Ez így egyértelmű, ugyanis Sztálin 70. születésnapjára indították a trolit, ami azért lett 70-es mert Ö 70 éves volt akkor és dec. 21.-én volt a születésnapja.:-(((
Fortepan-képet keresek - legalábbis amiben megjelent, forrásként tünteti fel. A kép a következőképpen néz ki: 73-as trolibusz szemből, Sztálin-portréval az elején, mögötte takarásban másik troli (csak az áramszedői látszanak), mögöttük pedig sréhen-keresztben villamos halad át balról jobbra. A kép bal szélén a Keleti pályaudvar kontúrját vélem felfedezni. Nagy valószínűséggel 1952-es a kép, és a tegnapi MN-hez rendelt Képeslapban jelent meg. A fortepan.hu-n nem lelem, pedig már oda-vissza végignéztem az összes képet '49 és '54 között, meg keresve keletire, barossra, trolibuszra, minden évre, mindenre. Feladom...
A tisztát kelesztjük, aztán négy cipót formálunk belőle. Tíz perc pihentetés után a cipókat kerekre nyújtjuk, cipónként nyolc cikkelyt vágunk belőle. A töltelék 20 dkg parizer és 20 dkg főtt-füstölt tarja keveréke kis tejföllel összegyúrva, ezzel kifliket formázunk, tojással megkenjük és aranyszínűre sütjük.
Sütni én is szigoruan recept szerint sütök. A hajamat akkor tépem, mikor pl. "rétestészta keménységü" legyen a tészta. Honnan tudjam az milyen? Soha nem sötöttem rétest.:-(
Akülföldi receptekben az a jó, hogy nagyon precizen megadnak mindent. Mennyiséget, hőfokot, időt.
Főzni csakis találomra szoktam, emlékezetből valahogy. 30 évesen kezdtem el főzni, de akkor rögtön élesben. Stockholmban az éhhalál várt volna rám ha nem főzök magamnak. Ott akkor még a katolikus pap is főzőtt!
Imádom a precíz háziasszonyokat. :-) Kicsit én is az vagyok, mert későn kezdtem el rendesen főzni. A süteményeket pl. ma is mérleggel csinálom, és ha azt látom a receptben, hogy "ízlés szerint", simán kitépem a hajamat. De azért a hétköznapi ételeknél már eljutottam odáig, hogy elkezdem csinálni, aztán csak jó lesz. :)
Ma például tökélyre fejlesztettem az almás karalábéfőzeléket. Még az ősszel láttam kiírva az önkiszolgáló étteremben az iroda környékén. Megkóstoltam, és rettenetes volt. Pontosabban: semmilyen. De éreztem, hogy nem lehetne ez rossz, csak fantázia kell hozzá és kreativitás. Jelentem, második főzés után tökéletes.
Anyósomnak is volt egy remek sonkáskifli receptje, valamint egy igazi régimódi konyha mérlege. Egyszer meglestem, hogy minden egyes kiflit lemért, mielőtt össze tekerte, hogy mind pontosan egyforma legyen. Ideje volt rá meg türelme is! :-)
Azok a legszebb pillanatok! Amikor az ember harmadszor megy le a házban lévő mindeneshez, hogy volna kedves egy újabb lyukat a derékszíjamra... esetleg megbeszélhetünk mostantól egy nagybani árat? :-))) Mmmmm.
Biztosan van sok módszer, és én szerencsére nem vagyok szakértőnek mondható, mivel most először próbálok fogyni. Ami azt illeti, korábban, úgy húsz éven keresztül hízni szerettem volna, annyira sovány voltam.
Mindenesetre én úgy találtam, hogy két út áll előttem: vagy éhen veszek, vagy a testedzés halálos unalma visz el. Az első akkor már mégiscsak kényelmesebb. Ráadásul hat is, mert szerintem tényleg fogytam: esedékessé vált a második plusz lyuk fúrása a nadrágszíjamon.
Beszélgess velem. Amikor fogyókúrázom (az utóbbi húsz évből úgy tizenkilenc és félben) nekem smafu a csokoládé vagy az édesség. Kenyeret!!! Foszlósat, fehéret, ropogós héjút, vastagon vajjal megkenve, sok sóval, zamatos paradicsommal és harsogó zöldpaprikával. Csak ezt szoktam kívánni. :)
Az egyetlen módszeremről, amely használ - a válás - sajnos már megbeszéltük, hogy neked nem jött be. A másikról meg - gyaloglás - , fájdalom, én magam bizonyítottam be, hogy az idei ezer kilométer is csak annyit eredményezett: nem híztam nagyon sokat, de legalább iszonyatosan fájnak az ízületeim ebben a taknyos, hideg és nedves időben.
Nem hős vagyok, hanem éhes. És azóta mintha minden ismerősöm és barátom folyamatosan csokoládéról meg süteményekről beszélghetne a fórumokon és Facebookon, meg persze élőben. Szerintem direkt csinálják.
Jajjj. Még szerencse, hogy a húsos kiflivel nem gázoltam bele az érzéseidbe. Hős vagy, sajnállak és persze követni is foglak, amint egy kicsit magához tér a téboly termelte gyomorsavam.
Remélem, úgy lesz! Ma remek meglepetést készített a saját születésnapjára. A nagymamámnak - a két karnyújtásnyira lévő nagyi közül az ő anyukájának - volt egy döbbenetesen finom húsos kifli receptje. De annyira, hogy az általános iskolai osztálytársaim ma is kérdezgetik, hogy kell csinálni, mert, khm, harmincakárhány év távolából is emlékeznek rá a zsúrokról. Jó ideje már, hogy megtaláltam a rám maradt receptkönyvben, de mindig csak beszéltünk róla, hogy elkészítjük. Erre ma megcsinálta. Komolyan, majdnem egyedül, anyu épp csak hogy besegített. Nagyon finom lett, tényleg pont olyan, csak annyi volt a különbség, hogy a nagyi, két háború tapasztalatával a háta mögött, egy kicsit kevesebb tölteléket tett bele. :-)
Mindenki, de én rá is szoktam: onnantól kezdve szeptemberig mindig volt itthon kalács és neszkakaó. Ennek persze a fogyókúrával vége lett, de ez már egy másik - igen szomorú - történet.
fortepan: 18551 /Kotnyek Antal fotója/
