A jelenlegi modern fizika több mint 100 éves. Ma már inkább gátja, mint segítője a tudomány fejlődésnek. Szükség van tehát egy új fizikára. De milyen is lesz ez az új fizika? Erre keressük a választ.
3. A harmadik magyarázat volt Einstein fényközeg nélküli relativitáselmélete (1905)
Mint említettem, a Michelson-Morley kísérlet negatív eredménye felett még a 19. és a 20. század fordulóján is dúltak a viták. A fény hullámjelenségnek mutatkozott, de a hullám közegét, amiben a rezgés halad, nem tudták kísérletileg kimutatni, ami komoly válságba sodorta a fizikát.
Ekkor állt elő a fiatal Einstein egy harmadik magyarázattal: ha az étert nem lehet kimutatni, akkor éter nem létezik.Ezzel azonban nem csak azt mondta ki, hogy a Lorentz-féle abszolút nyugvó éter nem létezik, hanem azt is, hogy a fénynek egyáltalán nem létezhet semmiféle közvetítő közege. Szerinte a fény csak úgy a semmiben, az üres térben (a vákuumban) terjed. Ebből a feltevésből nőtt ki a speciális relativitáselmélet és a fotonelmélet. A kérdés látszólag megoldódott. Megszületett egy újabb magyarázat a Michelson-Morley kísérlet negatív eredményére: ha nincs éter, akkor a Föld sebességét az éterhez viszonyítva lehetetlen megmérni.
Ezzel azonban egy olyan probléma keletkezett, amelynek megválaszolásával mind a mai napig adós a tudomány. Amennyiben fényközeg nem létezik, miben terjednek az elektromágneses hullámok? Mivel a hullám maga egy haladó állapotváltozás (haladó rezgés), mindenképpen szükség van valamilyen anyagi közegre, aminek az állapota változik (ami rezeg). Ha nincs éter, és a rádió adása nem az éter hullámain jut el az adótól a vevőkészülékig, akkor vajon mi közvetíti a rádióhullámokat? Ha a fényt és a rádiójeleket hullámnak tekintjük, mindenképpen válaszolni kellene erre a roppant fontos kérdésre. De Einstein elméletei erre nem adnak elfogadható választ.
Minden más hullám esetében ismerjük a közvetítő közeget. A tenger hullámait a vízmolekulák rezgése közvetíti, a hanghullámokat pedig a levegőmolekulák rezgése hordozza. De vajon mi közvetíti a fényhullámokat, a rádióhullámokat és a többi elektromágneses hullámzást, amennyiben semmiféle fényközeg nem létezik? A közeg nélküli hullámmozgás értelmetlen. Hogy a csodába képzelhető el a tenger hullámzása víz nélkül? Vagy, hogyan képzelhető el a hang levegő nélkül? Tehát közegnek lennie kell a fény esetében is. De mi ez a közeg, ha nem az Lorentz féle éter? A tudós társadalmat évszázadok óta izgatja ez a megoldatlan kérdés, de kielégítő magyarázat mindezidáig nem született.
2. Stokes és Miller éter-sodródásos elmélete (a Földdel együttmozgó újfajta fényközegre épülő elmélet)
Georg Gabriel Stokes (1819-1903) és Dayton Clerence Miller (1866-1941) nevéhez köthető az az elképzelés, amely szerint a mozgó Föld magával sodorja az étert a közvetlen környezetében.Az inteneten a Drift Theory (sodrás elmélet) elnevezés terjedt el. Stokes már 1845 körül azon a véleményen volt, hogy a Föld felszínének közelében az éter hozzátapad a Földhöz. Így a Föld, magával sodor egy néhány-száz méter vastag éter-réteget. Nagyobb magasságban már csak részben sodorja magával, több kilométer magasságban pedig már egyáltalán nem. Így gondolta később Miller is. Vagyis szerintük eleve helytelen a „mozdulatlan éterben haladó Föld” modellje, mert az éter nem mozdulatlan, hanem a felszín közelében együtt halad a Földdel. Szerintük ez volt az oka az MM kísérlet negatív eredményének.
A Földdel együttsodródó éterelképzelés tökéletes összhangban van a Michelson-Morley kísérlet negatív eredményével. A kísérlet azt bizonyította, hogy akármilyen irányban mozog is a Föld, mindig nyugodni látszik az őt körülvevő éterben, hiszen együtt mozognak. Az akkori tudósok nagy része azonban mégis elutasította ezt a logikus magyarázatot, aminek két oka volt. Az első, hogy a Földdel együttmozgó éter teljesen ellenkezett az ekkorára már uralkodóvá vált felfogással, mely szerint az éter tökéletesen mozdulatlan közegként tölti ki az univerzumot.
A másik ok, amiért a Földdel együttsodródó étert elvetették egy korábbi kísérlet volt. Hippolyte Fizeau (1819-1896) francia fizikus 1851-ben elvégzett kísérlete szerint egy mozgó folyadék csak részben ragadja magával az étert, teljes egészében semmiképpen sem. Ebből tévesen arra következtettek, hogy a mozgó Föld sem sodorhatja magával teljesen az fény közegét, így az nem haladhat együtt a Földdel.
Ha az akkori tudósok képesek lettek volna elszakadni a régi mozdulatlan étertől, akkor a kutatás egészen más irányba fordulhatott volna. Már sokkal előrébb tartana a fizika. De sajnos nem így történt. A vita nem jutott nyugvópontra. A Lorentz-hívők ragaszkodtak a hagyományos éter-elképzeléshez. Stokes és Miller hívei pedig nem fogadták el Lorentz bizonyíthatatlan magyarázatát az interferométer karjának összenyomódásáról. Így a Michelson-Morley kísérlet negatív eredménye felett még a 19. és a 20. század fordulóján is dúltak a viták. A fény hullámjelenségnek mutatkozott, de a hullám közegét, amiben a rezgés halad, nem tudták kísérletileg kimutatni, ami komoly válságba sodorta a fizikát.
Röviden tekintsük át, mi volt a három eltérő magyarázat lényege!
Lássuk az elsőt!
1. Lorentz és Fitzgerald elmélete a nyugvó éterről (1892)
Lorentz, – aki ekkoriban a fizika legnagyobb szaktekintélyének számított – a negatív eredmény ellenére is makacsul kitartott a nyugvó éter mellett, ami nem meglepő, hiszen ez éppen az ő saját „találmánya” volt. Szerinte az abszolút nyugvó homogén éter annak ellenére létezik, hogy kísérletekkel nem lehetett kimutatni. George Francis Fitzgerald ír fizikus szerint az MM kísérlet azért lett sikertelen, mert az éterben való mozgás miatt az interferométer deformálódott. A műszernek az a karja, amely a Föld haladási irányába esett, az „éterszél” hatására összenyomódott, vagyis megrövidült. Mégpedig pontosan akkora mértékben rövidült meg, amely éppen kompenzálta a sebességkülönbséget. Lorentz kapva kapott ezen a magyarázaton, mert így megmenthetőnek vélte a nyugvó éterét. Azonban a rövidülés csakis erre az esetre kitalált alkalmi felvetés volt, ezért nem is aratott osztatlan sikert. Miért bosszantana minket a természet azzal, hogy pontosan annyira deformálja a műszert, amely éppen megakadályozza az éter kimutatását? – kérdezték többen a tudósok közül.
De a Lorentz-Fitzgerald magyarázatnak volt egy ennél is súlyosabb hibája. Az éterszél összenyomó hatását nem tudták semmiféle más kísérlettel kimutatni. Nem is lehet. Ugyanis, ha megpróbálnánk megmérni egy méterrúddal, hogy valóban összenyomódik-e a műszer karja, akkor kiderülne, hogy nemcsak a műszer karja nyomódik össze az éterszélben, hanem maga a méterrúd is, ezért ugyanazt a számszerű eredmény kapjuk, mintha az összenyomódás nem is létezne. Ezért az összenyomódás helyből bizonyíthatatlan. A tudományban pedig nincs értelme olyan kijelentésnek, amelynek bizonyítására semmiféle mód sincs. Ez a verifikációs elv. Ezt sértette meg Fitzgerald elmélete, így még Lorentz óriási tekintélye sem volt elegendő az összenyomódásos magyarázat elfogadtatásához és a mozdulatlan éter megmentéséhez.
"Amennyiben az éter egy valós energiát tartalmazó közeg, annak kölcsönhatásban kell lennie az anyag mindkét formájával, a hullámmal és a részecskével egyaránt."
Az anyag két formája:
- a részecskékből álló anyag
- a fizikai mező
A hullám egy jelenség, amely a mezőben had. A hullám nem anyag, hanem anyag által közvetített hatás.
"Ha olyan értelemben mozdulatlan az éter,..."
A fényközeg nem mozdulatlan. Stokes-nak és Miller-nek volt igaza. (kis módosítással)
Lorentz és Einstein tévedett.
Téridő kvantumok szerintem nem léteznek.
"De ezen túl más "fékező" hatása nincs az anyagra. Jól értem?
Fékező hatás nincs, mert a fényközeg nem részecskékből álló anyag, tehát nincs közegellenállása.
Amennyiben az éter egy valós energiát tartalmazó közeg, annak kölcsönhatásban kell lennie az anyag mindkét formájával, a hullámmal és a részecskével egyaránt. Ha olyan értelemben mozdulatlan az éter, hogy a benne mozgó anyag nem változtatja meg érzékelhetően a struktúráját, nem ragadja magával, nem okoz örvényeket benne, akkor feltételezem, hogy nagyon jó az áteresztő képessége. Ezt annak tulajdonítom, hogy a téridő kvantumainak nagyon kicsi, infinitezimális a hatás-keresztmetszete. Egy olyan struktúra az éter, ami a saját alaprezgésén túl, vagy annak következtében, az anyag keltette energia kisugárzást hullámokká alakítja. De ezen túl más "fékező" hatása nincs az anyagra. Jól értem?
Az MM kísérlet eredménye negatív lett, vagyis nem sikerült kimutatni a Föld sebességét az éreben.
Ezt a meglepő eredményt az akkori tudósok más-más módon próbálták kimagyarázni. Volt, aki továbbra is kitartott a hagyományos éterelképzelés mellett. Volt, aki a Földdel együttsodródó újfajta éterrel magyarázta a negatív eredményt. És volt, aki szerint fényközeg egyáltalán nem is létezik. Ennek megfelelően három teljesen különböző elmélet született az MM kísérlet negatív eredményének magyarázatára:
Lorentz-Fitzgerald elmélete (az abszolút nyugvó étert megmenteni próbáló elmélet)
Stokes és Miller éter-sodródásos elmélete (a Földdel együttmozgó újfajta fényközegre épülő elmélet)
Einstein relativitáselmélete (fényközeg nélküli elmélet)
"olvastam jópár elméletet az utóbbi 1-2 évben. mindegyik ott rontotta el, hogy felhasználta az érvényes fizikának a szerző által helyesnek tartott részét. "
Nem tehetsz mást. Nulláról nem lehet kezdeni. De csak azokat a részeket szabad felhasználni, amelyek kellőképpen bizonyítva vannak. A tudós elődök nem voltak hülyék. Sok mindent helyesen láttak, de több dologban tévedtek is. Azt kell kiválogatni, ami helyes. A többitől lazán meg kell válni.
Persze, hogy ki mit lát helyesnek, az attól függ, hogy mennyit ismert a tudomány történetéből és ezt mennyire látja át.
„ok, nem elképzeltem, hanem feltételeztem, hogy létezik egy részecske, ami mozogni képes a térben.”
Logikus a feltételezésed. Ha egy homogén alaprezgéssel rendelkező közegben, (a 4D téridőben) felbukkan egy elemi részecske, az valamilyen irányba elmozdul az őt ért legerősebb lökés (impulzus) hatására. Ebből az is következik, hogy az anyag kölcsönhatásban van a téridővel, hiszen az is energiából van. :)
olvastam jópár elméletet az utóbbi 1-2 évben. mindegyik ott rontotta el, hogy felhasználta az érvényes fizikának a szerző által helyesnek tartott részét. ez az oka annak is, hogy megbicsaklott a józan ész szerepe a fizikában 1905-ben. ezért, ha olyan elméletet akarsz létrehozni, aminek az elemzését nem azzal a véget nem érő vitával kell kezdeni, hogy x jelenség valós vagy sem, akkor csak olyan szabályokat használhatsz, amiket senki nem von kétségbe. én ezt tettem. a jelenségeket nem hagytam figyelmen kívül, hisz azokat párosítottam az elméletem jelenségeivel.
a megfigyelésekkel és kísérletekkel az a baj, hogy nem én figyeltem meg és nem én végeztem a kísérletet. vannak olyanok, amik valósnak tűnnek és vannak olyanok, amik nem. de nem tudhatom, hogy melyikek a ténylegesen helyes megállapítások. ezért az elmélet felállításában nálam nem volt nagy szerepe. most, a validálásnál kell ezeket elővenni és összevetni az elmélettel. így kiszűrhetőek a hibák és félrenézések. pl a publikációmban szereplő mm kísérlet. jól megcsinálták, csak rosszul értelmezték. ha nem lenne a mozgó objektumok megváltozó éterterének jelensége az elméletemben, akkor nekem se jutott volna eszembe ezen a más módon való vizsgálata. de így validálta az elméletemet és cáfolja a relelmet.
ok, nem elképzeltem, hanem feltételeztem, hogy létezik egy részecske, ami mozogni képes a térben.
De ez egy tudományos fórum. Legalább is remélem. „
Honnan ismered TE a valóság alapját? Még a tudomány sem ismeri a valóságot annyira, hogy alapvető, felülírhatatlan kijelentéseket tegyen róla. Lásd, még a Newton törvényeket is korrigálni kellett. Az Einstein elméleteit meg te akarod korrigálni a saját elképzelésed, „fantazmagóriád”alapján.
„De ha elszakad a valóságtól, akkor az már nem tudomány.”
A valóságot nem csak a tudomány szemüvegén keresztül nézve lehet megtapasztalni. A művészetek és a fantazmagóriák is a valóság részét képezik. Lehet, hogy ezek inspirálják a tudományt a nagy felfedezésekhez.
A fizika nem csak képleteket és elméleteket jelent, hanem megfigyeléseket és kísérleteket is. A tapasztalati tényeket nem figyelembe venni szerintem nagy hiba.
Én csakis a megfigyelésekre és a kísérletekre alapoztam a saját elméletemet, és persze a józan logikára.
minden fizikától függetlenül kezdtem el. pl. elképzeltem a G részecskét és feltettem a kérdést, hogy milyen tulajdonságai lehetnek, ami minimálisan szükséges a leírásához. térfogat, anyagmennyiség (nem szeretem a tömeg kifejezést, mert félrevezető). aztán mi van ha kettő ütközik. akkor számít a sebesség és a rugalmasság. ekkor bejött az erő fogalma és a rugalmas ütközések szabályai.
vagyis lépésről lépésre csak annyi axiómát vettem bele, ami szükséges.
végül belekerült a G/B részecske mérete (általánosítva, mint távolság) anyagmennyisége, sűrűsége, rugalmassága és sebessége (B részecskénél az anyagának rezgése, mint sebesség) mint tulajdonság és az erőmegmaradás, impulzusmegmaradás, erőtörvények és hook törvény, mint szabályok. ennél többet nem használ a fizikai szabályokból és tulajdonságokból. az idő, nyomás stb ezekből az alapmennyiségekből levezethető.
és amikor összeállt egy folyamat, akkor 'kerestem' meg hozzá, hogy ez milyen tapasztalásnak felel meg. pl gravitáció
vagyis ha hiszünk newtonnak és hook-nak akkor az én elméletem működik, függetlenül maxwelltől, einsteintől, bohrtól, heizenbergtől vagy akárkitől. nincs szükség rá. inkább azok a jelenségek magyarázhatóak az elméletem logikája szerint és a newtoni alaptörvényekkel, amik magyarázatára kitalálták ezeket az elméleteket.
számszakilag csak kevés dolog van bizonyítva, de az bizonyított, hogy létezni kell olyan alap paramétereknek, amikor az elméletem igaz. most már csak azt kell bizonyítani, hogy a valóságban is ezek a paraméterek vannak.
"...az elméletemet a fizikától független rendszerként építettem fel. vagyis az alapfeltevésből, hogy valamilyen 'anyagnak' ki kell töltenie a teret...
Úgy érted, hogy a jelenlegi "modern" fizikától függetlenül?
Egyébként teljesen egyetértek. Valamilyen anyagnak ki kell tölteni a teret, ahhoz, hogy benne hullámok vagy más hatások terjedjenek. Ez teljesen világos és logikus következtetés, hiszen a semminek nem lehetnek hullámai, a semmiben nem terjedhet semmilyen hatás.
az elméletemet a fizikától független rendszerként építettem fel. vagyis az alapfeltevésből, hogy valamilyen 'anyagnak' ki kell töltenie a teret és létezni kell részecskének, ami a hatásokat közvetíti, lépésről lépésre vezettem le, hogy mi történik ha x vagy y helyzet van. a fizikából csak annyit használtam, ami feltétlenül szükséges és biztosan igaznak tekinthető, elkerülendő, hogy téves elmélet is belekerüljön. az eredményekhez meg meghatároztam a fizikai jelenségeket, amiknek megfeleltethetőek. a számolás kevés, de ahol ez kellett - pl a G és B részecske sebesség viszonya vagy a sebesség - energiaátadás intenzitásának aránya - konkrét számok vannak. a többi helyen azt tudtam bizonyítani, hogy létezik az értékeknek és függvényeknek olyan szakasza, ahol a jelenség szükségszerűen létrejön. a következő lépés, hogy ki lehessen számolni, hogy ezek az érték tartományok a fizikai valóságban is ezek.
láthattad, hogy az elmélet ténylegesen minden jelenséget felölel, úgyhogy nekem magamban esélyem sincs a teljes bizonyításra. ezért próbálom most megismertetni a világgal. és ezzel összefüggésben közvetlenebb és érthetőbb kapcsolatot mutatni az elméletem és a valós jelenségek között. ezért publikáltam a relelmet cáfoló cikkemet a vixra.org on (az oldalamon az egyéb publikációk szakaszban van magyarul) és sikerült nagy nehézségek árán a www.researchgate.net re regisztrálnom. ezek már nem laikus fórumok, van is néhány kapcsolat kezdemény. gyűjtöm az elméletemet igazoló meglévő kísérleti eredményeket és a fizika azon sarkalatos kérdéseit, amikkel kapcsolatban az elsőhöz hasonló publikációt érdemes megírni. ezekhez mind írok olyan kísérlet javaslatokat is, amik igazolni vagy cáfolni tudják az elméletemet. hátha valaki kedvet kap megcsinálni őket.
közben küldözgetem a kapcsolat kérelmeket fizikai társulásokhoz, egyetemekhez, ami hoz is némi eredményt. sajnos elég sok az átgondolás nélküli elutasítás.
illetve képeznem is kell magam, ha a jelen fizika kijelentéseit akarom cáfolni.
csak az időm kevés :( nagyon kevés.
a tér (idő) és az anyag megfogalmazásában sok a közös az enyémmel. tulajdon képen ugyan azt írja le. volt egy kósza dilemmám, hogy nem lenne e érdemes az én elméletemet is a mai fizikai nómenklatúra szerint megfogalmazni, de ezt elvetettem. a leírás marad ez a szerkezet, önálló egész, csak egészítem ki folyamatosan és a kapcsolatot a fizikával külön dolgozatokban írom le.
Elolvasva az elméletedet, egy nagyon érdekes és ígéretes elméletnek tartom. Azonban a bonyolultsága révén, nehéz megítélnem azt, hogy mennyire fedi le a valóságot. Mivel kísérleti ellenőrzéséhez nem ad útmutató paramétereket, úgy gondolom, hogy a feltevéseid így nem ellenőrizhetők, csak összehasonlíthatók a többi hasonló elmélettel. Minden esetre gratulálok a kitartó munkához, amivel létrehoztad. :)
A saját véleményem szerint.
A tér: saját energiával rendelkezik, amiből az anyag kondenzálódik ki. Ennek feltétele az, hogy diszkrét elemekből, téridő-kvantumokból álljon. Ennél fogva a tér és az idő egymástól elválaszthatatlan jelenségek. Azért mondom, hogy jelenségek, mivel infinitezimális a sajátideje, és a kiterjedtsége egy téridő-kvantumnak. Az időt a változás, a (ki/be) terjedés sebességének a mértékének, vagyis egy arányszámnak tekintjük. Az a belső energia, amit képvisel egy téridő-kvantum, szintén megmérhetetlen, de nem jelentételen. Mivel végtelen sok keletkezik, és elenyészik belőle, amivel egy diszkrét elemekből álló dinamikusan rezgő, fluktuáló, végtelen nagy struktúrát, mintegy 4D monolitot képez.
A téridő-kvantum tulajdonágai: megegyezik minden kvantumnak a sajátideje és ez idő alatt keltett térfogata. Egy forráspontból mindenirányban kiterjedő taszítóerő, a sajátidő felénél vonzóerővé változik, majd egy nyelő pontban eltűnik. Egymáson nem hatolnak át, viszont egymással hézagmentes felületi kapcsolatban vannak. Ez azt jelenti, hogy az alakjuk mindig a szomszédságukban lévő kvantumokhoz kölcsönösen igazodik. / Az általad jelölt B részecskére hasonlítható/
Az anyag: Mivel ezekből az energiaadagokból épülnek fel az anyag elemi részecskéi, a globális struktúrának egy lokális pontján szinergiában lévő, (egy időben felbukkanó) ismeretlen számú, „felhasadó”téridő-kvantumokból megszületik az elektron, a pozitron, a Proton, és az Elton, vagy Anti proton. A felhasadás azt jeleni, hogy a kvantumok energiája összegződik, ezzel a sajátidő és a hozzá tartozó térfogat is. Ez azt is jelenti, hogy az elemi részecskéknek van kiterjedtségük, de mivel nem lehet megmérni, pontszerűnek nevezzük őket. Az így keletkező anyag elemi részecskéinek száma véges, de megszámlálhatatlanul sok. Ebből meg az következik, hogy az elemi részecskék kölcsönhatásának távolsága is véges. A téridőben szétszóródó és összesűrűsödő elemi részecskék egy pókháló szerű halmazt, „gubancot” képeznek, amit univerzumnak nevezünk.
