Én a gyönyörű 16"-osakat cseréltem vissza 14"-osokra többek közt ugyanezért. (Ill. nem igazán ment velük a kocsi.) Ilyen volt, de egyáltalán nem bánom, hogy visszatettem a gyári 14"-os felniket:
Lehet érdemes lenne várnod egy kicsit. Márciusba lesz skoda nyiltnap és ha minden igaz akkor lesz jutalékmentes hitel (kb 4% thm) és még winter octavia is lesz.
Így már én is jártam, fél óráig gépeltem, aztán kezdhettem elölről :( Persze akkor már a negyede sem jutott eszembe és gépelni sem volt már kedvem. Én sem úgy gondoltam :-))
Nem azt mondtam hogy egy hajó, csak azt hogy elég jól elnyeli a hibákat. Előtte egy összkerekes B6-os passaton voltak. Mintha vasuti talpfákon közlekedtem volna és még nagyon sétált is az autó ezekkel a kerekekkel. Pedig a passatnak elvileg ígényesebb futóműve van elöl. Szerintem nem borzalom, de minden viszonyítás kérdése.
Sorry, már írtad előbb hogy neked 18"-os van, hát igen A8 felniben minimum 18" ami mutat valamit.Viszont egy 2.0 PDTDI mocival szeret Octaviánál nem sok vizet zavar a nagy kerék.
Ha a 17 es hez a /45 ös való, az már bőven elég, mert én a /50 es re is alig tudtam vigyázni. Mondjuk azért ebben az utak katasztrófális állapota is benne van/volt
Hm, én neked mekkora a képen látható A8 felni? 17"-os felniben is vannak valóban jók 7X 5X112 ET40, és mondjuk 205/40/R17 gumival. Nem azért kell nagyobb felni a gyári 15"-nál mert valami atomtuning gépet akarok, hanem mert elegánsabb egy nagyobb felni. Viszont azt azért nem szeretném ha a futómű hamarabb kezdeni tönkremenni mint amúgy.
Nekem nem kell mondani, hogy mi a különbség menettulajdonságok tekintetében a két gumi között. Nagyon sok. Szerintem a 17-es bőven elég. Abból 225/45x17 kell. Hogy milyen felni mutat jól a Skodrin? Nekem ilyenek vannak és nagyon bejönnek. Sajnos jobb képet nem találtam így hírtelen.
Az igaz, csak nem mindegy, hogy melyik gumival hogy fordul az autó. Mint írtam, nekem korábban egy Focusom volt, ahhoz a nyári kerekek 195/50 x 15 ös gumik, a téli, meg 175/70 x 14. Ég és föld volt a kettővel nagy sebességű kanyarokban befordulni. A peres gumi sokkal diraktebb, sokkal jobban tudod írányítani, sokal inkább azt csinálja vele az autó, amit szeretnél, úgyhogy ha ezt is figyelembe veszitek azért sokkal árnyaltabb a helyzet. Mondjuk a kevés lóerő miatt azért tényleg még inkább lendületautó lesz. Én tavasszal 17 es felnit akarok venni a kocsira. Mondjuk az enyém 1,9 es 105 ös felhúzva 135 lóra.
Tényleg, milyen felni mutat jól a Skodrin? 17 es gumiban mekkora peres méret kell a gyári magassághoz?
szerintetek érdemes octavia II, 1,4i motorral szerelt alá 18-19 colos alufelnit tenni
Nem erdemes. Nem menne az auto, kb egy literrel none a fogysztas (a gyari 195/65R15-hoz kepest), es a 8" szeles felninel mar mindenfele gond elojon: ha megtartod a gyari ET-t, akkor beler a futomube, ha kijebb viszed az ET-t, akkor viszont -- a hosszabb erokar miatt -- tovabb nő a futomualkatreszek terhelese.
Szerintem ne a Carstyling.hu hulyegyerekeibol indulj ki, ha optikai tuningra gondolsz :-)