Nem tudja valaki véletlenül, hogy az octaviaII-ben a régi müanyag kormányból a légzsákot egy az egy-ben átlehet tenni a multifunkciós bőrkormányba? thx
Tudom, hogy jó helyre küldtem a mail-t, mert ma volt egy hívásom ez ügyben. :-)
Persze, hogy nem ez a dolga, de saját tapasztalatból tudom, hogy ha alulról indulok el - ha egyáltalán nem élből pattintanak le - akkor sokáig tart, míg elintéződik bármi is.
Felülről mindig gördülékenyebb az ügyintézés, nincs ez másképp egyéb cégeknél sem.
Egyébként engem nem kell hogy érdekeljen, ki mit csinál. Egy megfelelően magas beosztású embert kell elérni és mivel a Skoda és a PoHu sem reklámozza, kihez kell fordulni ügyes-bajos dolgaimmal - különösen, hogy első szinten már elutasítottak - fordulok ahhoz, aki adja a nevét a márka képviseletében a fogyasztók felé.
Lásd Skoda Magazin.
Ha leközöltek volna egy fotót, hogy itt van XY méltányossági ügyintéző, neki írtam volna. MOST már tudom, ki az illetékes, mivel felhívott és bemutatkozott.
Azokkal a szervizes srácokkal, akik ugyanolyan beosztottak, mint az én cégemnél én, nem biztos, hogy van értelme veszekedni, hiszen nincs túl sok befolyásuk egy másik cégnél dolgozó ember gondolkodására, különösen, ha az a cég a szerviz "felett" van.
Egyébként meg tök segítőkészek és normálisak, minek csesztessem őket...
Azért a szlovákoknál se várj csodát. Olcsóbbak lényegesen, más a hozzáállásuk, de alapból, ők is inkább csak csere szakemberek nem szerelők. Vagyis egy olajcsere, meg más kopó alkatrészt kitudnak cserélni, de a szakértelem ott is nagyon kevés.
Mielőtt letámadnátok hogy ennyire leminősitem a szervizeket. Elmondok két példát. Későn jutott eszembe már átvétel után a kormányról vezérelhető rádió. Nekem ez természetes volt a 10 éves Megánomon alap volt már akkor is.:-( Na nem baj majd be szereltetem. Több mint egy évembe, és nem kevés pénzembe, idegeskedésembe került a dolog. Egy pl. a szlovág szervízről. Nem vállalta, majd oda jutottunk, hogy inkább vegyek egy új autót és abba rendeljem meg. Ez komoly. A magyar szervízeknek, igen többesszám, gőzüksem volt hogy mit és hogyan. Vagy 3-4 szervíz próbálkozott de nem jutot semmire.:-(
A másik dolog , kértem , kint is hogy szeretnék acél kartervédőt , nemtudnak rendelni, csak ha én megmondom a pontos tipusszámát. Elmennek a francba.
Ma már van rádióvezérlésem, és van kartervédőm. Igen most jön a reklám KoBé mesternek hála. Lehet hogy ezért fogom hozzá hordani az autót még olajcserére is??
Na még egy pár pl. Szerettem volna egy vezetéket behúzatni a motortérből a közép konzolhoz. A márka szervízek , vagy nem vállalták, vagy írreális összeget kértek. Taxi órás barátom kb, 3 perc alatt befűzte. Kértem egy 12V ajzatot a csomagtartóba. Tipp mennyiért tenné be a szervíz??? 20 az az húsz ezer forint. Elmennek a sunyiba. Talán ezután megértitek hogy le rabló bandázom az egész bagázst.
Hát igen. Megvettem a biztonsági öv becsatolót. Szerintem nem volt fél óra amig kicseréltem, de csak azért mert ugye nem tudtam egyböl, hgoy hova nyuljak. Felhivtam a POHU M5-öt ott a szervizes 1,5! órát mondott erre a problémára (15k huf) :D Ez is rablás! Ezer km van még a 60-as kötelezöig és ki fogom vinni a szlovákokhoz, kiváncsi vagyok ott hogy állnak hozzá az emberhez!
más : Azóta képzeljétek ahányszor megnyomom a gombot mindig kiadja a cd-t (kopp kopp kopp) A hátsó ablaktörlöhöz kell több idö mig rájövök miért nem spriccel , de majd bejövök vele ide a melohelyre és szétkapjuk a hangárban :)
Na látod ez a nagy probléma. Ha nem csak így zsarolással, esetleg ténylegesen igazságügyi papírral, lehetne a jogos igényt érvényesiteni, talán akkor nagyobb bizalma lenne az embernek ezzel a rabló bandával szemben. Erősen fogalmaztam?? Nem hiszem, egy szenzor aminek a festendő felülete kb, 2 négyzet centiméter, a cserélye vagy 10 perc mindennel együt ekkora összegbe kerülne ha nem akarnának pár napon belül vagyonokat keresni. Mennyit is keres egy szerelő?
Áááá, ne is menjünk most ebbe mert csak felhúzom magam. Sajnos csak sírni tudnak meg basztatni mindenkit hogy mért külföldön veszünk autót, mért nem a hazai szervízben szervízeltetjük. De ha igazi kereskedések ,szervízek lennének, akkor nem sírni kéne , hanem tenni valamit azért hogy az ember odamenjen legközelebb is necsak egyszer.
Ha jól tudtam, akkor viszont igen szomorú, hogy 10 nap nem elég neki a válaszhoz...
Szerintem rossz helyen probalkoztal.
Egy markaigazgatonak nem az a munkaja, hogy 30 ezres, garancialis ugyekben szemelyesen eljarjon.
Szerintem a titkarnojet kerte meg, hogy kuldje el a megfelelo helyre, es az emailed azota is ott kering a PoHu szerverein.
En a helyedben visszamennek a markakereskedesbe, hivatkoznek a garancialis es szavatossagi kerdesek jogi meghatarozasara, es kedvesen megkerdeznem, ugyan valoban igenyelnek-e egy hiteles igazsagugyi szakertoi velemenyt arrol, hogy egy tolatoszenzor nem kopo-fogyop alkatresz, es mivel korulotte a lokharito ep, nem is baleset miatt röccent meg.
Ha igenylik, akkor szerezd meg nekik ezt az oromet :-)
(Ja, most mar biztos, hogy jo cimre kuldted a mailt, utana tudtam nezni.)
Épp ez a bajom, hogy fél éve járt le a garancia és kipurcan egy szenzor, ami nem is kopó alkatrész és nyilvánvalóan nem 2,5 évig kellene működnie.
Ilyen értékben szavatossági ügyet nem érdemes elkezdeni, de én megelégednék azzal is, ha a PoHu féle méltányosság keretében javítanák meg, azaz ők adnák az anyagot és én fizetném a munkadíjat.
De ezt is elutasították. Pedig benne vagyunk még a 3 éves szavatossági időben.
Ezt a linket én is megtaláltam, de ez a pasi a Porsche mint autómárka márkavezetője, nem a Skodáé...
Bocs, nem voltam elég pontos. Vagyis egy autót bármikor be ,illetve ki lehet venni a szerződésből. Még csak talán modosításnak sem számit, mivel a max. db. van megadva. Talán csak egy telefon, ha jól emlékszem.
Pontosan nemtudom mert mostanában nem volt ilyen gondom. Bár hamarosan lehet hogy biztosat tudok mondani mert venni akarok autót.:-)))
De jóltudod, viszont azonnal bevetetem a szerződésbe, még az nap. Sőt ha előre tudom a rendszámot akkor még vásárlás előtt.:-) És onna már él a dolog.:-) Sőt , szinte biztos vagyok hogy ilyen esetben ha mondjuk egynapot késnék akkor is eljárnának. Bár ez lehet hogy nem mindenkire vonatkozik.:-)))
MZperYpsz : nem vagyok én Stevie-re mérges abszolute, csak leirtam, hogy mit gondolok!
Stevie : Nos ilyeneket nem nézettem meg. De most hogy mondod megnézetem festékmérövel. Meg benézetek egy hozzáértövel is a motortérbe. Csak én kis naiv azt hittem, hogy mivel a kereskedö vállalt rá 1 év garit is nem lehet tul nagy baj a kocsival.
Nem az én pénzem feküdne a perben, és "szegény" keresedő is nagyon pofára esne a per végén. Lehet hogy legközelebb esetleg Ő sem abban bízna ,hogy nem perelem be.
Írni akartam, hogy Stevie a legjobbat akarja, ne légy (ne rá légy) mérges.
Viszont a legfrissebb hozzászólásával igencsak rád hozza a frászt, hacsak nem voltak meg a mérések, ellenőrzések. Mondjuk ha törve volt és az állapotfelmérőn sérülésmentesség van, még akkor járhatsz a legjobban, mert akkor már jó eséllyel perelhetnél.
Még egy dolog. Ez a biztonsagi ov csatt. Ezt tenyleg meg kene nezetni egy szakertovel. Egy csatt igen nehezen romlik el, viszont ha mukodott a biztonsagi ov, es vele az ovfeszito, akkor utana nem lehet ujra hasznalni az ovet, a csatt direkt ezert "elromlik".
Szakerto latta az autot? Nem volt torott? A zarhid eredeti? Retegvastagsagok az orr-reszen? Lampatestek gyartmanya? Lampatest fulei épek? A motorterben minden egyes apro muanyag biszbasz a helyen van?
nem ismersz engem, de sokan igen, es tudjak, hogy lattam mar autokereskedest belulrol is :-)
Egyetertek veled, vannak jogaid, de a gyakorlat sajnos azt mutatja, hogy nem tudod a jogaidat ervenyesiteni. Pereskedni lehet, de az ilyen perek evekig huzodnak el, raadasul csak ugy tudsz a vegen par tizezer forintot nyerni, hogy elobb beleinvesztalsz a sajat zsebedbol par tizezer forintot (muszaki szakertoi velemeny(ek), ugyved, a perinditassal kapcsolatos illetekek).
Hidd el, azt a kereskedo is tudja, hogy nem fogsz perelni :-(
Ha en lennek a legjobb baratod, akkor is azt tanacsolnam, amit az elobb leirtam. Valoszinuleg igy is, plusz huszonharminc ezer forint rakoltesevel is szep, jo, es megbizhato autot vettel. Elvezd, ne hagyd, hogy elrontsak az oromod :-)
Ha meg legkozelebb autot veszel, mar ugyis tudod, hogy mindent ki fogsz rajta probalni, nem igaz?
(A hatso ablakmosot ne nagyon probalgasd, mert biztos, hogy valahol szet van csuszva a cso, es ott szivarog. Ha ez a tetokarpit felett van, akkor csunyan be fog azni.)