Úgy éreztem, szükség van még itt egy új fórumra amely egyik legkedveltebb gyümölcsünkkel a nemes és még nagyobb hírnévre hivatott igazi Magyar csemegeszőlővel foglalkozik.
A világon a lehető leg fontosabb dolog hogy megértésük másokat mi mozgat. Ha ezt tudjuk és értjük akkor tudjuk a tevékenységet a helyén kezelni. Mondtam, kedvelem Laci videóit. De tudom, mi mozgatja. De az nem feltétlenül a széles rétegek érdekeit képviselik. Pontosan tudom, hogy mik a célok amikor megnézek egy videót.
Privát véleményem az, hogy Kulicz úr tevékenysége magasan kiemelkedik a lelkes amatőr mezőnyből,
Talán ezt más is így gondolta, ezért megfelelőnek tűnt a már bizonyított (Fülei Zoltán és csapata által) bioracionális technológia célközönségnek való bemutatására. (dehát ezért vannak a jutyúberek)
Szerintem László előadása az első év tapasztalatait mutatja be, figyelembe véve a rezisztencia vs. kihívásos időjárás kapcsolatát...
A szerek amúgy spanyol/olasz/amerikai gyártók termékei és más országokban régóta használják azokat.
Ha ott leszel Kecskeméten (én átmegyek) ajánlom a beszélgetés lehetőségét Fülei Zoltánnal (illetve a Hortservice csapatával) és Tamasek Zoltánnal (Szlovákiában illetve bio technológiban meghatározó szereplő). Mindkettő nagy mágus!
Az elérhető szerek nagy része kivonásra kerül az elkövetkező években/évtizedben, szóval jobb ha szokja az ember ezeket a számunkra új dolgokat.
Amúgy meg mindenki el akar adni csak más a célcsoport és ennek megfelelően a marketing ;-)
Ha 10 éve használja sikeresen minden körülmények között, akkor beszélhet saját tapasztalatról, 1 év alatt semmi ilyesmi nem jöhet szóba. nem véletlen, hogy a bio minösítésre való átálláskor is legalább 3 évet követelnek meg átmeneti évnek (új telepítéseknél nem, de ott az elsö 3 évben nem is beszßelhetünk termésröl).
Erről a szelíd növényvédelemről jut eszembe. Laci bácsit elismerem mint gyűjtőt. Nyilván van egy (nem szakember) tapasztalata is, szereti a szőlőt, sokat foglalkozik vele.
De mivel folyamatosan követem ezért tudom, hogy még 2022-ben is hagyományos szerekkel védekezett. Idén kezdte a bio vonalat de hogy ő erről a kisfái bemutatón előadást tart? Máris? És ajánlja? Bárkinek aki...? 1 év után? Ezek a szerek pont úgy ugrottak elő a semmiből ahogy a támogatott youtube videókon szokás. Persze ez lehet véletlen, lehet, hogy nem szponzorált.
Nekem ez akkor is meredek. Semmi rossznak nem vagyok elrontója de ha valamit tapasztalok akkor arra keresem a megerősítést. Ami minimum jövőre lehetséges. Nem?
"egy jó könyv ajánlás" - én nagyon bírtam a Trónok harca könyveket ;-) de ugyanakkor haragudtam is írójára mert nem zárta le sorozatot pedig kib@szottul öreg...
Ha ajánlanék valamit az a gúgel barátunk ahol ha nem is egyben, mint egy könyvben de rengeteg fontos leírás/magyarázat/disszertáció/növényorvosi ajánlás stb. található és használható a későbbiekben is.
A kereső szavakra kiadott találatok közül könyvjelzőzöm azokat amelyek fontosnak információkkal láttak el, és hideg téli estéken - mikor a család nyugovóra tér - "tanulmányozom" ezeket.
Kénezni a bort szokták, nem a szőlőt. Az agrokén kénje elsősorban lemosásra alkalmas vegyületként van jelen az agrokénben. Leveles szőlőre sokkal jobb és alkalmasabb az olyan kénkészítmény, mint pl. a thiovit. Ha csak pár beteg levél van, segíthet a leszedésük, de ha sok van, inkább csak ártasz vele. Alkoholtól csak közvetve szokott tőke kipusztulni, amikor túlzott per os használat esete forog fenn, és ebből kifolyólag fizikai behatás éri magas vastartalmú közeg által az edénynyalábjait.
Amúgy én szívesen tanulok tanulnék , esetleg kérhetnék egy jó könyv ajánlást , esetleg olyan amit ebben a században írtak ?
Sajnos hallgattam a gazdaboltos eladóra, aki Quadrist javasolt és vettem is , használtam is Július végén, akkor még semmi tünetem nem volt , hát valami rezes kellet volna helyette , nem baj tanulok belőle . 2 Tőkém kipusztul az alkoholtól hát akkor kipusztul tanulok ebből is ,én nem hiszek a bioba . Jövőre több veszőből nevelek , tavaly rosszul sikerültek , idén már sokkal jobbak lettek. https://www.youtube.com/watch?v=Zaj_T5gogxg Amúgy én úgy olvastam hogy kénezni lehet a szőlőt nyugodtan , a nagyon beteg leveleket meg leszedem.
Pontosan erről a jelenségről írt Szervezkedő olvtárs ;-)
Ha csak egy kicsit is belevetetted volna magad a szőlő növény megismerésébe ( ebbe az igények és "ellenségek" is beleférnek) - még ha ellenálló fajtákkal is foglalkozol vagy tervezel foglalkozni - akkor biztos nem agrokénnel mész neki a peronoszpórás fertőzésnek és eszedbe sem jut előpárlatot használni ami az egész növényt képes kiszárítani a gombával együtt ;-)
Közel az érés, mint írod tehát ha valóságban is peronoszpórás fertőzésed van akkor Réz tartalmú szerek a 21 napos évi miatt kizárhatóak - bár ebben a fenológiai állapotban a bogyót már nem támadja meg - de ha már videó akkor ajánlom Kulicz László által ebben az évben kipróbált (Aminoret bioracionális technológia és 18-án Te is ott leszel)) "szelíd" növényvédelmet ahol azért a Scudo/Cuprum MZ/Chitopron és társai még segíthetnek a további fertőzés megakadályozásában.
Addig is - mint Lenin elvtárs is megmondta - tanulni, tanulni, tanulni ;-)
Na akkor már csak az a kérdés , hogy a nagy tudású emberek miért nem csinálnak videókat a youtubera . Mondjuk Monorról (szomszéd település ) Dr. Lukácsy György adjunktus metszésről , hajtásválogatásról szokott videót készíteni pl ezek : https://www.youtube.com/watch?v=ylAAS83ejMshttps://www.youtube.com/watch?v=k4jf4TU4UuA. Amúgy én nem akarok bort készíteni , ezért szükségtelenek érzem a borász képzés elvégzését , bár ez még változhat.
Viszont csemegeszőlőt szeretnék és van is már 2 termő Dubovszkij Rozovij tőkém (120 db vegyes majd jövőre fog teremni), amit Augusztus 2. ig sikeresen védtem meg. Most van baj mert peronoszpórás és közel az érés , már agrokénnel 3x fújtam , de semmi hatás. Ma reggel 80 fokos előpárlattal spricniztem le , az úgy néz ki talán ér valamit majd következő napokban kiderül. Amúgy én szívesen néznék több féle videót profiktól , de nem igazán találok . Juj és a többség nem borász családból származik , de érdeklődik és próbál tanulni .
Deehooogy neemmm müüüköödikkk! Simán megtanuljákk youtube-ról méhészkedni, hogy hogyan lehet egyszerre egy családból 10-et csinálni, meg hasonló turpisságok... Aztán még ök akarják kioktatni a tapasztalt méhészeket...
Így kezdte az első félévben az előadást a tanárnő. Ha jól emlékszem 3félév volt, amíg nem jöttünk ki, a sejtből.
Nem biztos hogy ilyen szinten kell tudni mindenkinek erről, de ha már valaki tartalmakat tesz fel a netre, majd a kiépített közösségét egy idő után arra használja, hogy termékeket reklámoz, annak illő lenne ha nem a hülyék táborából tenné mindezt.
Pár hete amikor IsKollal összefutottunk, egy rokununktol jöttünk pont haza. Azt meséli a srác büszkén, hogy a YouTuberol megtanult vakolni. "Egyik kezemben az ájfon, masikban a kőműves kanál és amikor már ment, a telefont letettem!" Csillogottta szeme a boldogságtól!
Na ez szerintem az agráriumban nem működik!!!!!
Az országban nem sok, de több helyen, akár meghatározott óraszámú tanfolyam formában is folyik szőlész és boraszkepzes.
ECS18 olvtárs 1-2éve írta hogy főiskola szinten is inditanak képzést.
Egy- két tartalom gyártó kicsit emelhetné a szinvonalat, ha beülne tanulni!!!!!
A hipó hatóanyaga éppenséggel a nátrium-hipoklorit. A fertőtlenítő hatása nem kétséges, csak nem tudom, lehet-e olyan koncentrációban használni, hogy a gombának ártson, a levélnek pedig ne.
A sót pedig nem használnám a kertben semmire. A rómaiak nem jószívűségből hintették Karthágó földjére. (Bár egyes források szerint ez egy korabeli városi legenda.)
Szerintem ezzel csak az a gond hogy tudományosabbnak akar hangozni mint ami.
De a normál csapvíz átalakítása egyfajta semleges majdnem desztvízzé azt így is meg lehet fogalmazni.
Mikor reggel olvastam, hogy sós víz, eszembe is jutott, hogy mekkora faszság, mert a sima sóból a kertbe nem nagyon kellene semmi. Akkor eszembe jutott, hogy pl a hipó és a klór meg amúgy milyen jó gombaölő és eltávolító hatású (penész biztosan) és erre tessék, klór szaga van ennek is.
A szőröm feláll, amikor efféle tudományos hatást elérni kívánó halandzsákat vetnek be a vízzel kapcsolatban. Aki komolyabb szinten tanult a vízmolekuláról, az tudja, hogy semmi értelme. (Sajnos, valószínűleg kisebbség, mert a fizikát, kémiát divat utálni :-( )
A folyamatot leírását linkeltem , de akkor tessék 1400ft / liter is van csak egy 1000 tartállyal kell venni. ( ami levegő hatására hamar elbomlik ha nem használod el gyorsan )
Barnabás is Fulvosavat használt meg többen mások is , Kecskeméti kiáltásra már meg van a jegyem , de Bócsára is tervezek menni. Megpróbálok majd mindent is meg kérdezni . :o) :o) Bár főleg szőlő kóstolás és fajta választás miatt megyek.
Az említett szerről nem tudok érdemben nyilatkozni, mert más hasonló technológiával készült fertőtlenítőt használok.
Feketerothadás elleni védekezésre kezdtem el tavaly használni és az idén a technológia részét képzi (még nem végleges) de a kialakult peronoszt/lisztharmatot letakarította ami után már lehetett más kontakt szereket használni. Persze amibe már beleette magát a fene az menthetetlen volt de nem volt tovább fertőzés.
Ennek a szernek a leírása kicsit bővebb, több, jól dokumentált teszt eredménye publikált és az ára "csak" a 2x drágább, de ezért 4x annyit kapok ;-)
10%-ot használok de még így is figyelni kell a 3 hónapos "eltarthatóságra" (utána is lehet használni de akkor már növelni kell a töménységet)
Viszont a gyártási folyamat hasonló vagyis hatékony szer lehet a most megjelenő új termék csak nem a legprofibb a piaci megjelentetése vagy más a célcsoport...
Nekem ott sántít a dolog, hogy ez egy felületi fertőtlenítő, annak is instabil, ha átfutva a leírást jól értem.
Az hogy ezzel lemosva a növényt eltünteti a felületi gomba-kivirágzást, még akár hihető is, de az csak a lisztharmat, peronosz, meg egyéb gombák szaporodóképlete a spóra elszórására. Maga a gomba a szöbeti részen van, ha már bekerült. Az ellen kézfertőtlenítővel menni... hát...