Azóta "Freemake Video Downloader"-rel letöltöttem magamnak ezt a kincset érő eredeti változatot, így legalább HDD-ről bármikor megnézhetem majd. (A színei is szebbek, mint amit eddig láttam, és a felbontása is jónak mondható.
A Wikipédia ezt írja róla:"Ennek a filmnek is több kópiája jelent meg. Magyarországon 1985-ben a teljes 92 perces vágatlan verziót mutatták be a mozik, azonban idehaza is forgalomba került egy vágott kópia, ami 4 perccel rövidebb, nem tartalmazza a betegek megszámolását az orvosi rendelő várójában (közvetlenül a rendelős jelenet előtt), továbbá az ágyas jelenet, amikor Bud le akar feküdni az ágyra, de az mindig elbillen (a kocsmai verekedés és a kutas jelenet között), valamint Bud és a seriff teljes verekedését. A vágott változat jelent meg Magyarországon DVD-n, és az RTL Klub is ezt adta le."
Hogy a német RTL-nek és a magyarországi fiókcsatornájának, az RTL Club-nak miért kell minden olyan filmbe belepiszkítania, amit Bud Spencer csinált vagy magában vagy Terence Hill-el, vagy mással (itt pl.: Amidou-val) együtt, azt igazán nem tudom megérteni, még a legjobb szándékkal sem (ld. példát másik ilyen filmre: "Kincs, ami nincs", ott a hiányzó kivágott rész a sírásós jelenet). Ha azt a filmkészítők úgy készítették el eredetileg vágatlanul, akkor azt a németeknek is úgy kellett volna hagyniuk (ld.: szerzői jogok!!).
Ezzel összefüggésben a kérdés az alábbi:mely linkeken, ill. DVD-ken érhető el ebből a filmből az eredeti vágatlan verzió, azaz hol lehet hozzájutni?
Tudom hogy kimaradt, mert szándékosan csak a legviccesebb részét idéztem be (és ezért tettem oda a "[...]**********[...]" jeleket az idézett rész elejére és végére is) annak a beszélgetésnek, amit Professor Smithson úr folytatott a magát kényszerű véletlen folytán orvosnak kiadó Buddyval, aki először -- ezt is kihagytam -- még a "kolléga" megnevezésen is meghökkent (nem minden ok nélkül... :)) elég alaposan), amikor a prof. kifejtette hogy ő kicsoda, és hogy miért jött ide (egészségügyi jelentést írni a kormánynak az ország vidéki részeiről). Ezért azután -- és itten ennek a jelenetnek az általam idézett része után ezt a poént is kihagytam a végéről -- , amikor Koszit a prof. ötletére megfürösztik, Buddy meg helyeslően bólogat rá, nehogy gyanút fogjon afelől Prof. Smithson, hogy Buddy talán nem is valódi orvos, csak álorvos... !
((Ez a végső jelenet is nagyon ütős poénnal zárul le, mert miután Koszit megfürösztik a leveseskádban, a kínai szakács nem sejti, hogy amikor is ő kijelenti a kóstoláskor, hogy "... Finyom a leves! ...", akkor tkp. a Koszi szennyes-szappanos fürdőlevével beszennyezett "levesbe" kóstolgat bele "olyan jóízűen". Buddynak meg ez pont kapóra jön, hogy könnyebben megszabaduljon az ellenőrzést végző orvosprofesszor úrtól -- akinek elmegy az étvágya a fürdőjelenettől és az utána jövő szakácsjelenettől és ezért is távozik el annyira sietősen -- és , miután nem hiányzik neki, hogy lelepleződjön mint álorvos... !!!
Persze énszerintem még mindig messzemenően a legjobb poén ebben a filmben az a jelenet, ahol Buddy csaknem azt sem tudja mit válaszoljon Smithson orvosprofesszor kérdéseire, és szemmel láthatóan sejtelme sincs afelől, hogy a dizentéria meg a bélhurut nem gyógyszer vagy gyógymód, hanem maga a nemkívánatos betegség (különben nem szólná el magát, hogy "... hát bővében éppen nem, csak szükségünknek megfelelően ..." van náluk jelen a bélhurut, és a dizentéria [vérhas!!!]).
Egyébként érdekes és tanulságos a történet, mert viszont Buddy cserébe azért a kis "csínyért", hogy álorvoskodni kezdett -- miután ez akár büntethető is lehetett volna! -- , cserébe megszabadította a kisváros Yuccát az azt már régóta rettegésben tartó és titokban működő "ál"-seriff-bandavezértől, akit mindennek a tetejében még az eredeti -- és igazi! -- seriff láb alól történt eltevéséért is felelősség terhelt. Ezzel ui. megmentette a kisvárost az elsorvadástól, és mintegy plusz jótettként még az arany titkát is önzetlenül megosztotta velük!!!
(Bud Spencerre egyébként is mindig az volt a jellemző, hogy szinte mindig csak a pozitív főszereplőket, főhősöket volt hajlandó filmre vinni és megszemélyesíteni, még akkor is, ha ezeknek a pozitív szereplőknek kisebb hibáik voltak is, mert ezen szereplőkben mindig több volt a jószándékú tulajdonság, mint a jellemhiba. Ezzel igazából csaknem mindig azt az átlagos becsületes embert mutatta be mindig, aki ugyan sosem lehet a kisebb hibáktól teljesen mentes, de alapjában véve a tetteiből mindig kiviláglik a túlnyomórészt becsületes jelleme.) -- Én is -- és még gondolom, hogy sokan mások is -- pont ezért szeretem (akár sokadjára is) megnézni, vagy éppen visszanézni az ismétlésből Bud Spencer filmjeitt!!))
A Piedone sorozat fentva a HUB-on az Ncore-on sőt még youtube-on is 1080p-ben. Viszont az engem is érdekelne hogy az Aranyeső Yuccában-hoz lesz e BluRay változat.
Mondjátok, a "Piedone"-sorozatból, és az "Aranyeső Yuccában" c. filmből van már, vagy terveznek-e már BluRay-kiadást?
Az utóbbiban is felejthetetlen mesterien sikerült poénok vannak, de mindőjük közül talán ez a legszebb, amikor Smithson professzor úr faggatja a közegészségügyi állapotokról a "Doktor urat":>>
"[...] -- Nézze, én egy beszámolót készítek a kormány számára a távoli helyeken uralkodó egészségügyi állapotokról. Mondja, csakugyan olyan súlyos maguknál a parazito-epidemiológiai helyzet?
-- Hát, phű, sz-sszp-hűűűű, hogy úgy mondjam, öööő,... elég súlyos.
-- Le merném fogadni, hogy otthonos maguknál a hepatitis!
-- Hát, ha nem is otthonos, de időnként megfordul nálunk.
-- Nos, öh, elég egy pillantás annak megállapítására, hogy bővében vannak a dizentériának, a gyomor-bélhurutnak.
-- Ohh,... hogy bővében,... hát bővében éppen nem, csak szükségünknek megfelelően... .
-- Boldog ember, hogy még van kedve viccelődni, kedves kollégaí!!![..]"
A piros betűvel kiemelt résznél -- különösen a film első megtekintésekor azt hittem, "gyomorgörcsöt" kapok a nevetéstől. -- Gyomor-bélhurut, és dizentéria (vérhas),... ----> szükségletnek megfelelően!!! <<:))) :)))
Nos, ez érdekes, mert én úgy tudtam, hogy nem angol, hanem olasz a hang, az angolt tévedésből írták helyette... Meg nem mondom már, hol olvastam pár hónapja, de ha ez igaz, akkor...
Új a helyszín, a hivatalos tábor Zánkán lesz, Magic Band koncerttel, mozival. A Sportbeachet kinőttük kuzinok A Sportbeach pedig szervez egy saját rendezvényt a Fan klub szervezői nélkül, alapozva az eddigi táborokra."Aki fogad és veszít, az vágjon jó képet hozzá... És főleg állja a fogadást!"
Mivel 2 Nadinho van, ezért én itt spencerpolo névvel regisztráltam, hogy ne legyen kavarodás, és vagyok "az ereklyeárus". Idén már a szervezői gárdában is benne vagyok, szóval ha azt hiszitek, hogy a kiképzés piknik,
Végre rátaláltam erre a fórumra :) Olyan kérdésem/kérésem lenne hozzátok hogy én is gyűjtők mindent a két mesterről de legfőképpen VHS dolgokat (VHSrip filmek,VHS borítók) Ezúton is szeretném megkérdezni hogy kinek vannak VHS filmjei a mesterektől.Ezt azért kérdezem mert érdekelnének VHS borítók beszkennelve ha lehet ilyet kérni.Várom a válaszokat.Köszönöm.
Mivel csak most találtam rá erre a topicra ebben a fórumban, így csak most tudok reagálni.
Először is egy dolgot tisztáznék: 2 azaz kettő Nadino/Nadinho létezik.
Az egyik Nadino, ez én volnék, én voltam tavaly a főszervező a nagy táborban, illetve idén is.
A másik pedig Nadinho-nak írja, ő az ereklye, pólóbolt tulajdonosa.
Idén ő is szervező a 9. BSTH fesztivál létrehozásában.
Ami a 9. tábort illeti, van egy holtbiztos tippem, ugyanis a 9. BSTH tábor nem Gárdonyban lesz, hanem Zánkán.
Az ideje pedig 2015.Július 24-25-26
Erről szóló plakátot a Békásmegyeren rendezett bulin láthatott aki ott volt vagy arra járt, de azon Zánka szerepel...és még nem a végleges plakát volt kitéve, ezért nem látható még máshol.
A fesztiválról folyamatosan részletek itt érhetők el:
Ma este várunk mindenkit szeretettel a Békásmegyeri Közösségi Házban egy ütős kis Spencer-Hill baráti összejövetelre. Az eseményen részt vesz: Kárpáti György magyar vízilabdázó valamint a Spencer Hill Magic Band!
Infók: 2015.02.14. 19:00, Békásmegyeri Közösségi Ház Budapest, III. ker. Csobánka tér 5.
A nyári fesztivál pedig nem Gárdonyban lesz, hanem a Balaton partján, most Békásmegyeren jelentjük be.
Részletes infókat pedig keddtől olvashattok blog.spencerpolo.hu-n
Sziasztok. Indult egy nagyon jó kis facebook oldal Bud Spencer És Terence Hill filmekkel kapcsolatban. Látogassátok és lájkoljátok minél többen, hogy facebookon is kialakuljon egy jó kis közösség. :) Tartalom folyamatosan frissül. Már most is van fent sok minden. :)