Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

földmérnök Creative Commons License 2008.10.18 0 0 240

Van! Az ország másik feléből hoztak nekem egyet! Frankónak tűnt! A szerelő egyből megmondta, hogy ez nem NIVA váltó, de elvilegbe jó lehet! A szállító is végül elárulta, hogy nem az, annak ellenére, hogy előtte azt mondta!

Nem volt rossz annyira a helyzet, ment vele, habár alig lehetett vele elindulni. Végül rászántam magam egy próbára! Haverom még gyári váltós NIVÁja lett az áldozat! Hát ég és föld! Kezdett olyan érzésem lenni, hogy átvertek! Kaptam egy váltót, ami jó volt ugyan a Nivára, de nem rá gyártották(jelentős különbség volt a sebességek elosztásában)!

Örömmel szabadultam a járgánytól! A régi váltó megmaradt!

A szerelőm elárult egy dolgot. Ha kezd betegeskedni a váltó, akor azonnal irány a szervíz. Becsületes hozzáértők, egyből a váltó kihajtásánál lévő anyát rögzítik, mert legtöbb esetben, ha gond van, akkor itt kezdődik! Ha kicsit előrehaladottabb a váltóbetegség, akkor is néhányezer km-rel meghosszabítják a szerkezet életét.

Más helyen pedig csúnyán lehúzzák az embert, ugyanezért a műveletért.

A volt nívám váltójánál is ez az anya volt fellazulva. Sajnos a lustább szakemberekkel találkoztam először, akik egyből cserét javasoltak. A váltót megrendeltem, még garit is kaptam rá, csak nem rá való volt. A kocsi kellett, így csere, mert nem lett volna időm kísérletezni a régi váltóval(pedig lehet jobban jártam volna)!

F.

Előzmény: Lufihonik (197)
lpgklub Creative Commons License 2008.10.16 0 0 239
Magyarország első gázautó klubja. Regisztrálj és légy része egy jó társaságnak!

http://lpgklub.orfu.eu
gigabursch Creative Commons License 2008.10.03 0 0 238

Tud valaki olyan szakit Bp. környékén aki ezt az idegesítő immobilzert ki tudja ütni/hatástalanítani?

Mennyiért?

gigabursch Creative Commons License 2008.09.29 0 0 237
Öööö... esetleg nézd meg McGyver 221. sz. hozzászólását. Idilli családi program... Nekem elhiheted... :-)
Előzmény: Norelle (235)
faki Creative Commons License 2008.09.28 0 0 236
A Ladaboltban szoktak lenni, de nem tudom az árakat.
Előzmény: Norelle (235)
Norelle Creative Commons License 2008.09.28 0 0 235
sziasztok!

egy kérdéssel fordulnék hozzátok. elhatároztam hogy barátomnak veszek egy nivát az évfordulónkra, mert nagyon imádja azt a kocsit. csakhát mint másodéves egyetemista, az anyagi kereteim nemnagyon engednék meg. :) ezért arra gondoltam egy modellt veszek neki.
ezután érdeklődnék, hogy tudtok-e olyat aki ilyennel foglalkozik?
googleban és vaterán már kerestem, de nemnagyon találtam megfelelőt. a keret számomra max 5000 ft lenne, mert nem csak ezt szeretném adni neki :)
ha esetleg e-mailben tudnátok válaszolni az mégjobb lenne. evelyn89@freemail.hu
köszönöm a segítséget!

Üdv: Norelle
hikjma Creative Commons License 2008.09.25 0 0 234
Kipróbálom! Jó lenne a többihez is segítség !
Előzmény: rev251 (233)
rev251 Creative Commons License 2008.09.25 0 0 233
Próbáld ki, majd meglátod! (S ha szól, mi van? letörölte a szélvédőt? Megtankolt? Egyáltalán: odajött?)
Csak ne döntsd ki a kútoszlopot!
:)
Előzmény: hikjma (232)
hikjma Creative Commons License 2008.09.24 0 0 232
Basszus, nem tudom, hogy mit szól a kutas, ha fel álok jobbal a szegélyre.
Előzmény: rev251 (231)
rev251 Creative Commons License 2008.09.24 0 0 231
Benzin habzása: jellemző. Próbálj meg "ferdén" állni (jobb kerekek feljebb, mint a bal kerekek).
Előzmény: hikjma (230)
hikjma Creative Commons License 2008.09.24 0 0 230
Már megvettem a cuccot. A belseje eléggé le van lakva, hol lehet hozzá venni belső borítást, kárpitot. A műszerfal is cserére érett, úgy tudom, hogy ezt igazán nem lehet kapni, inkább valamelyik Lada műszerfal a jó bele. Kérdés, hogy mennyire macerás az átszerelés? Ma a tankoláskor azt tapasztaltam, hogy borzasztóan vissza habzik a benzin, 20 literrel kínlódtam vagy 10 percet, ez jellemző, vagy csak az én kocsimnál van ez? / Niva 1.6 -os /
Előzmény: gigabursch (229)
gigabursch Creative Commons License 2008.09.22 0 0 229

linkeld be ide őket, azt majd jól megszakértjük...

 

 

Egyébként a karosszériaillesztések jellemző rohadási helyek, ott ha sima, akkor kopogtasd, hogy volt-e már glettelve, ill. emeld ki padra a kocsit és nézz be alá. Az összeset ami látható kopogtasd végig. Megéri az a 10-12 perc.

Amin a zsirzók a kardánban nem frissen töltöttek, és nem is csontüresek (azaz kérd meg, hogy töltsük fel a zsirzókat - legalább fel lesz töltve), az rendszeresen volt karbantartva. MEg az is kiedrül, hogy tudják-e hogy hol van a zsirzója...

Itt tudod megnézni, hogy a sebváltó mennyire van szét, illetve menj ki vele egy próbaútra.

Ha ötsebességes és 80-100 között (2500-3000 rpm) irtózatos hangon rezonál ötösben minden, akkor annak SZAR A VÁLTÓJA!!!, ugyancsak fontos teszt hogy hidegen álló motor mellett két ujjal be tudod-e rakni a sebességeket, vagy bizonytalan és ki-kiesik a helyéről, keresni kell-e fokozatokat

Ezeket vedd fontolóra.

A futóműben ált. az össze szilent gumi szanaszét repedezik, főleg hátul (ott a trapézzal együtt 14 db van), alkudd le az árából.

 

Az első lámpatestek rohadása, foncsorleválása szintén sokat mutat, ill azt, hogy lehet-e tekergetni belülről a lámpamagasság állítót. Elég szar szerelni, és ha puffos volt elölről (pl. fa), akkor sokszor csak az egyik mozog, a másik már nem...

Ha a hátsó lámptestből az izzótartó panelt kipattintod és nyakig poros az összes izzó, akkor az csak annyit jelent, hogy bizony igencsak volt terepen használva.

Ugyancsak azt jelzi, ha a kalaptartó meggörbült (hacsak alulról ki nem merevítették). Azt használta boldog, boldogtalan - de terepen

 

Próbaúton menj egy közeli erősen nyomvályús útra. Ha össze-vissza imbolyog és szitál, akkor a kardánok kukák, de még a stabilizátorkkal is gond lehet, az sokkal pontosabb teszt min a pad, mert nagyon kézérzékeny a kormánya, ugyanakkor nézesd meg padon a féket és a lengőket.

 

A gumik is sokat árulnak el, főleg az utolsó pár 10-e km-ről. HA karistolt, karcolt az oldala, de a futó maga alig kopott, az szintén sok terepre utal (galagonya, akác, szeder, stb. A kormányzott kerék belső oldalát is nézd meg.

 

A belső fűtéscsap sokszor nem zár rendesen. Ha totál elzárva is jön be meleg (tereld lentre, köépre, úgy egyértelmű), akkor ezt is bekalkulálhatod

 

A fentiek inkább típusjelensége, csak a matematikai vonzata nem mindegy, erősen vedd figyekembe

 

 

Ezen felül!

Kérd számon a gyári szerelőcsomagot (kis tásaka 3szöggel, kis fekete doboz szerelőkülccsal, emelő, stb), a gyári gyalogsági ásót és a motorérben lévő pótkereket nézd meg. Sokszor az többszázezer kilométert elvan haszálat nélkül, anélkül, hogy felfújták volna. Ugyanakkor a hőtől a gumi megöregszik. Jól láthatóan (sok pici repedés az oldalfalon - alig láthatóak)

 

 

Ennyi

Előzmény: hikjma (225)
gigabursch Creative Commons License 2008.09.22 0 0 228

ÉS KIVOLT AZ A BAROM???!!!

 

 

pl. a Bp. V. ker. Rendőrkapitányság. (nomen est omen)... :-)

 

Bár nekik még most is asszem 4. db "parancsnoki" UAZ-uk is van...

Előzmény: dk4x4club (226)
hikjma Creative Commons License 2008.09.21 0 0 227
Köszi, küldtem e-mailt. Az egyik kocsin a műszerfal szét van repedezve, lehet újat kapni valahol.
Előzmény: dk4x4club (226)
dk4x4club Creative Commons License 2008.09.20 0 0 226

A karosszéria és fényezés állapota a legfontosabb.......erre lehet a legtöbb pénzt kifizetni...a fütomüvek bekötési pontjait nézdmeg alaposan!!!!! nyulványok,hosszmerevitök stb...ne vegyél frissen fényezett becsomagolt Nivát!!! a friss müszaki csak pénz kérdése.....!!!!!! ne halgass az eladóra,hogy most volt olaj,fék stb cserélve.....ha megvetted ezeket azonnal cseréld ki.....Ne vegyél drága alkatrészeket mindig gyárit.....

Ez persze az Én magán véleményem és tapasztalatom...Nálam sok Niva megfordul.....

Ha találsz olyat ami esetleg idös urnál van jó régota csak picit matt a fényezése...vagy lelakott a belseje azt nézdmeg alaposan és veddmeg..
JA ÉS AZ UTOLSÓ GONDOLAT: AKI NIVÁT VESZ AZ TEREPEN HASZNÁLJA..TEHÁT HAZUDIK AKI AZT MONDJA,IRJA TEREPEN NEM HASZNÁLT!!!!! uGYANIS A RÉGI RENDSZERBE CSAK NIVÁT ÉS ARO-T LEHETETT VENNI TEREPJÁROT..ÉS KIVOLT AZ A BAROM???!!! AKI NEM TEREPRE HASZNÁLTA AZT A KOCSIT AMIRA 5-ÉVET VÁRT.........  :)

Előzmény: hikjma (225)
hikjma Creative Commons License 2008.09.19 0 0 225
Néztem a neten több Nivát, általában kereskedésekben vannak. Mit ajánlotok, ha megnézem őket vásárlás előtt mit nézzek meg a kocsin, ami lényeges, hogy nagyon ne vásároljak be. Gondolom, hogy egy 15 év körüli járgányon már van mit nézni. Nagyon nem akarom magam átvágni, természetesen tisztába vagyok vele, hogy nem új gépet veszek.
hikjma Creative Commons License 2008.09.19 0 0 224
Üdv !

Küldj egy linket, már megnéztem egy jó párat, csak döntenem kellene.
Előzmény: paragabika (222)
uaz-os Creative Commons License 2008.09.15 0 0 223

Hy Niva fun-ok!

 

 

Ha érdekel valakit nekem vannak új 12V  és 24V Német csörlőim!6,6 lóerős, 5,4T húzóerővel! (Patrolt függőlegesen felhuzza a fára)

 

3 lépcsős bolygokerekes váltóval! 28m /1cm   drotkötéllel!

 

Távkapcsoloval + sima kábeles kapcsoló,rellé doboz,kampó,bekötési útmutatóval!

komplettam felbontatlanul originál csomagolásában eladó!

 

 

Ár: 110 E ft

 

Ha valakit komolyan érdekel az irjon!

e-mail Publikus

Üdv!

paragabika Creative Commons License 2008.09.11 0 0 222
Szia!

Nekem van egy hasonló paraméterekkel rendelkező 1,6-os.

Ha érdekel, küldök linket.

Üdv.:

Paragabika
Előzmény: hikjma (211)
MEC GYVER Creative Commons License 2008.09.11 0 0 221

HY!

Nézzétek, mit találtam:-)

pinguru Creative Commons License 2008.09.03 0 0 220

A tükör az univerzális, olyan is, de más nem jutott. A niva truck megoldás tetszett, de azt nem lehet kapni.

 

A gumi továbbra is kérdéses, a Niván  milyen méretű gumi szokott  Volga felnire szerelve tanyázni?

gigabursch Creative Commons License 2008.08.31 0 0 219

Mármint mi az ami univerzális? A gumi?

 

tipp:

 

Goodyear Wrangler 185/80/r16

 

Ilyenem van, szívből ajánlom. Csak kissé drága. Amikor a cég vetta akkor a három nívára a 12 db hosszas alkudázás után volt 290 e Ft. Szóval ennyi per tizenkettő volt darbja...

Előzmény: pinguru (218)
pinguru Creative Commons License 2008.08.30 0 0 218
Most az univerzális van rajta, de valahogy nem az igazi. Nincs valami jó ötletetek?

Pingu
faki Creative Commons License 2008.08.29 0 0 217
Kb. '94-től vannak, talán az első évben karburátorral, utána injektorral. Ha ilyet kapsz ennyiért, arra szerintem még vastagon költhetsz és még az átírással járó kiadások (~60-70 e HUF) benne sincsenek! Nézz szét: hasznaltauto.hu
Előzmény: hikjma (216)
hikjma Creative Commons License 2008.08.28 0 0 216
Hát ez az,hogy ebben az árfekvésben nincs 2004-es gép , nekem, meg ennyi van rá. Korábbi 1700 -as nem jó ?
Előzmény: faki (215)
faki Creative Commons License 2008.08.28 0 0 215
Mint utaltak rá, ebbe az árba egy öregecske 1.6 fér bele, nem igazán van tipusválaszték. Nehéz jót kifogni, talán érdemesebb olyan olcsóbbat venni, amit Te csinál(tat)sz meg és tudni fogod, hogy tényleg meg van csinálva...
Előzmény: hikjma (211)
faki Creative Commons License 2008.08.28 0 0 214
Elhiszem ezt a felezős megoldást, de nem igazán próbálgattam. Inkább jobb a békesség alapon álló helyzetben berakom, ha van rá lehetőség. :-)

Nekem elektromos mobilcsörlőm van, azzal lehet huzigálni menetiránytól függetlenül és elfér a csomagtartóban.

Kötél mellett tartok 2-3 db kiszuperált biztonságiövet is az autóban, ha hosszabítani kellene.
Előzmény: gigabursch (210)
faki Creative Commons License 2008.08.28 0 0 213
Nem tudom ez a méret megfelel-e neked, de ennek az univerzálisnak darabja kb. 1500 HUF az autósboltokban:


Előzmény: pinguru (209)
gigabursch Creative Commons License 2008.08.28 0 0 212

2004 utáni 1.7i-t.

 

NYilván a lentebb fotókon belinkelt Nivákhoz eléggé nehéz izzhon hozzáférni, így a "melyik típust ajálnjátok" kérdés viszonylag naív kérdés... ;-)

Előzmény: hikjma (211)
hikjma Creative Commons License 2008.08.27 0 0 211
Gondolkodom egy Niva vásárlásban 300-500 ezer között. Melyik tipust javasoljátok, általános használatra, de terepre is.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!