AOTD - Album of the day
EFB - Első felületes benyomás
NFR - Nice fucking refrén (azaz épp nem tudod kitörölni az adott refrént, dallamot a füledből)
MM - Most megy (azaz most épp ezt hallgatod)
Ez butaság, már a Metallicás daloknál sem értettem ezt a hányingerezést. Ezek mind tökjó dalok, az, hogy mindenhonnan ezek dőltek a maguk idejében, nem a dalok hibája, hanem az MTV-é meg a rádióké, meg a befogadóképességed hiányáé. :) De mindegy.
Más: NAR megadta a végső rúgást ahhoz, ami már régóta motoszkált bennem: most volt itt egy szimpatikus ipse, eladtam neki az összes régi itthon fellelhető LP-t (kb 80 lemez, köztük számos olyan, eredeti első kiadás a '70-es évek elejéről, amivel kéz a kézben együtt nőttem fel, pl. az LGT kettes lemeze meg Bummm-ja, a Syrius-tól az Ördög álarcosbálja, Omegák, Bergendyk, Illések, Koncz Zsuzsák, Eddák, Karthagok, Bikinik, satöbbi, meg jópár külföldi, az ABBÁ-tól Springsteen-ig, meg 10-15 klasszikus zene). Meg az összes még meglévő metál CD-met az AC/DC-től a White Zombie-ig, az olyan 90-100 lehetett. Legalább 15 éve nincs itthon lemezjátszó, mióta az utolsó tönkrement, de a CD-ket sem veszem le a polcról minimum ugyanennyi ideje, gyakorlatilag sokkal hamarabb megvan, ha rákeresek streamen, vagy mp3-ban is hamarabb előkapom a vinyóról. Az LP-kre mondam neki 30000-et, CD-kkel együtt az egész kupacért adott 40000-et. Gyors rákereséssel pl. a Syrius magában 7-8 ezret ér, meg lehet hogy még lett volna köztük olyan, ami pár ezret kóstál manapság, de a világon semmi kedvem nem lenne magánúton árak után nyomozgatni, vaterázgatni meg hasonlók. Szerintetek megérte? Mondjuk egyáltalán nem a pénzért csináltam, meg eleve mindegy, mert vissza már nem hozza. És pl. a Bummm-al nem sokra megy, mert az annyira szét lett hallgatva, hogy karcos és ugrik, még a gatefold is totál szét van hullva, szóval kétlem, hogy bárki jól jár vele. :) De hátha lesz a lemezek közt olyan, amit valaki valahol majd meghallgat egy jó hifin, és akkor a lemez jól jár, mert legalább használva van. Azért készült.
De sok-sok év kötött hozzájuk, szóval egy kicsit most fáj a szívem miattuk, de hamar el fog múlni.
Nekem eleve van egy ilyen fóbiám, hogy úgy általában rohadt sok felesleges tárggyal vesszük körbe magunkat, most is volt a családban nemrég haláleset, és most is láttam (persze nem először, történt már korábban is ilyen nem egyszer), hogy egy ember után mennyi cucc marad hátra, amivel aztán a hátramaradottaknak kezdeni kell valamit. Hát én azon leszek, hogy utánam (majd, egyszer, remélhetőleg még sokára) minél kevesebb maradjon, és amit nem használok, attól folyamatosan igyekszem megszabadulni. A zenehallgatás meg megváltozott. Tudom-tudom, ráérős, kanapén fekvős borítóbámulgatás zenehallgatás közben, meg szövegböngészés, na nekem ez már régesrég nem fér bele az időmbe. Eleve az ember életében folyamatosan tolódnak el a hangsúlyok, hát nálam a zenehallgatás egyre inkább marginizálódik, mert kell másra az idő, amiből meg, az ördög tudja hogy, de egyre kevesebb van.
Latzi, a lemezgyűjtés nagy támogatója most biztos lemínuszol majd. :(
Lassan játszhatnánk egy "ki a nagyobb iszapszemű boomer" játékot a Python féle Four Yorkshiremen mintájára. Én a héten néztem Dinamit és Korda koncertet Youtube-on, és most is az egyes Aerosmith szól. Illetve a múltkor ottragadtam egy Pavarotti dokumentumfilm előtt.
Sajnos a Crazytől, a Cryin'-tól meg a Livin' on the Edge-től nekem még most harminc év után is ugyanolyan hányingerem van, mint a Nothing Else Matterstől, a The Unforgiventől és az Enter Sandmantől.
Na azt ne mondd már, hogy a Permanent-Pump-Get A Grip trió nem kurva jó három lemez. Olyan visszatérő reneszánsz volt az nekik, mint a Disneynek a '90-es évek elejének nagysikerű rajzfilm szériája a Kis hableánytól kb a Tarzanig.
Te is kezdesz öregedni, beszűkül a tudatod és az érdeklődésed, ugyanakkor egyre bölcsebb is leszel, jobban, koncentráltabban külön tudod választani a jót a rossztól, nincs ebben semmi meglepő, tök normális. Mint ahogy az Aerosmithben sincs meglepő, ha valaha is jó volt az a zenekar, akkor az az első tíz évük. Még a nagyon kutyázott, Joe Perry nélkül készült Rock In A Hard Place lemezük is baromi élvezetes. Pár hónapja szinte naponta döngettem, kifejezetten bírom.
Elkezdtem hallgatni az albumot. Jé, ezt a dalt ismerem. Meg ezt is. Meg ezt is. Kitűnő dalok. Az jutott eszembe, hogy a Lynyrd Skynyrd kicsit olyan, mint az AC/DC: ha egy dalukat ismered, az összeset ismered. De az az egy dal, az annyira tökéletes, hogy még a Tenacious D is írt hozzá egy dalt.
Lehet el kéne hagynom a termet, de engem csak az új Offspring csigázott fel. Meg egy kicsit az 53 év után érkező MC5, ha már titeket nem. A listában nyilván nem szerepel, de lesz új Karate is, 20 év után. Őket úgy fedeztem fel, hogy ők is a Numero Groupnál vannak, akik nemrég kiadták az Andwella diszkót egy csodaszép 3 LP-s boxban. A Karate régi lemezeiből is csinálták egy boxot, ezekre szoktam a nyálamat csorgatni, ha már megvenni nem tudom őket. Szóval belehallgattam egy régi Karate-lemezbe és tök friss, izgalmas zenének tűnt, az új dalokból viszont mintha már eltűnt volna a jazzrock és ilyen átlagos alteres prüntyi volt, szóval annyira inkább már nem is várom.
8, azaz nyolc idei lemezt hallottam (a mai Anciients-el együtt) és kábé még egyszer ennyi van elmentve, hogy majd egyszer. Köztük ugye a Dickinson meg a Priest. Hozzájön talán az a négy, amit alább írtam, oszt nekem ennyi az év.
Szerintem ez sem érdekel senkit, a korábbi AOTD lemezük (amit természetesen én listáztam) véleményezései alapján, akkor mindenki csak fintorgott összevissza, de én azért megemlítem. Ugyan ma csak félfüllel tudtam rá figyelni, de nekem ez tetszetős megint. Semmi nem változott, Mastodon-Opeth egyveleg továbbra is, talán egy kis AIC is befigyel, szóval az égvilágon semmi új, vagy érdekes nem történik. És mégis. Jólesik, engem már csak ez érdekel.
Zeal & Ardor most megjelenő lemeze, Greif igen kellemes már elsőre is.
az Octoploid tippet köszönöm, szintén érdekes, még ha nem is tökéletes lemez.
az Amorphis egyik korábbi ritmusszekciója pedig a bánatmetálos ausztrál The Eternalnak segítkezik - Skinwalker.
Taneli Jarvának (szerencsére itt nem kell bemutatni senkinek) is jelent meg új lemeze, csak a T.Jarva & The Dark Place közelebb áll Nick Cave-hez, mint a Sentencedhez - Post Festum.
Hail Spirit Noir is igen tökös: Fossil Gardens
tőlem pedig igen távol áll bármilyen metalcore, de a mai popmetál fronton a svéd Imminence (remek hegedűkkel) nem rossz - The Black.
instrumentál posztrock a Millions Moons May Be Some Time albuma, hallgatható kedves anyag.
Apocalyptica második talicskás albuma is tetszik, szép stúdiómunka is, alaposan átdolgozták a számokat.
az Oranssi Pazuzuval pedig ismerkedem, tetszik, hogy mertek nagyot kísérletezni és semmi bevált rutint nem ismételnek.
érkezik még a 1349, Cemetery Skyline (Stanne itt dalolászik, igazi északi gótdiszkó).
Pedig vicces fiúk ezek, ilyen számcímmel, hogy Born To Be Mild. Meg idézek a bandcampjükről: Dawn of Oberon is the band’s 12th album, released 12 years after their debut “Underjordisk Tusmørke” (2012). 12-12-12 - That makes this album twice as occult as 666.
Már ők is megírták a fő műveiket. Igen, köszi, láttam, sőt ezt is meghallgattam reggel. Teljesen jellegtelen, ezért is nem írtam róla semmit, meg nem is igen hiszem, hogy bárkit is érdekelt volna.
Beszarás, mennyire kedveli a gép Fater jelöltjeit.
EFB-k
Nick Cave & The Bad Seeds - Wild God
Fia halála óta Nick Cave talán folyamatosan Istent keresi. Ünnepélyes, szinte mennyei a hangulat, néha mintha siratóasszonyok jajonganának. Nem bírtam kikapcsolni, pedig szándékomban állt, valahogy beszippantott, de lehet, hogy csak azért, mert pont olyan melót csinálok, amihez jól passzol. Mindenesetre kedvemre valónak érzem.
Leprous - Melodies Of Atonement
Einar Solberg egyre mélyebben és sokatmondóbban nézi a földet. U.n.cs.i.
