A fenti állítás több tévedést és félreértést tartalmaz, amit fontos tisztázni. Először is, a Pontifex Maximus cím a római császárok idején inkább világi és vallási hatalmat is szimbolizált, ám amikor a keresztény egyház átvette, annak jelentése átalakult, és a pápa vallási vezetői szerepére vonatkozott, nem világi uralomra. Az egyház feladata mindig is a hit megőrzése és továbbadása volt, nem pedig politikai hatalom megszerzése.
A Tertulliánuszra való hivatkozás sem állja meg a helyét. Bár Tertulliánusz a kereszténység korai éveiben jelentős teológiai író volt, élete végén csatlakozott a montanista szektához, amely különféle radikális és nem elfogadott nézeteket vallott a keresztény hitgyakorlatról, beleértve a Szentlélek szerepét. Tertulliánusz a montanistákkal együtt elutasította az egyház hierarchiáját és tanításait, de ezek a nézetei a korai keresztény közösség számára nem képviseltek hiteles irányvonalat.
Ami az apostoli folytonosságot illeti, a katolikus egyházban ez nem csupán egy szertartásos folyamat, hanem hitbeli meggyőződés, amely biztosítja, hogy a pápák és a püspökök az apostolok közvetlen utódai. Ez a folytonosság nem a montanisták által hirdetett karizmatikus ajándékokon alapult, mint a nyelveken szólás vagy gyógyítás, hanem a szentségek, különösen a keresztség és a bérmálás révén valósult meg. Az egyház az apostoli hagyományt hűen megőrizte, és a Szentlélek működését nem korlátozta csupán a karizmatikus jelekre.
A csecsemőkeresztség kérdése szintén félreértésen alapul. A csecsemőkeresztség egy olyan gyakorlat, amely már az első keresztény közösségekben megjelent, és az egyházatyák írásaiban is támogatott volt. A csecsemőkeresztség teológiai alapja az eredendő bűntől való megtisztulás és az Isten családjába való befogadás. Az egyház soha nem fordult szembe Jézus parancsával, hogy kereszteljék meg a hívőket, sőt, ezt a parancsot széles körben értelmezték, és a Szentírás alapján igazolták.
Végezetül, a Római Egyház soha nem "vett részt" a pogányság fenntartásában, ahogy a Sátán uralma alá kerülésének állítása is hamis és teljesen alaptalan. Az egyház küldetése mindig is az volt, hogy Krisztus tanításait és a hit tisztaságát terjessze, és védje a pogány hatásoktól. Tertulliánusz későbbi kritikus nézetei egy szűk szekta tanításain alapultak, amelyek nem tükrözik a kereszténység hiteles, apostoli hagyományát.
A késői császárkorban a címet az uralkodók viselték, míg végül Gratianus császár lemondott róla Kr. u. 375 körül. Tehát ekkorra már évszázadok óta nem volt vallási tartalma."
Jól írod, hogy nem vallási hatalmat, hanem világi hatalmat biztosított a Római Pápáknak a Pontifex Maximus cím és az azzal járó hatalom megszerzése.
Ami az A Római Egyház azon állítását illeti, miszerint a Római Pápák biztosították volna az apostoli folytonosságot,azt Tertulliánusz írásai alapján egyértelműen ki lehet zárni.Az apostoli folytonoságnak
legfontosabb előfeltétele lett volna, hogy a Római Pápa és az egész Római Klérus birtokolja azt a hatalmat, amit a Szent Szellemben való bemerítés biztosított volna. Az Úr Jézusnak a bemerítésre adott egyértelmű parancsával való nyílt szembefordulás - ami a bemerítés elhagyása, majd a csecsemőkeresztelés kötelező jelleggel való való bevezetése által lett nyilvánvalóvá,ahhoz vezetett,
hogy a Római Egyházban senki sem részesült soha a Szent Szellembe való bemerítésbe,és az abból eredő ajándékok, gyógyítás, démonűzés, nyelveken szólás, tanítás jeleiben.
Erre mutatott rá Tertulliánusz, amikor alkalmatlannak tartotta a Római egyház klérusát, papjait
arra, hogy a Római Egyházat az apostolokkal összekapcsolják, mint a folytonosság továbbadóit.
Ezért Tertulliánusz, miután 207-ben véglegesen elhagyta a Római Egyházat tanítványaival
a Szent Szellembe való bemerítés bizonyítékaként az azzal járó ajándékok birtoklását jelölte meg.
Ennek a Szellemnek a hiányát kellett elszenvednie Tertulliánusznak is, mielőtt elhagyta volna a Sátán ekklésziáját, - azaz a Római Egyházat,amelyet a Sátán már az ő korában teljes mértékben uralma alá
vett - voltak a Római Egyház tanítását látszólag támogató írásai, amelyekre az egyház teológusai tévtanítói a mai napig hivatkoznak, de azt követő írásai a Római Egyház kritikái, amit nem szívesen idéznek.
Az érvelésed azon alapszik, hogy az egyház azért tartott fenn látszólagos folytonosságot a pogány gyakorlatok és szokások terén, hogy ne provokálja a kevésbé művelt tömegeket. Azonban fontos megérteni, hogy a kereszténység lényegi tartalma és üzenete nem változott a pogány kultuszokkal való találkozás során. Az egyház célja nem az volt, hogy fenntartsa a pogányságot, hanem éppen az, hogy a pogányság elemeit – ha egyáltalán volt ilyen – átformálja, átalakítsa és keresztény jelentéssel ruházza fel.
Például a vasárnap nem azért lett keresztény ünnep, mert az a pogány Nap Napja volt, hanem mert Jézus feltámadásának napjaként a keresztények ezt a napot tartják szentnek már az apostoli idők óta. Az, hogy néhány pogány ünnep időpontja esetleg egybeesett keresztény ünnepekkel, nem jelenti azt, hogy a kereszténység bármilyen tartalmi engedményt tett volna. A pogány szokások átvétele helyett azok keresztény értelmet nyertek, és a hangsúly mindig Krisztusra, a megváltásra és a hit alapvető igazságaira helyeződött át.
A "folytonosság illúziója" nem állja meg a helyét, ha figyelembe vesszük, hogy a keresztény hit és gyakorlat szinte minden aspektusában eltér a pogány rítusoktól. Az egyház legfőbb célja az emberek megtérése volt, nem pedig az, hogy kényelmesen megtartsák a régi szokásaikat.
Az érvelésed számos pontot érint, amelyek tisztázást igényelnek a katolikus tanítással kapcsolatban, különösen a szentek és Mária tisztelete, a szobrok szerepe és a bálványimádás kérdése körül. Engedd meg, hogy megcáfoljam a felvetéseidet, és pontosítsam a katolikus egyház álláspontját.
1. A szobrok nem bálványok:
Először is, a katolikus egyház sosem tanította azt, hogy a szobrok vagy képek istenek lennének, és nem tartja őket bálványoknak sem. Ezek az ábrázolások emlékeztetnek minket szentekre, Jézusra vagy Máriára, akiket tisztelünk és szeretünk. A szobrok nem azért készülnek, hogy imádat tárgyai legyenek, hanem hogy segítsenek összpontosítani a hitünket és emlékeztessenek minket arra, hogy a szentek közbenjárnak értünk Isten előtt. A katolikus egyház egyértelműen különbséget tesz a latria (amely egyedül Istent illeti) és a dulia (a szentek tisztelete) között.
A dulia és latria kifejezések közti különbséget hangsúlyozva: a latria kizárólag Istennek járó imádat, míg a dulia a szentek, köztük Mária, tisztelete. A katolikusok nem imádják a szobrokat, hanem ezek emlékeztető eszközök, amelyek segítenek a hívőknek koncentrálni az ima közben, ahogyan egy családi fénykép is segíthet emlékezni egy szeretett személyre. Maga a szobor nem rendelkezik semmilyen hatalommal, és nem Isten helyettesítésére szolgál.
Az Exodus 20:4 valóban figyelmeztet a bálványimádás ellen, de itt nem a szobrok készítése a probléma, hanem azok imádása. A „ne tiszteld” az félrefordítás. Isten maga is adott utasítást képek és szobrok készítésére: például az aranykerubok elkészítésére vonatkozóan az Exodus 25:18-22-ben. A katolikusok soha nem imádják ezeket a szobrokat, hanem tisztelettel adóznak annak, amit vagy akit képviselnek.
A 2. Mózes 20:4-5 valóban tiltja a bálványimádást, azonban a tilalom azokra az esetekre vonatkozik, amikor a képeket vagy szobrokat isteni hatalommal ruházzák fel. Az izraeliták történetében Isten maga is megparancsolta képek készítését, például az arany kerubok formájában, amelyek a frigyládát díszítették (2. Mózes 25:18-20). Ez is bizonyítja, hogy a faragott képek nem önmagukban rosszak, hanem a bálványimádás akkor következik be, ha ezeket a képeket isteneknek tartjuk. A katolikusok sem a szobrokat, sem a képeket nem imádják, hanem csak tiszteletet adnak azoknak, akikre emlékeztetnek.
Az, hogy János nem imádhatott angyal előtt (Jelenések 22:8-9), teljesen helyénvaló, mivel az angyal nem isten, és János tudta, hogy csak Isten érdemli meg az imádatot (latria). Ugyanakkor a szentek tisztelete nem az angyalok vagy szobrok imádatát jelenti, hanem annak elismerését, hogy ezek a szentek Isten kegyelméből kiemelkedő példák számunkra. A szentek közbenjárását kérjük, akárcsak ahogy egymásért is imádkozhatunk a Földön.
2. Mária és a szentek közbenjárása:
A katolikus tanítás szerint Mária és a szentek nem helyettesítik Istent, hanem közbenjáróként működnek Isten előtt. Ez a gyakorlat bibliai alapú, hiszen a Szentírás arra biztat minket, hogy imádkozzunk egymásért (1Tim 2:1-3, Jak 5:16). Ahogyan kérhetünk egy élő személyt, hogy imádkozzon értünk, ugyanúgy kérhetjük a szentek közbenjárását is, hiszen ők már Isten jelenlétében vannak. Mária különleges szerepet játszik, hiszen ő Krisztus anyja, akit maga az angyal is „kegyelemmel teljes”-ként (Lk 1:28) köszöntött.
A katolikus tanítás alapján, amikor a hívek Máriához vagy más szentekhez imádkoznak, nem őket imádják, hanem az ő közbenjárásukat kérik Istennél. Az imádság célja, hogy a szentek, akik már Isten jelenlétében vannak, imádkozzanak értünk. Ez a gyakorlat alapvetően különbözik a bálványimádástól. Az 1Timóteus 2:1-3 világosan tanítja, hogy közbenjáró imádságokat kell mondanunk egymásért, és a katolikusok szerint ez kiterjed a szentekre is, akik már elhunytak, de Isten jelenlétében élnek.
Mária különleges szerepet töltött be Jézus anyjaként, amit a katolikusok tisztelettel ismernek el. A "Mária imádata" kifejezés félreértés, hiszen a katolikusok nem imádják Máriát, hanem tisztelik őt Jézus Krisztus anyjaként. Az "Üdvözlégy Mária" ima is egy bibliai alapú köszöntés, amelyet Gábor angyal mondott Máriának (Lukács 1:28), és amelyet a katolikusok nap mint nap megismételnek.
3. Tertullianus és az Egyház tanítása:
Tertullianus, bár korai keresztény író volt, nem tartozott az egyház hivatalos tanítói közé, és nézetei sok kérdésben eltértek az egyház fősodrától. Ahogy korábban is említettem, Tertullianus később eltávolodott az egyháztól, és számos olyan véleményt fogalmazott meg, amelyek nem képviselik a kereszténység hivatalos álláspontját. Az, hogy Tertullianus mit gondolt a szobrokról vagy a tiszteletről, nem tekinthető mérvadónak az egyház tanításának fényében, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy az egyházatyák, mint például Szent Ágoston és Szent Jeromos, Mária tiszteletét és a szentek közbenjárását támogatták.
Bár Tertullianus kezdetben egyetértett az egyház tanításával, később elhagyta azt és csatlakozott a montanista mozgalomhoz. Az ő véleménye nem tükrözi a korai egyház egyetemes tanítását. Valójában a szentek tisztelete, Mária szerepének kiemelése és a képek használata már a legkorábbi időkben jelen voltak a keresztény gyakorlatban. Az egyházatyák közül sokan, például Szent Jeromos és Szent Ágoston, erőteljesen védték Mária tiszteletét és az egyház tanításait.
4. A római hagyományok és a kereszténység:
A Római Egyház és a pogány római szokások közötti kapcsolat gyakran felhozott vád, de ezek az érvek sok esetben félreértéseken alapulnak. A katolikus egyház Jézus Krisztus tanításait követi, és az egyház hagyománya az apostoli tanításokon alapul, nem pedig pogány istentiszteleteken. A szentek és Mária tisztelete a bibliai és apostoli hagyományokra vezethető vissza, és nem származik pogány forrásokból.
Összegzés:
A katolikus tanítás nem támogatja a bálványimádást, és a szobrok tisztelete nem helyettesíti Istent. A szentek közbenjárása bibliai alapú, és Mária különleges szerepe is kiemelt az üdvtörténetben. Az egyház tanítása az apostoli hagyományokra épül, nem pogány eredetű, és Tertullianus nézetei nem tekinthetők meghatározónak a hivatalos egyházi álláspont fényében.
A katolikus egyház tanítása világosan elhatárolja a tiszteletet és az imádatot. A szobrok és képek nem bálványok, hanem emlékeztető eszközök, amelyek segítenek a híveknek a hitben való elmélyülésben. A szentek tisztelete nem bálványimádás, hanem a közbenjárásukat kérjük, ahogy a Biblia is tanítja. Mária tisztelete különösen fontos, mivel ő volt az, aki Jézust, a világ Megváltóját szülte, és ebben az egyedülálló szerepben áldottnak tekintjük őt.
4. A védőszentek tisztelete és a római pogányság kérdése:
Az a vád, hogy a katolikus védőszentek tisztelete a pogány római védőistenek kultuszából származik, erős túlzás."
Ez nem vád, hanem beteljesedett szomorú valóság.
Mivel sem az Úr Jézus sem az apostolok nem hódoltak a védőszentek tisztelete kultuszának,
csakis a Róma védőistenek kultuszából meríthettek a Római Egyház pápái, hisz,mint Pontifex Maximus-ok(Róma Főpapja) speciális ismerői kellett,hogy legyenek Róma isteneinek,annál is inkább,
hogy a mai napig őrizgetik azokat Vatikánban.
Tertulliánus már a 2. század végén és a 3. század elején elítélte az Római Egyház azon gyakorlatát, hogy művészi értékére hivatkozva bálvány szobrokkal, képekkel "díszítették" az Isten házát.
A Róma klérust alkalmatlannak találta arra,hogy szentségeket kötvetítsen. Sőt mielőtt Tertulliánusz
207-ben végleg szakított volna a Római Egyházzal a Szent Szellemtől való újjászületés fontosságát hangsúlyozta. A Prófétaság Szellemének az apostolok és Khrisztosz igaz taníványainak az élete
részeként említette. Emiatt eretnekként bélyegezte meg a Római Egyház klérusa a pápával az élen.
Ha már akkor birtokolta volna a Római Pápa a Pontifex Maximus címmel együtt járó világi hatalmat,
akkor Tertulliánuszt, mint eretneket a prófétálás Szellemének az igaz Khrisztosziak élete részeként,
a Szent Szellembe való bemerítettség bizonyságaként történő hangsúlyozása miatt meg is ölette volna, mint azt tették a történelem későbbi szakaszában.
" A pogányok esetleges félreértése nem jelenti azt, hogy az egyház szándékosan próbálta volna fenntartani a pogányságot."
Én sem állítom a kivastagított tételt, de a IV. században az Egyház igyekezett, hogy a pogányság kevésbé művelt rétegei (a túlnyomó többség) szemszögéből ez a "rendszerváltás" ne legyen annyira provokáló. Hiszen az egyszerű embereknek nagyon kevés kell a folytonosság illúziójához. Az ő szemszögükből elég, ha a főnököt Pontifex Maximusnak hívják, és továbbra is vasárnap meg a Nap Napja (karácsony, vagy az eddigi ünnepekhez nagyon közel lévő nap) az ünnep. A tartalommal majdnem senki sem törődött akkor sem, amiképpen most sem. Ma is a hülye többséghez kell a politikusoknak alkalmazkodniuk.
Mária tisztelete nem a szoborra vagy bármilyen tárgyra irányul, hanem az ő egyedülálló szerepére Jézus Krisztus anyjaként."
Senki nem vitatja, hogy Mária áldott volt az asszonyok között,amiért őt választotta az Isten,
hogy megszülje az Úr Jézust.
De mi köze ennek ahhoz, ha valaki az általa isten házának nevezett épületbe szobrokat visz be,
és azok elé járul. Mi közössége van az Úr Jézus anyjának Máriának ezekhez az ismeretlen emberekről megalkotott szobrokhoz? Mit keresnek ezek a szobrok az isten házának nevezett templomokban?
A katolikusok nem egy szoborhoz imádkoznak, hanem Mária közbenjárását kérik Isten előtt, aki Jézus Krisztus anyjaként különleges szerepet töltött be."
Ugye nem érted. Magának a szobornak az elkészítés is bűn a tízparancsolat szeriont.
Az ahhoz való könyörgés ,úgy a Mária szobor esetében, vagy a védőszentek szobrai esetében
halálos bűn.A szobor ugyanis bálvány.
Már Tertulliánusz is felhívta az akkori Római Egyház püspökeinek a figyelmét, ami az előtt volt, hogy 207-ben végleg elhagyta a Római Egyházat. Ami azt jelenti, hogy már 207 előtt is halálos bűnt
gyakoroltak a Római Egyház püspökei, pápái. És ebbe a bűnbe kényszerítették be a Szent Szellemtől
szándékosan elzárt, az egyházat anyagilag fenntartó laikus tagokat is. Ezt nevezi a jog bűn elkövetésére való felbujtásnak.
Nem beszéltél még a Vatikánban a mai napig őrizgetett , a Római Phateumból származó
istenek bálványszobrairól, ami megmagyarázza a Pontifex Maximus címhez való 1600 éves ragaszkodását a Római Pápák részéről. teljesen érthető, hogy a Pogány róma főpapi címét viselő
pápáknak gondoskodni kell Róma isteneinek a megőrzéséről.
A latria kizárólag Istent illeti meg, míg a dulia a szentek tisztelete, akik példaképek és közbenjárók az emberek számára. "
Az élő szentek előtt se térdepelt senki, hogy hozzá könyörögjön az Isten helyett.
Jánosnak a vele beszélő Isten szent angyala se engedte azt meg.
A latreuó kifejezést ismerem a szentírásból a prozsküneó-t is,ami tiszteletet jelent.
Azt is megállapítottam, hogy Isten tiszteleti célra sem engedte meg a szobrok készítését,
így a szobrok tisztelete a Római Egyházban súlyos bűnnek számít.
Igaz, hogy ezt a részt a Római Egyház szándékosan kihagyta a Tízparancsolat lőtábláiról,amit
tagjainak árusít otthoni dísztárgyként. Amikor egy katolikus Pozsonyi ismerősömnél tett látogatásom
alkalmával ezt szóvá tettem nem akartak hinni nekem. Majd amikor a Bibliából megmutattam nekik,
hogy ott a Mózes 2. könyvében bizony ott van szégyenkezni kezdtek az egyházuk miatt.
2.Mózes 20:4Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, amelyek fenn az égben, vagy amelyek alant a földön, vagy amelyek a vizekben a föld alatt vannak.5Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn-szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, akik engem gyűlölnek.
A katolikusok nem egy élettelen szobrot tisztelnek, hanem magát Szűz Máriát, Jézus anyját. A szobor vagy kép csupán egy emlékeztető eszköz, amely az adott személyre, jelen esetben Máriára utal. A katolikus egyház világosan tanítja, hogy a szentek képei és szobrai nem rendelkeznek isteni erővel, és nem szabad őket bálványként imádni. A szobrok és képek hasonló szerepet töltenek be, mint a fényképek a családi albumokban: emlékeztetnek minket szeretteinkre vagy tiszteletreméltó személyekre.
2. Imádkozás Máriához, nem a szoborhoz:
Amikor a katolikusok Máriához imádkoznak, nem a szoborhoz vagy egy fizikai tárgyhoz fordulnak, hanem Mária közbenjárását kérik Isten előtt. Ez a közbenjárói imádság egy bibliai alapú gyakorlat. Az 1Timóteus 2:1-3-ban Pál apostol is felszólítja a hívőket, hogy imádkozzanak egymásért, és közbenjárjanak egymás érdekében. Ha mi, élő emberek, közbenjárhatunk egymásért, akkor mennyivel inkább kérhetjük a szentek közbenjárását, akik már Isten színe előtt vannak!
3. Mária személye és szerepe a keresztény hitben:
Mária tisztelete nem a szoborra vagy bármilyen tárgyra irányul, hanem az ő egyedülálló szerepére Jézus Krisztus anyjaként. Az angyali üdvözletben maga Gábor angyal köszönti Máriát: “Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled” (Lk 1,28). Ez a szentírási szöveg is alátámasztja, hogy Mária különleges helyet foglal el Isten tervében. Az “Üdvözlégy, Mária” ima ezen a bibliai alapon nyugszik, és tisztelettel emlékezik meg róla.
4. A tisztelet (dulia) és imádat (latria) különbsége:
A katolikus hit szerint a szentek és Mária tisztelete (dulia) teljesen különbözik az Istent megillető imádattól (latria). Egyedül Istennek jár az imádat, amelyet “latriának” nevezünk. A szentek, köztük Mária tisztelete a “dulia” kategóriájába tartozik, ami azt jelenti, hogy példaképüket követjük, és közbenjárásukat kérjük. A katolikus egyház világosan tanítja, hogy a szentek nem istenek, és a tiszteletük nem helyettesíti Isten imádását.
Összegzés:
A katolikusok nem egy szoborhoz imádkoznak, hanem Mária közbenjárását kérik Isten előtt, aki Jézus Krisztus anyjaként különleges szerepet töltött be. A katolikus tanítás világosan megkülönbözteti a tiszteletet és az imádatot, és csak Istent illeti meg az imádat. A szentek, köztük Mária tisztelete nem bálványimádás, hanem a keresztény hit bibliai és történelmi hagyománya, amelyben Máriát különleges tisztelet övezi Jézus anyjaként.
Engedd meg, hogy részletes választ adjak a felvetésedre, amely szerint a szobrok tisztelete és a szentekhez való könyörgés a pogány bálványimádásnak egyfajta továbbélése lenne a katolikus egyházban. Fontos itt tisztázni néhány alapvető különbséget a katolikus hitgyakorlat és a pogány vallások között, valamint megérteni a szobrok és szentek szerepét a katolikus tanításban.
1. A dulia és a latria közötti különbség:
Ahogyan az eredeti érvelésemben is írtam, a katolikus egyház világosan megkülönbözteti a dulia (tisztelet) és a latria (imádat) fogalmait. A latria kizárólag Istent illeti meg, míg a dulia a szentek tisztelete, akik példaképek és közbenjárók az emberek számára. A szentek képei és szobrai nem maguk az imádat tárgyai, hanem az adott szentekre emlékeztetnek. Ezek a szentek Isten szolgálatában éltek, és az ő életszentségükre való emlékezés erősíti a katolikusok hitét. Tehát a szentekhez való könyörgés nem az ő „védelmezőként” való tiszteletük miatt történik, hanem közbenjárásuk kérésére, mint azokhoz, akik már Isten jelenlétében vannak.
2. A képek és szobrok használata a Szentírásban:
Bár valóban találhatunk a Bibliában tiltást a bálványimádásra vonatkozóan (pl. az aranyborjú imádata, ami bálványimádás volt), a szentek képeinek és szobrainak használata nem esik ebbe a kategóriába. A második parancsolat valóban tiltja a bálványok készítését és azok imádását, de nem tiltja a képek és szobrok használatát. Az Ószövetségben maga Isten is utasította Mózest, hogy készítsen két kerubot az Úr ládájának tetejére (2Móz 25:18-20), ami azt mutatja, hogy a képi ábrázolás nem önmagában problémás, ha nem azt a célt szolgálja, hogy bálványként tiszteljék. Az ilyen képek tisztelete tehát nem bálványimádás, hanem Isten és az ő szentjei tiszteletére emlékeztető segédeszköz.
3. Az élettelen képek és szobrok kérdése:
Az élettelen képek és szobrok nem önmagukban „tisztelhetők”, ahogyan te is rámutattál. A katolikusok nem a szobrokat vagy képeket „tisztelik” úgy, mintha azoknak önmagukban lenne erejük. A tisztelet azokra irányul, akiket ezek a szobrok ábrázolnak: a szentekre, akik Isten barátai voltak. Ezért amikor a katolikusok egy szobor vagy kép előtt imádkoznak, nem magához a szoborhoz imádkoznak, hanem az ábrázolt személy közbenjárását kérik Istenhez. Ezt a közbenjárást a Biblia is támogatja, például azzal, hogy a szentek imáiról beszél, amelyeket az Úr elé visznek (Jelenések 5:8, 8:3-4).
4. A védőszentek tisztelete és a római pogányság kérdése:
Az a vád, hogy a katolikus védőszentek tisztelete a pogány római védőistenek kultuszából származik, erős túlzás. Bár a Római Birodalomban voltak pogány szokások, a kereszténység gyorsan különvált ezektől, és új, mélyebb teológiai jelentést adott a szentek tiszteletének. A szentek Isten iránti elkötelezettségükkel és áldozatos életükkel tűntek ki, nem pedig valamilyen ember alkotta mítosz alapján. A védőszentek tisztelete tehát nem bálványimádás, hanem annak elismerése, hogy Isten az ő szentjein keresztül is munkálkodik, és hogy ezek a szentek közbenjárhatnak értünk.
Összegzés:
A katolikus egyház tanítása szerint a szobrok és képek nem bálványok, és nem szabad őket imádat tárgyává tenni. A szentekhez való könyörgés sem helyettesíti az Istenhez való imádságot, hanem annak kiegészítése, hiszen a szentek Isten barátai, akik közbenjárhatnak az ő nevében. A bálványimádásra vonatkozó bibliai tiltás tehát nem alkalmazható a katolikus szentkultuszra, mert az teljesen más teológiai alapokon nyugszik.
Azt is felhozod, hogy Máriának elnevezett női alakhoz könyörögnek, ami szerinted pogány gyakorlat. Mária tisztelete nem bálványimádás. A katolikusok Máriát, Jézus anyját tisztelik, de nem imádják őt."
Nem Jézus anyját tisztelik,hanem egy élettelen női alakot,akit Máriának neveztek el.
Nem csak tisztelik a szobrot, hanem könyörögnek is hozzá.
A válaszod alapvető tévedéseken alapszik. Először is, I. Damáz pápa nem „vette fel” a Pontifex Maximus címet abban az értelemben, ahogy te értelmezed. A címet nem egyetlen pillanatban vagy egyetlen pápa alatt változtatták meg, hanem fokozatosan átalakult a történelem során, ahogyan a keresztény egyház formálódott és eltávolodott a pogány római vallási hagyományoktól.
Gratianus császár lemondása után a Pontifex Maximus cím elvesztette korábbi pogány jelentését, és már nem utalt a római állam vallási vezetőjére, hanem idővel a keresztény egyház vezetőire alkalmazták. Ez egy folyamat volt, amely a kereszténység Római Birodalomban való elterjedésével és megerősödésével párhuzamosan zajlott, nem egyetlen konkrét eseményhez vagy személyhez köthető.
Az, hogy a pápák végül átvették és keresztény értelemben használták a pontifex címet, nem a pogány hagyomány folytatása volt, hanem a cím újraértelmezése. Ahogyan az egyház átalakította és újraértelmezte a római birodalom sok elemét, úgy történt ez a cím esetében is.
Ráadásul a Pontifex Maximus használata a pápáknál a középkorra, a 15. századra tehető, amikor a reneszánsz új érdeklődést hozott az ókori Róma iránt. Ezért nem lehet azt mondani, hogy Damáz vagy bármelyik pápa tudatosan pogány értelemben „vette fel” a címet.
Azt állítod, hogy a keresztények bálványokat készítettek halottakról és hozzájuk könyörögnek. Azonban a katolikus tanítás szerint a szentek képei és szobrai nem bálványok. A szobrok tisztelete nem a bálványimádás, mivel a katolikus egyház különbséget tesz a dulia (tisztelet) és a latria (imádat) között"
Csakhogy ezeket a szobrokat nem lehet tisztelni sem.A tisztelet ugyanis az Isten csak az élők irányába
engedte meg, nem pedig a szobrok irányába. Ezért Dániel, aki meghajolt a király előtt elutasította hogy meghajoljon egy élettelen kép előtt.Az élettelen képekhez ,szobrokhoz való könyörgés ,azok közül egyesekhez ,mint védelmezőkhöz való könyörgés tökéletes lemásolása a pogány rómaiak
védőisteneik bálványozásának. Alapos a gyanúm, hogy a Római Egyház halott védőszentjeinek
ünnepnapjait a Pontifex Maximus a római védőistenek ünnepnapjaihoz igazította.
Amint említettem korábban, a Pontifex Maximus cím eredetileg a római vallásban a legfőbb papot jelentette, és a római császárok is viselték, amíg Gratianus császár 375-ben le nem mondott róla."
Azt én is tudom,hogy Gratiánus császár lemondott a címről. Azt is tudom, hogy Jeromos kifejezett
nemtetszése ellenére I.Damáz pápa mégis felvette a címet, és az őt követő pápák is a mai napig viselik.
Arra a kérdésre nem adtad meg a választ, hogy a címet ki és mikor változtatta Pontifex Maximuszról
A válaszod számos tévhitet tartalmaz, és szeretnék segíteni ezek tisztázásában.
1. A Pontifex Maximus cím átalakulása:
Amint említettem korábban, a Pontifex Maximus cím eredetileg a római vallásban a legfőbb papot jelentette, és a római császárok is viselték, amíg Gratianus császár 375-ben le nem mondott róla. Ezt követően a keresztény egyház átvette a címet, de már egy teljesen új, keresztény tartalommal. Azt állítod, hogy a címtől meg kellett volna szabadulni, de ez egy félreértés. A korai keresztények gyakran használtak meglévő fogalmakat, hogy kifejezzék az új hit igazságait. A Pontifex Maximus címet a keresztény egyház átalakította Krisztus földi helytartójának jelentésére, mint a hívek és Isten közötti hídépítő. Ez nem azt jelenti, hogy pogány tartalmat tartott volna meg, hanem hogy egy cím új értelmet nyert a keresztény tanításban.
2. Szobrok és szentek tisztelete:
Azt állítod, hogy a keresztények bálványokat készítettek halottakról és hozzájuk könyörögnek. Azonban a katolikus tanítás szerint a szentek képei és szobrai nem bálványok. A szobrok tisztelete nem a bálványimádás, mivel a katolikus egyház különbséget tesz a dulia (tisztelet) és a latria (imádat) között. A szenteknek és Máriának tiszteletet adunk, mert életük példamutató volt, és közbenjárásukat kérjük Istennél. Az imádat, vagyis a latria azonban egyedül Istent illeti meg, ahogy azt az Egyház is tanítja.
3. A háromság tana:
A Szentháromság nem pogány eredetű elképzelés, hanem a keresztény hit alapvető része. A Szentháromság tana Krisztus, az Atya és a Szentlélek egységét hangsúlyozza egy Istenben. Ez nem egy három különálló istenség, ahogy te sugallod, hanem egyetlen Isten három személyben. A háromságistent nem “alkották”, hanem a Biblia és a keresztény hit alapján formálódott ki, amit az egyházatyák is alátámasztottak a korai egyetemes zsinatok során.
4. Mária tisztelete:
Azt is felhozod, hogy Máriának elnevezett női alakhoz könyörögnek, ami szerinted pogány gyakorlat. Mária tisztelete nem bálványimádás. A katolikusok Máriát, Jézus anyját tisztelik, de nem imádják őt. Mária különleges helyzetben van, mint Jézus anyja, és közbenjárását kérjük, de az imádatot egyedül Istennek tartjuk fenn.
5. A Pontifex Maximus cím átalakítása:
Az, hogy pontosan ki és mikor alakította át a Pontifex Maximus cím jelentését, egy fokozatos folyamat volt a Római Birodalom kereszténnyé válásának idején. A cím jelentése a kereszténység terjedésével és a pogány vallási gyakorlatok elhagyásával együtt változott meg. Amint a keresztény császárok és pápák kezdték használni a címet, az új tartalommal töltődött fel, amely Krisztus képviseletére és az egyház vezetésére utalt.
Összességében tehát a Pontifex Maximus cím és a keresztény egyház gyakorlatai nem a pogányság folytatását jelentették, hanem azok teljes átalakítását és keresztény hitbe való integrálását, ami nem ellentétes a Biblia tanításával.
Először is, a Pontifex Maximus cím átvétele a keresztény egyház részéről valóban nem jelentette a pogány vallás folytonosságát vagy átvételét. A keresztény egyház, ahogy már említettem, teljesen átalakította a cím jelentését, és a „legfelsőbb hídépítő” kifejezés Krisztus képviselőjét jelentette. Az, hogy a pogány lakosság hogyan értelmezte ezt a változást, nem változtat a tényen, hogy a kereszténység alapjaiban különbözött a pogány vallási rendszerektől. A pogányok esetleges félreértése nem jelenti azt, hogy az egyház szándékosan próbálta volna fenntartani a pogányságot."
Ez az állításod ellentmond a tényeknek. Nem a cím jelentését kellett utólag átalakítani, hanem magától a címtől és a tróntól kellett volna megszabadulni. Ezen felül a pogány Róma mintájára a halottakról bálványképeket és szobrokat készíteni,és azokhoz mint védő szentekhez könyörögni,
azoknak ünnepnapokat kijelölni és azt megünnepelni.
A pogányságot a Római Egyház igen is szándékosan tartotta fenn,azzal, hogy a mai napig őrizgetik
a Római Pantheum egykori bálványisteneit. Azok mintájára "háromságistent " alkottak amelyhez a Khrisztus Isten helyett imádkoznak, holott az imádat csak a Khrisztosz Istent illeti meg. Sem az ember Jézust, sem a Szent Szellem Istent. A kereszt bálványszimbólumának külön tisztelete, egy Máriának elnevezett női alak szobrához és képéhez való könyörgés, mind mind azt bizonyítják,hogy semmit nem változott a pápák által viselt Pontifex Maximus cím.
Arra azért kiváncsi lennék, hogy ki és mikor alakította át a Pontifex Maximus cím jelentését.
"A elhangzott beszélgetésből kitűnik, hogy a zsidók alázattal megvárják a próféciákban szereplő jelek teljesedése alapján a Messiás eljövetelét..."
Ha "alázattal megvárják" és ezt a tényt Te pozitívnak értékeled, akkor ebből az következik, hogy Pál apostol meg a többi (Jézus-korabeli) zsidó nem vártak alázattal a próféciákban szereplő összes jel (!!) betelesedésére, hanem úgy okoskodtak, hogy a jelek egy része Jézus első eljövetelekor fog beteljesülni, a jelek másik (a még nem beteljesült) része pedig Jézus második eljövetelekor fog teljesülni."
Nem egészen így van. A Jézus életében élt zsidók közül azok,akik ismerték a próféciákat a Dániel próféta könyvéből tudták,hogy a Messiásnak mikor kell majd megjelenni:
Dániel 9:25Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben.
Ebből Izrael papjai,vénei pontosan tudták, hogy melyik évben fog eljönni a Messiás.
A Jeruzsálemi templom szolgálatot teljesítő papjának Zakariás pappal a Szentszellem közölte,
hogy az Ő fia az,aki előkészíti az Izrael Istenének a Megváltó Istennek az utat. Zakariás azt is tudta,
hogy Izrael Istene Mária megszületett gyermekének a testében fog eljönni.
Lukács 1:65És félelem szállott minden ő szomszédaikra; és Júdeának egész hegyes tartományában elhirdettetének mind e dolgok.66És szívökre vevék mindenek, akik hallák, mondván: Vajjon mi lesz e gyermekből? És az Úrnak keze vala ő vele.67És Zakariás, az ő atyja beteljesedék Szent Lélekkel, és prófétála mondván:68Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét,69És felemelte az üdvösségnek szarvát nékünk az ő gyermekének, Dávidnak házában,
Arról, hogy Jézus a megígért Messiás Jánosnak a Szent Szellem tanúskodott.
Ezért fogadták be a János által megtérített zsidók a Názáreti Jézust és lettek a követőivé.
János tanítványai pedig ismerve a jeleket, amelyek a Messiás első eljövetelére utaltak, meggyőződhettek Jézus tetteiből, hogy Ő az igaz Messiást,aki Izrael Istenével együtt
fogja megváltani népét.
Az apostolok nem is várták azt, hogy még az ő idejükben fog a Messiás ismét visszatérni.
Az Ő szerepük az volt, hogy az akkor élő zsidóknak tanúskodjanak az Úr Jézus haláláról és a megváltás tényéről. Ismerve a Teljes Írást az Ezsdrás és más próféták könyveiből tudták,
hogy ők a 12 korszak 10. korszakában élnek és még két korszaknak el kell telni ahhoz, hogy
a Messiás Izrael Istenével együtt visszatérjen a Földre,méghozzá már nem emberi testben, hanem külön külön mindkettő a saját testében.
Az apostolok korában élt zsidók tízezrei mindezzel tisztában voltak, ahogyan a Jézus megszületése
idején a Jeruzsálemi Templomban szolgáló papok is. Hogy később az Úr megöletése idején szolgáló
papok miért kivánták Jézus halálát, annak is megvan az oka. Mégpedig az, hogy a prófécia szerint meg kellett halnia.Ezért jött el.
Hogy a mai zsidók nem hiszik el, hogy akkor eljött a Messiás, annak a legfőbb oka az, hogy
a Templom lerombolása után olyan rabbik képviselték a zsidóságot,akik nem akartak tudomást venni arról, hogy Jézus személyében jött el és halt meg a Messiás. Ők elutasították, hogy egy meghaló Messiásnak kellett eljönni, annak ellenére, hogy erre Izrael Istene figyelmeztette a zsidókat:
Zakariás 12:10A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, akit átszegeztek, és siratják őt, amint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, amint keseregnek az elsőszülött után.
A Jézus halálát követő időben élő zsidó nemzedékek számára nem maradt olyan írásos emlék,
ami bizonyíthatná nekik , hogy akkor valóban eljött a Messiás. Ezeknek az írásos emlékeknek
az elpusztításáért részben a zsidó rabbik a felelősek, de a Római Egyház is,amely felkutatta és pusztította a zsidók összes írását,amelyek igazolhatták volna az utókornak, hogy már egyszer eljött a Messiás.
Ezért a ma élő szidók nem hibáztathatók azért, hogy nem hisznek abban, ami kétezer évvel ezelőtt történt. De az Úr Jézus haláláért sem lehet őket hibáztatni, mint kollektív bűnösöket, ahogyan azt a Római Egyház a közelmúltig tette, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy az akkori zsidók
sokkal kevesebben voltak azok, akik az Úr Jézus halálát kívánták, mint azok a zsidók,amik az Úr Jézust Messiásként tisztelték és követték.
A Római Egyház évszázadokon keresztül azt a látszatot keltette, mintha az Úr Jézus több százezer követője nem a zsidók közül lett volna, hanem Róma Katolikusok voltak. A zsidókat mind Krisztus gyilkosainak tartották. Ezen a tényen pedig mit sem változat, hogy Ferenc Pápa ezért most utólag bocsánatot kért.
Először is, a Pontifex Maximus cím átvétele a keresztény egyház részéről valóban nem jelentette a pogány vallás folytonosságát vagy átvételét. A keresztény egyház, ahogy már említettem, teljesen átalakította a cím jelentését, és a „legfelsőbb hídépítő” kifejezés Krisztus képviselőjét jelentette. Az, hogy a pogány lakosság hogyan értelmezte ezt a változást, nem változtat a tényen, hogy a kereszténység alapjaiban különbözött a pogány vallási rendszerektől. A pogányok esetleges félreértése nem jelenti azt, hogy az egyház szándékosan próbálta volna fenntartani a pogányságot.
A Pontifex Maximus cím eredetileg az ókori Róma legmagasabb rangú vallási vezetőjét jelölte, a Pontifexek Kollégiumának (Collegium Pontificum) vezetőjét. Ez a tisztség kezdetben csak a patríciusok számára volt elérhető, de Kr. e. 254-től már plebejusok is betölthették. Bár a legbefolyásosabb vallási hivatal volt Rómában, a rangsorban hivatalosan az ötödik helyet foglalta el.
A köztársaság idején szigorúan vallási pozícióként működött, de idővel politikai jelleget öltött, és Augustus császártól kezdve az uralkodói hivatal részévé vált. A késői császárkorban a címet az uralkodók viselték, míg végül Gratianus császár lemondott róla Kr. u. 375 körül. Tehát ekkorra már évszázadok óta nem volt vallási tartalma.
A "pontifex" és a "pontiff" szavak a keresztény püspökökre, köztük a római pápára is vonatkoztak, és a Pontifex Maximus címet a pápák is használni kezdték, de a pogány római vallási tartalom helyett keresztény jelentést nyert. Ez a cím a reneszánsz idején vált rendszeressé, és megjelent épületeken, érméken, valamint a pápák hivatalos címében is szerepelt, bár a hivatalos pápai címek között nem szerepel a Pontifex Maximus.
A kereszténység elterjedésével és a Theodosius császár által kiadott rendelettel (Kr. u. 380) a niceai kereszténységet hivatalos vallássá nyilvánították, és a "pontifex" kifejezést a keresztény vezetőkre kezdték használni. A római pápaság később is fenntartotta a Pontifex Maximus címet, azonban ennek keresztény jelentése már teljesen eltért az eredeti, pogány tartalomtól.
A Pontifex Maximus címet évszázadok óta használják a pápákról szóló feliratokban, azonban soha nem szerepelt a hivatalos pápai címek listájában, amelyet az Annuario Pontificio közöl. Az Annuario Pontificio hivatalos címlistája a pápára vonatkozóan a "Legfőbb Püspök az egész Egyházban" (latinul: Summus Pontifex Ecclesiae Universalis) kifejezést tartalmazza negyedik címként, az első pedig a "Róma Püspöke". A Pontifex Maximus cím továbbra is megjelenik feliratokon, épületeken, érméken és medálokon, de nem hivatalos pápai címként.
Ami a vasárnap ünneplését illeti, a keresztények valóban a vasárnapot ünneplik a Jézus Krisztus feltámadásának emlékére, nem pedig azért, mert ez a nap bármilyen módon kapcsolódna a pogány vallásokhoz. A zsidó szombat (a hetedik nap) és a keresztény vasárnap közötti különbséget a keresztény hagyomány Jézus feltámadásával indokolja, amely a hét első napjára esett (vasárnap). A katolikus egyház soha nem állította, hogy a vasárnap lenne a szombat megfelelője, hanem azt tanítja, hogy a vasárnap a Krisztus feltámadásának ünneplése, ami az új teremtés szimbóluma. Ha valaki, még egy katolikus tanító, azt gondolja, hogy a vasárnap a hetedik nap, az egyszerűen egy tévedés, amely nem tükrözi az egyház hivatalos tanítását.
Az érv, hogy a vasárnap a Tízparancsolat 4. parancsolatának (szombat) megszegése lenne, félreértésen alapul. A keresztények Jézus feltámadása miatt a hét első napját, a vasárnapot választották ünnepnapnak, nem a zsidó szombat megszegése miatt (vö. ApCsel 20:7, Jn 20:19). A római pogányok megtérése valódi volt, nem "átverés".
Ami pedig a gyermekkeresztséget illeti, a keresztség keresztény szentség, amelynek semmi köze a római pogány vallásokhoz, ez nem volt része a római pogány szokásoknak, hanem a keresztény hit és a szövetségbe való belépés szimbóluma volt. A római pogányok körében nem létezett olyan rítus, amely megfelelne a keresztény keresztségnek, sem gyermekek, sem felnőttek számára. A keresztény keresztség Krisztus követésének és az üdvösség felé vezető útnak a szentsége, amely különbözik minden pogány rituálétól.
Tehát az a gondolat, hogy a keresztények megtartották volna a pogány szokásokat és átveréssel térítették volna meg a pogányokat, egyszerűen félrevezető. A kereszténység szándékosan szakított a pogány vallási gyakorlattal, még akkor is, ha néhány kulturális elem fennmaradt, azokat új, keresztény tartalommal töltötték meg.
Azt állítod, hogy a Római Egyház nem Krisztustól ered, de a történelmi és teológiai adatok világosan alátámasztják, hogy Krisztus maga alapította az Egyházat, és Péter apostolt bízta meg annak vezetésével: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára építem egyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta erőt” (Máté 16:18). Péter és utódai a keresztény egyház folyamatos vezetői, és a pápa intézménye ezen apostoli utódlás folytonosságát jelképezi. Az apostolok utódai, beleértve a pápákat is, Krisztustól kapták a megbízatást, hogy vezessék az Egyházat a földön.
2. Az Egyház szentsége és a bűnösök jelenléte
Az Egyház szentsége nem azt jelenti, hogy minden tagja hibátlan vagy bűntelen. Az Egyház Krisztus titokzatos teste, amely szent, mert maga Krisztus szent, de tartalmazza a bűnösöket is, akik a megtérésre és az üdvösségre hívattak. Az Egyház nem a bűnösök közössége, hanem azoké, akik Krisztusban keresnek megváltást és a szentségek által részesülnek az isteni kegyelemben. Ahogy Krisztus maga mondta: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek” (Márk 2:17). Az Egyház pedig nem a szentek múzeuma, hanem a bűnösök kórháza.
3. A bűn és a megváltás kérdése
Azt is állítod, hogy a bűnös emberek nem lehetnek Krisztus egyházának tagjai, mert az Egyház szent. Azonban a Biblia szerint a bűnösök megtérhetnek és bocsánatot nyerhetnek. Az újjászületés a Szentlélek munkája, amely megtisztítja és megszenteli a hívőket (János 3:5). Még a hívők között is vannak bűnösök, akik időről időre elesnek, de a Szentírás tanítása szerint mindenkinek lehetősége van a megtérésre és a megigazulásra Krisztus által. Az Egyház nem azért létezik, mert az emberek tökéletesek, hanem hogy segítsen nekik eljutni a szentségre és az üdvösségre.
4. Tertulliánusz és a Római Egyház
Tertulliánusz valóban kritizálta a Római Egyházat és elhagyta azt, azonban fontos megjegyezni, hogy nem minden kritikája volt teológiailag helyes vagy elfogadott. Sőt, Tertulliánusz egy idő után szélsőséges álláspontokat vett fel, és olyan mozgalmakhoz csatlakozott, amelyek elhagyták a katolikus egyház hivatalos tanításait. Ez azonban nem von le semmit az Egyház alapvető szentségéből és Krisztustól eredő tekintélyéből.
5. A csecsemőkeresztelés kérdése
Az állítás, miszerint a csecsemőkeresztelés Krisztus parancsával szemben áll, téves. Az Egyház már az apostoli időkben gyakorolta a csecsemők megkeresztelését, ahogy a Szentírás utal arra, hogy egész háznépeket kereszteltek meg, beleértve a gyermekeket is (ApCsel 16:15; 1Kor 1:16). Az Egyház mindig is hitt abban, hogy a keresztség a kegyelem eszköze, amely megszabadít az áteredő bűntől. A csecsemők megkeresztelése tehát nem emberi találmány, hanem az Egyház apostoli hagyományán alapul.
6. A Szentlélek szerepe
Az Egyház tagjai valóban a Szentlélek által újjászületett hívők közössége, de ez nem jelenti azt, hogy az újjászületés után soha nem követhetnek el bűnt. Az Egyház szentsége nem az emberek tökéletességén alapul, hanem Krisztus tökéletességén és a Szentlélek kegyelmi munkáján, amely állandóan jelen van az Egyházban, hogy a bűnösöket megtérésre és üdvösségre vezesse.
Összegzés
Az állításod, miszerint a Római Egyház nem lehet Krisztustól, hibás teológiai értelmezésen alapul. Az Egyház Krisztus által alapított közösség, amely tartalmazza a szenteket és a bűnösöket, de szent marad, mert Krisztus vezeti. A Szentlélek folyamatosan munkálkodik az Egyházban, hogy az embereket a szentségre és a megváltásra vezesse.
Érdekes, hogy a Római Katolikus Egyház történetével kapcsolatos érvelésedben több félreértésre és ténybeli hibára támaszkodsz. Ezeket szeretném tisztázni, hogy jobban megértsd a helyzetet.
Az egyetemek és az oktatás szerepe a középkorban: Az a tény, hogy a Római Katolikus Egyház egyetemeket alapított, nem csupán a klérus képzését szolgálta. A középkori egyetemek széles körű oktatást nyújtottak a tudományok különböző területein, például a jog, a filozófia, a természettudományok és az orvostudomány terén. Az első európai egyetemeket, mint a Bolognai Egyetem (1088), a Párizsi Egyetem (Sorbonne) és az Oxfordi Egyetem, mind az Egyház közvetlen támogatásával hozták létre. Ezek az intézmények nem csupán a klérus számára nyújtottak oktatást, hanem az arisztokrácia, a kereskedők és más társadalmi rétegek gyermekei számára is lehetőséget biztosítottak a tanulásra.
Az írástudás fejlődése és az egyház szerepe: Az a kijelentésed, hogy az Egyház szándékosan akadályozta volna az írástudást, félrevezető. A kolostorokban és katedrálisok mellett működő iskolák a középkor oktatási rendszerének alapját képezték. A szerzetesek másolták a Bibliákat és más fontos szövegeket, és ők maguk is gyakran tanítottak az iskolákban. A híres bencés rend megalapítója, Szent Benedek például kiemelten fontosnak tartotta a tanulást és az írástudást.
Az apostoli és középkori idők összehasonlítása: Az apostolok korában nem álltak rendelkezésre szervezett oktatási intézmények, mint a középkorban, és a társadalmi struktúrák is jelentősen eltértek. Az a gondolat, hogy az apostolok személyesen oktatták volna minden háztartás tagját, romantikus és idealizált elképzelés, amely nem tükrözi a valós történelmi körülményeket. A korai keresztények is hasonló nehézségekkel szembesültek, mint a középkori keresztények: a könyvek és a papír hiánya, az oktatási lehetőségek korlátozott volta, valamint az írástudás általános hiánya. Az apostolok sem tudtak tömeges Biblia másolatokat készíteni, ahogy az Egyház sem a középkorban.
A latin nyelvű Biblia és a Vulgata: A középkorban a latin nyelv maradt az Egyház és az oktatás nyelve, mivel ez biztosította az egyetemes érthetőséget az Európa-szerte különböző nyelveket beszélő népek között. A középkor végén és a reneszánsz idején, amikor a helyi nyelvek fejlődésnek indultak, az Egyház is hozzájárult az új nyelvű Biblia fordítások elkészítéséhez. Az angol nyelvű Douay-Rheims Biblia például a 16. század végén jelent meg katolikus fordításként. A középkorban a latin nyelv ismerete egyértelműen nem korlátozódott kizárólag a klérusra, hanem minden tanult ember számára elérhető volt.
A Toulouse-i zsinat és a valóság: A Toulouse-i zsinat 1229-ben valóban bizonyos korlátozásokat vezetett be a Biblia laikusok általi birtoklására vonatkozóan, de ez a konkrét intézkedés az eretnek mozgalmak – különösen a katharok és a valdensek – veszélye miatt született. Nem a Biblia általános hozzáférésének megakadályozása volt a cél, hanem a Biblia félreértelmezése és eretnek tanok terjedésének megfékezése. Ezek a helyi intézkedések a kor sajátos politikai és vallási környezetéhez kapcsolódtak, nem pedig az Egyház általános tanítási gyakorlatához.
Az írástudás és az Egyház: A középkori világban az írástudás általában alacsony volt, de ez nem az Egyház felelőssége. Az oktatási rendszerek fejlődése, a gazdasági körülmények és a technológiai fejlődés (például a papír és a könyvnyomtatás megjelenése) fokozatosan tette lehetővé, hogy egyre több ember tanulhasson meg írni és olvasni. Az Egyház pedig az oktatás fő támogatója volt ebben az időszakban.
A 4. század végén Pachomius, a sivatagi atya, aki kolostorokat alapított, elvárta, hogy az új belépők tudjanak olvasni. Ha valaki analfabéta volt, napi három alkalommal kellett tanulnia egy kijelölt tanítótól, és kényszerítették, hogy megtanuljon olvasni. A 4. és 5. században az egyház különösen a papság, és főként a püspökök képzésére helyezte a hangsúlyt, akiknek elvárt volt a klasszikus műveltség. A Római Birodalom bukása után az írástudás még mindig az elit kiváltsága volt, főként a papság és szerzetesek körében, mivel ők alkották az államok igazgatási apparátusának nagy részét. A korai időkben a papirusz hiánya és a drága pergamen korlátozta az írástudást. Az írástudás újjáéledése a papír megjelenésével kezdődött a 11. századtól, ami szélesebb körben elérhetővé vált a 15. századra.
Összegzésül: Az érved, miszerint a Római Katolikus Egyház szándékosan tartotta volna tudatlanságban az embereket, nem állja meg a helyét a történelmi tények tükrében. Az Egyház nemcsak támogatta az oktatást és az írástudás terjedését, hanem aktívan hozzájárult az európai kulturális és szellemi fejlődéshez. Az eretnek mozgalmak elleni intézkedések nem a Biblia elzárását célozták meg a nép elől, hanem a hamis tanok terjedésének megakadályozását.
"Fontos megérteni, hogy a Pontifex Maximus cím átvétele a keresztény egyház részéről nem jelentette a pogány római vallás átvételét vagy annak elismerését. Ahogy említetted, Gratianus császár 375-ben lemondott a címről, és ettől kezdve a keresztény egyház vezetői kezdték használni, azonban a cím tartalma és jelentése teljesen átalakult. Az eredeti jelentés, amely a pogány vallás legfőbb papjára utalt, már nem volt releváns a keresztény egyházban. A Pontifex Maximus jelentése a keresztény egyházban a „legfelsőbb hídépítő”, vagyis Krisztus képviselője lett, aki az emberek és Isten közötti kapcsolatot vezeti."
A pogány lakóság viszont ezt a teológiai indolást nem ismerte. Ők azt látták, hogy a Pontifex Maximus folytonosan megmaradt. A pogány lakóság a Tízparancsolat 4. parancsolatával kapcsolatban is azt hitte, nincs semmi változás (folytonosság van), hiszen eddig is a Vasárnapok ünnepeltük és ezután is ezt ünnepeljük. Nekem még katolikus tanítónő kollégáim is azt hitték, hogy a vasárnap a 7. nap. Ilyen alapon a Római Birodalom pogányai nem megtérítve voltak, hanem átverve. Kiváncsi lennék arra, hogy a gyemekkeresztség tekintetében mi volt a szokásuk a római pogányoknak.
Az Egyház nem önállóan, az emberek akaratából, hanem Krisztus alapításával jött létre, és Ő maga ígérte meg, hogy az Egyházat a pokol kapui sem fogják legyőzni (Máté 16:18). Ez azt jelenti, hogy bár az Egyházban emberek szolgálnak, és ezek az emberek lehetnek bűnösök, maga az Egyház, mint Krisztus titokzatos teste, szent és elpusztíthatatlan.
Csakhogy nem a Római Egyház a Pontifex Maximumokkal az élén lett Khrisztosz által alapítva.
Az Isten szentjeinek Ekklésziája valóba Khrisztosz teste. Nem titokzatos, hanem nyilvánvaló teste.
Az Isten Eklézsiájára valóban igaz, hogy a Pokol kapui sem vesznek erőt rajta,ami azt jelenti,hogy
az Isten Ekklézsiája felett nincs hatalma a Hádesznek.
Igaztalan az az állítás,hogy a Római Egyházhoz hasonlóan bűnösök is részét képeznék annak.
A Szent Szellem általi újjászületés által az Isten Ekklésziájának tagjai megszabadulnak az eredendő bűntől. Nem véletlenül parancsolta meg az Úr Jézus a megtért bűnösöknek, hogy többé ne vétkezzenek.
Zsidókhoz 12:22Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez23 Az elsőszülöttek seregéhez és Gyülekezetéhez, akik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához: Istenhez, és a tökéletessé tétetettmegigazultak szellemeihez,
János 3: 3 Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát. 4 Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é? 5 Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Szellemtől, nem mehet be az Isten országába. 6 Ami testtől született, test az; és ami Szellemtől született, szellem az. 7 Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.
Már Tertulliánuszt is eretneknek tartotta a Római Egyház, amiért a Szellemtől való újjászületés
szükségességét hangsúlyozta. Tertulliánuz 207-ben szakított a Római Egyházzal, elítélve annak tanítását klérusának bűnösségét hangsúlyozva azt alkalmatlannak tartotta a szentségek kiosztására.
A Sátán egyháza csak úgy tudta biztosítani tagjainak a folytonosságát, hogy bevezette a csecsmők
kötelező jellegű megkeresztelését,amit Tertulliánusz szintén elítélt.
A Szent Szellemtől úgy sikerült közel kétezer éven keresztül távol tartania a Római Egyháznak a tagjait, hogy az Úr Jézus parancsa ellenére nem merítette be a tagjait.Így biztosította, hogy papjai is
mind olyan emberekből kerüljenek ki,akik nem részesültek bemerítésben.
"A elhangzott beszélgetésből kitűnik, hogy a zsidók alázattal megvárják a próféciákban szereplő jelek teljesedése alapján a Messiás eljövetelét..."
Ha "alázattal megvárják" és ezt a tényt Te pozitívnak értékeled, akkor ebből az következik, hogy Pál apostol meg a többi (Jézus-korabeli) zsidó nem vártak alázattal a próféciákban szereplő összes jel (!!) betelesedésére, hanem úgy okoskodtak, hogy a jelek egy része Jézus első eljövetelekor fog beteljesülni, a jelek másik (a még nem beteljesült) része pedig Jézus második eljövetelekor fog teljesülni.
Az Egyház azonban messze nem akadályozta az oktatást. Éppen ellenkezőleg, a középkorban az Egyház hozta létre az első egyetemeket, és az oktatás és írástudás fejlesztése fontos szerepet játszott a szerzetesi közösségekben."
A Római Egyház által létrehozott egyetemeken arra képezték ki a hallgatókat,hogy megismerjék a
saját egyházuk tanítását. Tulajdonképpen az Egyház leendő klérusát képezték,nem az embereket
tanították olvasni, hogy a Szentírást megismerjék. Az apostolok nem az egyszerú emberek számára hozzáférhetetlen egyetemeken tanították a nép fiait, hanem az otthonaikban. Így az egész család oktatásban részesült, anélkül ,hogy fizetnie kellet volna az oktatásért. Megtanították az embereket írni, olvasni. Hozzáférhetővé tették mindenki számára az Isten Szavát.
Ezzel Szemben a Római Egyház nem tanította meg az egyházába belekeresztelt embereket írni olvasni.Ennek az oka pedig az volt, hogy távol tartsák őket a Szentírástól.
Erre bizonyítékot is szolgáltatott a Római Egyház:
1229 tolouse-i zsinat:
„Megtiltjuk, hogy a laikusoknak megengedjék akár az Ó-, akár az Újszövetség egyes könyveinek birtoklását, kivéve, ha valaki kegyes szándékkal egy zsoltároskönyvet vagy az istentisztelethez szükséges breviáriumot, vagy a Mária-tisztelethez szükséges könyvet akar birtokolni. De kimondottan tilos még ezeknél a könyveknél is, hogy azok a nép nyelvén legyenek írva.
Megparancsoljuk, hogy akiket rajtakapnak azon, hogy Szentírás van a tulajdonukban, azoknak házai vagy akár nyomorúságos kunyhói, vagy föld alatti rejtekhelyei romboltassanak le.Ezeket a személyeket üldözni kell, még ha az erdőkben vagy a barlangokban bujdosnak is, és szigorúan meg kell büntetni azokat is, akik az ilyeneknek menedéket nyújtanak.”
Az az állítás, hogy a Római Katolikus Egyház pápái és vezetői szándékosan szembehelyezkedtek volna Jézus tanításaival, alapvetően hibás. Az Egyház nem önállóan, az emberek akaratából, hanem Krisztus alapításával jött létre, és Ő maga ígérte meg, hogy az Egyházat a pokol kapui sem fogják legyőzni (Máté 16:18). Ez azt jelenti, hogy bár az Egyházban emberek szolgálnak, és ezek az emberek lehetnek bűnösök, maga az Egyház, mint Krisztus titokzatos teste, szent és elpusztíthatatlan.
2. Krisztus Egyháza tartalmazza a bűnösöket is
Krisztus Egyháza mindig is egy vegyes test (corpus permixtum) volt, ahogy Szent Ágoston is tanította. Ez azt jelenti, hogy az Egyház nem csak szentekből áll, hanem bűnösökből is, akik Krisztus kegyelme révén megtérhetnek és üdvözülhetnek. A Máté 13:24-30 példázata a konkolyról és a búzáról is ezt erősíti meg, ahol Jézus azt mondja, hogy a konkoly (a bűnösök) és a búza (az igazak) együtt növekednek az aratásig, amikor eljön az ítélet napja.
3. Az egyházi vezetők hibái
Tény, hogy a történelem során néhány egyházi vezető bűnt követett el. Azonban ezek az egyének hibái nem vonják kétségbe az Egyház szentségét, mivel az Egyház szentsége Krisztustól ered, nem pedig a benne szolgáló egyének erkölcsi tisztaságától. Az Egyház, mint intézmény, Krisztus megváltó művének eszköze, és az idők során számos alkalommal megtisztította és reformálta önmagát, hogy hűséges maradjon Krisztus tanításaihoz.
4. Tertulliánusz és a Római Egyházzal való szakítása
Azt állítani, hogy Tertulliánusz az Egyház hibáit felismerve szakított volna a Római Egyházzal, félrevezető. Tertulliánusz teológiai nézetei és a Montanizmus nevű szektával való kapcsolata miatt hagyta el az Egyházat, nem pedig az Egyház vezetőinek erkölcsi hibái miatt. Fontos megjegyezni, hogy Tertulliánusz korai írásai még teljes mértékben védik az Egyház tanításait, beleértve az apostoli hagyományokat is.
5. Krisztus Egyháza a bűnösökért van
Az a gondolat, hogy Krisztus Egyháza csak tökéletes, bűntelen emberekből állhat, téves. Az Egyház feladata, hogy vezesse az embereket a bűnbánat és a megváltás útján. Ahogy Jézus mondta: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket" (Márk 2:17). Az Egyház célja éppen az, hogy a bűnösök megtalálják a bűnbocsánatot és a megszentelődést Krisztusban.
6. Az Efézus és Korinthusi levelek helyes értelmezése
Az általad idézett Efézus 1:20-22 és 1 Korinthus 12 egyértelműen Krisztus Egyházáról beszél, amelyet Ő alapított és amely a világban van jelen. Az, hogy a hívők a Krisztus testének részei, nem jelenti azt, hogy csak tökéletes emberek alkotják az Egyházat. Ezek a versek arra utalnak, hogy Krisztus Egyháza mindenkit meghív a közösségbe, függetlenül attól, hogy zsidók vagy görögök, rabszolgák vagy szabadok. A Szentlélek kegyelme által az emberek megtisztulhatnak, és Krisztus testéhez tartozhatnak, de ez nem zárja ki a bűnösök jelenlétét az Egyházban.
7. A Pontifex Maximus cím átvétele
Fontos megérteni, hogy a Pontifex Maximus cím átvétele a keresztény egyház részéről nem jelentette a pogány római vallás átvételét vagy annak elismerését. Ahogy említetted, Gratianus császár 375-ben lemondott a címről, és ettől kezdve a keresztény egyház vezetői kezdték használni, azonban a cím tartalma és jelentése teljesen átalakult. Az eredeti jelentés, amely a pogány vallás legfőbb papjára utalt, már nem volt releváns a keresztény egyházban. A Pontifex Maximus jelentése a keresztény egyházban a „legfelsőbb hídépítő”, vagyis Krisztus képviselője lett, aki az emberek és Isten közötti kapcsolatot vezeti.
8. Jeromos és Damáz pápa kapcsolata
Az állítás, miszerint Szent Jeromos figyelmeztette I. Damáz pápát, hogy ne vegye fel a Pontifex Maximus címet, nem szerepel a történelmi forrásokban. Szent Jeromos híres volt arról, hogy Damáz pápát támogatta és tisztelte. Jeromos valójában Rómába ment, és Damáz pápa bizalmasa lett, segítve a pápát a teológiai vitákban és az egyház vezetésében. Jeromos munkásságában nincs arra utalás, hogy ellenezte volna a Pontifex Maximus címet.
9. Krisztus mint az Egyház feje
Azt állítod, hogy mivel Krisztus az Egyház feje, ezért a pápák nem lehetnek az egyház vezetői. A katolikus tanítás szerint Krisztus valóban az Egyház feje (Efézus 5:23), és minden tekintély Krisztusból ered. Ugyanakkor Krisztus megbízta Péter apostolt, hogy legyen az egyház földi vezetője: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára építem egyházamat” (Máté 16:18). Ez az apostoli tekintély folytatódik a pápákon keresztül, akik Péter utódai, de nem helyettesítik Krisztust, hanem Krisztus földi képviselőiként szolgálnak.
10. A Pontifex Maximus és Krisztus szerepe
Az a gondolat, hogy Krisztus a legfőbb vezetője az Egyháznak, természetesen igaz. A katolikus egyházban a pápa azonban nem helyettesíti Krisztust, hanem Krisztus földi helytartójaként (Vicarius Christi) vezeti az egyházat. Ez a hagyomány az apostoli utódlás tanítására épül, amely azt állítja, hogy Krisztus megbízta az apostolokat, és rajtuk keresztül a pápákat és püspököket az egyház irányításával. A Pontifex Maximus cím használata nem mond ellent ennek, hanem egy régi címet új jelentéssel töltött meg.
11. Az Egyház és Krisztus szentsége
Azt is állítod, hogy a Római Egyház nem lehet Isten egyháza, mivel Krisztus személyesen vezeti az Egyházat. Az Egyház szentsége azonban nem függ attól, hogy az emberek hibátlanok vagy bűntelenek-e, hanem Krisztus jelenlétén alapul. Krisztus maga alapította az Egyházat, és azt mondta, hogy a pokol kapui sem vesznek rajta erőt (Máté 16:18). Az Egyház, bár emberekből áll, szent, mivel Krisztus az, aki vezeti és fenntartja.
12.. Történelmi kontextus
A Pontifex Maximus cím történelmileg nem azonos a pogány vallás tiszteletével. A keresztény egyház számos olyan címet és szimbólumot vett át, amelyeket az adott kultúra használt, de új jelentést adott nekik. Ahogy a keresztények például használják a hal szimbólumát (ἰχθύς), amely eredetileg nem volt keresztény szimbólum, de később azzá vált, úgy a Pontifex Maximus cím is egy új, keresztény jelentést kapott.
Összegzés
Az Egyház szentsége Krisztusból ered, és nem a benne szolgáló emberek hibáitól függ. Az Egyház mindig is magába foglalta a bűnösöket, akik Krisztus kegyelme által megtérhetnek. A pápák és egyházi vezetők egyes bűnei nem kérdőjelezik meg az Egyház szentségét, amelyet Krisztus alapított. Tertulliánusz esete nem támasztja alá az Egyház szentségének megkérdőjelezését, és az Egyház tanítása, hogy a bűnösök is megtérhetnek, teljes mértékben biblikus alapokon nyugszik.
A Pontifex Maximus cím átvétele nem a pogány Róma szimbólumainak átvételét, hanem egy régi cím új keresztény jelentéssel való megtöltését jelenti. A pápa Krisztus földi helytartójaként szolgál, de Krisztus marad az Egyház végső feje. A pápai cím és szerep összhangban van a keresztény hittételekkel, és az apostoli utódlás tanításán alapul.
Dn 7,25 "...és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig."
Dániel időegységet is adott, a matematika nem hazudik:
ideig - 360 nap=év
időkig-720 nap=év
fél idő-180 nap=év
_______________________________
1260 nap=év
Ez amit előadtál az Isten próféciájának a meghamisítása.
Dániel a 7:25-ben mindösszesen a hét év felére ,azaz három és fél évre azaz 1260 napra utal utal abból az utolsó hét éves időszakból, amikor a Földön lezárul az emberi uralmak kora, és Isten ezer éves Földi királysága kezdetét veszi.
Hogy csakis három és fél időről, azaz három és fél évről van szó,maga a prófécia tartalma a bizonyíték.Tudniillik egy gonosz király tetteire utal a prófécia az utolsó időben,amely azon kívül, hogy három királyságot fog elpusztítani,1260 napig Isten szentjeit is
Dániel 7:21Látám, hogy ez a szarv hadakozék a szentek ellen, és legyőzé őket.22Mígnem eljöve az öreg korú, és az ítélet adaték a magasságos egek szenteinek; és az idő eljöve, és elvevék az országot a szentek.25És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos egek szenteit megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig.26De ítélők ülnek és az ő hatalmát elveszik, hogy megrontassék és végleg elvesszen.27Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos egek szentei népének; az ő országa örökkévaló ország, és minden hatalmasság néki szolgál és engedelmeskedik.
Nem 1260 évre szól a prófécia, hanem három és fél évre, azaz 1260 napra.
Hogy E.G. White miért számolt éveket a napok helyett, azt már tőle sem kérdezheted meg.
Mindenesetre a kérdésre a választ magad is sejtheted. Egyszerűen elkövette azt a halálos bűnt,hogy
szándékosan átírta az Isten próféciáját a saját próféciáival helyettesítve azokat be.Erről szólt E.G. White életmunkája az Isten próféciáinak a szándékos meghamisításáról.
Egy azonban biztos. Az Isten próféciája napokra utal, amely egy gonosz fejedelem uralkodása idejét fogja jelenteni.
Tudniillik Dániel népének 70 hét szabatott. Ebből a Messiás első eljöveteléig 69 már eltelt.
Az utolsó hét a végidőre halasztódott. Annak az utolsó hétnek a feléről olvasol a Dániel 7. fejezetében.
A Pontifex Maximus cím valóban az ókori római vallási vezetők hivatalos megnevezése volt, és a római császárok is viselték ezt a címet, egészen addig, amíg Gratianus császár 375-ben lemondott róla. Azonban fontos megérteni, hogy amikor a keresztény pápák elkezdték használni a Pontifex Maximus kifejezést, annak jelentése már nem a pogány római vallás legfelsőbb papjára utalt, hanem a keresztény egyház vezetőjére."
A Római császárnak több esze volt, mint a Római Egyház pápáinak. Már Jeromos is kérte I.Damáz pápát, hogy ne vegye fel a Pontifex Maximus címet, tudván, hogy az a pogány Rómához kötődött.
A hatalomra éhes gyilkos pápa azonban nem hallgatott Jeromosra.
Te azt írod, hogy azzal, hogy a pápák felvették magukra ezt a címet a keresztény egyház vezetőiként tették.
Csakhogy a Khrisztosz szentjeiből álló Isten Ekklésziájának a vezetője személyesen Krisztus.
Nos ezért sem lehet a Római Egyház Isten Ekklésziája.
