E topik témája: Egyedül a Biblia, amely mind az Ó-, mind az Újszövetséget magába foglalja.
Felekezet mentesen csak a Bibliáról, illetve a Bibliában foglaltakról:
- Eredete
- Tartalma
- Értelmezése
- Ige magyarázatok
Kiknek lett nyitva ez a topik?
1. Azoknak, akiket érdekel a Biblia.
2. Azoknak, akiknek őszinte tudásvágyból fakadó kérdéseik vannak a Bibliával kapcsolatban.
3. Azoknak, akik nem megcáfolni akarják mindenáron a Biblia létjogosultságát, hanem tanulni, és épülni szándékoznak általa.
4. Azoknak, akik nem más írások, és nem a teljes Biblia szövegkörnyezetéből kiragadott részek alapján, hanem a Biblia egészét figyelembe véve értelmezik magát a Bibliát.
5. Azoknak, akik hajlandóak saját, de téves nézeteiket józan és logikus érvek hatására hátuk mögé dobni.
6. Azoknak, akik szelíd, egymást tisztelő hangnemben, egymás épülésére meg kívánják osztani a Bibliával kapcsolatos tudásukat. ("Amit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal…" Mt. 7:12)
7. Azoknak, akik a másik embert is embernek tartják...
Nem feltétlen az indulataimat akarom immáron levezetni, inkább egy sajnálatos következtetést levonni, mégpedig azon írások tükrében, amiket előcitáltál kvázi válasz gyanánt.
Azt hiszem eltévedtél, de ez mással is megesik, te meg a saját képmásod tükrödet dicséred.
Az Isten teremtménye nem átkoz, mivel választott személy . Aki keres az talál, én megtaláltam, amit kerestem !
Nem mondom hol keresed , de így soha nem fogod megtalálni a választ a kérdésedre, szerintem nem is akarod. Mért is vagy itt mit keresel, a Bibliát?
Teremtő üzenete mindenkinek.
Mát: 7. 1. Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.2 Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.3 Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?
Még mindig "jehovajenő"-zöl, pedig már tudod, hogy az Istent tisztelők számára ez sérelem és fáj. Nem csak, hogy élvezed a fájdalmunkat, de azt sem tudod elfogadni, hogy vannak tőled eltérő gondolkodású emberek. Szeretnéd a saját gondolkodás módodat mindenkire erőszakosan ráerőltetni. Ha mindenki így gondolkodna, mint most te, akkor az emberiség már régen legyilkolta volna önmagát. Persze ez így is lesz valószínűleg nemsokára, de még van tolerancia egy kevés ideig, csak nem nálad.
Bizony, kellett nekem anno hinnem ebben az egészben... Csalódás, pofáraesések, engemhibáztatások, problémáknemmegoldása inkábbértelmetleülnehezítése, kérdéseimnemmegválaszolása... Mindezek után először irtóra megutáltam a jehovajenőt, aztán az idő, a hosszú évek, évtizedek múlásával ez méla undorrá és szívből való megvetéssé szelídült... Manapság már inkább ezt mondom: ez a balfék figura vagy nem létezik, vagy pedig a legelcseszettebb kontár, ami csak elképzelhető ezen a nyavalyás világon :(
"Nem jehovajenőbácsi Bibliát használok"
Márpedig bibliából csakis ilyen van, az a kvázi főhőse... Vagy netán van olyan biblia, ami zeuszról, allahról, netán visnuról szól?
Nem feltétlen az indulataimat akarom immáron levezetni, inkább egy sajnálatos következtetést levonni, mégpedig azon írások tükrében, amiket előcitáltál kvázi válasz gyanánt... Tudod: ne a tükröt átkozd, ha a képed ferde :D
Nem szép dolog, hogy a vallásos emberek érzelmeit csúfolod. Bezzeg, ha a te érzelmeiddel bánna így valaki, akkor mit tennél? Biztosan türelmesen magyarázgatnád, hogy "ejnye, nem tégy ilyet, hiszen ez mindenkinek fáj..."
Azt látom ebből a hozzászólásodból, hogy gonosz vagy, mert örömet okoz neked mások sérelme. Sajnállak, mert ilyen jellemmel a védekező társadalom kirekeszt magából, és már senki sem szeret veled egy helyen lenni, hiszen szenvedni senki sem szeret. Békélj meg, és ne örülj mások bánatának. Az ateista világban is elítélik azt ilyet.
Ami azért épp ilyen, mert a jehovajenő épp ilyen alaptermészetet plántált beléd :)
"Nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait – felelte –, de nekik nem"
Tehát személyválogató, bekaphassa!!!!!
"Akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. "
Kell a bánatnak az efféle "igazságtétel"... Ennyit is ér az egész...
"Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok"
Mert a drágalátos jehovajenő épp ilyennek teremtette őket, h TUTIBIZTOSAN eszerint viselkedjenek! Nem olyan jó egy lény ám az, teremti a rosszat, hogy az szívózzon, aztán a végén jóóóóól meg legyen büntikézve :( Ronda figura az ilyen, nem mondom :(
10 Ekkor odamentek hozzá tanítványai és megkérdezték: „Miért beszélsz nekik példabeszédekben?” 11 „Nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait – felelte –, de nekik nem. 12 Akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. 13 Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak. 14 Beteljesedett rajtuk Izajás próféta jövendölése, mely így szól: Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok.
Visszaolvastam, és most már értem, hogy te Istent átneveztet ez-nek. Ez is sértő. Így már látom, hogy te nem információt akarsz a Bibliáról, hanem terjeszteni szeretnéd azt a hitedet, ami nem ebbe a topokba való. Ha esetleg mégis lenne olyan kérdésed, amire a Bibliából vársz válasz, akkor a kapu nyitva áll.
Amint ígérten, egyelőre csak egy kérdésre válaszolok (ha tudok), ha az a Bibliához szorosan kapcsolódik. Várom azt az egy kérdést. Egyéb filozófiai témákhoz javaslom számodra a többi topikot. Van bőven választék.
Egy olyan lényként tekintek Istenre, akitől származom. Te nem így látod. De mit szólnál hozzá, ha így ismeretlenül becsmérelném a szüleidet: édesapádat vagy édesanyádat? A kaporszakál is sértő. Nem igazán értelek. Vajon átérzed e a szavaid jelentését? Kérlek tartsd tiszteletben más emberek érzéseit, és akkor joggal remélteted, hogy a te érzéseid is tiszteletben lesznek tartva. Ne várd el, hogy téged tiszteljenek, ha te nem tisztelsz másokat.
Hm... Neked a jehovajenő családtag netán? De most tényleg komolyan?
Jó, akkor legyen kaporszakáll, így már jó?
Nem, nem bajt keverni jöttem (mi jó van ebben nekem?), hanem konkrét kérdéseim vannak!
egyik ilyen: TESZERINTED ez (akkor ÍGY nevezem) tényleg tudja előre a jövőt? Tényleg tudja előre, h ha egy embert olyannak teremt, és meg is hagy olyannak, akkor az bajt fog csinálni csupán, és a végén elkárhozik?
Ez az egyik, ha nem a legalapabb kérdésem!
Hajlandó vagy erre egyszerű igennel vagy nemmel válaszolni?
Szia Eroberter! Már úgy látom, hogy ide csak bajt keverni jöttél. Kérlek, ne hívd Istent jehovajenőnek, én sem gúnyolom ki azokat a dolgokat, amik neked fontosak (a családodat, a gyerekeidet, a múltadat, vagy bármit, ami igazán fontos neked). Még ha szerinted nem is létezik, vagy haragszol rá, akkor is vedd figyelembe, hogy neked is vannak olyan dolgaid, amit nem szeretnél, ha mások kigúnyolnának.
"Önvizsgálat, még nem késő.Ki mint vet, úgy arat."
Akkor esetleg akár kezdhetnél is hozzá :)
"Teremtő, tökéletes embert"
Legalábbis úgy volt vele... :) Aztán már az első próbán nem annak bizonyult, :)
Errefel a teremtményére dühödött meg, és sosem javította ki csakazértsem :(
"Ne enged, hogy sátán a kígyó, körbe tekerjen."
Nem járok Sáta településen, sem egyéb, kígyók által látogatott helyeken :) A sátánytól meg a jehovajenő kellene megvédjen, ha már eleve annak a sara, hogy idecseszte nekünk, bajnak :(
1 Míg Apolló Korintusban tartózkodott, Pál a felső tartományokon át Efezusba érkezett. Itt néhány tanítványra akadt. 2 Megkérdezte tőlük: „Megkaptátok a Szentlelket, amikor hittetek?” „Nem is hallottuk, hogy van Szentlélek” – felelték. 3 „Mire keresztelkedtetek?” – kérdezte ismét. Ezt válaszolták: „János keresztségére.” 4 „János a bűnbánat keresztségével keresztelt – magyarázta Pál –, a népet meg arra biztatta, higgyenek abban, aki utána jön, azaz Jézusban.” 5 Ezt hallva megkeresztelkedtek Jézus nevére. 6 Ezután Pál rájuk tette a kezét, és leszállt rájuk a Szentlélek, megkapták a nyelvek adományát és prófétáltak. 7 Ezek az emberek együttvéve voltak vagy tizenketten. >>>>
1 Az Úr így szólt Mózeshez: 2 „Parancsold meg Izrael fiainak, hozzanak nekem tiszta olajat a mécsesekbe, hogy állandó lángot adjanak.” 3 Áron ezt a lángot a megnyilatkozás sátorában, a bizonyság függönye elé helyezte. Ennek ott kell lennie állandóan az Úr előtt, estétől reggelig. Örök törvény ez utódaitok számára. >>>>
A 12 Melkizedek, és 12 Apostolok. = 24, Örökké élnek. A jelen és a múlt,
és a jövő.
18 Melkizedek, Sálem királya pedig kenyeret és bort hozott. Ő ugyanis a magasságbeli Isten papja volt. Teremtés könyve14. fejezet:18.v.
4Megesküdt az Úr és meg nem másítja: Pap vagy te örökké Melkhisedek rendje szerint Zsoltárok könyve110. zsoltár: 4 v
5 Így Krisztus sem önmagát emelte főpapi méltóságra, hanem az, aki így szólt hozzá: „A Fiam vagy, ma szültelek.” 6 Másutt meg ezt mondja: „Pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint.”Zsidóknak írt levél5. fejezet. 5-6 v
19 Lelkünk biztos és szilárd horgonya ez, amely a függöny mögé ér, 20 ahová elsőnek lépett be értünk Jézus, a Melkizedek rendje szerint való főpap.Zsidóknak írt levél6. fejezet: 19-20 v
Értem. : ) Akkor, ha van olyan kérdésed, amire lehet válaszolni Biblia alapján, akkor jöhet egyesével. Ha tudok, akkor válaszolok rá. De ha a megcáfolhatatlan igazság érdekel, akkor azt itt nem fogod megtalálni, de szerintem máshol sem.
Igen, egyetértek: a jehovajenő teremtette az embert OLYANNAK, AMILYENNEK, az tett belé mindenféle hajlamot, alaptermészetet, majd jól begurul, ha az - ama belérakott cuccok hatására - rossz útra tér... És ugye, nem ám kiszedi belőle a rosszat, és kész, az embernek már nem is akarózik bűnt elkövetni, neeeem... Az ember változzék meg magától, vessen le minden belé teremtett rossz tulajdonságot, vegyen fel - szintén csak magától - jókat, különben örök bünti... Hát köszi ezt a gondoskodást...
Nem teljesen világos számomra a hozzáállásod. Hinni akarsz a Bibliában, vagy inkább szeretnéd megcáfolni azt? Ha szeretnél többet megtudni róla, akkor szívesen válaszolok pár kérdésedre, ha tudok. De ha csak kötekedni jöttél, akkor az az itteni topikleírás szerint más topikokban megbeszélendő. Javaslom, hogy olvasd el a topikleírást.