Nincs benne állítás arra, hogy mi történne ugyanezt akupunktúra nélkül megismételve. A placebo hatáson kívül semmi.
De nem vagyok ellensége a modern orvostudomány és a gyógyszerek elutasításának, csak mindenki tegye ezt kizárólag a saját kárára. Az orvoshoz fordulások számából és a gyógyszerfogyasztásból nem úgy tűnik, hogy ezt tennék, sőt.
Dr. Borodi Judit belgyógyász, aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos. 1996-ban vizsgázott akupunktúrából. A hazai oktatáson kívül kínai orvosok által tartott három éves hagyományos kínai orvosi képzést is végzett, Pekingben akupunktúrás továbbképzésen járt.
Természetgyógyászati szemléletű komplementer (kiegészítő) terápiával egyéni praxisban is foglalkozik. Több mint 10 éve dolgozik hagyományos kínai orvosok mellett. " Ezt most találtam. A hölgy vizsgázott nyugati orvoslásból is. Belgyógyász, aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvos és foglalkozik kínai gyógyászattal is: https://www.hkome.hu/vezetsg
Ha okokat keresünk akkor nálunk egyrészt itt van a közoktatás ami után az emberek nem keresnek természettudományos válaszokat felmerülő problémákra, másrészt az egészségügy ami a gyakorlatban szintén nincs igazán átfedésben a mai orvostudománnyal.
Az egészség kérdése mindenkit érint, ezért a gyógyulásban való bizakodás egy óriási pénzeket mozgató piacot hozott létre. E piacra azonban a hazug átverés tette be ártó lábát, és taposott ki magának egy igen jelentős szeletet. Érdekeit hivatalos szervezetek képviselik, melyek egyes országokban hatalmas lobbierővel bírnak, egy valódi összeesküvést hozván létre ezzel a tisztes erkölcs és a józan gondolkodás ellenében. E globális megtévesztés fedőneve alternatív orvoslás.
... és még ők vádolják az orvosokat gyógyszermaffiával történő összeesküvéssel...
A tudományalapú gyógyítás presztízse soha nem látott mélységek felé zuhan, míg az alternatív gyógyítás népszerűsége egyre emelkedő dinamikát mutat. Érdekes módon nem az átverésekből profitálók, hanem maguk az átvertek védelmezik legvehemensebben a hatástalan terápiákat és az igazolatlan hatású diétákat. A szerző a tőle megszokott közvetlen, kissé csipkelődő, néhol kemény, máskor pedig fanyar humorú stílusában igyekszik feltárni a tényeket bízva abban, hogy sokan elolvassák és elgondolkodnak az érveken.
BEdobja a homályos mézesmadzagot (bocs, képzavar, tudom... :) ), amire a kevésbé tájékozott betegeknek (kevésbé szkeptikusoknak) remény nyílik a szemükben, és fel sem fogják, hogy egy hazug marketing áldozatai. :((((( És kifizetik a csilliókat a semmiresejó cuccokra. :-(
Ha láttad volna, hány hülye állítás volt már MLM-termékekkel kapcsolatban.... "NASA számára lett kifejlsztve", avagy a felfedezője második helyezett lett a Nobel-díjon, és a többi......
Az MLM aranyköpések topikban bőven lehet iyleneket olvasni. :))))
De visszatérve a témára: ez az MLM-s taktika lényege: állíts valami jövőbeni lehetséges dolgot úgy, mintha az már megtörtént volna. Ezáltal lehet pozitív benyomást kelteni a rászoruló betegekben, akik aztán ürítik a zsebeiket...... :(((((
Tehát akkor Amerikában nem támogatja, illetve nem fogja támogatni az általa említett táplálékkiegészítőt az ottani egészségbiztosító? Ráadásul annak a terméknek nincs is köze a keleti gyógyászathoz? Akkor viszont nem értem ezt az egészet. Miért írja, hogy hamarosan támogatják?
Hiéna módra csap le minden egészségügyi és hasonló topikokban, ahol betegek egymás között panaszkodnak. :-((((((
De hogy ONtopik is legyek: Boldogkői prof. mostanában nem csapott le erre a témára...?
Vagy korábban már kiadta magából a dühét?
Ő nagyon korrekten, objektív módon kritizálja az összes kóklerséget - ill. azért száll síkra, hogy a különféle "alternatív" cuccok egyenlő elbírálás / engedélyeztetés után kerülhessenek forgalomba, mint a normál gyógyszerek (kettős vakteszt, és a többi...)
Van ezekről a dolgokról elérhető szakirodalom? Mert az tényleg igaz, hogy az állatorvos nem szedet a beteg állatokkal életük végig gyógyszereket, hanem általában meggyógyítsák a beteg állatokat. Azonban egy beteg ember mégsem sétálhat be egy állatorvosi rendelőbe azzal, hogy Jó napot kívánok kezelésre jöttem.
Aki egy kicsit is mást állít a gyógyításról és a gyógyulásról, az már szerintük kuruzsló vagy agymosott.. Mindenkit megszólnak, akinek más a véleménye, mint az övék.. Én már megszoktam, de amikor újonnan jöttem a topicocba, akkor én sem értettem, hogy mi ez az ellenségeskedés... most már mulattat, hogy miket művelnek..
Nem az én tulajdonom a topik és bárki írhat ide. Nem tudom, hogy az MLM tapasztalatok topikban miért gúnyolódtak velem, nekem ugyanis nincs közöm az MLM üzletekhez. Majd megkérdezem tőlük.
Érzem, hogy rossz néven vetted, hogy ebbe a topicba írtam, pedig csak az orvosi agymosásra írtam én is példát. Arról nem tehetek, hogy ez a két alak azonnal ezt művelte. Egyébként úgy leltem a topicra, hogy az MLM tapasztalatok fórumban veled gúnyolódtak, ami nem meglepő náluk!