Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Jut eszembe: az elmúlt hosszúra nyúlt hétvégi "ámokfutásommal" még adós vagyok :-) Az ámokfutás a program-dömpingre vonatkozik...
Csütörtök este az ANK "színházi hetének" keretén belül Csányi Sándor: Miért nem értjük meg a nőket? című fergetes előadását láttam. Szénné röhögtük magunkat :-) Jellemző, hogy a nagy vihogás közepette azt hallom két székkel odább egy nőtől: na, ez tisztára én vagyok :-) Szenzációs, szellemesen találó a két nem gondolkodás-módjáról.
Péntek-szombaton a Fényfesztivál volt a főszereplő, nagyon sok helyszínnel és sok szépséggel. Bár azért volt egypár olyan is, ahogy csak kamilláztam, hogy ez most mi? Mi ebben a lényeg, mi a művészet, mi a szépség? De megint az volt a jó, hogy egyedül bóklásztam, és így akár egy percen belül is kifordulhattam az engem nem érdeklő helyszínről, és kerestem mást. Nekem mondjuk a Széchenyi téri dzsámi festése csalódás volt, akárhányszor jártam arra, mindíg valami színtelen-szagtalan fényfolyásokat láttam :-( Gyönyörű volt viszont a Janus Pannónius utcában a fényszőnyeg, tényleg olyan hatása (meg mintája) volt, mintha gyönyörű, élénk színű szőnyegen járnál. Nagyon szép volt a Jókai téri házak fényfestése, meg a Séta tér oldalában, ahogy megyünk fel a Káptalan utcába, a fák fénnyel való megfestése.
Ami a versenyműveket illeti: hát szerintem a korábbi években jobbak voltak, nem tett jót az egy év kihagyás... Mondjuk az is lehet, hogy nekem fontos a zene, és itt nem igazán beszélhettünk zenéről, inkább valami kakofón hang-effektekről :-(
Ami meg nagyon nem tetszett, az az volt, hogy még este fél 10-kor is szinte minden második-harmadik ember kicsi, 3-5 éves gyerekekkel, meg még babakocsikkal tolongott az irdatlan tömegben. Ezeknek a kicsiknek nagyon nem ott lett volna a helyük ilyen későn, arról nem is beszélve, hogy villózó fények, hangos zenék, hangeffektek uralták a helyszíneket :-( És még volt olyan "szülő", aki leordította a 3-4 éves gyerek fejét, ha az nyűgösködni mert :-( Bánom, hogy nem szóltam be neki....
Vasárnap két színházi előadást "húztam be': délután az ANK-ban Rudolf Péterék Szerelmi rögtönzéseit, - a felvezetés szerint ez olyan Beugró-szerű volt, bár szerintem kevés volt benne a rögtönzés, este meg a Kamarában láttam Bródy Sándor Tanárnő-jét.
És hogy erre a hétre se maradjunk fesztivál nélkül: most Kéméndy Tamás szervezte a szokásos Harmonika-fesztivált, - bár itt csak napi egy-egy kis szabadtéri előadás volt, kettőt sikerült elcsípnem: nagyon jók voltak.
Már kíváncsi vagyok: jövő héten is előrukkol-e valaki valami fesztivállal itt a városban?
Jók ezek az előadások :-) Én holnap délelőtt megint egy belvárosi sétán veszek részt, melynek mottója: Legendás pécsiek nyomában, - gondolom itt is hallunk sok érdekeset....
És ami a sörgyártást illeti: előző szombat délután egy - kóstolóval egybekötött - japán italkultúra előadáson vettem részt, már többedszerre :-) És mindíg hallok/megjegyzek valami újat, pedig ugyanaz a pasi tartja :-) Most például arra figyeltem fel, hogy azt mondta: a magyar (ásvány)vizek a sörgyártáshoz nem elég jó minőségűek :-( Erre azért az a barátnőm, akivel ott voltam, azt mondta, hogy Ő tanult sörgyártást, és szerinte ez nem igaz.... Én meg nem tudok állást foglalni, mert nem nagyon szeretem a sört.
Viszont Nálatok is kihangsúlyozták a víz minőségének a fontosságát, úgyhogy ez biztos igaz :-)
És külön örülök, a Zsolnay-gyáros résznek :-) Nagyon-nagyon szép csempéket tudnak készíteni, és nagyon vigyáznak a mintakönyveikre, - talán pár darab van, ami elkallódott...
A tegnapi napon viszont egy képzőművészeti kiállítás megnyitóján vettem részt, amit a Bálnában rendeztek meg.
A részvétel mellett három ok szólt, Elsőnek az, hogy az egyik kiállító meghívott. A második az, hogy még sosem voltam ilyenen. A harmadik az, hogy talán végre rájövök, mire is jó a Bálna.
Nos, ez utóbbit most sem tudtam meg, de kiállítótérnek megfelel! Igaz, annyi kis beugró, oldalfolyosó és különféle szobácska volt ott, hogy kezdtem magam úgy érezni, mint a patkány a labirintusban. Aztán rájöttem, hogy úgyis nézegetni jöttem, tehát azt is tettem.
A fentebbi ok miatt elég nehezen leltem rá a meghívómra, de addig is találtam néhány érdekességet. Például a Kézai programot, amiben régi fényképeket digitalizálnak és tesznek közzé. ez az ötlet nagyon megtetszett,
A könyvhéten azt mondtam magamban, hogy nálunk minden harmadik ember író, itt meg azt, hogy minden ötödik ember képzőművész. Igaz, itt elég sok külföldi kiállító is volt, Némely „alkotással” sehogy sem tudtam összebarátkozni, de nem is ez lehetett a céljuk!
Sokkal több olyan volt, ami tetszett. Például egy francia festőnő művei, aki közismert képeket helyezett más környezetbe. Ezek egyike Botticelli Vénusza volt, csak a szerelem istennője ezúttal dzsungelben született. A másik, amit megismertem, az Margarita infánsnő volt, egy tigrissel. A cicus alighanem úgy döntött, hogy ennyi textíliából nem éri meg kihámozni a benne lévőt.
Egy női portré, amiben egy kép alakulását figyelhettük meg, különböző fázisokban. Ez grafika volt, nem festmény. Az egyik helyen egy kissé torz, háromlábú alumínium szék volt. Nem tudtam eldönteni, ez kiállított tárgy-e, vagy szimplán ülésre szolgál, de nem ültem rá, mert biztos, ami biztos,
Ahogy észrevettem, a legtöbb látogató rokon, barát vagy ismerős lehetett, no meg néhány kritikus. Nem lehetett könnyű dolguk, hiszen rengeteg kép, fotó és néhány szobor is látható volt.
Sajnálattal állapítottam meg, hogy a Bálna helyenként beázik, amit kissé furcsállottam.
Végül is, csöppet sem bántam meg, hogy elmentem, és körülnéztem.
Szerdán egy olyan előadáson vettem részt, amiben a Dreher család történetéről beszélt egy fiatal nő, Sziklainé Lengyel Zsófi, aki saját mondása szerint krónikás akart lenni, Miután meghallgattam, úgy velem, ez sikerült is neki. Mostanában megrendelésre dolgozik, nem annyira magánszemélyek (bár ők is lehetnek) mint inkább vállalatok, illetve települések kérik fel krónikásnak. bár a Dreher esetében a kettő egybeesik.
Sajna, nem jegyzeteltem, ezért csak azt írom meg, ami éppen eszembe jut.
A történetet Kőbánya históriájával kezdte, IV, Béla korából származnak az első feljegyzések róla. Ki hinném, de követ bányásztak, amiket főleg várépítéshez használtak fel.
Jóval később, a dualizmus idején az itt kitermelt mészkőből építettek fel számos ismert pesti épületet, pl. az Operaházat is.
Viszont egy idő után veszélyessé váltak a bányák, de ott maradt egy hosszú-hosszú, és bonyolult járatrendszer, ezt hasznosította a Dreher család, akiknek a jelmondata még mindig szerepel néhány régi tárgyon. Eszerint: Komló, árpa, isten ajándéka, Ez utóbbival a jóvizű kútra (is) utalhattak, mert a víz minősége nagyon fontos a sörgyártásban.
Dreher praktikus gondolkodására utal, hogy első dolgai egyike volt, hogy jégvágási engedélyt kért, és az eltárolt jéggel hűtötte a sört. A pasztorizálás későbbi találmány volt, a sört hűteni kellett, és Dreher már a hűtőkocsit, illetve hűtött hajót is feltalálta, ezért elég messzire eljuttatta a termékeit.
A jó minőségű ital és az ügyes reklám megtette a hatását, a termékük iránti kereslet nőtt aztán sajnos jött a háború, a kereslet alaposan visszaesett. A meglévő öt sörgyár közül négy fuzionált, igaz, az egyik házasság révén került a Dreher család tulajdonába.
Úgy reagáltak, hogy több lábon állnak Ugye volt egy csomó jegük, tehát ezt is szállítottak. Volt jóvizű kút, tehát szikvizet gyártottak. Aztán szerezték pár tehenet, amiket a sörgyártás maradékán tartottak, és beindult a tejüzem, Ha már ott volt, megvettek egy csokigyárat, és egész jó termékeket forgalmaztak.
Újabb háború, akkor viszont a pincerendszerben nem csak óvóhelyet, de hadiüzemet is berendeztek. Aztán persze államosították.
A gyártást eleinte gyatra minőségű sörökkel indították, de később ez is javult. Kortársaim remélhetően emlékeznek a Kinizsi sörre, amit nyolc napig lehetett eltartani, és a címke szélén bevágások jelölték a gyártás hónapját, napját, sőt még az óráját is. Viszont később már elfogadható, sőt jó minőségű termékeket forgalmaztak, és megint nőtt a fogyasztás.
A privatizációnál egy dél-afrikai cég vásárolta meg, és – váljék becsületükre – gyönyörűen rendbehozta a berendezésket. Az óriási rézüstöket kitisztították, és a belsejükbe rejtették el a moderneket. A fal persze csempézve volt, éspedig helyenként a Zsolnay-gyár díszes termékeivel. Vették a fáradságot, és felkérték a gyárat, hogy készítsen újat a régi, megsemmisültek helyett, A gyárban elővették a mintakönyvet, és szépen legyártották a rendelést!
Nos, hosszan írhatnék még, de így is sok. Csak egy bájos történet.
A hogy kerül a csizma az asztalra szólás eredete, hogy jó nagy, ötliteres, csizma alakú söröskancsót töltöttek meg, és azt körbeadták egy baráti társaság tagjai között. Úgy kellett inni belőle, hogy ne öntsd le magad. Eleinte persze könnyű volt, a vége felé már nem! Aki rajtvesztett, fizette a következő kört.
És még nincs vége a habzsi-dőzsinek, mert hét végén jön a Fényfesztivál :-)
Erről már áradoztam Nektek tavaly-tavalyelőtt, szerintem most is pompázatos lesz.
Tegnap amúgy Kepes András volt itt a szomszéd Nevelési Központban. Az interjúi háttér-történeteiről mesélt, hogy anno a '80-as években azért nem volt könnyű becserkészni a sztárokat. (Kettő-az-egyben akció volt, anyukámat is megleptem vele, mert vasárnap lesz a névnapja, és nagyon szereti Kepest. Így meg legalább kicsit különlegesebb lett az ajándék, mintha valami tárgyat ötöltünk volna ki...)
Hétfőn meg Mácsai volt ugyanitt az Örkény Egypercesekkel, de már nem kaptam rá jegyet :-( Viszont tegnap azért elgondolkodtam azon, hogy mivel a Kepesen is voltak üres helyek, lehet hogy be kellett volna próbálkoznom, odamenni és hátha ott is lett volna mégis üres hely :-(
Csütörtökön szembe jött velem a Face-n egy cikk, hogy pénteken a Dóm előtt ingyenes Tánctalálkozó-Plusz előadások lesznek, csak regisztrálni kell rá. Háborogtam is magamban, hogy ezt miért nem lehetett tudni a Tánctalálkozó alatt, - de aztán este a barátnőm elmesélte, hogy Ő volt a színházi évadnyitón, ahol elmondták, hogy a Tánctalálkozóra volt X pénzük. Leszerveztek mindent, műsorfüzetek kinyomtatva, - aztán kaptak egy telefont, hogy hozzájuk vágtak még 5 millió forintot erre. Úgyhogy gyors tempóban, random módon kellett újabb programokat szervezni. De nagyon ügyesen megoldották, igen színvonalas előadásokat láttam megint. Délután egy Varidance nevű együttes Brahms Magyar táncok művét dolgozta át, helyenként kis rap-beütéssel. Szenzációs előadást volt, néztem volna még :-) Aztán ittunk kis bodzabort :-), és átrándultunk a Széchenyi térre, - 5 perc a Dómtól, ahol a Pécsi Napok keretén belül a MÁV fúvószenekara adott nagyon-nagyon szuper koncertet. Róluk azt kell tudni, hogy nem főállású zenészek, hanem munka mellett játszanak, próbálnak, de igen magas színvonalon. Utána visszamentünk a Dóm térre, ahol egy Flamenco-előadást néztünk meg, a Tánctalálkozó plusz keretén belük, és utána vissza a Széchenyi térre, ahol a Cuba Libre nevű együttes zenélt.
Szombat: délután meg-sétáltattam anyukámat meg a húgomat a 3 és fél éves unokájával :-) Délután a Széchenyi téren voltak kis kézműves foglalkozások, meg öko-játszóház, a színpadon pedig mazsorett-bemutató. Ja, és volt egy "nyugdijas-klub" blokk is, ahol különböző helyi nyugdijasklubok mutatták be, hogy mit tudnak: népitánc, örömtánc, ének, stb. És milyen jól csinálták! Utána egy térrel lejjebb a Nagycsaládosok egyesülete tartott játszónapot, na azt a Lili pláne nagyon élvezte :-) Ugrálóvár, egyszerűbb és bonyolultabb régi játékok, Maci-doktorok - óriási teddy-macikat lehetett "műteni", orvosi ruhába öltözve.... Aztán ők hazamentek, én meg fel a Dóm térre, a Duna Népitáncegyüttes szuper előadására, majd a Széchenyi téren Geszti-vel zártuk a napot :-)
Vasárnap lazább volt, délután megint a családdal bóklásztunk kicsit a helyszínek között, a Széchenyi téren bordalokat énekelt több együttes, meg a Mecsek Népitáncosok táncoltak közben, aztán én mentem a Kodály központba, Grieg estre. Ez is nagyon-nagyon jó volt. Utána még mehettem volna vissza a városba, mert a Széchenyi téren és a Dóm téren is még dúlt a buli, de úgy döntöttem, ezt már kihagyom.
Szép kis program volt, - szerintem én is élveztem volna :-)
És most csak azért nem irigykedem, mert nálunk is program-dömping volt.
Kezdem is a múlt hetet:
Hétfőn a Harmadik Színházban néztük meg az Ájlávjú című zenés darabot. A párkapcsolatokat játsszák le, "időrendben". Először csak partnert keresel, aztán párt, és ezt végig viszik egészen az öregkorig. Én úgy éreztem, hogy az eleje kicsit döcögve indult, de az első felvonás felétől belelendült, a második felvonás meg egyszerűen hibátlan, szenzációs volt.
Kedd: a Táncfesztivál keretén belül a Magyar Állami Népi Együttes Óda az Énekes madárhoz című előadását néztük meg. Tamási Áron Énekes madár című színművét dolgozták át. Nagyon-nagyon tetszett, sokkal jobban, mint a Szegedi Szabadtéri látott, 70 év munkáját összefoglaló előadásuk. Nem csak táncoltak, hanem szöveges rész is volt, meg közbe-közbe szőttek ismert versrészleteket is.
Szerda: kezdődtek a Pécsi Napok. Hrutka Róbert együttesét hallgattam meg, ingyenes előadás volt, de nem igazán volt reklámozva, és sajnos csak kb 30-an voltunk. Háborgott is rajta mindenki a nézőtéren, hogy ez szégyen, hogy ennyire nem lett publikálva, pedig nagyon-nagyon jó volt.
Csütörtök: Tangónap :-) Lehet, hogy belefutottatok a face-n: valaki kikotorta, hogy Pécsett 100 éve, a szerb megszállás alatt betiltották a nyilvános helyen a tangót, és ezt a rendeletet a mai napig nem helyezték hatályon kívül. Na most erre - mármint a hatályon kívül helyezésre - szerveztek egy napot, a Széchenyi téren tangó-tanítással, zenével, énekkel. Én az esti, Világzenei összeállításra értem csak oda, előtte még a Sétatéren iszogattunk kis gyümölcsbort, - mert ott a Pécsi Napok keretén belül már szerdától álltak az eszem-iszom sátrak :-)
A Toxikomát néztem meg múlt héten, kicsit vonakodva, mert nem vagyok különösebben Szabó Győző rajongó, de aztán úgy adódott, hogy mentem és végül is nem bántam meg.
Inkább szólt ez a film a drogról, hogy milyen benne lenni, hova vezet ez az út és hogyan forgácsolja szét az ember teljes életét.
Tegnap elmentem a csepeli Hungarikum fesztiválra, mint eddig is, bár új helyen volt. Elismernem, az új helyszínt szerencsésen tágas volt, és mindennek és mindenkinek jutott hely, akár a szabadban, akár zárt helyen.
Egy szép nagy színpad volt felállítva, szerencsére árnyékolva volt, bár nem ártott volna, ha a nézőknek is jut egy kis árnyék, mert szokatlanul meleg volt, no de sebaj, aki megelégelte, talált árnyékot bőven, és szomjas sem maradt senki. Mi több, éhes sem! Volt sör, bor, pálinka, de kávé is. Az ételek közt volt karcagi birkagulyás, amit a helyszínen főztek, csodás illatot árasztott, Persze hogy volt lángos, de édességek, fagylalt, kávé, sőt perec is.
Ezen lépett fel a Matyó Néptáncegyüttes, szépséges ruhákban, remek tánccal, és néhány ismerős dallammal.
Azt is megtudtam, a legenda szerint miből ered az ottani hímzés. Egy matyó lány megtudta, hogy az ördög elrabolta mind az anyját, mind a vőlegényét, és csak akkor adja vissza, ha a leányzó tél közepén elhozza neki a nyár összes virágát. Meg is tette, csak éppen hímezte a virágokat, az ördög pedig szavának állt, és elengedte a túszait.
Utána kóruselőadás, azt akkor is hallottam, ha nem ültem ott, ezért elkezdtem körülnézni, érdemes volt. Az egyik pavilonban hímzések, olyan szép függöny+terítő együttest, hogy csak sóhajtoztam, amikor néztem. Azon viszont derültem, hogy a kredenc, a két hokedli, a szemetesláda, no meg a konyhaasztal ismerős volt, nagyon hasonló van nálam is. A zsírosbödönt és a tejeskannát is régi ismerősként köszöntöttem.
A szablyavívást is megcsodáltam, a fellépés után röpke vívásleckét adtak az önként jelentkezőknek, főleg a gyerekeknek. Mellettük egy aprócska kovácsműhely, számos önkéntes inassal, lányokkal is.
Tudom, borzasztó, de itt legjobban egy igazi, klasszikus, legalább háromkilós, asztallap nagyságú főkönyv tetszett, soll és haben rovattal, itt viszont egyfajta emlékkönyvként szolgált.
Aztán megnéztem a Jászsági Hagyományőrző Egylet divatbemutatóját, a kaftántól a farmerig. A legszebbek a XIX. század közepén-végén hordott ruhák volta, legalábbis szerintem. Nagyon tetszett a könnyű, pamut női blúz elnevezése: nyárika.
Aztán láthattuk a korabeli kondás, juhész, gulyás és csikós viseletét, legjobban a gulyás által hordott cifraszűr tetszett.
Jót derültem, mert a hétköznapi viselet fehér, lobogós gatya és szintén fehér ing volt, amit általában kéthetente mostak, amikor már megállt a saját lábán. ha viszont elrongyolódott, akkor hasznosították, mert zacskót varrtak belőle, így lett a gatya ülepéből túrós zacskó. Izé, tulajdonképpen nem is szeretem a túrós rétest!
Érdekelt volna az operett összeállítás, de addigra megsokalltam a hangerőt, inkább hazaindultam.
Egyre jobb! 11-én voltam a Hungarocon-on, ami sci-fi klub éves rendezvénye, érdekes volt, az eddig 41-ből kb. 35-ön ott is voltam. A Fantasy expót kihagytam, az anime nem erős oldalam.
Szombaton Hungarikum fesztivál, réáadésul Csepelen, oda is el akarok menni.
És ne tudd meg, hogy mi jön még :-) Úgy látom, a programszervezők egymásra licitálnak, hogy ki tud több és jobb programot hozni...
Kapkodom a fejem, hogy melyik nap hova is menjek a következő két hétben... Most éppen mindjárt indulok színházba (Pécsi Harmadik Szinház: Ájlávjú) - holnap meg a Táncfesztivál keretén belül a Magyar Állami Népiegyüttes műsorát nézem meg. Szerdán pedig Hrutka Róbert együttesének koncertje, csütörtökön tangó-nap a Széchenyi téren :-) Ez utóbbi szabadtéri, ingyenes, csak tartok tőle, hogy most kezdődik a szokásos pécsi őszi napok, ami sajnos szinte minden évben meghozza az esős évszakot, úgyhogy ez két-esélyes dolog. Pedig szuper lesz, ha nem esik...
Beszámolóm az első két hétről (hogy rohan az idő, ez eszméletlen...)
Szept 6-án hirtelen felindulásból elmentem örök szerelmem, Cseh Tamás emlékestjére, a Váróterem-re. Hezitáltam rajta, mert a Katlanon már láttam, de hát ugye Cseh Tamás dalaiból soha nem elég, - és a női szereplő-gárda fele teljesen kicserélődött.. Szuper előadás volt, négyszer tapsoltuk vissza őket. Ez még fesztiválokon kívüli program volt .
Csütörtökön kezdődött a Zeneszüret. Délután kicsit hallgattam a pécsi tehetségek zongorajátékát, de nem tudtam végig ott lenni, mert bérletes hangverseny volt a Kodályban. És hát így lemaradtam az Operaház opera- és operett-gálájáról is, mert az is ebben az időpontban volt.
Másnap filmzenéket hallgattunk a Szent István Filharmonikusoktól és Feke Páltól. Jó volt, de nagyon nem tetszett, hogy a karmester már az elején "rászólt" a közönségre, hogy tudunk ennél jobban is tapsolni :-( Szerintem a tapsot kiérdemelni és nem kiprovokálni kell...
Vasárnap délután pedig világzenei összeállítást hallgattam a Pécsi Nemzeti Szinház művésznőitől meg Kálmándy Tamástól, aki azt hiszem a Virtuózokban tűnt fel, mint harmonikás.
Második hét: a hét eleje eseménytelenül telt, egyrészt mert benéztem, hogy mikor indul a PécsLit, és így lemaradtam a keddi Szélkiáltóról, másrészt meg a szerdai Anyád előtt ne vetkőzz színdarab elmaradt. Pénteken indult a Táncfesztivál, néztem egy kicsit a Színház előtti szinpadon fiatal amatőr-táncosok bemutatóját, este meg a PécsLit keretén belül Bősze Ádámot hallgattam, ami a Mendelsson-család levelezéséből igen érdekes kor-rajzot mutatott be. (Az egyik gyerek kanyarós lett, karanténba került a szülőkkel együtt, és a többi tesó levélben tartott a kapcsolatot velük, a levelezés a kúria két szárnya között zajlott :-) )
Szombaton Spirót hallgattam az új kötete kapcsán, aztán Grecsó-Hrutka koncert, ami megint szenzációs volt. Grecsó kiemelte, hogy nagyon örül, hogy a sok-sok fesztivál közé most bekerült az irodalom is, - az országban ez a PécsLit az első irodalmi fesztivál. Utána este 10-kor átmentem még a Zsolnay-negyedbe, ez kb 5 percre van a Tudásközponttól, ahol az előző két esemény zajlott, - itt a Zsolnay-negyed éjszakája volt, ami szintén tele volt érdekes programokkal, vezetésekkel, de hát csak egy órát töltöttem itt, - ahogy elnéztem, bár elvileg 12-ig tartott az éjszaka, 11 körül mindenki hazaszivárgott....
Vasárnap pedig délelőtt részt vettünk egy két és fél órás irodalmi sétán, ahol a Jelenkor főszerkesztője vitt végig a belvároson, a Pécshez kötődő irók-költőkhöz kapcsolható épületek előtt kisebb-nagyobb ismertetőkkel. Este pedig Dés László Esterházy-megemlékezését hallgattam meg.
Vasárnap a Margitszigeten sétáltunk egy barátnőmmel. Hosszú lenne elmondanom, miket néztünk és láttunk ott, de egyet szeretnék elmondani közülük.
Megtaláltuk Margit hercegnő sírját, most is virág és mécses volt rajta.
Aztán jött a kellemes meglepetés! Valami zenét hallottunk, amit lantnak tippeltem, mint később kiderült, jól gondoltam. A hangot követve egy aprócska színpadhoz, pontosabban bábszínpadhoz érkeztünk, ahol két, nagyon tehetséges bábszínész (egy férfi, egy nő) és egy szintén jó zenész (ő játszott lanton) adt elő a halász és az aranyhal közismert történetet, nagyon szórakoztató módon. Mindegyikük két szerepet alakított, a férfi a halászt, illetve később a komornyikét, a nő a feleségét, no meg a halat.
Nagyon tetszett néhány, a helyzethez illő humoros szöveg, például amikor már grófok lettek, a feleség meghívta a barátnőit vadászatra. Férjemuram ugyan tiltakozott, de hiába. Erre az egyik barátnő azt üzente a komornyiktól, hogy most éppen krumplit kapál, a másik meg azt, hogy csak akkor megy, ha visszakapja a kölcsönadott galuskaszaggatóját! Ez élénk derűt váltott ki a jelenlévőkből.
Nemkülönben az a meghívott is, aki megígérte, hogy megy, és viszi a szűkebb családját is, alig vannak harmincan, de ebbe már a gyerekek is beleszámítanak.
Amikor király lett a halász, akkor a komornyik vezette, mert eltévedt a házban, volt vagy ötven szoba, és nem nagyon tudta, mihez kezdje ennyivel. Kész szerencse, hogy újra kunyhóban találták magukat!
Megfigyeltem, hogy a legtöbb ember (minket is beleértve) úgy jött oda, hogy nézi egy kicsit, aztán elmegy. Végül mindenki maradt!
Azon is derültem, hogy most tudtam meg, nem csak léggitározás, de léglantozás is van, mert két fiú a levegőben utánozta a lantos kéztartását és mozdulatait.
A történet vége és az illő taps után azt mondták, hogy lehet lantzenére táncolni! Ezt kihagytam, lehet, hogy hiba volt.
Most csak olvaslak benneteket, semmi frisset nem tudok hozzátenni.
Vagy mégis egy, még nyár végén voltam Opera beavató előadáson. Két igen tehetséges fiatal ember, Göttinger Pál és Dinnyés Dániel előadás sorozatának egy részén, a Bánk Bán feldolgozásán. Beszélgetés a darabról, a történelmi környezetről, rendezésről, meg természetesen a leghíresebb áriák többféle előadásban, és kicsit a közönség is bevonásra került Petúr bordalának kórusánál. A két előadó vérbeli zeneszerető-kedvelő-tudó-művelő, a humoruk meg szenzációs. A Hatszín teátrum sorozatában.
A könyvhéten vettem egy karcsú kis kötetet (az ára is az volt) és a Meztelenül zuhanyozni szigorúan tilos! címe viseli, és néhány olyan érvényben lévő, de remélem, nem alkalmazott törvényt tartalmaz, ami olvastán nem tudtam, sírjak, nevessek, vagy mindkettőt egyszerre. Néhányat megosztok közülük.
Kaliforniában 500 dollár pénzbüntetésre ítélik azt, aki Chicho város határain belül nukleáris robbantást hajt végre.
Dél-Dakotában engedélyezett ponyvás szekérről lőni az indiánokra.
Hawaii: Egypennys érmét fülbe dugni tilos!
Most a jó öreg Anglia. York polgárainak megengedett naplemente után, a város falai között skótokat nyíllal lelőni.
Tegnap jártam a Könyvhéten, mondhatom, nem csak én! Sokan voltak, és amin kissé meglepődtem, sok fiatal és középkorú is, inkább az én korosztályom volt ritkább. Félreértés ne essék, örülök annak, ha olvasnak
Viszont az volt a benyomásom, hogy az ország lakosainak tekintélyes hányada könyvet ír, másik része kiadja, a harmadik pedig (esetleg) megveszi, mi több, el is olvassa,
Jó hosszú sorok álltak a dedikálók előtt, de pirulva ismerem be, hogy az írók jelentős részét egyáltalán nem ismerem, a nevüket sem hallottam, de ez az én hibám.
Kellemes meglepetés volt négy római legionáriust látni, fölöttébb marconán festettek, és mindegyikük a kardja markolatán tartotta a kezét., holott az egyikük már veteranus volt. Sebaj, neki volt a legtöbb tapasztalata.
Jó két órán át sétáltam, bámészkodtam és sóhajtoztam. Ez utóbbit azért, mert kellett volna egy jól feltöltött pénztárca, esetleg bankkártya, no meg egy jó nagy guruló szatyor, merthogy a könyvek nehezek!
Nagyon tetszett, hogy egy nyomda is ki volt állítva, sajtó, szedőszekrény, festékező henger, ólombetűk. Hosszan csodáltam, sajnos, nem tudom, lehetett-e valamit kinyomtatni rajta. A szó technikai értelmében okvetlen.
Na, most jól kikulturálódtam magam, a jövő hét végéig nem lesz kultúrprogram!
Szerdán egy író-olvasó találkozón vettem részt. Az író egy számomra ismeretlen valaki, Tímár Gábor volt, saját állítása szerint már vagy húsz könyvet írt.
Egyet a helyszínen meg is vettem, mert érdekes dolgokat mondott.
Saját bevallása szerint 1932-ben született, katonacsaládban, ő is az akart lenni, jelentkezett, fel is vették. Nagyon aranyos történetet mondott el, eszerint a tizenegy éves, akkori ideálját el akarta csábítani egy osztálytársa! Ez vért kívánt, ki is hívta párbajra, két-két segéddel, ahogy illik, Erre a galád tornatanár rajtakapta őket, és mindenkit elzárásra ítélt.
Saját bevallása szerint némely őse spadassin volt, én nem dicsekednék vele, ő igen. Az illető nagyapa párbajra hívta ki és leszúrta a nemkívánatos egyéneket. Eddig azt hittem, őket Jókai találta ki, gondolatban bocsánatot is kértem tőle.
Aztán Tímár Gábor 56-ban külföldre távozott, először Angliába, majd Kanadába, majd 25 évet töltött különféle egzotikus helyeken, Afrikában, Ázsiában egyaránt.
Elismerem, egy földmérő, illetve útépítő nagy bőségben találhatott ott munkát, és akár igaz is lehet, amit elmondott. Majd ha elolvastam ezt a karcsú kis kötet, talán jobban meg tudnám ítélni. Egy biztos: míg őt hallgattam, nem unatkoztam, sem én, sem a többi résztvevő.
Arról nem is beszélve, hogy a felesége kitűnő sajtos rudat sütött!
A mai napon visszalátogattam a Terézvárosi Fesztiválra, és nem is bántam meg!
Volt olyan, amit tegnap nem láttam, nem is láthattam. Megérkezésemkor egy Stroke nevű zenekar játszott, mindenen, ami nem hangszer. Hárman doboltak, ebből az egyikük egy kukán, a másik kettőnél nem tudtam kivenni, mi az, viszont biztos, hogy nem dob volt. Közben negyven másodpercenként felkiáltottak: hej! Nem voltam elragadtatva tőle,
Nem volt más dolgom, ezért vártam egy kicsit. Megérte, mert a következő alkalommal már műanyag csövekkel zenéltek, pontosabban a ritmust ütötték a combjukon vagy a lábszárukon. Nem hittem volna, de egész jó volt a hatás, megtapsolták őket, engem is ideérte. Aztán feltették a kérdést, ki szereti a Magyar népmesék sorozatot? Egyöntetű bólogatás és igen kiáltás volt a válasz. Az is egységes vélemény volt, hogy Szabó Gyula hangjával az igazi. Ekkor felhangzott a sorozat főcímzenéje, és jó néhányan, akik már távozni készültek, rögvest visszafordultak, mi több, a kerítésen kívül lévők is megálltak figyelni. Kaptak is egy jó hangutánzást, enyhe szatirikus túlzással, ugyanez vonatkozik a mesére is, ezzel együtt szellemes volt.
Továbbmentem, és felfedeztem három fiatal fiút, akik zsonglőrködtek, karikát, labdákat, illetve buzogányokat dobálva a magasba. Persze volt hogy elejtették, no de én még szemmel sem nagyon tudtam követni, úgyhogy kellőképpen méltányoltam. Mint kiderült, az artistaképző növendékei tartottak bemutatót, méghozzá sikerrel.
Tovább sétáltam, nézegettem, kérdezgettem. Aztán megkávéztam, visszatévedtem a színpad elé. Ott éppen egy rövidke részletet játszottak egy Nőből is megárt a sok című darabból, éspedig Tordai Teri főszereplésével. Csak három színésznő szerepelt, legalábbis itt, és szellemes párbeszédek, no meg generációk közti ellentét volt a fő témája..
A kedvencem, amikor a hősnő elpanaszolja a pszichológusának, hogy a lányát a nászútjuk második napján felhívta, és a leányzó kinyomta a telefont. Ők annak idején nem voltak nászúton, mert az kispolgári csökevény!
Következett volna a kerekesszékes tánccsoport bemutatója, viszont addigra megéheztem, irány a sóletfesztivál!
A helyszínen négyféle ételből lehetett választani, a legérdekesebb a vegán sólet volt, nem is nagyon érdeklődtek iránta. A legtöbben az izraeli, illetve a magyar sóletet választották, ez utóbbit én is.
Elég sokat kellett sorbaállnom érte, sebaj. Elismerem, jó volt, finoman, enyhén csípős, és a sűrűsége is jó. Lehet, hogy a „régen minden jobb volt” mondatja velem, de annak idején a Globus konzervje jobban ízlett, ez viszont most van!
Az biztos, hogy bő adag volt, alaposan jól lehetett lakni vele.
Még egy kicsit nézelődtem, aztán irány haza.
Jól kifesztiváloztam magam, most egy darabig nem óhajtok kulturálódni.
Viszont, ha jövőre lesz Terézváros Fesztivál, alighanem elmegyek.
A ma délelőtt egy részét azzal töltöttem, hogy elmentem megnézni a Terézvárosi Fesztivált, már csak azért is, mert tetszett a gondolat, hogy az Andrássy út közepén sétálhatok.
Jó néhány bódét láttam ezek egy részében kézműipari termékeket árultak, volt persze büfé is, nem is egy, és senki nem maradt szomjan sem, sőt fagylaltozni és kávézni, mi több, rétesezni is lehetett. A jéghideg fröccsöt áruló bódé nagyon is megfelelt annak, amit ígértek, ezt bizton állíthatom.
A gyerekek között kétségtelenül a segítő kutyáknak volt a legnagyobb sikerük, legalább hat volt szolgálatban közülük, javarészt szép és nyugodt természetű labradorok, akik békén hagyták, hogy egy csomó ismeretlen simogassa őket.
Egyébként is kutyabarát hely volt, jó egynéhányat el is hoztak.
A legtöbb helyen azonban színházi műsorokról szóló füzetkéket, lapokat, ismertetőket lehetett látni és tanulmányozni.
Továbbá az ottlévőkkel is lehetett beszélgetni, szívesen adtak felvilágosítást, mi több, jegyet is!
Az összbenyomásom az volt, hogy sok érdekes előadás várható az új évadban.
Feltűnt, hogy elég sok, színpadra átdolgozott Jókai-művet terveznek, például a Kőszívű ember fiait. Azt se sokáig találgattam, hogy a Fatia Negra cím melyik regényt fedi. A három szerző olvastán az a gyanúm támadt, hogy ebből zenés darabot sikerítettek.
Szintén sok Molnár Ferencet láttam, amit csak helyeselni tudok. Igaz, a Hattyú plakátja láttán tűnődve csóváltam a fejem. Ezen egy nő volt látható, valami nagyvirágos és elég csúnya ruhában, Elismerem, nem szép dolog azzal az amerikai filmmel összehasonlítani, amiben Grace Kelly játszotta főszerepet, elvégre eleganciában vele nem nagyon lehet versenyezni. Viszont attól, hogy ez nem nagyon tetszett, az előadás még jó is lehet.
Láttam két Agatha Christie-t is, ezek egyike a Vád tanúja, a másik a Gyilkosság az Orient expresszen.
Ami meglepett és nagyon érdekelt, az a Bábszínház felnőtt műsora volt. Ezek egyike a Pendragon legenda,, ennek a bábjait is meg lehetett szemlélni. Stílusosan valami nyomtatott papírféléből készültek, méltóan a könyv filosz főhőséhez, Bátky Jánoshoz. A másik meglepő a Frankenstein, erre tényleg nem gondoltam volna.
Az már biztos, hogy az elsőt okvetlen megnézem, de a második is gyanús!
Szóval, jó sokat sétáltam és nézelődtem, és valószínű, hogy holnap szintén ezt fogom tenni.
Szerdán mediterrán dalest volt a Csepeli Munkásotthon művelődési házában., Belépőjegy nem volt, regisztráció igen. Elmentem, bár enyhe fenntartásim voltak. Ezek az első öt percben elmúltak, mert az első belépő estélyi ruhában, csinosan vonult be, és bemutatta a fellépőket. Voltak táncosok (két férfi, két nő) és szintén ilyen felállásban voltak az énekesek. Többször öltöztek át, és a táncosok ruháit szépen összehangolták. A régi olasz slágerek voltak az előadott számok, jól érezhető szertettel énekelték, öröm volt látni-hallani őket!
Meg kell adni, a többségükben érett korú nézők-hallgatók ezt roppant mód méltányolták!
Kellemes érzésekkel távoztam, és otthon azon kaptam magam, hogy a hallott számokat dudorászom.
Igen, én is tervezem, hogy visszamegyek, remélem, sor kerül rá, és nem lesznek korlátozások. Egyelőre a Terézvárosi rendezvényen, illetve a Sóletfesztiválon gondolkodom.
