Külső tükör? Na az kellene még nekem, nekem az ablak nagyon durván sűvít már olyan 80-90-től. Volt olyan esetem hogy az utasom kinyitotta menet közben az ajtót mert azt hitte hogy nincs jól becsukva. A mult héten ültem először a hátsó üllésen menetközben ,mitmondjak ,qrva zavaró. Ja igen több mint egy hete voltam a ceglédi szervízben ,előre jeleztem a problémát ,mégsem tudtak érdemben semmit csinálni. Azzal váltunk el hogy rendelnek tömitést (vajon milyet?) és felhívnak. Várok.:-)
nálam enyhébb sustorgás(örvényhang) a külső tükrök felől. Kb. 120-as tempótól fölfele. Ennek megszüntetésére van már valakinek működő megoldás? Kipp-kopp, nálam eddig nem jött elő a hátsó ajtótól jövő zaj.
Job hátsó ajtó felől menetszélzugás ,miota kihoztam. Valakinek hasonló ,esetleg javitás modja. Persze persze szervízre gondoltam én is, csak azon belül.
Én még nem láttam külön, de minden lehetséges.:-) Amúgy biztos hogy nem fogod sosem használni? Csak hirtelen ami eszembe juttot telefontöltő? Én is csak erre használom.:-)
Ésszerűnek tűnik a magyarázat. Megpróbálok megbarátkozni vele.
Volna egy másik kérdésem. Ez tulajdonképpen típusfüggetlen.
Úgy kaptam az autót, hogy a 12V csatlakozóban egy szivargyujtó van. Egész biztos, hogy soha nem fogja senki használni. Hol lehet szerezni hozzá egy vak dugót. Alkatrészboltokba érdeklődtem, de nem tudtak segíteni. A csomagtartóba levő rugós fedél lenne a legjobb.
Igen ez az ajtó megoldás aproság ,de nagyon hasznos.:-) Ködlámpa? Nekem ez logikusnak tünik, mért kapcsolnád fel a hátsot ha nincs köd? Ha pedig köd van akkor előbb úgyis az elsőt kel felkapcsolni. Én nagyon zokon veszem ha valaki INDUKOLATLANUL használja a hátsó ködlámpát és vakít. Lehet hogy én egy különleges eset vagyok ,de én csak adig használom a hátsót míg valaki utol nem ér, akkor lekapcsolom , világitson ő.:-)
Én is szereztem a múlt héten egy Octavia II Combit.
Az eladóval teljes mértékig elégedett vagyok, de azt én sem tudom, hogy miket nem mondott el. Nekem meglepetés volt például, hogy a hátsó ajtó csak akkor nyitható kivülről miután elindultam, ha egy utasajtó már kinyilt. Ezt rákérdezésre is cáfolta az eladó, pedig hasznos egy piros lámpás várakozás esetén.
Amit viszont nem értek, hogy a ködlámpát miért csak sorba tudom bekapcsolni. Először az első aztán a hátsó. Miért nem tudom csak a hátsót bekapcsolni.
OII csomagtartó fedél: mivel új az autó, hétvégén az első esőben találkoztam a következő kicsit bosszantó problémával. Ha vizes az autó akkor a csomagtér nyitásnál amikor a teleszkóp lendületből nyomja fel az ajtót akkor a víz egy része nem tud elfolyni és szépen becsordogál a kalaptartó szélső részére+hátsó oszlop belső szürke kárpitjára. Két megoldást találtam: 1. Lassan nyitni esőben a csomagtérajtót 2. Kitörölni nyitás után a befolyt vizet.
Mivel egyik verzió sem tetszik, mi lehet a megoldás? :)
Én talán több kérdésedre is tudok válaszolni, talán még nem késő.
Nekem egy OI 1,6i 10x lovas automata váltós autóm van. 1 hónapja múlt 3 éves. Mivel minden eddigi autóm hamar gázosként futott, ez sem kapott benzint sokáig. Kb. 1 hónap volt talán benzinnel. Én ezt a járgányt januárban vettem így a táli városi benzines fogyasztása 12 liter körül volt, ha jól emlékszem. Gázzal most 12,5 - 13 liter, de mi városban csak nagyon extrém körülmények között használjuk. 5-10 perc haladás, majd 3-4 óra parkolás. Mondjuk a hivatalos benzines fogyasztása katalógus szerint az automatával 11,5 liter benzinből.
Hosszú utakon viszont király. Valahol április vagy május környékén írtam a skoda orrmotor fórumban egy 4 vagy öt napos 2000 párszáz km-es németországi utunkról. A gázos fogyasztás 8,3 volt, pedig a német autópályákon jelentősen nyomtam a pedált. Egyébként a hétvégén mentemm egy 150 km-es részt. Pénteken este át Bp-en (25 km) majd 2 számjegyű főúton még 50 km és ugyanez vissza vasárnap este. Nem nagyon mentem 90-nél többet, de a computer szerint az átlag 7,6 gázból.
Én teljesen meg vagyok vele elégedve. Kényelmes, ha kell gyors, a csomagtartó még a pótkeréktartállyal és a pótkerékkel együtt is király. Eddig egy termosztátot cseréltem benne, de most szüksége lessz két telora is hátra. A gáz nagyon király, még akkor is ha a az 1. hengernél néha a szegényebb keverék miatt kigyullad a motor sárga jelzője.