Keresés

Részletes keresés

cayenne bors Creative Commons License 2010.02.25 0 0 7224
:D:D:D:D:
Ideges vagy? Nem csodálom!
Előzmény: Törölt nick (7223)
Bilau L. Creative Commons License 2010.02.24 0 0 7222

Szerintem az előző városvezetés kvázi - szerintem akkor ezt még nem építették be az Étv.-be - településrendezési szerződést kötött a beruházóval. Szerintem úgy alakította a helyi építési szabályzatot, hogy az építés lehetővé váljon, és ennek volt az ára a vállalt kötelezettségek teljesítése, így többek közt a 6 csoportos óvoda építése. 

 

Ezt szerződésbe foglalták, tehát attól elállni a beruházó nem tudott, ezért kereste meg az önkormányzatot, amely érthetetlen okokból lemondott a 6 csoportos óvodáról, miközben sír, hogy elképesztően kevés az óvodai férőhely.

 

Lemondott az óvodáról, miközben erre semmi nem kényszerítette, csak egyszerűen megértő volt, a beruházó érdekeit a közérdek elé helyezte. Mert egyébként mit érdekli az önkormányzatot, hogy a vállalkozó remélt haszna kisebb lesz azáltal, hogy kevesebb lakást épít.

 

Mi a garancia, hogy 1 év múlva, 2 év múlva nem fog még 130 lakást építeni? Amennyiben az építési szabályzat ezt lehetővé teszi az engedélyeket ki kell majd adni.

cayenne bors Creative Commons License 2010.02.24 0 0 7221
Félinformációk alapján féligazságokat harsogsz. S ezek hazugságok.
Előzmény: Bilau L. (7219)
cayenne bors Creative Commons License 2010.02.24 0 0 7220
Vegyél vissza az arcodból.
Előzmény: Bilau L. (7219)
Bilau L. Creative Commons License 2010.02.24 0 0 7219

"Nos, ez úgy hazugság és rágalom, ahogy van.

1. Ott kezdődik, hogy Döcsáék kötöttek ugyan szerződét egy óvoda építésére, de az a telek, amelyikre építették volna, magántulajdon, és a tulaj nem is akarta eladni, úgyhogy itt már eleve bukás volt.
2. Az építkezés jelenleg ott tart, hogy már nyomoznak az ügyben, mert lehet, hogy meglépnek a pénzzel.
3. Két lakás az 1. ütem után, 2 meg a 2. után jött volna, de lehet, hogy nem jön semmi, mert elúszik minden.
3. Nincs kész lakás a mai napig sem.
4. Tovább is van, de nem mondom.
5. Rágalmazni lehet, de a tények halvány ismerete nélkül?"

 

Te miről beszélsz? Vagy olyat tudsz, amit a T. Ökormányzat el akart hallgatni vagy hadoválsz össze-vissza.

 

1. A GAST-KELL Kft. a szerződésben vállalta, hogy önkormányzati tulajdonban lévő területen egy 6 csoport befogadására alkalmas (150 férőhelyes) napköziotthonos óvodát épít saját költségén és azt térítésmentesen az önkormányzat tulajdonába adja.

 

Tehát önkormányzati tulajdon, nem magántulajdon.

 

2. Kit érdekel, hogy valaki valamilyen pénzzel meglépett? Mi köze ennek az egészhez? Az épületek ott vannak, a terület ott van.

 

3. Ha elolvastad volna az előterjesztést, akkor nem állítanád a 2+2 lakást, mert az előterjesztés szerint 3+3 lakás. 

 

3. KI mondta, hogy a mai napig volt kész lakás?

 

4. MI van tovább is?

 

5. MI volt a rágalom? Beszélj világosan és érthetően, ez nem az Érdi Lap! Mielőtt beleszólsz valamibe, jó lenne, ha elolvasnád a vonatkozó anyagot!

 

 

 

Előzmény: cayenne bors (7218)
cayenne bors Creative Commons License 2010.02.24 0 0 7218
Választ lásd a pozitív példák topicban!
Előzmény: Bilau L. (7217)
Bilau L. Creative Commons License 2010.02.24 0 0 7217

Holnap tárgyalja a T. Közgyűlés a 6 csoportos óvoda helyett 6 lakás projeketet.

 

A honlapon az előterjesztések közt olvasható az anyag.

 

Kérdéseim:

Mi a jó a városnak abban, hogy TMA a szerződésben kikötött 6 csoportos óvodát elcserélte vagy 6 db lakásra, amellyel a vállakozó a költségeit kb. vagy harmadára csökkentette, a város meg min. százmilliót vesztett?

 

A város érdekeivel ellentétben egy vállalkozás javára miért engedte el TMA ill. a KGY. a szerződésben garantált kötelezettség teljesítését? Hogy a vállalkozó haszna ne csökkenjen?

 

 Ha már mindenképp el akarták engedni a vállalt kötelezettség felét, akkor miért nem építettek meg a válallkozóval 3 csoportos óvodát?

 

Miért kell az ÉKF nevére írni, ha úgyis el akarják adni?

 

Miért fogadták el a lakásokat, miért nem mondták az építtetőnek, hogy adja ő el, és az árát adja az önkormányzatnak?

 

Biztosan el lehet adni mostanság egy 125 m2-es, egy szerintem esztétikusnak koránt sem nevezhető dobozházban lévő lakást 36,3 millióért, amennyiért számolják?

 

Azt mondják, hogy a területen a válalkozó csak a tervezett 264 helyett 123 lakást fog megépíteni, ezért engedték el a kötelezettség teljesítését.

És mi van, ha a furfanfgos vállalkozó 1 év múlva vagy 2, 3 év múlva épít még 150 lakást? Ennek tilalmát kikötötték a szerződésben?

 

 

vz55 Creative Commons License 2010.02.23 0 0 7216
"                 "NYILATKOZAT TELJES AKADÁLYMENTESÍTÉS TELJESÍTÉSÉRŐL

 

Alulírott ......., ..... rehabilitációs szakmérnökbüntetőjogi feleősségem tudatában kijelentem, hogy a KMOP-2007-4.6.1/2 számú pályázati kiírásra benyújtott .......

című pályázat keretében a Vörösmarty Mihály Gimnázium ... megvalósuló beruházás

építési engedély szintű tervdokumentációja/ műszaki leírása a "Segédlet a komplex akadálymentesítés megvalósításához" c. dokumentumban és a szakértői vizsgálatnak megfelelően tartalmazza:

 

-Az épület teljes körű, valamennyi fogyatékosságra kiterjedő akadálymentesítését .."

 

Azt azonban nem tudtam beazonosítani, hogy ki a tervező, és mennyiért tervezte.""






Ilyeneket kell nekem is kitöltenem. ( Nem Érden !!!)

Előzmény: Bilau L. (7188)
Bilau L. Creative Commons License 2010.02.23 0 0 7215

Interpelláció a Közgyűlés 2010. január 28-i ülésén. (Tímár Istvánné MSZP)

 

2. Igaz-e, hogy a szóbanforgó egyik lakásban jelenleg Bács István, a polgármester kabinettfőnöke lakik?

Az írásbeli válasz szerint: Igen. A bérleti jogviszony 2008. április 1-től, 2009. március 31-ig szólt, majd meghosszabbitották 2010. július 31-ig.

(A Közgyűlésen adott szóbeli válasz az volt, hogy nem igaz!! Akkor most valaki tájékozatlan ilyen ügyben, vagy hazudik)

 

4. Miért vették le az önkormányzat honlapjáról?

Írásbeli válasz szerint: A jelenleg hatályos közzétételi lista szerint a 100 eFt feletti kifizetések közzététele kötelező. A lakásbérleti szerződés nem kiadást, hanem bevételt jelent a városnak.

Az emlitett bérleti szerződés adminisztrációs tévedés miatt volt fenn korábban a honlapon.

 

A 4. pontra adott válasz primitív és könnyen ellenőrizhető hazugság.

 

-A Polgármesteri Hivatal 100 000 Ft feletti kifizetései soha nem voltak fenn a honlapon a törvényi kötelezettség ellenére sem, és most sincsenek fenn, ezért Dr. Bács szerződésének adatai soha nem voltak,  nem is lehettek köztük.

 

-Amik fenn vannak/voltak azok az önkormányzat azon szerződései, amelyek idézek a honlapról:

 

  "100 ezer forint feletti, árubeszerzésre, építési beruházásra, szolgáltatás megrendelésre, vagyonértékesítésre, vagyonhasznosításra, vagyon vagy vagyoni értékű jog átadására, valamint koncesszióba adására vonatkozó önkormányzati szerződéseket az alábbi oldalakon tesszük közzé."

 

Dr. Bács szerződés adatainak - tekintve, hogy az önkormányzati lakások bérbeadása vagyonhasznosítás - a honlapon lenne a helye, főként most, hogy azt állítják fizet érte. Ha valóban fizet érte kb. havi 25 000-t, akkor a szerződés értéke bőven 100 000 Ft felett van.

 

- A szerződés adatai tehát nem a polg. mest. hiv. 100 000 feletti kifizetései közt voltak fenn - ilyen kifizetések abszolut nem voltak fenn, és most sincsenek -, hanem az önkormányzat szerződései közt, onnan távolították el.

 

-A tévedés maximum abból a szempontból történhetett, hogy a szerződés értéke 0 Forint, akkor mit keres a 100 000 fT feletti szerződések közt. Lehet persze, hogy Dr. Bács jelenlegi szerződése szerint valóban fizet a lakásért, azonban az előző szerződése szerint, amely 0 forint értékű volt, nem fizetett. A kérdést nem jól tették fel. 

 

Szerintem azonban a következő is történhetett volna: a szerződés értéke valóban 0 forint volt a közzétett közérdekű adatok szerint /hiszek a jegyzőnek, miért hazudna/, mert Dr. Bács ingyen lakott a lakásban, majd a lakások körül kirobbant botrányt követően "újrafogalmazhatták" a szerződés(eke)t.

 

Előzmény: Felicitál (7192)
egy simabőrű Creative Commons License 2010.02.22 0 0 7214

A kiírt pályázaton bárki indulhat. A tíz millió a maximum. Egészen biztos vagyok abban, hogy a feléért, vagy még annál is kevesebbért lesz jelentkező.

Nem beszélve arról, hogy az ellenőrzött beruházást nagyobb részben az a cég építette aki a szakrendelőt és a kissportcsarnokot is.

Azt sugallod, hogy ez a vizsgálat teljesen értelmetlen. Ha nem történne semmi akkor az lenne a baj. Az előző szakértői anyag került sokba, ott nem is volt versenyeztetés. Megállapítható volt már korábban, itt szükséges egyfüggetlen vizsgálat.

Előzmény: vz55 (7213)
vz55 Creative Commons License 2010.02.22 0 0 7213

A pénzügyi bizottság nyílvános ülése, ahol megszavazták a 10 millát a könyvvizsgáló cégnek a Gárdonyi anyagának átnézésére.
Erre mondta Novaj polgármestere: nekem is megvan a végzettségem, át is tudnám nézni az anyagot, és a 10 millából learanyoztatnám  a falu összes utcáját.




vz55 Creative Commons License 2010.02.22 0 0 7212
Tőlem annak idején TMA megkérdezte: Miért éppen vörös az uszoda tetejének csíkozása??

Általam frappánsnak tartott válaszom: Nyugi, ha megfakul, narancsszínű lesz.
Előzmény: civilkontroll.erd (7211)
civilkontroll.erd Creative Commons License 2010.02.21 0 0 7211

A lényeg mégis marad: Helyben eddig igenis kussoltak a szocik.

Sőt mintha most is mellébeszélnél...

Előzmény: Felicitál (7210)
Felicitál Creative Commons License 2010.02.21 0 0 7210

Azokban is lehetett olvasni ezt-azt.

A plakát központi pénz a kiadvány helyi pénz. Akár hiszed akár nem.

Minden cég mást-mást tart fontosabbnak. Helyileg és cégenként is. Az egyik nekem tetszik, a másik neked. Az egyik sikerül, a másik nem biztos, hogy jó. Mindez megitélés kérdése.

Előzmény: civilkontroll.erd (7209)
civilkontroll.erd Creative Commons License 2010.02.21 0 0 7209

De van alapja. Ha más nem, az hogy volt már egy vagy két Helyi Járat, ami akár lehetett volna jó is. Vagy ha már azokban is lehettt volna olvasni ezt-azt...

No ugye!... Akkor mennyivel másabb lenne a leányzó, ill. a párt fekvése...

Szóval: alighanem az akarat is hiányzott, meg a szakértelem is.

Erre kellene plakátozás helyett is figyelni! 

Előzmény: Felicitál (7208)
Felicitál Creative Commons License 2010.02.21 0 0 7208
Ez is egy vélemény.
Előzmény: civilkontroll.erd (7207)
civilkontroll.erd Creative Commons License 2010.02.21 0 0 7207

Ez arra nem válasz, hogy hány óriásplakát ér egy normális helyi újságot.

Ami viszont tény: MSZP-plakáttal van tele minden. Tehát a plakát a fontos, a többi meg -legfeljebb jószándékú- duma...

Ha egy ekkora pártnak nem futja egy használható internetező csapatra sem -helyben!- azt a társaságot nehéz komolyan venni. És akkor arról még nem is szóltam, hogy annyira nem lehet "tiszta" -mondhatnám: hülye- egy párt, hogy ne gondoljon a jövőjére... 

Előzmény: Felicitál (7205)
Bilau L. Creative Commons License 2010.02.21 0 0 7206
Jogos az észrevétel, mert minnél több csatornán érkeznek az ismeretek, adatok, annál nagyobb az esélye, hogy kibukjanak a disznóságok. Annyira azért nem profi a léterhozott szervezet, hogy a dokumentálás ellentmondás mentes legyen.
Előzmény: Felicitál (7203)
Felicitál Creative Commons License 2010.02.21 0 0 7205
Nagyonis egyszerű az oka. Nem vagyok aktív részese az eseményeknek. Nem vagyok profi internetező. Sok kérdésben nem vagyok hozzáértő, ezért szeretném elkerülni a csapdákat. Nyilván az események felpörgése ösztönzött a nagyobb aktivitásra. Azt is láttam, hogy viszonylag keveset tudnak a mieink szerepléséről, gondoltam ez is segít. A legfontosabb pedig az, hogy szerintem is megérett jónéhány disznóság, hogy legalább az itt lévő "közvélemény" többféle olvasatban találkozzon a témákkal.
Előzmény: civilkontroll.erd (7204)
civilkontroll.erd Creative Commons License 2010.02.21 0 0 7204
Valóban kár, hogy csak most jutott az eszedbe. Ennek is nyilván oka van...
Előzmény: Felicitál (7203)
Felicitál Creative Commons License 2010.02.21 0 0 7203

Én csupán leírtam az adott választ. Nem tudom, hogy az interpelláló elfogadja-e.

Szerintem a tájékoztatás eredménye pl. az is, hogy Te már hozzá tudtad tenni az ismereteidet és a véleményedet. Több hasonló megszólalásból csak-csak kialakul a valós helyzet, amely felszinre hozza a feltételezhető visszaéléseket.

A szoci interpellációkat és az azokra adott válaszokat ezután is fel akarom tenni. Kár, hogy csak mostanában jutott ez eszembe.

Előzmény: Bilau L. (7201)
kwota Creative Commons License 2010.02.21 0 0 7202
Ha a baloldal marad 2006-ban ma a sportcsarnok meg van nyitva, a Gárdonyi félpénzen ennél sokkal jobban fel van újítva. Nincs náylon-uszoda, mert nagyon drága az üzemeltetése, és a városi költségvetésben nincs 3,5 milliárdos hiány. Érd választott, a mekkelekeket, fényképészeket, fogtechnikousokat . Kellettek a méregdrága tanácsadók akik elvitték a lóvét.
Előzmény: Bilau L. (7201)
Bilau L. Creative Commons License 2010.02.21 0 0 7201

Tudomásom szerint az ÉSZ-Ker kft által - lefolytatott felületes vizsgálat szerint a Gárdonyinál az engedélyes tervektől eltértek.

 

Az elsőfokú építéshatóság 2009. okt.05-i helyszíni szemléje akkor miként állapíthatta meg, hogy az addig elkészült részek a 2007-es terveknek megfeleltek?

 

Erős a bundagyanú, ugyanis az építési napló szerint2009. okt. 05-én még nem volt elvégezve teljesen a dokumentumok szerint:

-vizesblokk és lépcső burkolása,

-bejárati ajtók elhelyezése,

-a tornaterem üvegtégláinak falazása,

-tornaterem padloponozása, PVC burkolása,

-tető bádogos munkáinak befejezése,

-régi épület villanyszerelése,

-liftakna javítása, liftszerelés,

-lámpák felszerelése,

-tornaterem festése,

-parkoló építése,

-szerelvényezés ( radiátor, WC, mosdó)

-PVC burkolás a földszinten,

 

Persze elméletileg lehet, hogy a tervektől csak 2009. okt. 05. után tértek el, de ez nem túl valószínű.

Előzmény: Felicitál (7199)
Bilau L. Creative Commons License 2010.02.21 0 0 7200

A válaszból egyértelműen megállapítható, hogy sem ideiglenes, sem végleges használatba vételi engedélye nem volt a félévben a Gárdonyinak. A szemle megállapításai, és szakhatósági engedélyek önmagukban semmit nem érnek, függetlenül attól, hogy azoknak mi volt azok tartalma. Azok használatba vételre nem jogosítottak fel.

 

Előzmény: Felicitál (7199)
Felicitál Creative Commons License 2010.02.21 0 0 7199

Interpelláció 2010. jan. 28.

Téma: Gárdonyi G. iskola használatba vételi engedélye.

Beadta: dr. Döcsakovszky Béla

A pénzügyi bizottság számára készült, 2009. nov. 12.-i jelentés, majd a kérdéseimre a jegyző által adott válasz egyaránt azt erősíti meg, hogy az épületre nemcsak az ünnepélyes átadás időpontjában, de a közelmúltig sem, s talán még most sincs használatba vételi engedély.

Ezért kérdezem:

1. ... kinek a terhére róható ennek az elképesztő felelőtlenségnek jogi és erkölcsi terhe?

2. Ki vállalja a szabálytalanságok anyagi következményeit,...

3. Polgármester Úr, mint az Önkormányzat és a város első számú vezetője, mikor és hogyan kívánja levonni az eset személyére vonatkozó konzekvenciáit?

(Megjegyzés: a fentiek az interpelláció rövidített változata)

 

Válasz: 2010. febr. 11.

A város 2009. augusztus 26-án ideiglenes jellegű használatba vételi engedélyt kért. Az engedélyező hatóság az eljárást 2009. szept. 9-i dátummal megindította, az ügyintézési határidőt 60 napban állapította meg. Az I. fokú építésügyi hatóság 2009. okt. 5-én, a bejárásról készült jegyzőkönyvben megállapította: Szemrevételezéssel az eddig elkészült részek megfelelnek a VIII-1550/2007/22 számú jogerős terveknek és az elkészült részek a rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmasak.

Ezek alapján a szakhatósági állásfoglalások kiadásának elhúzódása miatt okafogyottá vált az ideiglenes használatba vételre irányuló eljárás lefolytatása.

2009. dec. 7-én megkérték a használatba vételi engedélyt. Ezt megkapták 2010. jan. 28-án. Ez jogerőre emelkedett 2010. febr. 05-én.(rövidített változat)

Megjegyzés: Arra nincs válasz, hogy ki adott utasítást a hatósági engedély nélküli használatba vételre.

azincourt Creative Commons License 2010.02.17 0 0 7198
Ezért nem tudok hinni nekik, amikor véletlenül tisztességről, becsületről, mások iránt érzettt felelősségről, vagy szolidaritásról mernek beszélni.
Előzmény: Felicitál (7197)
Felicitál Creative Commons License 2010.02.17 0 0 7197

Remélem nem. Talán nem gondoltak erre a helyzetre - ez nem menti a rendelet alkotóit és megszavazóit.

Nem hiszem, hogy az alacsony beosztású alkalmazottak hozzá juthatnak ilyen szolgálati lakáshoz.

Előzmény: azincourt (7196)
azincourt Creative Commons License 2010.02.17 0 0 7196
És ez a magas beosztású (és azzal együtt nyilván kiemelkedő jövedelmű) köztisztviselőknek lett kitalálva?
Előzmény: Felicitál (7195)
Felicitál Creative Commons License 2010.02.17 0 0 7195

Ezen lehet vitatkozni, talán nagyon is kevés, de a helyi szabályozás ezt megengedi.

(4) A szolgálati jellegű lakások havi bérleti díja megegyezik a szociális alapon bérbe adott lakások bérleti díjával.

Lehet módosítani a helyi szabályozást, de az emelésen is lehet vitázni. Pillanatnyilag ez a helyzet.

Előzmény: azincourt (7194)
azincourt Creative Commons License 2010.02.17 0 0 7194
"A bérleti díj: 25.200,-Ft+Áfa (30.240,-Ft/hó"

Ezt csak én érzem valami hihetetlenül visszataszító pofátlanságnak?
Előzmény: Felicitál (7192)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!