Na ezt a hájas derekat nézzétek! Tavaly még úgy nézett ki a kisasszonyka, mint egy kigyúrt kövér kopasz hapsi. Amikor meg fel tudott állni, mindig odaállt a centrifugázó mosógép elé, rátette a kezét, és élvezte, hogy hullámzik a hája. Mi meg majdnem bepisiltünk a röhögéstől. Most már kis helyeske lett hatalmas pocakkal, ami még mindig rálóg a pelenkára. Amikor bevacsorázik olyan, mint én nyolchónapos terhesen. Az biztos, hogy ő lesz az első női szumóbajnok!
A fiam 15 hónaposan volt x kiló, aztán 17 hónaposan, amikor műtötték a fülét, úgy lefogyott, mint egy éhező afrikai gyerek. 2 évesen ment bölcsibe, akkor se volt kövér, de 3 éves korára megduplázta a súlyát. Nem tudom mit csináltak vele, de olyan étvágya volt, mint a farkasnak.
Érdekes ez a bölcsis_brokkoli szindróma:-))) Megmondom őszintén, én nem is hallottam brokkoliról, amig a lányom nem ment bölcsibe. Na azóta kéthetente 2 kiló, párolva, főve, krémlevesnek. Valami brokkolifüggő vagy mi a szösz a lányom....
Sokmindent megtanult a bolcsiben,amit otthon meg talan nem vartam volna el tole.Lassan teljesen egyedul oltozik-vetkozik,kezetmos,lehuzza maga utan a WC-t /illetve forditva:)/,meg egy csomo mindent tanult.
Pünkt ugyanezek voltak nálunk is, én semmit se változtatnék, az oviban-bölcsiben úgyis menetrend van, kiságyban alszanak, kénytelenek lesznek alkalmazkodni. Meg meg fox lepődni, hogy mennyire hat a közösség ereje még a legelvetemültebb kiscsávóra is.
És ne parázd túl, majd szépen kialakul minden. Csak a nayafogásnak NEM SZABAD bedőlni, onnantól nyert ügyed van.
Mi otthon osszevissza elunk,van hogy 4-kor ebedelunk,sosincs semmi idoben a helyen.
A gyerek a bolcsiben tokeletesen megtanulta az ottani hazirendet.Otthon en is hozzabujok akar delutani,akar esti alvasrol van szo, a bolcsiben gyonyoruen elalszik enelkul is.
Otthon szabad kiboritani a legosvodrot,a bolcsiben nem dijazzak kulonosebben.Otthon sosincs brokkoli meg kukoricafozelek,a bolcsiben habzsolja.
Szoval ne aggodj,nagyon szepen alkalmazkodnak es szemlatomast nem is esik nehezukre.Egyszeruen tudomasulveszik,mint azt is,hogy otthon mast szabad,mint pl a nagyszuloknel.
Lenne megint egy kérdésem. Szeptembertől ugyebár ovi-bölcsi. Szerintetek érdemes egy-két dolgot változtatnunk a szokásainkon, vagy a gyerekek úgyis megtanulják, hogy mit lehet otthon, és mit az oviban-bölcsiben?
Pl. az altatással nálunk problémák voltak, mert sokáig a kicsit ringatni kellett. De hát ő egy elég súlyos egyéniség és majd leszakadt a hátam és a karom. Addig úgy altattam, hogy a kicsit ringattam, a nagy meg a heverőjén elaludt. Mostanában viszont összebújok velük. Ha esténként a kicsi elalszik, utána ha kijövök és nyitvahagyom az ajtót, és ég kint a lámpa, a nagy úgyahogy megmarad a helyén, és egy idő után elalszik magától. De a kicsi összebújás és kézfogás nélkül nem alszik. (De milyen nagy előrelépés a ringatáshoz képest! Képzeljétek, ahogy egy 12 kilós malackával fel-alá járkálok naponta kétszer!) Szóval szerintetek most nyáron próbáljam leszoktatni erről, vagy az oviban úgyis megszokja?
A másik a napirend. Nekünk valahogy sosem jön össze az alvás előtti ebéd, nyáron vagy eljátszóterezzük az időt, a nagy melegben meg nem is igazán kívánják a főtt ételt, télen meg későn reggeliztünk, ezért 11 felé ették az almát/banánt/mazsolát, ezért képtelenség lett volna rendesen megetetni őket. Ha ki is éheztettem őket délelőtt, valahogy délben nem igazán ettek, de alvás után mindent felfalnak. Szerintetek érdemes már most erőltetni a napirend változást, vagy a közösségben úgyis megszokják?
Egy csomó ilyen apróság van még, ezért elsősorban olyan hozzászólások érdekelnének, hogy ti hogyan oldottátok meg azt, hogy otthon mások a szokások (esetleg értékrend, vagy miaz amiért büntetés jár, mit szabad, stb.) mint az oviban-bölcsiben.
Nálam is a kicsiről van szó:-))) Amikor beadtam a bölcsibe-muszály volt, Bokros csomag, áááááááá- első nap elég szomorú volt, aztán kitaláltuk ezt az ebéd utáni szopit, onnantól rendben volt, mert tudta, hogy mindig ugrásra készen vagyok.
A naggyal semmi gond nem volt se bölcsiben, se oviban. Egyszer akart hazajönni erdei iskolából, mert végig szakadt az eső, és unta magát.
Nekem a kicsi ilyen, ha a barátnőmmel és a gyerekeivel sétálok, akkor végigüvölti amíg elszaladok pisilni. A naggyal szerencsére nincs ilyen bajom, a nagyszülőknél is szó nélkül mindig ottmarad, nincs hiszti. Szerintem az ovival nem lesz baj (persze biztos sírni fog eleinte), de a kicsi miatt már most izgulok, hogy mi lesz a bölcsiben. Pedig menni muszáj, tetszik-nem tetszik. :-(
Nem tudom, ki hogy van vele, de amikor az enyémet 14 hónaposan beadtam a bölcsibe, és ebéd után berohantam megszoptatni, egyetlen dadus se negatívkodott, sőt, örültek neki.
Képzelheted, hogy akkor az enyém hogy ki van akadva, hogy nemcsak a 1,5 éves, hanem a 3 éves is szopizik! De hogy mit, azt nem tudom, mert szerintem már alig van tejem.
Na nekem is jött anyám, hogy ő ezt így meg úgy csinálta annak idején...
Erre én azt feleltem neki, hogy : Na, és látod mi lett belőlünk? ( Némi iróniával, mert állandóan siránkozik, hogy milyen gyerekei vannak ) Bár alapvetőel aranyos, csak le kell üvölteni hétfő reggel a haját, hogy egész héten normális legyen.
Viszont bármikor számíthatok rá ha a gyerekre kell vigyázni, és ő hordja a nagyot úszni is! A kicsi 7és fél hónapos volt, mikor valamit is elfogadott az anyatejen kívül. Én meg kaptam az ívet, hogy így éhenhal a gyerek. Pedig szépen fejlődött akkor. Mondjul ez a kicsinél nem olyan volt, mint egy átlagos gyereknél. A szívbetegsége miatt 3 hónapos koráig néhány dekát hízott. Akkor megműtötték, azután szépen fejlődött.Aztán úgy 10 hónapos kora körül megint nem híott. 1 évesen újra műtét.
És mérleget én se akartam látni otthon! Sőt a nagynak még cumisüvege se volt, cumija is csak egy, de nem használta. A kicsit a kórházban( ahol műtötték) szoktatták rá a cumisüvegre. Viszont nem engedtem teáztatni! Mindig hagytam ott neki bőven tejecskét, ha nem maradhattam vele.
Nem hiszem, hogy a gyerekek bizonytalanságot éreznének. Ilyen esetekben, mint amit írtam, egyszerűen azt mondom a nagynak: Köszönöm, hogy figyeltél a kistestvéredre, mert ha megette volna/felmászott volna/kihúzta volna stb...., akkor nagyon megsérülhetett volna. Ennyi. Csak időnként merült fel bennem, hogy esetleg még sem jól csinálom, hogy talán később a kapcsolatuk rovására megy. De Alice és Viktorya megnyugtattak.
Az én védőnőm fiatal csaj, amikor 4 hónapos volt a kicsi, annyit mondott, hogy már LEHET neki gyümölcsöt adni. Azt feleltem, hogy szeretném 6 hónapig csak szoptatni, ezt teljesen elfogadta. A második gyereknél már nem is mondott semmit. Amikor terhesen szoptattam még a nagyot, akkor is annyit mondott, hogy vigyázzak ha keményedik a pocakom, akkor hagyjam abba. Vele semmi bajom, de anyámmal annál inkább. Ő a mérés, teáztatás, 3 óránkénti szoptatás híve. Amikor a nagyot hazahoztam a kózházból, már otthon várt a mérleg. Első nap ott volt nekem segíteni. Fogta a kicsit, én készültem a szopizáshoz. Anyám gügyögött a picihez: Hát szerintem meg kellene mérni mennyit hamikázol, ugye? Megmondjuk anyának?
Úgy voltam vele, egye fene. Úgyis a kórházban azt mondták, hogy minimum 50g-ot kell szopiznia 3 óránként, hogy a sárgasága gyógyuljon. 50g-ot szopizott, anyám azt mondta, ne adjak többet, mert megfájdul a hasa. A kicsi üvöltött mint a sakál. Anyám kimondta az ítéletet: a 4 napos gyerek hasfájós. 1 óra keserves üvöltés után úgy döntöttem, megszoptatom anyám tanácsa ellenére. A kicsi ivott egy kicsit, majd nyugodtan elaludt. Majdnem megitattam már Espumizannal! Ezek után nem voltam hajlandó egyszer sem mérni, anyám azt mondta, hogy legalább néha mérjem meg. Mondom, minek? Hát ha tudom, hogy 120-at evett, és még sír, akkor biztos, hogy nem éhes? Na és ha nem mérem egyszer és mégis sír? Állandóan, ha jött a méréssel, már feleltem: Tudom, ha 120-at eszik....
A második gyereknél anyám kérdezte, hogy szóljon-e a bátyámnak, hogy hozzák-e el a kölcsönzőből a mérleget. Mondtam, hogy ha hazamegyek a kórházból, és ott a mérleg, kiba...om az ablakon.
Ennyiben maradtunk. A második gyereknél, amikor átjött, megfőzte a teát, de én ittam meg. 3 hónapos kor után meg állandóan a gyümölccsel szekált, de az a jó, hogy igaz, hogy folyton piszkált miatta, ha egyedül maradt a gyerekkel, azért ő nem adott neki.
Szerintem ahol bevonják a nagyot a kisebbik gondozásába már az elején, ott sokkal felelőségteljesebbé válhat a nagyobbik gyerek. Nálunk a pici fiam súlyos szívfejlődési rendellenességgel született, de sose éreztettem a naggyal, hogy többet törőbnék a kicsivel, mint vele. Bármikor hozzányúlhatott, sőt az első lépéseinél Ő terelgette a kicsit. Nálunk is szól a nagy a "vészhelyzetekben". Bár mivel nagyobbak (6 és 3,5) már előfordul árulkodás is. Hamar véget vetek au ilyen helyzetnek. Mindig mondom a nagynak, hogy ha baj van, megköszönöm, ha szól, de azt, hogy a kicsi szétszedi a legoépítményét, azt intézzék el!
Nálunk is vannak "vérre" menő viták, de bárhol kiállnak egymás mellett! Játszótéren a nagy múltkor kishíján homokba döngölt egy kisfiút, mert az a kicsit félrelökte a csúszdánál. Itt azért be kellett avatkoznunk.
És én is voltam egy ideig bizonytalan, mert túl sok embertől hallottam sokféle tanácsot. Főleg a védőnő traktált a gyerekellátás szabályaival. Aztán úgy 1 hónapos volt a nagyobbik, és este ültem az ágy szélén, mert nem tudtam megnyugtatni a sírástól. Ugye az evés "hivatalos" ideje még nem jött el, csóri fiam meg sírt, sírt. Aztán jött az isteni szikra, és megetettem több, mint egy órával a következő időpont előtt. És láss csodát, nem sírt tovább. Aztán a következő alkalommal is akkor etettem, mikor felsírt. Aztán már mindig. És akkor megfogadtam, hogy soha többé senkinek nem veszem a tanácsait kéazpénznek. Max meghallgatom. Amikor legközelebb jött a védőnő, azt mondta, hogy nem szabad ilyen sűrűn etetni, hanem két etetés között adjak neki cukros vizet. Hát ekkor kértem meg őt, hogy csak akkor jöjjön, ha hívom. Azt ugye még tudni kell a dologhoz, hogy annyi tejem volt, hogy egy hónap alatt megtelt egy fagyasztószekrény ( az a kis háromfiókos ). A két gyerekkel összesen 600 litert adtam el az anyatejgyűjtőnek! Hát miért is kellett volna nekem cukrosvizet adni neki, amikor úsztunk a tejben, és szépen fejlődött a gyerek?
Azóta úgy csinálom a dolgokat, ahogy SZERINTEM jó, mindenki más meg le van tojva. Ha mindenképpen nevelni akar, szüljön magának! :)
alice, azért nincs ebben semmi tragikus, ne állítsd már így be! "igen nagy baj van" írod 2 x is. nincs _igen nagy baj_. mindenkinek vannak kétségei, jól csinálja-e. de épp azért jön és kérdez, és nem véletlenül pont ebben a topikban. nem letolásra, hanem tanácsra vár. a tartalmában amúgy persze igazad van: a gyerek érzékeli, ha a mam bizonytalan, ezért valóban jó, ha a mama el tudja dönteni, mit akar. fogalmazzunk így, jó? :-)
Tudod, kicsit az az érzésem, hogy te nem vagy magadban biztos, hogy hogy jól csinálod-e... pedig ez nagy baj. Magadban kell eldöntened, hogy te mit tartasz helyesnek és magadban kéne boztosnak lenned!
A gyrekeid a tiédek. te vagy az anyjuk. Neked kell akár ráutaló, akár direkt módon megmutatni nekik, hogy mi a helyes. Ha TE helyensek gondolod, hogy a nagyobbik szól ha baj van, akkor jó. DE igen nagy baj van, ha ennyire bizonytalan vagy...
Soha ne feledd: nem a pajtása, hanem az anyja vagy a gyerekeidnek! Nem a tépelődés, hanem az iránymutaás a feladatod! Ha ezzel tisztába jössz, nem is fogsz több kérdést feltenni...
Igen, amikor szól a nagy, az esetek 95 %-ban a kicsi tényleg valami olyat csinál, ami ön- vagy közveszélyes. A maradék 5%-ban meg a nagy azt hiszi, hogy rossz (pl. a kicsi ledobálja a párnákat az ágyról, kiborítja a játékosdobozt), csak ez nekem nem egy tragédia és ha nem is örülök neki, de csinálok belőle nagy ügyet.
Nézd, a nagyobb 3 éves, a kicsi meg másfél.. örülj neki, hogy ennyire felelősségteljes a nagyobbik! Végülis mindig volt valami értelme mikor "árulkodott" nem? Az árulkodás mellesleg nem itt kezdődik, hanem ott, mikor a saját érdekében árulkodik valaki "a Dudu elvette a képeskönyvemet" stb... mikor ilyen jelelgű lesz a repertoár, akkor kell azt válaszolni, hogy "ezt intézzétek el egymás közt semmi közöm hozzá". ( A társadalmi szocializáció ugyanis a testvéreknél kezdődik, hogy ők hogyan oldják meg a kettejük közt fennálló problémákat, ezért is nem jó egykének lenni pl...)
Ilyen kicsi korban ez kifejezetten hasznos, én soha nem felejtem el, mikor a angyobbik volt 14 hónapos, a kicsi meg 1 hónapos, és jött ki nekem totyogva a konyhába, és csak azt tudta mondani: babababababa!!!! (De nagyon zaklatottnak tűnt...) Bementem, és a hasra fordított pici a saját hányadékában feküdt... A nagyobbik egyzereűen féltette a kisebbiket erről volt szó. Ők mellesleg később nagyon nagyon szerető (bár időnként hajtépésbe menő verekédig fajuló vitáik voiltak) testvérek lettek, akik ugyan egymás között időnként vezsekedtek, de a külvilág felé mindig egységfrontot alkottak. Ma is nagyon nagyon szeretik egymást, pedig már 30 év körüliek...
