak, a testvére tettei ellenben igazak.

18 Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.

>>>>>>> (21-24 v)                                       

21 Szeretteim, ha szívünk nem vádol, legyünk bizalommal az Isten iránt. 22 Bármit kérünk, megkapjuk tőle, hisz megtartjuk parancsait, és ami tetszik neki, azt tesszük. 23 Az az ő parancsa, hogy higgyünk Fiának, Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást parancsa szerint. 24 Aki teljesíti parancsait, Istenben marad és Isten is őbenne. Azt, hogy ő bennünk marad-e, a Lélektől  (Szellem ) tudjuk, akit nekünk adott.

 

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.08.06 -1 0 5267

 2018.3.9. óra.19.20.perc János I. levele  3. fejezet: 1-24 v 

( 1-2,  4-6, 8, 10-11, 13-17, 19-20,v ) >> ( 3, 7, 9, 12, 18, v) + (21-24 v)                                       

II. ISTENGYERMEKSÉG

Isten gyermekei vagyunk. 1 Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya: Isten gyermekeinek hívnak minket, és azok is vagyunk. Azért nem ismer minket a világ, mert  őt sem ismeri. 2 Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van.

Szakítás a bűnnel. 4 Mindenki, aki vétkezik, megszegi a törvényt, mert épp a törvényszegés a bűn. 5 Tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy elvegye a bűnöket, s hogy benne nincs bűn. 6 Az, aki benne marad, nem vétkezik. Az, aki vétkezik, nem látta, nem ismerte meg.

 8 Aki bűnt követ el, az ördögtől való, hiszen az ördög kezdettől fogva vétkezik. Azért jelent meg az Isten Fia, hogy az ördög művét romba döntse.

10 Erről ismerhetők fel Isten gyermekei és a sátán fiai.

A szeretet parancsának megtartása. 10 Aki nem az igazságosságot teszi, az nem Istentől való. Ugyanígy az sem, aki nem szereti testvérét. 11 Mert ezt az üzenetet halljuk kezdettől fogva: Szeressük egymást!

13 Ne csodálkozzatok azon, testvérek, hogy a világ gyűlöl benneteket. 14 Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad. 15 Aki gyűlöli testvérét, gyilkos, márpedig tudjátok, hogy egy gyilkosnak sem maradandó birtoka az örök élet. 16 A szeretetet arról ismerjük fel, hogy ő életét adta értünk. Nekünk is kötelességünk életünket adni testvéreinkért. 17 Hogyan marad meg Isten szeretete abban, aki – bár bőven van neki a világ javaiból –, mégis, amikor látja, hogy testvére szükséget szenved, elzárja előle a szívét?

19 Erről ismerjük fel, hogy az igazságból valók vagyunk-e, és így nyugtatjuk meg színe előtt a szívünket. 20 Ha szívünk vádol minket valamivel, Isten fölötte áll szívünknek, ő mindent tud.

 

 >>>>>>>

11_11 Creative Commons License 2023.08.05 -1 0 5266

2020.3.21.  Kolosszeieknek írt levél  3. fejezet: 1-25 v

 

(1-11, 13-14, 16, 19-21, v) + (12, 15, 17-18, v)  (22-25 v)

Az űrlap teteje

Az űrlap alja

III. ERKÖLCSI KÖTELESSÉGEK

A régi és az új ember. 1 Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. 2 Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. 3 Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. 4 Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen. 5 Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. 6 Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait. 7 Valaha, amikor még köztük éltetek, ti is ezeket műveltétek. 8 De most hagyjátok el ezeket: a haragot, a gyűlölködést, a rosszindulatot, az átkozódást és az ocsmány beszédet. 9 Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, 10 és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig. 11 Itt már nincs görög vagy zsidó, körülmetélt vagy körülmetéletlen, barbár vagy szittya, szolga vagy szabad, hanem Krisztus minden mindenben. 12 Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. 13 Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. 14 Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke. 15 S Krisztus békéje töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva, egy testben. 16 Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Énekeljetek Istennek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. 17 Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.

 

Állapotbeli kötelességek. 18 Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban. 19 Férfiak, szeressétek feleségeteket, s ne bánjatok durván velük. 20 Gyermekek, fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úr szemében. 21 Apák, ne keserítsétek gyermekeiteket, nehogy kedvüket veszítsék. 22 Szolgák, engedelmeskedjetek mindenben testi uraitoknak, ne látszatra szolgáljátok őket, mint akik emberek tetszését keresik, hanem egyenes lélekkel, az Úr félelmében. 23 Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek. 24 Hiszen tudjátok, hogy az Úrtól jutalmul kapjátok az örökséget. Urunknak, Krisztusnak szolgáljatok, 25 hiszen a gonosz meglakol igazságtalanságáért; ő nem ismer személyválogatást.

11_11 Creative Commons License 2023.08.04 -1 0 5265

2023. 8. 4.óra 11,30 perc. ( fény )

 Zsidóknak írt levél  3. fejezet: 1-19 v

   ( 3-10,12-14,16, 19,v ) + (1-2,11, 15, 17, 18,v)

II. JÉZUS MINT HŰSÉGES FŐPAP     Krisztus több, mint Mózes. 1Nos, szent testvéreim, akiknek mennyei hivatás jutott osztályrészül, nézzétek hitvallásunk követét és főpapját, Jézust: 2 milyen hűséget tanúsított az iránt, aki őt küldte, akárcsak Mózes Isten egész házában.

3 De ő Mózesnél annyival nagyobb dicsőségre volt méltó, amennyivel nagyobb tiszteletet érdemel a ház építője, mint a ház. 4 Minden házat épít valaki, a mindenséget azonban Isten alkotta. 5 Mózes mint szolga volt hűséges Isten egész házában, és jövőbeli kinyilatkoztatásról tett tanúságot. 6 Krisztus azonban mint fiú állt háza élén. Mi vagyunk az ő háza, ha mindvégig rendületlenül kitartunk a bizalomban és a diadalmas reményben.

Buzdítás az állhatatosságra 7 Ezért, mint a Szentlélek mondja: Ma, amikor majd meghalljátok szavát, 8 ne keményítsétek meg a szíveteket, mint a lázadáskor, a kísértés napján a pusztában tettétek. 9 Atyáitok ott próbára tettek, megkísértettek, bár szemükkel látták 10 negyven évig, amiket tettem. E néptől viszolyogtam és azt mondtam: Tévelygő szívűek ezek, utaimat nem ismerték meg.

11 Megesküdtem hát haragomban, hogy nyugalmamba nem mennek be. 12Vigyázzatok, testvérek, hogy ne legyen hitetlenségre hajló, gonosz a szívetek. Senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől, 13ehelyett lelkesítsétek egymást mindennap, amíg a „ma” tart, hogy senkit meg ne keményítsen a csalárd bűn. 14 Hiszen Krisztus részesei vagyunk, de csak úgy, ha kezdeti szilárd hitünkben mindvégig állhatatosan kitartunk. 15Azt mondja ugyanis: Ha ma majd meghalljátok szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint a lázadáskor tettétek.

 

16Kik voltak, akik szavának hallatára lázadoztak? Nemde mind olyanok, akik Mózes vezetésével kivonultak Egyiptomból? 17Kiktől viszolygott negyven éven át? Nemde a bűnösöktől, akiknek teste a pusztában veszett el. 18 És kiknek esküdött meg, hogy nem jutnak el nyugalma (országába)? Nemde a hitetleneknek? 19 Látjuk tehát, hogy a hitetlenség következtében nem juthattak el oda.

11_11 Creative Commons License 2023.08.03 -1 0 5264

 

Én is fény jelzést kaptam a lakásban, de ezt csak én láttam, 2- x

 

2023.7. 30 óra.18. ( 1.fény.)

 

 

2023. 8. 1. óra 15.( 2 fény )

Előzmény: Lamma lamasszu (5263)
Lamma lamasszu Creative Commons License 2023.08.03 -1 0 5263
11_11 Creative Commons License 2023.08.03 -1 0 5262

2016.1.19.    Filemonnak írt levél   1. fejezet: 1- 25 v

(1-9, 11-20, 22, v)  (10, 21, v)  (23-25 v,)

 

Címzés és üdvözlet. 1 Pál, Krisztus Jézus foglya és Timóteus testvér Filemonnak, kedves munkatársunknak 2 és nővérünknek, Appiának, küzdőtársunknak Archippusznak, és a házadban összejövő egész egyháznak. 3 Kegyelem nektek és békesség Istentől, az Atyától és Urunktól, Jézus Krisztustól! 4 Hálát adok Istenemnek mindig, amikor imádságomban megemlékezem rólad, 5 mivel hallom, mekkora hittel és szeretettel vagy Krisztus Jézus és valamennyi szent iránt. 6 A hitben való közösség legyen benned hatékony mindannak a jónak felismerésére, amit Krisztusért kaptatok. 7  Nagy örömömre és vigasztalásomra szolgált ugyanis, testvér, a szereteted, mert a szentek szíve enyhülést talált benne.

A menekült rabszolga ügye. 8 Ezért bár Jézus Krisztusban parancsot is adhatnék rá, hisz kötelességed megtenni, 9mégis a szeretetre hivatkozva inkább kéréssel fordulok hozzád, én, az öreg Pál, aki most Krisztusért fogságot szenvedek. 10 Fiamért, Onezimuszért könyörgök, akinek bilincseimben adtam életet. 11 Egykor haszontalan volt számodra, most pedig számodra is, számomra is hasznos. 12 Úgy küldöm vissza hozzád, mint saját szívemet. 13 zerettem volna magam mellett tartani, hogy helyetted szolgáljon nekem fogságomban, amelyet az evangéliumért viselek, 14 beleegyezésed nélkül azonban mégsem teszem, hogy jótéteményed ne kényszerből fakadjon, hanem önként vállald. 15 Hiszen talán épp azért hagyott ott egy időre, hogy egyszer s mindenkorra visszakapjad, 16de már nem mint szolgát, hanem mint többet, mint szeretett testvért, mert nekem teljesen az, de neked még inkább: test szerint is, az Úrban is. 17 Ha tehát együtt érzel velem, fogadd őt úgy, mint engem. 18 Ha megkárosított vagy tartozik valamivel, írd az én terhemre. 19 Én, Pál saját kezűleg írom: Én térítem meg. Nem is beszélek arról, hogy te többel tartozol nekem: saját magaddal. 20 Igen, testvér, szeretném, ha örömömre szolgálnál az Úrban: teljesítsd hát szívem vágyát Krisztusban.21 Engedelmességedben bízva írok neked. Tudom, hogy többet is teszel, mint amit mondok. 22Egyúttal készíts szállást is nekem. Remélem ugyanis, hogy imádságotokra ajándékul visszakaptok.

23 Epafrász, fogolytársam Krisztus Jézusban, 24 és munkatársaim: Márk, Arisztarchusz, Démász és Lukács köszöntenek. 25 A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen lelketekkel!  Ámen.

 

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.08.02 -1 0 5261

 

Péter II. levele  2. fejezet: 1-22 v

 ( 3, 9-11, v) >>>>>

3 Kapzsiságukban megkísérlik, hogy hízelgő szavakkal becsapjanak majd titeket. De már rég kimondatott az ítélet, s pusztulásukat nem kerülik el.

9 Ért hozzá az Úr, hogy az Isten szerint élőket kiragadja a kísértésből, a gonoszok büntetésével pedig várjon az ítélet napjáig, 10 főként azokéval, akik szennyes testi vágyakat hajszolnak és (Isten) felsőbbségét nem ismerik el. Vakmerők, önhittek, nem félnek káromolni (az égi) hatalmasságokat, 11 noha a náluknál erősebb és hatalmasabb angyalok igazságtalanul nem vádolják őket az Úr előtt.

( 15-22, v )>>>

15 Az egyenes utat elhagyták és eltévelyedtek, Beor fiának, Bileámnak útjain járnak, aki igazságtalan bérre vágyott, 16 de igazságtalansága miatt kapott feddést: a néma teherhordó állat emberi hangon szólalt meg, és megakadályozta a próféta esztelenségét. 17 Kiszáradt források, szélvész kergette fellegek, akikre a sötétség homálya vár. 18 Mert nagyhangú, üres szólamokkal buja testi vágyakra csábítják azokat, akik éppen csak hogy kiszabadultak azok közül, akik tévúton járnak. 19 Szabadságot ígérnek nekik, jóllehet a romlottság rabjai, hisz mindenki annak a rabja, aki legyőzte. 20 Mert akik a világ romlottságából kimenekültek az Úrnak és Megváltónak, Jézus Krisztusnak megismerése útján, aztán újra belemerültek és hatalmába estek, azoknak ez az utóbbi állapotuk rosszabb, mint az azelőtti volt. 21 Mert jobb lett volna nekik, ha nem ismerték volna a nekik adott szent parancsokat, mint hogy aztán hűtlenek lettek hozzájuk. 22 Illik rájuk, amit a közmondás mond: „Visszatért a kutya a hányadékához” és: „A megfürdött disznó pocsolyában hentereg.”

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.08.02 -1 0 5260

 2023.7. 30 óra.18. ( 1.fény.)

Az apostolok, Európában is prófétáltak.  Apostolok Cselekedetei   13. fejezet

 

 

2023. 8. 1. óra 15.( 2 fény )

 Péter II. levele  2. fejezet: 1-22 v

(1-2, 4-8, 12-14 v) + ( 3, 9-11, v) + ( 15-22, v )

A tévtanítók.

1De akadtak a nép körében hamis próféták is, ahogy a ti körötökben is föllépnek majd hamis tanítók, akik romlásba döntő tévtanokat terjesztenek, s még megváltó Urunkat is tagadják, s ezzel gyors pusztulást vonnak magukra. Sokan követik majd őket erkölcstelenségükben, s miattuk szidni fogják az igaz vallást.

Mert Isten az angyaloknak sem kegyelmezett, amikor vétkeztek, hanem az alvilág sötét mélyébe taszította őket, hogy maradjanak őrizetben az ítéletre, és a régi világnak sem kegyelmezett, hanem csak Noét, az igazság hírnökét mentette meg nyolcadmagával, amikor az istentelen világra rázúdította a vízözönt, vagy amikor Szodoma és Gomorra városát elhamvasztotta, és végpusztulással büntette, hogy példát adjon a későbbi korok bűnöseinek. Ugyanakkor megmentette az igaz Lótot, aki ezeknek a gonoszoknak kicsapongó életmódja miatt annyira szenvedett. Az igaznak ugyanis, aki köztük élt, napról napra látnia és hallania kellett a törvénysértő tetteket, s ez vallásos lelkének nagy gyötrelmet okozott.

12 De ezek, mint az oktalan állatok, amelyek természetüknél fogva megfogásra és levágásra valók, azt káromolják, amit nem ismernek. Mint azok, ezek is elpusztulnak, 13 az igazságtalanok az igazságtalanság bérét kapják. Élvezetnek tartják világos nappal a dőzsölést, szenny­ és piszokfoltok, kéjelegnek az élvezetekben, amikor veletek együtt lakmároznak. 14 Szemük tele van azzal, akivel házasságot törnek, és éhes a bűnre. Csábítgatják az állhatatlan lelkeket, szívük hozzá van szokva a kapzsisághoz: az átok gyermekei! 

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.08.01 -1 0 5259

Az apostolok, Európában is prófétáltak.  

 

 Apostolok Cselekedetei   13. fejezet

Barnabás és Saul kiválasztása. 1 Az antióchiai egyházban volt több próféta és tanító, mint Barnabás, a Nigernek is nevezett Simon, a cirenei Luciusz, Heródes tejtestvére, Manaén és Saul. 2 Egy nap, amikor az istentiszteletet tartották és böjtöltek, így szólt hozzájuk a Szentlélek: ( szellem) „Rendeljétek nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyet szántam nekik!” 3 Erre böjtöt tartottak, majd rájuk tették kezüket, és útnak bocsátották őket.

Saul Ciprus szigetén. 4 A Szentlélektől küldetve Szeleukiába mentek, onnét Ciprusba hajóztak. 5 Szalamiszba érve a zsidók zsinagógáiban hirdették az Isten szavát. János is segített nekik. 6 Bejárták Páfuszig az egész szigetet, s közben találkoztak egy Barjézus nevű zsidó varázslóval és hamis prófétával. 7 Ez Szergiusz Paulusz helytartónak, ennek a bölcs férfinak a kíséretéhez tartozott, aki magához kérette Barnabást és Sault, hogy hallja az Isten szavát. 8 De Elimász, a varázsló – ezt jelenti a neve – akadékoskodott, és azon volt, hogy elfordítsa a helytartót a hittől. 9 Erre Saul, vagy másik nevén Pál a Szentlélekkel eltelve rászegezte tekintetét, és 10 rákiáltott: „Ördög fia, tele minden ravaszsággal és gonoszsággal, és ellensége minden igazságnak, nem hagyod abba, hogy áskálódj az Úr egyenes útja ellen? 11 Lám, most lesújt rád az Úr keze, megvakulsz és nem látod a napot egy ideig.” Azon nyomban vak sötétség szakadt rá, és botorkálva kereste, hogy valaki kezet nyújtson neki.

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.07.29 -1 0 5258

Teremtő Isten létezik,  bizonyíték.

 

SZODOMA ÉS GOMORA PUSZTULÁSA

 

 Teremtés könyve   19. fejezet

24 Akkor Isten kén­ és tűzesőt bocsátott az égből Szodomára és Gomorára. 25 Így pusztította el ezeket a városokat, az egész vidéket, a városok minden lakóját és a mező egész növényzetét. 26 Felesége visszanézett és sóoszloppá változott. 27 Ábrahám korán reggel kiment arra a helyre, ahol Isten színe előtt állt, 28 és körülnézett Szodoma és Gomorra irányában, meg az egész síkságon. Azt látta, hogy a földből füstgomolyag száll fel, amely hasonlított az olvasztókemence füstjéhez.

 

Isten nem hazudik, örökké él.

 

Ki mint vet úgy arat.

 

 

 A  Teremtő Atya ad majd bizonyítékot, mindenkinek egyenként.

11_11 Creative Commons License 2023.07.28 -1 0 5257

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is.

Bölcsesség könyve  2. fejezet

1 Csalfa észjárásuk miatt azt mondják egymásnak: „Rövid és szomorú az életünk; nincs orvosság az ember halála ellen, és nem ismerünk szabadítót az alvilágból. 2 Hiszen véletlenül keletkeztünk, és majdan úgy leszünk, mintha sose lettünk volna. Hisz orrunkban csak füst az élet lehelete, és a gondolkodás csupán szikra a szívünk lüktetésekor.

4 Idő múltán még a nevünk is feledésbe merül, és senki sem gondol többé tetteinkre. Életünk elmúlik, ahogy a felhőnek nyoma vész, eloszlik, mint a köd, amit elűznek, és a melegükkel a földre nyomnak a nap sugarai. 5 Életünk csak egy árnyék tovasuhanása, és halálunk nem ismétlődik meg, mert le van pecsételve, és nem tér vissza senki.

8 Koszorúzzuk magunkat feslő rózsákkal, még mielőtt elhervadnának! 9 Egyikünk se vonja ki magát tobzódásunkból. Mindenütt hagyjuk ott jókedvünk jeleit, mert ez az osztályrészünk és ez a mi sorsunk!

12 Leskelődjünk az igazra, mert terhünkre van. Szembeszáll tetteinkkel: bepanaszol bennünket törvényszegésért, és szemünkre hányja, hogy vétünk a tisztesség ellen.

14 Vádol bennünket, amiért így gondolkodunk, még ránézni sem jó.

16 Hamis pénznek néz bennünket, és mint szemetet, kerüli az útjainkat. Az igazak végső sorsát meg boldognak hirdeti, és pöffeszkedve atyjának nevezi az Istent.

18 Mert ha az igaz az Isten gyermeke, akkor az Isten pártjára kel, és kiszabadítja ellenségei kezéből. 19 Tegyük próbára, gúnyoljuk és bántalmazzuk, hogy megismerjük szelídségét és kipróbáljuk türelmét!

Az istentelenek tévedése. 22 Nem ismerik Isten titkos szándékait. Ezért sem az erény jutalmát nem remélik, sem a tiszta lelkek díját nem tudják becsülni.

 

           ÁMEN.

11_11 Creative Commons License 2023.07.27 -1 0 5256

 Bölcsesség könyve  13. fejezet

A bálványok kultusza.

12 A munkája közben keletkezett hulladékot arra használja, hogy elkészítse ételét és jóllakjék. 13 Ami pedig megmarad belőle, mert semmire sem alkalmas, görbe és göcsörtös fa, azt fogja, s üres óráit kihasználva faragja, aztán a pihenéskor szokásos gondossággal valamiféle formát ad neki. Ember képmására faragja, 14 vagy valamely egészen közönséges állathoz teszi hasonlóvá. Aztán bevonja agyaggal, felületét bekeni piros festékkel és befest rajta minden foltot.

 

 

17 Amikor meg imádkozni akar vagyonáért, feleségéért és gyermekeiért, akkor nem restell az élettelen dologhoz szólni. Az erőtlenhez könyörög egészségéért.

11_11 Creative Commons License 2023.07.27 -1 0 5255

  Bölcsesség könyve  13. fejezet

 

A csillagok és a természeti erők kultusza.

 

1 Mert természettől balgák voltak mind az emberek, híjával voltak Isten ismeretének, s a látható tökéletességekből nem tudták felismerni azt, aki van, sem művei szemlélésekor nem ismerték fel a művészt, 2 hanem a tüzet, a szelet vagy az iramló levegőt, a csillagok körét, a hatalmas vizet vagy az ég világítóit tartották a világot kormányzó isteneknek. 3 Ha már ezekben isteneket láttak, mert szépségük elbűvölte őket, akkor tudniuk kellett volna, mennyivel kiválóbb a parancsolójuk.

Mert a szépség szerzője teremtette őket.

 

 

4 Ha megcsodálták erejüket és hatásukat, ebből arra kellett volna következtetniük, hogy mennyivel hatalmasabb a teremtőjük.

5 Mert a teremtmények nagyságából és szépségéből összehasonlítás útján meg lehet ismerni teremtőjüket. 6 De ezek még csak csekély szemrehányást érdemelnek. Mert talán csak eltévednek, amikor valójában Istent keresik és akarják megtalálni. 7 Teremtményei közt élnek és igyekeznek a mélyükre hatolni, s amit szépnek látnak, annak látványa megejti őket.

 

8 Még sincs mentségük ezeknek sem. 9 Ha egyszer olyan nagy szellemi készségük volt, hogy át tudták kutatni a világot, honnét van, hogy nem találták meg előbb ennek urát?

 

 

 

11_11 Creative Commons License 2023.07.27 -1 0 5254

  Máté evangéliuma  12. fejezet

 

Jézus rokonai. 46 Amíg beszélt a néphez, megálltak kint anyja és rokonai, s beszélni akartak vele. 47 Valaki szólt neki: „Anyád és rokonaid kint állnak és beszélni szeretnének veled.” 48 De ő megkérdezte azt, aki szólt neki: „Ki az anyám s kik a rokonaim?”

 49 Aztán kitárta tanítványai felé karját, s így szólt: „Ezek az anyám és testvéreim!

50 Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám.”

 

Mintha barátom, testvérem volna, úgy jártam-keltem érte; mintha anyámat siratnám, úgy jártam bútól meghajolva: Zsoltárok könyve 35,14 Minden időben szeret, a ki igaz barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére. Példabeszédek könyve 17,17 Halljátok az Úrnak beszédét, a kik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, a kik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek. Ésaiás könyve 66,5

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!