Nálam kikelt a boltban vásárolt mag. Kb 4 évvel ezelőtt történt, eddig szobában, cserépben volt, szegény már sokat "szenvedett".
Mivel ablakban tartottam, egyszer leégtek a levelei, volt amikor tetvek támadták meg, idén hogy került kert, gondoltam kiültetem...... hát nem bírta a viszonyokat, teljesen lepusztult, egy levele sem maradt, és az ágacska is elszáradt......, már behoztam, és újból hajt, gyökérről vagy nem tudom, de a föld alól jön új hajtás..... hát nagy túlélő:)
Nálam dézsában jó volt az első évben. Kb. tízliteresben voltak, és kaptak Wuxalt. Következő évben viszont úgy néztek ki, mintha valami vírus megtámadta volna őket, kissé pöndörödött, hosszúkás, kicsi leveleket növesztettek. Idén a szabadföldi, egyéves növényeknél is láttam ilyesmit.
Ráadásul sok liszteske van rajtuk. A kiültetett növényeknél ez nem gond (bár éppenséggel vírust terjeszthetnek), de nem szabad bevinni, visszavágás nélkül meg pláne nem. A teleltetőben éppenséggel lehetnének, mert csak a lantána lesz még bent, ami érzékeny rá, de az ledobja az összes levelét. Bent a palánták között viszont baj, ha elszaporodnak.
Ahogy Csoer is írja, hogy gyorsan kinövik a cserepüket, valószínűleg nálam is kiélték a nyári palánták a 10-12-es cserépben lévő földjüket, azért nem nagyon tértek már magukhoz utána tavasszal.
Ugyanakkor gazdag, bőven trágyázott talajba ültetett friss palántákkal meg estem már át a ló túloldalára: akkora zöldtömeget produkáltak, amit már silózni lehetett volna, de termés alig volt rajtuk...
Ezt a dézsában nevelést talán még kipróbálom, mert a gyümölcsét szeretjük
CBNorához hasonlóan nekem sincsenek igazán jó tapasztalataim a perui földicseresznye átteleltetésével kapcsolatban. Tényleg meg lehet csinálni, csak nem igazán érdemes.
Én azzal próbálkoztam, hogy a nyár közben, kertben spontán kelt növényeket emeltem ki és cserepeztem be, hogy meglegyenek a jól fejlett palántáim következő évre. Az eredmény az lett, hogy tél közepén volt pár szem termés rajtuk a télikertben, tavasszal kiültetve pedig a többségük már csak 1-2 satnya hajtást hozott. Szórványos kivételektől eltekintve nem indultak komoly növekedésnek, virág/termés alig volt rajtuk.
Azt nem tudom, hogy teljesen ablaktalanban hogy telel. Nekem félig földbe süllyesztett pincében, egy igen kevés világosság mellett telelnek a rengeteg leánder mellett.
Nekem is van egy csomó Perui földicseresznyém, közel 40 tő. De nem vagyok megelégedve a termésmenyiséggel. Vállig érő bokrok, sok oldalhajtással, de alig van rajta termés. :(
Még nem szedtem le 1kg-ot sem, pedig a leírások alapján legalább 3kg-ot vártam.
A chili paprikák is átteleltethetők visszavágva 10-20 cm-re.
Ezekre is nagyjából az érvényes szerintem, 20-25 cm-re visszavághatjuk,
és vödrökbe ültetve hűvös fagymentes helyen áttelel.
Ha érdekel valakit, hagyok meg belőle, de legnagyobb részét ki fogom dobni,
mert kell a hely másnak jövőre. Mexikói földicseresznyém is van (lila).
(Egyébként van saját topikja a Földicseresznyéknek is.) :)
Évek óta van phsalis peruviana növényem. Kellemesen finom és bőven terem.
Sokszor kell átültetni, mert nagyon hamar kinövi a cserepet. Közel 2 méteresre nő.
Leánder szerű tartásban tartom, télen pincében van.
Olvastam róla, hogy egynyárinak titulálták, tévesen.
A tapasztalatom: első évben keveset terem, következő tavasszal igen nagy edénybe (dézsába) beültetve éri el a teljes méretét és terem rengeteget. Negyedik évtől már kezd kiöregedni, váltani kell, vagy fiatalítani.
Igen, kóstoltam. A férjemnek is ízlett. Nem valami kiadós, és egy termő növényről nyilván nem is vagdosnám le, de mivel nem volt rajta még virág sem, nem volt annyira kár érte. Nyersen sem volt rossz, de csak a hajtások legvége finom.
A tüskétlent a Füvészkertben vettem a trópusi gyümölcs kiállításon, ott szokott lenni. Csak hát úgy tűnik, hogy az a fajta nálunk nem terem.
A Ph. peruvianát januárban szoktam vetni. Előcsíráztatom, és egyesével ültetem el.
Ez sajnos tüskétlen mexikói egymagvú-tök. A szaporítóanyagot a Józsefvárosi Piacon vettem.
Te kóstoltad párolva a hajtásvégeket? Én, ill. mi csak nyersen, salátakeverék részeként, vagy kirántva fogyasztottuk a termését. Nekünk bejött. Sajnos már vagy három éve nincs az étlapunkon, mert "elvesztettük". Pótolni nem tudtuk, mert a környékről abban az évben eltűnt. Ráadásul ez szép, ritkább és nagyobb tüskéjű változat volt. Ez a feldolgozásnál hátrány volt, de a szépsége kárpótolt. Igazán kár érte! Ha esetleg tudsz forrást, ahol be lehet szerezni, akkor szólj! Köszönöm!
Én egyszer kiástam ősszel egy közepes méretűt, ami 10 termést hozott, betettem vödörbe teleltetni, de zokon vette, elpusztult. Annak gumója nem volt, csak ujjnyi vastag gyökerei.
Ph. peruvianát megpróbálom becserepezni, hátha tavaszig kibírja. Párom szerint is felesleges küzdeni vele télen.
Saját gyűjtött magból nagyon jól kelt amúgy. Megfelelő helyen jól is fejlődött. Ott vannak a termések rajta. Sajnos sok időt elvesztegettünk az apró növények elkésett tűzdelésével, és a nem megfelelő palántaneveléssel (sok fény és meleg kell neki). Ezen kell javítani jövőre, és akkor nem kell palántát venni a "madaras" bevásárlóközpontban.
Milyen fajta a Sechium edule, tüskés, vagy tüskétlen?
A tüskétlen nálunk sem termett egy szemet sem. De érdemes megkóstolni a zsenge hajtásvégeket párolva.
A gyökereztetést nem próbáltam. Volt egy tövem nagy cserépben, azt az első fagy után bevittem a teleltetőbe, de nem hajtott ki. Ha megint lesz, megpróbálom az első fagy előtt bevinni. Állítólag ehető gumókat is hoz, talán azt így meg lehetne kóstolni, ha a termést nem is.
Nekem volt cserépben Physalis peruviana, azt visszavágva át tudtam a kaktuszokkal teleltetni, de következő évben elég nyamvadt lett, nem érte meg. Kiásva még nem próbáltam, de szerintem van rá esély.
Szerintetek érdemes a Physalis peruvianáimból egy párat becserepezve átteleltetni? Esetleg kaphatnék hozzá egy kis útmutatást?
Van egy másik kérdésem is. Sechium edule növényem gigantikus zöld tömeget nevelt. Viszont termést azt véletlenül sem. Megpróbálnék belőle néhány hajtást meggyökereztetni, és azt átteleltetni. Ezzel kapcsolatban tudtok valamit?
Nincs igazán jól. A tetején lévő hajtások fokozatosan elszáradnak, az oldalán lévő meg egyre jobban nő. Minden télen aggódom érte, mert nem tudom igazán világos helyre tenni.