KDNP-s és fideszes politikusok által jegyzett alkotmány-előkészítő eseti bizottság egyik munkacsoportja alkotmányos szintre emelné a magzat fogalmát. Az alkotmányjogász szerint viszont a magzat alkotmányos védelme azt jelenti, hogy Magyarország szigorúbban büntetné az abortuszt, mint Írország.
Akkor kb. egyetértünk. Személy szerint vallási alapon szinte abszolút elítélem az abortuszt, de mivel az orvostudomány fejlődése ma már lehetővé teszi, hogy fejlődési rendellenességeket, betegségeket meg lehet állapítani a magzatnál, nem feltétlenül zárom ki ilyen esetekben. Hiszen mekkora hit kell ahhoz, hogy reméld, nem lesz igaza az orvosoknak, vagy hogy vállalj egy beteg gyereket úgy, hogy ott a lehetőség megszakítani a terhességet és újra próbálkozni. De igazából aki (keresztény) vallási alapon ellenzi az abortuszt, annak bojkottálnia kellene a terhesség alatti vizsgálatokat is. Ilyen alapon a beteg magzat is ember, megölése emberölés, ezt Semjénéknek is így kellene gondolni, ha a vallással dobálózik. Erkölcsi alapon megintcsak ellenzem az abortuszt, semmi sem támasztja alá, a felelőtlenséget pártolja. Azt viszont nem gondolom, hogy az államnak tiltania kellene. Nem kell támogatnia, szűk körben lehetővé kell tenni, és ezt a szűk kört szerintem a jelenlegi szabályozás jól behatárolja.
Istenkém, mennyi mindent kaptam én ezért a választások éjszakájét követően, hogy bérrettegő vagyok, és hogy olyant jósolok, ami soha nem következik be:
No, kérem szépen, megvan a 2/3-ad, el kell kezdeni dolgozni!
Szóval. először is kezdjük a legfontosabbal: ki kell penderíteni minden szocit, vagy szoci "gyanús" elemet az összes létező pozícióból, be a helyükre azonnal a slepp összes fiát-borját, hiába no, nagy a munkanélküliség, be kell tömni az éhes szájakat.
Aztán azonnyomban megviszgálni, mennyi pénzt, vagyont lehet villámgyorsan átutalni a porzó pártkasszába törvényesen és persze törvénytelenül (a jogászok majd 2/3-dal megoldják, oszt jónapot!)
Harmadrészt be kell indítani a Fidesz közeli vállalkozásokat, csókosokat gyors, meghívásos pályázatokkal.
Negyedrészt, a lehető leghamarabb pénzt és pozíciót kell adni a jobbos médiumok szereplőinek, megköszönve eddigi munkásságukat, akinek lesz egy nagyon fontos feladatuk: napi 24 órában közvetíteni az "elszámoltatás" eseményeit, amelyek árnyékában kényelmesen el lehet végezni az első három legfontosabb feladatot...
szerintem egy olyan mondaton vitatkozunk amit egyrészt nem ismerünk másrészt meg ha lesz akkor egy jelképes vmi lesz az állampolgárok jogai címszó alatt
Oldlaba rugták-e az Ab-t, oldalba rugják -e az alkotmányt naponta, hoznak-e törvény ellenes törvényeket? Ezt már mind megtették. Miért ne tennék meg ezt is?
Ahogy egy Semjén minelnök h. lehet, ott már bármi megtörténhet.
Az érvelése pedig totálisan hamis. Az ember ugyanis már rég beleavatkozott Isten akaratába - ha csak az elvet nézzük - pozítívan, amennyiben radikálisan csökkent a csecsemő halandóság. Régen az asszonyok 6- de akár 12 gyeremeket is szültek éltük során. Átlagban ezekből csecsemő korban meghalt több mint a fele. Jellemzően és átlagosan 3-5 gyermek érte meg a felnőtt kort, vagy még annyi se.
Szektás az, aki ilyen elveket támogat. Ez a "vissza a középkorba" projekt.
Rabszolgaságot nem akarnál?
Nekem egy Semjén ne akarja megmondani, hány gyermeket neveljek fel. Teremtsenek élhető Magyarországot, akkor majd lesz több gyerek is.
Semjéné az egy vélemény Gulyás meg az előkészítő bizottságban azért mégiscsak képben van arról hogy mit terveznek:
"Gulyás Gergely, az alkotmány-előkészítő bizottság fideszes alelnöke szerint ugyanakkor a jelenlegi abortusz-szabályozás nem változik, és az általa vezetett munkacsoport koncepciójában nem is szerepel hasonló, tehát a népesséfogyásban is szerepet játszó magzatgyilkosságok ellen nem akarnak tenni."
Felelősségteljes szexuális és házasélet. Ennek kellene a fejekben a helyére kerülnie. Előre meggátolni azt, amire nem vágyik egy nő: ebben az esetben a terhesség. Nem utólag kell megoldani.
Mostanában ahányszor itt benyögött valaki valamit, legyen az a legnagyobb baromság, abból három nap múlva már törvény volt. Ez van.
Én ettől nem rettegek, mert nincs mitől, ellenben felháborítónak tartom. Főleg, azért, mert minden vita nélkül ( mindenhol óriási vitákat generál ez a téma), az érintettek megkérdeztése nélkül akar egy kis csoport uralkodni rajtunk. Ez legutóljára valóban Rákosi Mátyás idejében volt, hasonlóan rendeletileg.
A szavazásnál már késő rettegni.....akkor már félni kell,mint régen.
Ok, tehát ha azt állítod, hogy több kormánypárti politikus, különböző időpontban elhangzott, egybevágó kijelentése csak egy orbitális fasság, amelynek a jelentősége legfeljebb egy szellentéssel ér fel, ebben akár egyet is érthetünk.
Nem nem az én álláspontom, hanem az új alkotmány tervezetéért. Pontosabban úgy hangzott volna, hogy "Ha elfogadjuk, hogy a fogantatástól ember az ember..."
(Egyébként a jogalkotó pillanatnyilag pontosan azt mondja, hogy az ember ha élve születik, akkor a fogantatás pillanatától jogképes..., tehát akkor ember az ember a fogantatáskor, ha élve meg is születik, egyébként nem...)
"vagy ha valóban nem lesz benne a készülő alkotmányban, akkor felelőtlen, ostoba hadováról van szó, az említettek részéről, ami megkérdőjelezi a beszámíthatóságukat."
vagy a hírszerzőjét és a tuti informátorainak beszámíthatóságát
Végül is nevezhetjük felröppenő hírnek, felelős, kormánypárti politikusok nyilatkozatait... vagy ha valóban nem lesz benne a készülő alkotmányban, akkor felelőtlen, ostoba hadováról van szó, az említettek részéről, ami megkérdőjelezi a beszámíthatóságukat.
Annyit mondtam (akinek van esze értette), hogy a nyugati elemzők és főleg a hátterükben lévő pénzügyi körök, azt szeretnék, hogy sok pénzt tejeljünk nekik a magas kamatú kölcsöneikre és szopassuk meg a lakosságot még jobban, mintha baloldaliak lennénk, Kínától meg olcsó kölcsönt kapunk.