Ez a topik azoknak a modellezőknek szól akik elsősorban modellvasuti járművek építésével vagy átépítésével foglalkoznak. Hogyan, miből, milyen megoldással, hogy áll most stb..
Mivel én is minden féle - fajta anyagokat felhasználok ezért előbb készítettem egy miniatűr kőrfűrészt (Vasútmodelezés 54181 hozzászólásban van kép róla.Ez helyet megteszi egy gravírkészlet is, amivel szépen lehet vágni is meg csiszólni is.A CD tokot is meg lehet könnyen hajlítani.Keresünk olyan hengerfélét amilyenre gondoljuk meghajlítani, majd forró levegővel melegítsük még nem kezd el puhulni, hajlani.Amikor megfelel a hajlás, meg kell várni hogy lehüljőn,sőt egy kemény síma lappal lehet rányomni, így megkapjuk a kívánt hajlítást.Én így evvel a módszerrel meghajítottam a Fallernek az egyenes hídját is ívesre.
Azért nem rossz persze, csak mondjuk ez így olyan fuggertes feeling, a vastag csörgő üvegekre hasonlít (a Szilit már jól csinálták). Nekem a műanyag lap jobban bevált, abból akármekkora nagyságú alkatrészt egyben ki lehet vágni H0ásban. Szombaton vagy vasárnap pár bemutató kép egy készülő BDVmot 001 esről...
Én is vonalzót(ez nem szó szerint az a vonalzó, mint ami az suliba kell:)) használok, amellet vágom a cd tokot, és nem reped meg.De ez az íves részekhez floppy használat jó ötlet, ha beválik, sokat segít majd.
Nálam bevált. Tolómérő szára mellett szikével szoktam vágni, úgy hogy többször húzom át a vágás helyén. Mindig egy picivel nagyobb darabot vágok mint kéne, utánna papír körömreszelővel igazítom a kellő méretre.
Lehet hogy vastag egy kicsit de azért nem olyan rosszak az üvegek szerintem.
A képen a mozdony teteje is Floppy lemezből készült. A tapasztalatom az hogy az ilyen íves dolgokat könnyen meg lehet belőle formázni.
Ezzel nem éretek egyet, mert én már sikeresen használtam a V63 és a M63-as mozdonyaimnál amik H0 méretűek. A korábban feltett képeim közül a V63-on jól látszik a szélvédő ami CD tokból készült.
A cd tok meg az ilyenek nagyobb járműveknél jó, de mondjuk H0-ás hoz vékony átlátszó műanyag, vagy pl a lefúzhető mappákba kapható átlátszó tasak, de annál is a keményebb, vagy másképpen amin jobban átlátsz.
Ja igen a reszelő készlet lemaradt. Azt nem a tescoba vettem, még egy régebbi készlet volt otthon, de szerintem találsz ott is, de azt inkább a barkács áruházakba próbált ott több féle van és jobb. (ezek mindenféle profilu tűreszelők, kb 20cm hosszú, ebből a reszelő felület 10cm hosszú kb. van 3szög profilú, téglalap, kör, nyégyzet, mindegyikből kettő, egy durvább és egy finomabb)
A CD-tok ilyen felhasználási területe jó ötlet, ezért is írtam, a kaszni készítésre, hogy a modellezésben ott alkalmazni felejtős.
A penge készlet nem valmai nagy márka, ezért nem is emlékszem a nevére :-S de viszont az árát megéri. A barkács részlegen keresd, 6 penge és egy "toll"-amibe befoghatod a pengét van ebben a készletben. (én kihelyezésnél találtam valami sorvégen, mikor épp a barkács cuccok voltak a porondon.) Ha a tescoba nincs a Praktikerben biztos találsz több félét is, akár olyat amihez vagy 20 féle penge van, az olyan 799 volt május körül.
Ja a cdtok az a rész jó lehet, de amugy tökre reped és az viszont nagy baj. Én nem a Tescoban vettem, hanem a Deák térnél egy pair iroszer boltban. Amugy polisztirol ként is keresheted. A hajlitásokat is meg lehet szépen oldani, csak vigyázni kell hogy ne legyen túl vékony amit hajlitani akarsz.
Most olvastam, h a Tescoban lehet venni műanyag lapokat reszelővel, és egyebekkel. Pontosan milyen név alatt fut ez a termék, és melyik részlegnél keressem?
A vékony műanyag lemezzel szerintem is jobban lehet dolgozni, de a cd-tok recés széléből készült szellőzőrács azért elég ötletes, és jó megoldás nem?
A műanyag és egyéb lapokkal meg az a baj sztem, h a hajlításokat nehezen lehet kivitelezni. Leginkább a régi magyar tolatómozdonyoknak jó lehet ez a technika, de esetleg egy v63-sat is meg lehet csinálni a képeken van is egy.
Igen és a műanyaglapbol jobb modellt lehet csinálni, mert könnyű vágni mert vékony és puha, valamint nem törik. És még is jobb egyben kivágni az egészet, mint összeragasztani 2-3 floppy darabot.
"...A célom az volt ezzel hogy a lehető legolcsóbban hogyan lehet minnél szebb modelleket építeni csaknem szemétből..."
Na mondok pár topic címet:
- Kispénzű modellvasutasok klubja (gondolom nem kell magyarázni)
- Modellvasút építés (itt azért kell magyarázni: ide se az unatkozó milliomos gyerekek járnak akik 20 ezresből csinálják a modelleket ollóval és technokollal mert derogál nekik a CD és Floppy lemez és ennek tapasztalatát osztják meg egymással)
UI:
mint mondtam számoljatok utána, hogy egy 1m*2m es műanyag lap mennyibe kerül, egy CD-tok mennyibe kerül és melyikből mennyi mindent tudtok összerakni, hát megsúgom, hogy nem a CD tok nyer. A floppy az jó anyagra de kicsi, és még annál is könnyebb a műanyag lappal dolgozni (a modelles topicokban főként sztirol lapnak emlegetík)
De egy műanyag lap nem olyan drága és abból kijön 5 modell legalább, amugy jó nem profi modellezőnek születik mindenki én sem annak születtem, de azé hasonlitsa már össze egy kép alapján hogy mégis hasonlit e az igazira, mert ha nem kár tovább folytatni én is igy vagyok vele, és nem folytatom mig közel nem hasonlit az egészre.
"3 A visszakeresés saját tapasztalataim szerint nem az egyik erőssége az Indexnek"
Ebben igazad van, sokszor nagy kitartás kell
"4. ha te jobbat tudsz építeni, akkor rakd fel a képeidet róla és oszt meg a tapasztalataidat velünk."
Egy kis türelem és felteszem. Rapasztalataim meg most megosztom, a CD-tokot felejtsétek el!
1m*2m-es 0,5mm vastag műanyaglap kb 1000 HUF körül van. Egy CD tok olyan 50 HUF. Mindenki számolja ki melyik a drágább alapanyag, de azt nem tudom mondani, hogy tapasztalat alapján döntse el, mert ez a CD tok fan topic ahohy látom... (ja és a tescoba 111 HUFért lehetett kapni penge készletet ősszel amivel ez a 0,5ös műanyag lap frankón és pontosan aprítható, mellé egy pár 100 HUFos reszelő készlet ha még nincs és máris mehet a munka- ennyi a tapasztalatom)
"2. Szerinted mindenki úgy kezdte, h tökéletest alkotott?"
Biztos, hogy nem, nekem is megvannak még az ekső próbálkozásaim egy dobozban, hát tény, hogy nem volt egyik se egy műalkotás, ezt vállalom.
"1. Elveszed a kedvét az egésztől. Ha ő örömét leli benne attól még nem kell lefikázni! Elvégre a modellezés kompromisszumokról szól."
Fikázás az ha valamire érv nélkül közlöm, hogy szar. De itt még azt is elmondtam, hogy mivel lenne jobb dolgozni...
A topik nem azért nyílt mert lusta vagyok olvasni, hanem mert nem mindenki van tele pénzel és tudaja megvenni a kész modellt, vagy a modell építéshez szükséges anyagokat. A célom az volt ezzel hogy a lehető legolcsóbban hogyan lehet minnél szebb modelleket építeni csaknem szemétből.
Senki nem profi modellezőnek születik, de aki most kezdi csak, az találjon itt olyan ötleteket amiket fel tud használni modelljei építésénél.
Másrészről pedig sok topik nem foglakozikolyan dolgokkal amiről itt már volt szó, pl. a floppy lemez használata. Megfelelően előkészítve hihetetlen milyen formákat meg lehet belőle csinálni.
Légy szíves a továbbiakban inkább jó tanácsokat írjál le segítő szándékkal, mint hogy bírálod mások munkáját.
Előre is köszönöm, és továbbra is várjuk hozzászólásaidat!
"amúgy véleményem meg még mindig az, hogy a "kezdő" kérdés nem OFF annyira mint egy CD-tokből összetákolt valami amire szergejt, vagy hóekét akar valaki ráfogni"
Szerintem meg nem szép dolog valaki munkáját így leszólni, mert:
1. Elveszed a kedvét az egésztől. Ha ő örömét leli benne attól még nem kell lefikázni! Elvégre a modellezés kompromisszumokról szól. 2. Szerinted mindenki úgy kezdte, h tökéletest alkotott? 3 A visszakeresés saját tapasztalataim szerint nem az egyik erőssége az Indexnek 4. ha te jobbat tudsz építeni, akkor rakd fel a képeidet róla és oszt meg a tapasztalataidat velünk.
A nevemben a 17 NEM a koromra utal, ráhibáztál.Csupán azért 17, mert ez az egyik kedvenc számom, és nem tudtam, hogy milyen nevek vannak megadva, nem akartam olyat, amilyen már van vkinek, így kreáltam egyet.
Amúgy még valami- de ez már személyeskedés: Gondolom a nevedben a 17 a korodra utal, na már most 17 évesen már illik tudni azokat amit a 30hsz.ben leírtam!
Műanyag lapról hallottál? Az eddig meglévő 3 vasutmodelles + 1 villamosos topicban pár járművet láttunk épülni, könnyen alakítható műanyag lapból... CD-tokot is lehet használni a modellezésben de nem ilyen célra...
Talán nem értelmetlenül kell nyitogatni a topicokat, főleg nem olyan témába amiből 4 is van azzal az indokkal, hogy a nagy tapasztalatú emberek (félre ne értd nem magamra gondoltam) csesztetik a kezdőket, hogy OFF-oljáktok a topicot a kezdő kérdéseitekkel. Elérulom, kb ugyanannyi erő visszaolvasni mint egy másik topicot nyitni, de ehez ész kell...
(amúgy véleményem meg még mindig az, hogy a "kezdő" kérdés nem OFF annyira mint egy CD-tokből összetákolt valami amire szergejt, vagy hóekét akar valaki ráfogni)
Tehát a tanulság ebből Neked az, hogy ha visszaolvasol megtudod, hogy jármű építésre milyen anyagot nem használsz, aztán meg azt, hogy eszközeid, időd, tudásod és elszántságod alapján milyen anyag ajánlott.
A topic nyitónak is hasonló a tanulság, csak annyiban, ha lusta vagy visszaolvasni akkor ne nyiss új topicot, ahol a többi topic lakóit fikázod, hogy ezt azért kellett mert Ők bunkók és egy 10x feltett kérdésre mikor azt 11x is felteszik nem írják le 11x-re a választ, hanem "olvass vissza" a válasz!