ez ismerősen hangzik. azt hiszem azt is mondják, hogy esetleg valamilyen idő/tér kapu vagy valamilyen párhuzamos univerzum összeérés helyszíne is lehet az a farm és környéke.
Akkor ez csak az alaptörténet, ami lényegében a közműveltség része.
Érdekes lenne megkeresni, hogy honnan ollózták a cikket, lehet, hogy a wikipédiából? (ha így lenne, jól tették, elvégre aki nem használja a netet, az csak fizessen)
Semmi jót. Az egész környéken sok a paranormál jelenség, UFO-k röpködnek, rejtélyes eltűnések történtek-történnek, ijesztő külsejű idegen lények sétálnak arrafelé. Az indán legendák szerint is elátkozott terület, mindenkit óva intenek tőle. Egy család (Shermanék) 1994-ben megvett egy farmot, amit olcsón kínáltak, és gazdálkodásba fogott. Nem túl nagy sikerrel. 20 hónap után elmenekültek, majd sok interjút adtak ebben a témában. Szerintük idegen országból való madártetemeket találtak, az állataik (tehenek) állandóan nyugtalankodtak, sokat megcsonkítva találtak. Többször összeakadtak egy farkasféle állattal, ami sokkal nagyobb volt a szokásosnál. Lőttek rá, de nem fogta a golyó. Éjjelenként fura zúgó hangot hallottak, és olyan érzésük volt, hogy folyton figyeli őket valaki. Ezért aztán otthagyták a helyet. Ha tényleg úgy történt, ahogy elmondják, meg tudom érteni őket. Utánuk egy különc milliárdos vásárolta meg a helyet, kutatásokat folytatnak, de nem hoztak nyilvánosságra belőlük semmit. A helyet körülkerítették, és mivel magánterület, nem ajánlatos arrafelé mászkálni.
Aki az újságosnál akarja elolvasni, a 106-107 oldalon találja.
Érdekes :) Hozzá is írtam szösszenetként, mert a két állat nagyon hasonlít egymásra méretben és kinézetben. :) De ettől még elvetem, ez az egyed nem élt az Egyesült Királyságban. :)
A június havi Hihetetlen a mi témánk szempontjából érdektelen. Van viszont egy cikk benne, ami legalább némi érdeklődésre tarthat számot, ebben foglalkoznak a Skinwalker ranch témakörével, méghozzá elég részletesen.
Egy-két szavas említés esik a törökországi Van-tó állítólagos szörnyéről, szerencsére a Van macskáról nem csak több szót írnak, de még egy képet is leközölnek. Egyébként ő a tó védőszelleme, ami nagyon stílusos.
Igen, amúgy teljesen egyetértek. Az a baj, hogy vannak normális kutatók, de közéjük fészkeltek a kóklerek is :)
Például Pusztay az U.M. főszereksztője tökre frankó normális embernek tűnik.
Amúgy a lapba azért kerülnek bele ilyen "csacskaságok" ( persze szkepóknak mind az...) mert valamivel meg kell tölteni.
Ezzel a főszerkesztő már rég nem pénzt keres, hanem ő maga fizet még rá. Biztos forrásból tudom :) Minden esetre én csak akkor veszem meg ha belekerül a cikkem is :DDD
Majd küldök be kriptid témában is, mert ha észrevetted azért az U.M. fele nem is a témához kapcsolódik, hanem okkultizmus, történelem stb.
A Hihetetlennek jól megy a szekér, viszont aki alaposan utána jár jópár cikknek - pl. Erős Diána - kiderül, hogy az újság cikkeinek legalább a fele mehetne a hulladékok közé, mert légből kapottak, sőt, nagyon sokszor szándékos hazugságok.
Számomra lassan mindkét magazin teljesen érdektelen, és most nem csak a kriptozoológiai dolgokra értem. Nem akarok senkit megbántani, de az U.M-ban néha olyan cikkek is megjelennek, amiket szerintem totálisan elmeroggyant személyek írnak, gyíkemberek meg ilyesmi. :-DDD K.Gy......... Ufonautákkal szokott sakkozni 4D-ben, és el is veri őket!!! Szerintem a paranormális témákat az ilyen emberek járatják le, és akkor csodálkozunk hogy szkeptikusnak tartott szakemberek nem törődnek a témával. Újabban P. A-t, is el-el viszik az űrlények. :-))) Szóval......
A sci-fi műfajt nagyon kedvelem, főleg azt a fajtát, amit mostanában hard sci-finek hívnak, tehát az Asimov-Clarke-Lem-Sztrugackij vonalat. A másik kedvencem az alternatív történelem.
Némely adás valóban fantáziagerjesztő, akkor is, ha nem túlzottan hihető. Pl, mi a csudának egy idegen szervezetet ültetni valakibe, hogy gyilkológép legyen belőle, megy az földi eszközökkel is, legalábbis olyan embereknél, akik eleve nem túl gátlásosak.
Megnéztem a sorozatot,a kedd - szerdai nagyon tetszett,a szerdai végen, a mutáns embert elrabolták az idegenek,ezért Mulder ügynök nem birta bizonyitani igazát...maradt a dilemma.A tegnapi rész nem tetszet,kiváncsian várom a mai részt...Még egyszer köszi:)
képzeld,van viasat 6-om,most nézem,de digitálisan nem fogom,csak az analog csatornakiosztáson...ma atombombával nem mozditanak el 9kor a tévé elöl!!!Nagyon örülök h neked is tetszik..Én is láttam régen minden részét,de már elfeledtem..Még egyszer köszi
Alkalomadtán szívesen nézegetem, bár a legtöbbjüket már láttam, de sokat már el is felejtettem. Most kell kiélveznem, mert a telken csak a kereskedelmi csatornák jönnek be, és azok nem valami csodás műsort adnak.
Köszi..TV6??Nekem digim van ott ilyen nincs:S ,de jó tudni,h azért játszák valahol...és nem csak engem érdekel.Köszönöm..Egy linket találtam ugyan,de a player lejétszot nem tölti le a gépem.
Sziasztok,nem tudjatok a neten,hol tudnék régi X-akták sorozatokat filmet nézni??Nem találom sehol sem őket.Nagyon szerettem nem értem a TV-ben miért nem ismétlik őket,a Tunguska rész nagyon tetszett.Ha valaki linkelne,nagyon őrulnék...szomszédok helyett,ilyet adhatna az M3:S
Viszont nyilvánosságra hozott, ténylegesen publikált eredmény szerintem azóta sem jelent meg, alighanem ez a lényeg:
"...
A felfedezés hitelességét azonban jelentősen gyengíti, hogy egyelőre semmilyen komoly (szakmailag lektorált) szaklapban nem jelent meg róla beszámoló (de egy "drámai" videó már igen, amely itt látható). Másrészt a kutató alapítója és elnöke egy olyan cégnek, amely üzleti alapon kínál eredetkutatást magánszemélyeknek. Így az egész sztori akár egy ügyes vírusmarketing is lehet (ez esetben persze a kutató személyének hitelessége is megszűnne a tudományos közösségben). Elvileg rövidesen megtudjuk, mert az ígéretek szerint hamarosan megjelenik a szakmai publikáció.
..."
Mivel több mint fél éve ez nem következett be, jó eséllyel önreklám volt az egész, üzleti céllal.
Május havi Hihetetlen magazin, 65 oldal. Ebben a cikkben arról írnak, hogy DNS-vizsgálatot végeztek egy állítólagos jeti-szőrszálon, és eszerint egy 40.000 éve kihaltnak vélt sarkvidéki medvefajta lenne. Ez mindenesetre sokkal hihetőbb, mint egy majomféle. Mindig is azért voltak fenntartásaim, hogy jó-jó, lehet, hogy leüt egy jakot és el is cipeli, de hogy eszi meg? A majmoknak nincs ragadozó fogazatuk, hogy tépjék a nyers húst, arról meg nem volt hír, hogy a tüzet ismernék. Viszont nem ártana, ha ezt a hírt más forrásból is megerősítenék.
Az UFO-magazint még csak átlapoztam, de úgy veszem észre, a mi témánk szempontjából érdektelen.
Most, hogy ismertetted a tartalmat, már rémlik valami. Sajna, annyi olyan film van, ahol egy távoli helyre vetődő kutatók, illetve kalandorok kihalt, vagy annak vélt lényeket találnak, hogy időnként kissé keverem őket.
A sztori szerint Erdélyben egy barlangban találtak egy sárkánykölyköt meg néhány lovagot jégbe fagyva. A lovagok meg voltak pörkölve. A sárkánykölyök röpképességét a tudós aggályosnak találta, (túl nagy test a szárnyakhoz képest,) míg rá nem jött, hogy vannak belső üregei, (mint a madarak légzsákjai) amikben szerinte hidrogént és/vagy metánt tárolhatott. Ezzel megoldani vélte a repülést is (=belső ballon, plusz felhajtóerő) és a tűzokádást is, hiszen innen kiböffenthette a gázt.
Csakhogy az üregek térfogatát 1 m3-nek saccolta, ami a test belsejében tekintélyes, de legfeljebb 13 N felhajtóerőt termel, ami viszont nudli, annyival legfeljeb egy szárnyas patkány tudna repülni. Ja, és a dicsőség az első tűzokádással végetér, hiszen ha eltüzeli a gázt, akkor amíg újra nem termeli, sem tűzokádás, sem repülés.