Hogy miért ordítasz. Azt nem értem. Most volt két népszavazás. Egy áprisban, egy októberben. Mindkettőt fölényesen nyerte a fidesz. A közvélemény-kutatások azt mutatják még ma is megvan ez a fölénye. Mi kéne még? Szórjuk a pénzt, mert csak?
"Khm..., tisztességes (felelős) politikus számára mióta fenyegetés az elszámoltatás?"
Khm.... azt azért kétlem, hogy Gyurcsány tisztességes lenne, és az vezérelte volna, amikor a nagy elkúrást összehozta. Persze sokan elfelejtik közületek - jobboldalról beszélek - hogy ez nem csak arról szólt, miként síbolták el a közvagyont. Mint tudjuk, az is felróható nekik, hogy a nagy ellátórendszereken ők - és bizony nekik volt rá 12 évük, nem Orbán és Antall 4-4 évét kellene itt forszírozgatni, bár tény, hogy nekik is bele kellett volna kezdeniük - nem reformáltak meg semmit. Maradt minden úgy, ahogy a szocializmusból át sikerült hozni.
Az elszámoltatás nem lehet fenyegetés, Orbánék szájából meg pláne nem az, mivel évek óta másra nem futja tőlük e téren, csak fenyegetésre. Most képzeld magad fletó helyébe.... csak tegyük fel, próbáld meg..... Évek óta tolják az arcodba, hogy ha majd ők lesznek itt a górék, akkor te, meg a haverjaid úgy, de úgy meg fogjátok szívni, hogy a fal adja a másikat. Rátok rohad a műanyag lakat, rázhatjátok a börtönrácsot és az éttermi koszt helyett a gyomrotok rákordul a börtönkosztra. Tele van minden a ti elrejtett csontvázaitokkal, amik zörögnek, csak valahogy azokon kívül, akik állítólag megtalálták már réges rég és egész szobára való gyűjteményük van belőlük, nem hallja senki. Te ezután mit tennél? Félnél, vagy kiröhögnéd a fideszes szájkaratésokat?
A logikus az lenne - persze jogállamban, ahol nem az alkotmányt alakítom át olyanra, hogy az előre megalkotott ítéleteim ráolvashatók legyenek a megvádoltakra és velük együtt esetleg azokra is, akiknek semmi közük nincs az egészhez, csak rosszkor dolgoztak rossz helyen - hogy gyűjtöm a bizonyítékokat szépen csendben, rakosgatom össze azt, amit tudok, ha kell, külön pár fős csapatot állítok rá, akiknek csak ez a dolguk és amikor kellő mennyiségű összegyűlt, átadom a nyomozóhatóságnak, vagy ügyészségnek, emeljenek vádat, legyen tárgyalása a fickónak, védje meg magát ha tudja, de nyilván megalapozott, bizonyítható vádak ellen nem lenne sok esélye. Ha megvan az ítélet is a végén, lehet pofázni: lám én megmondtam, ez a szarházi lopott.
Na és mi van most? A fidesz megfordította az egészet. Üres pofalóbálás, ami mögött nulla értékkel bíró információk és bizonyítékok vannak, maximum sejtések és vágyálmok. Ezek alapján viszont nem lehet senkit felelősségre vonni. Mit szólnál hozzá, ha a szomszédod holnap bemenne a rendőrségre, feljelentene bizonyítékok nélkül, rajtad meg kattanna a bilincs csak úgy, bemondásra? Fasza lenne nem?
Orbán megkapta a pofonját ezzel kapcsolatban a MAL vezérigazgatója kapcsán, amikor eljátszotta a parlamentben a rendőrségi szóvivőt. A faszikámat meg szépen kiengedték bizonyítékok híjján. Beszéltem egy MAL-os fickóval, aki ott dolgozik, aki szerint vastagon benne van a csóka, de be kell bizonyítani, nincs más út. Illetve van, csak azt már nem demokráciának és nem jogállamnak hívják.
Mivel 8 évig azt hallhattuk mindenütt, hogy Orbán a hibás, a legkisebb dolog, ha mondjuk Gyurcsányt még 2-3 év múltán is felemlegetik.
Más:
Sajnos tegnap nem tudtam nézni a parlamenti közvetítést, de egy pár percet láttam belőle, és biztató volt ahogy Hiller (akit egyébként nagy utálok) és Orbán egészen kulturáltan beszélt egymással. Ilyenkor jobban érzem magam, mint amikor mindenki csak a magáét fújja. Most Orbán elismerte a hibákat, és közölte, hogy miért vannak ezek a hibák, és Hiller is jól fogadta, majd azt mondta, hogy fél évig nem kíván a témáról beszélni. Gyurcsányt nem hallottam, de úgy tudom, hogy ő durvább volt.
Én sem kekeckedésnek szántam, de ez a válaszom.....
Ha nem vagy vele megelégedve, akkor forditsd le fideszújmagyarról mit is akkart orbán mondani... mert attól, hogy szavakat tesz egymás mögé és úgy tesz mintha mondana valamit attól még nem lesz értelmes beszéd.......
Tehát:
elszámoltatás = (a fidszeújmagyar szótár szerint azt jelenti, hogy)..................................
1, olyan nincs semmiféle, se EU, se magyar törvényben, hogy politikust politikai tevékenységéért törvény elé lehetne citálni...
2, de ha lenne, akkor orbán is elgondolkozhatna rajta, hogy a forint többszöri bedöntéséért, a manyup magán tulajdon elsikkasztásáért, szb. egyszer csak biróság elé kell állnia...
3, miután évek öta igéri(k) Gy elszámoltatását és csak odáig jutottak, hogy a csaló budai ügyvéd a parlamntben ugatérozik (költve az adófizetők pénzét) ez több mint gyengécske -ez közröhely - , ez szimpla népámítás, magyarul parasztvakitás, és gumicsont a zsúrfiuknak, hogy legyen min rágódniuk, és ne azzal foglalkozzanak, hogy már megint hülyére lettek véve....
4, egy konkrét vádban egy konkrét feljeléntés miért nem sikerült eddig a sok dr jogész fijuknak?:-))))))
hirtelen ennyi....
jah hogy arra gondol, hogy majd azért becsukják Gy mert kibaszta orbánt a hatalomból?:-))))))
Kíváncsi vagyok, ha OV huszáron magyar gazdasági kísérlete dugába dől, odafész a magánnyugdíjpénztárak vagyona is, akkor az ő bebörténzését is így fogják majd követelni, mint most GyF-ét? És ő akkor fog-e felelni? és mit?
mert még a hívei is elismerik, felelős közgaszdászok, szakemberek, nem kocsmai szakértők, nagy a kockázata annak amit csinál. kérdés, szabad-e egy országot kockáztatni az egyéni becsvágyának
társadalmi szinten szurkolok mert mi isszuk meg a levét, de ha belebukna se nagyon bánnám, mert akkor a sok fidesz fannak is kisebb lesz a szája.
Mikozben azon vitatkoztok, hogy melyik a pofatlanabb, a politikusok a markukba rohogve lopjak szet az orszagot. Ezert erdemes szethuzast generalni a nep kozott, mert egymas ocsarolasaval van mindekni elfoglalva, vedi a "maga igazat", es nics annyi esze sem, hogy raismerjen: ez nem is az o igaza, csak beszopta valamelyik tolvajbanda demagogiajat.
Remelem, hogy tevedek, mert kulonben ennek a nepnek teljes joggal vege, es csak magat okolhatja miatta.
"Azért a pofátlan pénzek elrakását (végkielégítéseket) a fideszes Baranyai és Szász Károly viszi" - Nocsak. Baranyai és Szász miután felvették a végkielégítést szerződéssel folytatták ugyanott ugyanabban a munkakörben?
Hiába mindenki számára más és más hogy mit tart a legpofátlanabbnak. Részemről ez az utóbbi BKV-s végkielégítés viszi a pálmát.