Én félnék attól, hogy nekem valami szőrös, borostás pofa jutna.
Egyszer, még egyetem alatt, voltam valami koncerten egy lánnyal, akit a tömegben átkaroltam és megfogtam a túloldali karját, és a fülébe kiabáltam, hogy ne ijedjen meg, én fogtam meg a kezét. Mire oldalról egy szőrös-borostás-vastag hang azt mondta, hogy rendben van, ő nem ijedt meg, de én se ijedjek meg, ha megtudom, hogy ez az ő keze!
Remélem annyira nem fárasztja az énistenemet/miistenünket a sorsok kordában tartása, hogy hányaveti módon foglalkozzon velem/velünk. Szeretnék támaszkodni rá. Bár médiában felkapott pszichológus szerint gyengeségünk jele a támaszkodás , no és halmazatiul, aki támaszkodik az nem felnőtt, hanem csupán egy szánni való gyerek. Sarkos kijelentés. Így nem tudom, hogy hová is soroljam magam. Lehet én is csak egy olyan gyerek vagyok, akinek valaki eccercsak a nyakába akasztott egy tarisznyát, amelyben ott klaffognak, zörögnek az emlékeztető csontok.
Unalmas?? No ettől nem félek :) Tudunk mi meglepetést okozni nem csak másnak, hanem olykor maga-magunknak is. Vajh Isten szerint ki/mi az unalmas???
Hmmm folyamatos háttérzaj? Abba ugye eccercsak jól belefárad a fül (bár ha isteni az a fül ? nem lehet tudni). Szóval most ezen jól el kell gondolkodnom, hogy esti röpke imafélém nem csak úúúgy elillan-e, bele a süket fülekbe.
-OOOOOOOOOO-
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy isten. Magányos és boldogtalan isten volt, több okból is. Egyrészt egyisten volt, tehát nem volt hasonszőrű cimborája, se ellensége, akivel időnként beülhettek volna egy sörre, vagy lejátszhattak volna egy kétes kimenetelű égiháborút. Másrészt mindenható volt, ami azt jelentette, hogy bármit, bármikor megtehetett, nem kellett várnia vagy vágyakoznia semmire, amit kiejtett a száján az azonnal valóra is vált. Ráadásul ott volt az az ellentmondás is, ami annyira bosszantotta, hogy ti. mindenható volt, ezért akármekkora követ tudott teremteni a semmiből (ezt néha meg is tette unalmában, először kis kavics, ami nő-növekszik, a puszta akarat által formás sziklává, majd egész heggyé lesz) és közben tudta, hogy a világegyetem legsúlyosabb kövét is képes létrehozni, talán olyan súlyosat is, amit már maga sem tudna felemelni, kétségbevonva ezáltal saját mindenhatóságát. Ilyenkor bosszúsan félrelökte a követ, ami persze katasztrófákat okozott, bolygók ütköztek és semmisültek meg, civilizációk égtek porrá, egyszer még egy szupernova is fellobbant, aminek fénye évmilliók múltán elért egy távoli bolygóra, ahol, milyen furcsa, mégis szokásos fintora a sorsnak, pont az Ő eljövetelét jósolták belőle a bölcsek. Sokat töprengett ezen az ellentmondáson, és arra jutott, hogy ez a Pascal nyelv létrehozásához hasonlatos, amit azon a bizonyos bolygón használtak a számítógépek korának hajnalán, és egy kompiláló típusú, tehát előzetes értelmezést és gépi kódra fordítást igénylő nyelv volt, melynek előzetes értelmező és gépi kódra fordító programját éppen Pascalban, tehát a szóbanforgó, létrehozandó nyelven írták meg. Tehát először volna a nyelv és aztán volna a cselekedet, és a cselekedet értelmezésére is a nyelv szolgálna, így pusztán a "mindenható", valamint a "felemelhetetlen kő" és a "felemelés" megfelelő meghatározása a feladat. Ez persze nem vigasztalta meg, magányossága és boldogtalansága továbbra is megmaradt, hiszen ott volt még harmadrészt az, hogy mindenütt jelenvolt, mindenben, még a csillagrendszerek legtávolabbi bolygóján hajladozó legapróbb fűszálban is, ezért egyszerre érezte magában minden szerves és szervetlen létező összes örömét és bánatát, a világ összes információját, de úgy, mint azon a távoli bolygó Internet nevű világhálójában, ahol minden megtalálható volt, de alkalmas kereső híján semmi sem került ebből kézzelfogható közelségbe, és ha sikerült is találni valamit, a kereső sosem tudhatta, releváns találat-e, amit talált. Így volt ezzel ő is, folyamatos keresésben, és még az sem segített, hogy azon a távoli bolygón rátalált a releváns találatokat ügyesen rangsoroló keresőprogramra, mivel annak üzleti modelljében nem volt benne istenek kiszolgálása keresőkifejezésekhez illeszkedő fizetett hirdetésekkel. Így aztán továbbra is magányosan halászgatott a világmindenség tengerében, hol mozdíthatatlan sziklának érezve magát, hol nyugtalan szeretőnek, hol meg egyszerre hűvös acéltűnek, langyos vénának és sóvárgó receptoroknak. Így múlatta az időt, amelyből korlátlan mennyiség állt rendelkezésére, hiszen, és ez is hozzájárult magányához, örökkévaló is volt, ami több a halhatatlanságnál, mivel nem csak örökké élt, de soha meg sem született, mert mindig is volt. Így hiába is keresett magánál esendőbb barátokat, mire kialakulhatott volna a kapcsolat, a barát elenyészett a semmiben, és ott maradt ő, az űrben keringő kietlen sziklák, barna törpék és fekete lyukak társaságában, amelyek vizsgálata közben a messzi bolygó fizikusai éppen azon vitatkoztak, vajon táguló, vagy idővel szűkülő világegyetemben élünk-e, és ő csak reménykedhetett az utóbbiban, mert egy szűkülő világegyetem isteneként az "Örökké" és a "Minden" egyre kevesebbet jelentene, és egyszer elérne arra a határra, mikor egy elképzelhetetlenül kis pontba sűrűsödne szikla, szerető, tű és ő maga, és végre minden kéznyújtási közelségbe érne, mert semmire sem vágyott jobban (így végül mégis volt valami, amire vágyott), mint elérni a messzi bolygón mesélt csodálatos történetek végére, ahol a mesélő azt mondja: és boldogan éltek, amíg meg nem haltak.
Bármilyen mondat megteszi lyuknak. Köszönöm, hogy adott választási lehetőséget, nemsokára kigondolom a tapaszt is. Addig is, mintegy előzetesként, gondolkodtam azon, milyen utolsó mondatra tudnék valamit írni, és arra gondoltam, esetleg az egyszerűség kedvéért az "És boldogan éltek, amíg meg nem haltak" mondatot írná be, és arra én akkor írtam volna azt, ami mindjárt megjelenik.
Igen, az enyém is ilyen kiskenyér-féle volt, de nem hasonlított csokornyakkendőre. Van ám olyan is, amikor olajat öntenek a kenyérre, láttam-ettem ilyet is, ez is finom tud lenni, és egész eddig úgy gondoltam, hogy maga is ilyet evett. De ez most mindegy.
Hát jól kitolt velem. Ahhoz, hogy egy lyuk betömésén gondolkozzak, nekem ahhoz kell egy kész lyuk, most meg rámsózta ennek a kitalálást is. De nem baj, azéris kitalálok egy lyukbavalót.
Sajátszerzeményű mondatnak kell lennie, vagy kiolvashatom véletlenszerűen egy könyvből, egy filmből, vagy mások szájáról?
Ha idézet is jó:
"Isten segedelmével győzni fogunk, hogy békében, félelemtől mentes szabadságban, egészségben, és tisztán áramoljanak természetes... nedveink."
Ha valódi, de senki által meg nem írt mondat:
Ült a földön, szorította kis- és nagypingvineket és azt mondta: Elveszítettem a hangom.
Ha saját:
...majd inkább holnap, jó éjt! -suttogta, és tényleg elment aludni.
Bele van sütve, és amolyan rusztikuskenyérféle ez, bár inkább egy megcsavart óriás csokornyakkendőre emlékeztet, gondolom két egybesütött zsömlének szánják.
Mostanában csak hiányzó mondataim vannak. De ha van kedve lyukakat betömni, kezdje úgy, hogy esetleg leírja az utolsó mondatot (ami a lyukba illene), émmeg köréírom a többit.
Hát, mindjárt ott van a zsoltu origós galériája, bár nem tudom, hogy a szóban forgók szerepelnek-e ott, de ha nem, akkor is találsz ott érdekeset, tuti. http://galeria.origo.hu/index.html
És azt hogyan eszi, ráönti a kenyérre, vagy bele van sütve a tésztába a bogyó? Na csak azért, mert én ilyen belesütötteset vásároltam (és fogyasztok) éppen, és ez aztán tényleg szuper! Nincs valami hiányzó mondata mostanában? Mert én szívesen játszanék olyan kitalálósat.
Igen, a kérdés rossz volt. :) Arra gondoltam mindössze, hátha ismersz egy-két ajánlott helyet, ahol érdemes nézelődni: akár kiállítás, akár netes galéria.
Bocs, megvan... épp csak nem rá gondoltam a nick alapján... (egyre az egyik madárfotós ugrott be és nem értettem, milyen 8. ker., meg mi köze mondjuk Saudekhez - így már ismerősebb :-) )
Nyilván attól is függ, ki mit keres... Én nagyon szeretem a képeit, sok nagyon jó hangulatú fotó van közte. Persze nyilvánvalóan más az igényszintünk is. :)
No, az ő "nyócker"-sorozatáért teljesen odavagyok. Szeretem, mert őszinte, mert (számomra legalábbis) hiteles, mert nem a bevett közhelyek, klisék alapján próbál közelíteni hozzá. Mert sokszor elég egyszerű eszközökkel mutat olyat, ami - ha valaki rászánja az időt, hogy elgondolkozzon rajta - elég sok mindenről beszél. És mert felvet olyan kérdéseket, amiken napok óta gondolkozom, és érzem: nem fogom tudni megválaszolni.
Háromkirályok fényről álmodnak, feledve a koszos jelent, mutatnak számot, kettőt, s a firkált falaknak vidámságot adva, együtt mulatnak.
Nehéz a fény. Bár szépen sugárzik, simítja a lelket, így tán nem is látszik a barnuló falakon ahogy kivirágzik a penész, a fal egyre csak hullámzik
Háromkirályok, hát álmodjatok szépet nem törődve azzal, kúszik az enyészet az egykor szép volt mára már mivé lett Győztes Napsugárban ott van tán az Élet
Attól, hogy egy döntés objektív szempontok szerint születik, még nem lesz automatikusan helyes. Lehetnek egyéb, nem ismert, nem megismerhető, nem kiszámítható, váratlan események, vagy egy felületes tervező, vagy morális akadályok, amiket nem vesznek figyelembe. De ezekért nem az objektivitás, mint módszer a hibás, hanem mindig az ember, aki ezt esetleg tévesen, hamisan, rosszul alkalmazza, vagy félremagyarázza.
Hogy milyen gyakran hivatkozik valaki az objektivitásra, az attól függ gondolom, hogy miről beszél. Vannak olyan felelősségű pozíciók ahonnan, és vannak olyan témák melyekről nem is lehet másképp.
Ha megmondanád, hogy szerinted melyik témát kezelik túl objektíven, és hogy hogyan lehetne szerinted máshogy, akkor tudnánk konkrétan is erről beszélgetni.
Másodszor arra, mit másoknak feleltél: (mert azokról is van véleményem, és akkor miért ne)
Szerintem nem tiltott az összetartozási vágy. De igazából nem is tudom mit értesz ez alatt. Etnikai összetartozást, vagy földrajzit? Nem tudom melyik jelképre gondolsz, talán a turul madárra?
Ami az írós példádat illeti, a nemzeti hovatartozás önmagában még nem képez hozzáadott értéket véleményem szerint. És végülis vicces szempont Márai világhírének hiányát arra hivatkozva számonkérni, hogy éppoly csalódás őt olvasni, mint a népszerű Joyce-ot. Hát akkor? De lehet, hogy félreértettem. Abban igazad van, hogy a fordítás ronthat az esélyeken.
Kár, hogy engem parázslószemű hívőnek tartassz. Nem vagyok az, de van egy saját - folyamatosan fejlesztgetés alatt álló, de leéggé határozott irányú értékrendem, amit ha kell, megvédek. Ettől függetlenül soha nem tettem (értve ez alatt: tudatosan) másoknak rosszat. Csak a skatulyázások egy bizonyos irányultságát nehezen viselem el. S ha már skatulyázunk - ám legyen - de akkor engedtessék meg a másik félnek is.
Aureliano: én nem mentem el odáig: ki a tehetségesebb, hol született számottevően több maradandó mű. Tudvalévő, hogy a diaszpórában élő nép számára a legelső cél: tudást szerezni, tanulni, képezni magát, hisz ez adja számukra a beilleszkedés legelső fokát. És ez egy nagyon nemes cél, amit becsülni kell. A többi dolog már nem annyira becsületes, de elfogadható - és tiszteletreméltó az összetratási vágy.
De negedtessék meg: a mi népünk is sokat szenvedett, üldözött, csonkított - és számunkra tehát tiltott az összetartozási igény? Tűnjenek el jelképeink, mert 'bűnösök'? Hallgassuk el íróinkat, mert nem tudták kellően érvényesíteni írói lelküket a rossz fordítások miatt? Wass - tudom, nem hasonlítható össze sok más íróval, habár fél könyvből ezt levonni azért kissé könnyelmű kijelentés. És mondok még valamit: amikor először olvastam Márai most futtatott művét (Gyertyák csonkig égnek), kissé csalódtam benne. Aztán olvastam a másik 'futtatott' művet, a Dublini emberek címűt, és megnyugodtam: mitől jobb az a regény?
_béem_: valóban igazad lehet az objektív-tárgyilagos témakörében: én magam részéről csak azt kívántam jelezni: aki ezt túl gyakran hirdeti, ott néha gyanú van, ott az értékrend néha sántít. Valóban, az igazságot több oldalról kell körbe járni, megvizsgálni, tényeket mérlegelni - ez lenne az ideális. Csak ez nehezen sikerül. Hisz tárgyilagosságra hivatkozott a német nép egy része akkor, mikor úgy érezte: elfogyott számára a levegő (akár egy rosszul lezárt Trianon után a mi népünk is). És mi lett belőle? A tárgyilagosság utólagos megítélése mindig a 'győztesek' joga. És még mielőtt valaki azzal vádolna meg, hogy elfogadom a németek egy részének akkori gondolkodását, már előre tiltakozom, és felhívom becses figyelmét: ők is objektív szükségszerűségnek, tárgyiasnak tartották a kirobbantott szörnyűséget.
És még egyszer, Majdnem: nem vagyok sem égő szemű, sem cinikus, sem elhivatott, sem fanatikus. Csa, így hatvan felé: kicsit gondolkodóbb - és félősebb vagyok.
Ha rajtam múlik, itt nem lesz kimoderálás. Mindazonáltal tulajdonképpen azért nem értek egyet veled, mert mintha nem azt kifogásolnád, hogy GG-t nem ítélik el eléggé, hanem azt, hogy Nyírőt túlságosan is. A fasizmust nem az objektivitás nevében kell elítélni, azt meg lehet tenni érzelmi, vagy morális alapon is. Azon persze lehet vitatkozni, hogy az irodalmi kánon esetleg részrehajló-e, és a polgári, jobboldali írókat szántszándékkal hagyja-e ki a zsidó-kommunista irodalmárok összeesküvése. Ehhez én igazából nem értek, de ha létezik irodalomtudomány, akkor a tudomány kifejezésben nekem valahol benne kellene lennie a bizonyíthatóságnak is. Hogy tényleg benne van-e, azt nem tudom. Azt is el tudom képzelni, hogy statisztikailag esetleg tényleg több az ismert, jó írónak tartott zsidó származású ember, amit magyarázhat a családi-kulturális-szociális háttér is, a fokozott érzékenység, mittudomén. Engem nem zavar. Wass Alberttől egy fél könyvet olvastam eddig, azt nemigen találtam figyelemre méltónak. Persze ettől még lehet nagy író is, de a jobboldal szokásos túlkompenzációja is lehet az a rettenetes mennyiségű könyv, amit kiadtak tőle az utóbbi időkben. Szerencsére mindannyian különbözőek vagyunk, ahogy azt már a Brian életében is láthattuk (persze ez itt most nem megfelelő hivatkozási alap), van aki tárgyilagos, van aki érzelmes, ateista vagy hívő.
Nem baj, ha nagyon eltérőnek érzed a véleményed, szerintem akkor érdekesek a beszélgetések/viták, ha van honnan közeledni egymáshoz.
Lehet, hogy nem ugyanazt értjük objektív alatt. Szerintem az emberileg maximálisan lehetséges objektivitás annyit tesz, hogy az ilyen-olyan bármiféle befolyásoltságunk tudatában vagyunk, ami ugye valamilyen részrehajlást ereményez, de ezt a részrehajlást megpróbáljuk magunkban tudatosan kompenzálni, és csak ezután szólalunk meg. Ez tökéletesen ritkán sikerülhet, ezért én leginkább objektív hozzáállást értenék általában objektivitás alatt.
Tárgyilagosság a tényekre támaszkodó véleményformálást jelenti szerintem. Ennek valóban tulajdonsága, hogy érzelmi szempontokat nem vesz figyelembe, mert hát az érzelmek annyifélék lehetnek ahány ember, a tények viszont egyformán tények mindenki számára. (elvileg) Ezért tárgyilagosságot várunk el mondjuk gazdasági elemzőktől, a tudósoktól és normális esetben a politikusainktól is.
A rendszerek létét utólagosan magyarázó valamit én nem objektív nézetnek, hanem inkább ideológiának gondolnám.
Ami az irodalmi példákat illeti, lehetséges, hogy ez csak ízlésbeli kérdés. Nekem pl Radnóti Töredéke jobban leírja a kort, és az örök problémát.
Hát ki vagyok én, hogy játszam az objektívet? Egyáltalán: ki az az ember, kinek azért érzelmei is vannak, hogy elmondhatná magáról: én OBJEKTÍV VAGYOK? Tárgíilagosság: néha úgy érzem, pont ezen bűvszó alatt követték el a legnagyobb gazságokat. Minden rendszer - még az abszolut diktatúra is - keres magának egy objektív nézetet, és már meg is magyarázza magának saját létét.
De nem szeretnék ebbe belemenni. Egyébként nem mentem fel Nyírőt, mint ahogy nem ítélem el teljesen Günthert sem. Csak ami az egyiknél megbocsájtható kisiklás (és számomra nem is az ifjúkori botlás az, hanem az utána következő hallgatás és ténykedés, mások kíméletlen ostorozása), az a másiknál halálos bűn - pedig neki erre még érzelmi alapjai is voltak. Azért élete végén Nyírő már nem volt fasiszta nézetű... de ez már senkit sem érdekel. Mi lenne ma Dsidával a Psalmus után? Mit tettek Wass Alberttel még a közelmúltban is? Miért nem szeretik Márait sem igazán? Mindezt csupán az objektivitás miatt? Sok-sok irodalmi példát lehetne felsorolni.
Nem igazán szeretem a túlzottan objektív, mindent távolról szemlélő nézetet valló embereket. Ebben egyfajta lenézés, cinizmus létezik. Ők valószínüleg ateisták - és egyben a legnagyobb vallásosak is, de az egyszemélyi Istent játszák.
Huhh, megint borzolom a kedélyeket, de a topi címe talán megengedi ezt (a kimoderálásomig).
Nem dolgom itt a helyreigazítás, tudom, de ezt azért mégsem tudom szó nélkül hagyni, ráadásul én hoztam fel a témát.
Szerintem nem bűn érzelmileg befolyásolva lenni, egyszerűen csak kevésbé objektív állapot. Nekem úgy tűnt, hogy mindössze erre célzott Majdnem.
Ami a többi részt illeti, gondolom azért te is belátod, hogy semmiképpen nem lehet egyenlőségjelet tenni a két eset közé. Az pedig, hogy mondjuk jobban el tudod képzelni NYJ keserűségét, még nem oldozza fel az alól, amit tett, ez legfeljebb egy számodra érthető magyarázat. Nekem az nem tetszik igazából és alapvetően, hogy GG számára viszont meg sem próbálsz magyarázatot keresni. Pedig ez is egyszerű volna.
A Bádogdobra én nem emlékeztem, illetve de, de nem tudtam, hogy arra emlékszem. Az történt, hogy egyszer évekkel ezelőtt félálomban láttam egy filmet, melyben egy furcsa arcú kisfiú a paplan alatt egy kicsit nagyobbacska lány köldökébe ereszti, majd kiszívja onnan a nyálát. Valamiért akkor ezt félelmetesnek találtam, és azóta is újra akartam nézni, de mostanáig nem tudtam, hogy melyik film részlete lehet ez. Most megszereztem, belenéztem és rájöttem, hogy ez az! Ezt köszi.
