Nem t'om, említettem már, hogy nekem muzikogén epilepsziám volt, és ezért csináztak rajtam egy split braint a corpus callosum rostomban, amit kommisszurotómiának hívnak: vagyis az agyféltekék szétvágásának, hö?
Ps: Ezután megnéztem David Lynchtől az Erasureheadet, és mindent értettem.
Vazze, nem tudtam, hogy melyik a rosszabb, behunyt szemmel képzelegni tovább, vagy kinyitni, és látni a sok műanyag babává vált élettelen lelket!
Érezted már, hogy egy szellemmes film hátborzongató? Ez olyan volt, csak élőben. Pont az volt a szar, hogy hosszú ideig tök reális volt az egész. Semmi szellemvilág.
nekem mindkettôhöz volt szerencsém és megtiszteltetésem. a kutyákat mi tartjuk, a macskák minket tartanak, azt viszont zseniálisan lemenedzselik, hogyan.
mindazonáltal nem csodálkozom, csak ajánlom, tegyél egy próbát. láttam már cifra pálfordulásokat.
Hideglelés ezerrel. Az ismeretlen, a létező, de eddig fel nem fogott. Ott az álmomban is, mint aki megváligásosdott vagy meghalt és nézi a testeket.
Az egyik ilyen a közeledett felém, mikozben én elakadt lélegzettel néztem körül. Mosolygott. Olyan manósan, sejtelmesen, welcome to the club nézéssel. Nem volt szép baba. Azt hiszem soha nem felejtem el az arcát.
Ekkor felébredtem. A felébredés pillanatában még megfigyeltem magam. Nem csikorgott a fogam. Fújtattam, mint pumpa, erőszakosan préselve ki deformált arcomon a levegőt.
Úgy, mint Tim Roth, mikor oldódni kezdett temporalis epilepsziájának a rohama.
Tegnap szülinapja volt a kutyinak. Aszt jáccottuk, hogy ö a Gazdi. Nem jól jártam, folyton sétálni akart menni, de a slusszkulcsot már nem adtam neki oda. Mindenkinek van határa...
Mikor pontosan arra a helyre értem, ahol ő állt, hirtelen engem is elért a gyenge légörvény, alig éreztem kissé hideg volt, megcsapta az arcom. Minden teljesen hétköznapi volt, tapintható és hihető. Hirtelen azonban szinte leírhatatlan érzés fogott el.
A testem különös lett, mintha átjárta volna valami. A kezemet láttam, ami fénylővé és viaszossá vált. A srác, mint egy baba ült fent a fa egyik ágán. Folyamatosan borzongtam álmomban. A fán rengeteg műanyag baba szerű lény - vagy nem lény - ült. Hasonlóképp a tisztáson. Az élő barátok csak annyiban különböztek ezektől az élettelennek tűnő babáktól, hogy néha lassan mozogtak.
Úgy éltem meg mintha csak lelkem lenne és minden test, beleértve a magamát, csupán kiüresedett műanyag. És az a rengeteg baba.
