Érdekes, akkor az erdélyi magyarok nem érezték úgy, hogy el lennének taszítva. Most pedig úgy érzik. Lehet, hogy akkor csak nem vették észre? Na ne nézzed már ennyire hülyének őket!
Az ottani magyaroknak az anyaországi vezetés, a mostani magyar kormány olyan súlyos sebeket okozott a december 5 előtti eltaszítással, amit nem tudnak elfelejteni, és ez teljesen érthető! Ezen nincs mit gerjeszteni, a tények magukért beszélnek!
Az MSZP-vel mar nem targyaltak,mert a kerekasztaltargyalasok az MSZP megalakulasara befejezodtek ha emlekeim nem csalnak
Pontosan így igaz, a nemzeti kerekasztal tárgyalások már szeptember közepén lezárultak, éppen ezért nevetséges Geo szerecsenmosdatása, miszerint „2. Ha az MSZP nem jogutód, akkor akkor nincs kivel tárgyalni a kerekasztalnál”
"6. Akik háborognak az MSZP-n, azoknak ajánlom figyelmükbe: az MSZMP megtehette volna, hogy 89-ben kiírja a parlamenti választásokat?"
Megtehette volna,csak ez az ellenzeknek hatranyos lett volna,hiszen akkor meg nem volt ugy kiepulve tobb part orszagos alapszervhalozata es joval hatranyosabb lett volna szamukra.
"2. Ha az MSZP nem jogutód, akkor akkor nincs kivel tárgyalni a kerekasztalnál
Persze! A kerekasztalhoz csak sokmilliárdos pártvagyonokat megkaparintó "jogutód" státusszal rendelkező szervezetek ülhettek le. "
Lehetett volna eppen targyalni massal is csak minek es mirol? Azzal kellett az ellenzeknek targyalni akie a hatalom es akkor az MSZMP-e volt.Az MSZP-vel mar nem targyaltak,mert a kerekasztaltargyalasok az MSZP megalakulasara befejezodtek ha emlekeim nem csalnak.Az MSZP megalakulasa korul mar nagyban ment az alairasgyujtes ,ha ugyan be nem fejezodott a 4 igenesre.
Meg kell, hogy hajoljak a tények igazsága előtt, és egyben bocsánatot kérek mindenkitől. Tévedtem. Kerestem, de sajnos ezt a dokumentumot nem találtam meg.
A kongresszus állásfoglalása a Magyar Szocialista Pártról
1989. október 6-10.
...
A gyökeres politikai megújulást a kongresszus a párt elnevezésével is kifejezésre kívánja juttatni. A jogfolytonosságot fenntartva bejelenti a Magyar Szocialista Párt megalakulását.
A Magyar Szocialista Párt meg kívánja tartani és hívja soraiba mindazokat, akik egyetértenek programjával, elfogadják alapszabályát."
1989. okt. 6-7. - MAGYARORSZÁG: Az MSZMP XIV. kongresszusa 7- én, a jogfolytonosságot fenntartva, kimondja a Magyar Szocialista Párt megalakulását.
"Ezt a feladatot a régi MSZMP 1989-es kongresszusa (október 6–9.) végzi el, amely a nevében nem viselt sorszámot (a 14-est), hanem “Kongresszus ’89”-nek nevezte magát. A kongresszust követően a Németh-kormány kormányrendeletben mondja ki, hogy az MSZMP jogutódja az MSZP. Ezzel a Munkáspártot megfosztják attól a lehetőségtől, hogy az egykor közösen megteremtett vagyonból részesüljön."
"lesz húsz-harminc füttyögő barom, mert annyi van mindenhol. Több nem." Viszont mérget vehetsz rá , hogy egyetlen szittya-székely sem dobja vissza nagystílűen pl az iskolakezdési támogatást . Annyira azért nem szittyák . Az még a mocskoshazaárulósenkiházi MSZP-től is jól jön . Ha még köszönetként köpködni is lehet rájuk , kész nyereség . NEM ILYENEK A HATÁRONTÚLIAK!!! Vannak ilyenek is ,de elenyésző számban. Sztem .
Nem mondasz Te hülyeséget. Már gondolkoztam ezen, de nem csak dec. 05. miatt, hanem egyébként is. Erdélynek megvan a maga varázsa: székelyek, románok, hegyek, stb. Ezt inkább nem részletezem, aki járt már itt, az ismeri az érzést. Most is éppen Csíkszeredában vagyok, mert tegnap volt Illés koncert a fôtéren ;) , ahol 80-100ezer magyar együtt énekelte a magyar majd a székely Himnuszt.
Az MSZP minden tagjának be kellett lépnie a pártba, nem volt „jogfolytonosság”. Azt, hogy hányan léptek be a volt MSZMP tagjai közül nem tudom, de feltételezem, hogy az új tagság többsége onnan származott.
A tények kemény dolgok. Egy kérdéssel nem lehet azokat semmissé tenni. Tőlem ne kérdezd, én nem tudom. Jellemző az egész rendszerváltásra. Emlékeim szerint valamiféle megállapodás született a pártvagyon szétosztásáról. De ez független az MSZP megalakulásától.
Ha nem túl szívélyes a fogadtatás, nyilván mi leszünk a hibásak, akik "gerjesztjük" a hangulatot. Még véletlenül sem a kormány nemzetellenes tettei, a határon túli magyarok elutasítása azzal a felháborító NEM kampánnyal, á, dehogy!
Mondd csak, miért nézed hülyének a határon túli magyarokat? Tudják ők nagyon jól, mi az ábra, és annak megfelelően reagálnak is!
Ha nem utódpárt, hogy a fenében örökölte meg az MSZMP vagyonát, infrastrukturáját? Tagjainak hány %-a volt szerinted korábban az MSZMP-nek is tagja? Vagy ez útóbbit feledni és feledtetni szeretnék? Ennyire egyszerű lenne??
Jó ez az Internet. Mindenféle megtalálható rajta. Például, az MSZP alapszabálya is. http://www.mszp.hu/index.php?gcPage=public/szervezetek/mutatSzervezet&fnId=56 Az alapszabály átfutása során nem találtam meg Debreczeni József által idézetteket. Megmondaná valaki, hogy melyik pontban szerepelnek? Vagy Debreceni csak tévedett? Ez utóbbit valószínűsíti egy másik webhely, ahol a Szegedi Tudományegyetem szigorlatra készülő történészhallgatóinak szánt információk ezt kategorikusan cáfolják. A lap üzemeltetője: Bencsik Péter http://www.geocities.com/allamszocializmus/