Látkép, tájkép - aztán majd jön valaki azzal, hogy veduta
Az a bolond falusi úr pedig én voltam. Vala kezdetben a tájkép. De az elvileg természeti környezetre alkalmazható, kevésbbé az építettre, városiasra. Így született meg a látkép. Bár igaz az is, hogy a város is egy természeti környezet csak izé, különleges.
Férfi, tízezer kép: igen, mondjuk csoportképpel csak ötezer, aztán pedig betájolja az őt érdeklő időszakot a kedves delikvens, és abból a hatszázból válogat. Tessék 1934-es verseny-Opelekben utazni, máris kisebb a szórás. :-)
Nem véletlenül írtam, hogy szerintem üdvös lenne, ha a cimkéző buborékban gördíthető volna valamennyi használható cimke és csak azok közül lehetne választani!
Kérdezem én: és a köcsögkalap, csokornyakkendő, óralánc, sétapálca, ksztyű, mellény hol marad? És a bajusz? Vagy nyithatnánk egy szép vitát arról, hogy az urakon lévő ruhadarabok közzül melyik zakó, zsakett vagy redingot.
Ehhez képest én azt gondolom, itt két releváns címke van: csoportkép, férfi. A többit ki-ki oldja meg magának.
Az fogalmazodott meg bennem, hogy most hozzákezdem a címkézéshez: hogy ahogy a megfejtések megvitatásra kerülnek és visszakereshetőek, úgy lehetne a címkékkel is - csak ugye sokkal több munka, energia, töméntelen hozzászólás - viszont talán egységesebb lenne. (meg néhány nagyon hasonló fogalmat összevonni - pl iskola, oktatás - nem tudtam eldönteni melyik lenne a célszerűbb, mivel a kép szünetben készült, de iskolában...
//A karzatról hangos "Úgy van!"
A címkékhez feltétlenül kéne egy használati útmutató.
Tényleg jó ötlet az, hogy ennyire szubjektív megítélés alá eső dolgokat - hangulat, életérzés - próbálunk belevinni a képaláírásokba?
Erre szoktam mondani, hogy Fortepan-teszt.
ui.: véletlenül fejemre esett egy Óbuda ltp városközpont látványterv. Az mindenesetre tetszik, hogy a szalagházak eltörpültek a zikurattal kombinált toronyházak mellett.
Látkép, tájkép - aztán majd jön valaki azzal, hogy veduta. Az imént néztem, hogy külön címke a gyermek, kisfiú, kislány, csecsemő, baba... A többit nem ellenőriztem. Szerintem bőven elég lenne az, hogy gyerek, és onnan már a felhasználó válogatná le, hogy ő milyen korú és nemű gyerkőcre kíváncsi éppen.
Én semennyire nem értek a címkézéshez, de most egy kicsit kaotikusnak tűnik. Fogalmam nincs, mi a helyes megoldás, mindenesetre nem véletlenül nem veszek benne részt.
(Egy ember is elég amúgy a fotóhoz, van önkioldó meg tükör, lásd a most divatossá vált selfie-ket.)
"Tényleg jó ötlet az, hogy ennyire szubjektív megítélés alá eső dolgokat - hangulat, életérzés - próbálunk belevinni a képaláírásokba?"
Nem, tényleg. Egyet értek ebben, mert ami megfogható, rajta van a képen az címkéződjön. (és ha csak egy részlete, és ha nem relevánsan a háttérben, de számomra kivehető???)
De én javasolnám pl 'Berlini fal' címkét is, de ugye ez némelyik leírásban benne van, másban nincs. Egyáltalán ami már leírásban benne van, azt érdemes lenne-e címkézni (pl mozi)? Mi számít látképnek, és mi tájképnek?
Etc.
Az fogalmazodott meg bennem, hogy most hozzákezdem a címkézéshez: hogy ahogy a megfejtések megvitatásra kerülnek és visszakereshetőek, úgy lehetne a címkékkel is - csak ugye sokkal több munka, energia, töméntelen hozzászólás - viszont talán egységesebb lenne. (meg néhány nagyon hasonló fogalmat összevonni - pl iskola, oktatás - nem tudtam eldönteni melyik lenne a célszerűbb, mivel a kép szünetben készült, de iskolában...
A Fortepan topikban már nem akarok zavarogni a címkézési bajaimmal, de azért nem állom meg szó nélkül. Az imént belefutottam például a magány és a melankólia címkékbe. A magány eleve necces, egy fotó elkészítéséhez, még a legromantikusabbéhoz is, korszakunkban ugyanis alapjáraton két ember volt szükséges. De hogy "magányt" fejezzen ki a szénakazlak között battyogó strandruhás matróna? A csónakkikötőben lábat lógázó kissrác? Vagy "melankóliát" a dévaj tekintetű fürdőző nő a gumimatracon? Netán a Szolnok, Vosztok úti lakótelep? Tényleg jó ötlet az, hogy ennyire szubjektív megítélés alá eső dolgokat - hangulat, életérzés - próbálunk belevinni a képaláírásokba?
Persze tudom, ne nyavalyogjon, aki nem vesz benne részt, de - bocsánat a szóért - nekem ez egyre inkább nem pusztán fölösleges, hanem helyenként kifejezetten kontraproduktív nekibuzdulásnak tűnik.
Éreztem én, hogy ez még nem az igazi. :-) De - ahogy olvasom -, én a ló évében is születtem, szóval nekem annyi lóalkatrész ígérkezik, hogy lassan nekifogok építeni egy bunkert.
Na kérem, eljött a szerencsemalacok és soklevelű lóherék rehabilitálásának ideje. Tegnap (hupsz, tegnapelőtt) a Dohány utcai zsinagógában volt dolgom, és míg kerestem a megfelelő, zseniálisan elrejtett szobát (Zsidó Levéltár), piszkosul eltévedtem. Hosszas bolyongás után nagy rössel benyitottam egy ajtón, már léptem is befelé, amikor fél szemmel még láttam, hogy végtelen lépcsősor nyílik alattam. Ijedtemben ugrottam egyet, és végül nem sík területre érkeztem legalább ötven-hatvan centivel lejjebb? Ezt csinálja valaki utánam, magas sarkú csizmában, tök sötétben, félvakon! A Ló éve, naná. De a Malacé is egyben.
