Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Zsíros-kenyér falatkák :-) De mindenből csak ízelítő volt, pár nyeletnyi ...
A youtube-on fent van a pezsgőbontás karddal, ha valaki meg akarja nézni. És ha jól emlékszem, ez nem is japán hagyomány, hanem a napoleoni hadsereg "találta fel".
Hűha! :) Jó program volt és mi volt közte a snack, mert ennyi ital az átlag embert fejbe vágja. Amúgy elképzelem, ahogy tradicionális viseletben előránt egy szamuráj kardot és tűpontosan lecsapja a kupak szélét :)
Ha jól emlékszem, azt mondta a pasi, hogy valamikor az 1800-as években német hadsereg állomásozott ott, sokáig, és hát a németek meg nem lehetnek meg sör nélkül, így telepítettek Japánba sörgyárat. Így indult a japán sörgyártás.
Érdekes módon manapság már leginkább sört :-) ezen én is meglepődtem.
És még egy érdekesség, hogy a szervezetükből hiányzik az alkoholt lebontó enzim, ezért pl a mi pálinkánktól már nulla perc alatt kikészülnek.
De kóstoltunk többféle szaké-t is, meg choyá-t (ez amolyan "likőr"féle, de milliószor jobb :-), meg még wisky-t is. Ez utóbbira viszonylat nem régen álltak rá, - mármint a gyártásra, - és bizony ma már a versenyeken simán lenyomják a skótokat!
És a vége pezsgő, amit a pasi karddal nyitott ki :-)
A három óra alatt rendesen végig-ittuk a kínálatot :-)
Nem szeretem az sör ízét. Viszont amikor a lenti múzeumba voltunk, japán étterembe tértünk be, semmi fakszni, egy jó nagy tál ramen, azt nagyon szeretem autentikusan, sok ropogós zöldséggel, és hiába hozzák nekem a pálcikát a tésztához, kanállal ügyesebben és jobb ízzel megy. Elvégre enni mentem, jó ízűt :)
Budapest Október 6. utca eleje, teljesen friss és új kiállítás, még szinte ropogós. Retro Élményközpont, három szinten, hát nagyon élveztem. Kb a hatvanas évektől a rendszerváltásig gyűjtötték össze a tárgyakat, berendezéseket és ami egy picit eltérő vagy több volt az eddigiekhez képest, hogy itt már belépve is megcsap a múlt szele (ahh, boldog gyerekkor), hogy jegyváltáskor egy presszó mellett kell elhaladni, ami a teljes berendezését illetően már egy időutazás, székek, asztalok, persze a sütik és kávék nagyon is maiak. Aztán a mosdók berendezése, csempéje és minden szocreál, ezek után gyártottak lehettek, valószínű.
Nem ömlik ránk a múlt, meg nem az volt, hogy belegabalyodok a tárgyak sokszínűségébe, történetébe, kicsit próbálták interaktívvá tenni, még pedig oly módon, hogy a látogató egy lakótelep sorai közt sétálgat és különböző lakásokat lehet nyitogatni és ott tematikusan vannak elhelyezve a múlt darabja, szerintem semmi nem maradt ki, találkoztam a legegyszerűbb háztartási eszköztől kezdve a szórakoztató dolgokon át egészen az ipari termékekig.
A tévéken jönnek a kor nagyjai, szobák berendezve, ruhák bepakolva, felakasztva, nem vitrin mögött, egy sor dolgot lehet kézbe venni. Beültem egy lada 1200 rendőrségi autóba, lapozgattam a telefonkönyvet egy fülkében, nem is tudom már sorolni. Több helyen az évszámra kattintva olvasni vagy hallani lehet az adott év ismertebb eseményeit, ilyen volt pl az áremelkedések központosításának eltörlése, biztos a 3,60-as tej meg kenyér ilyen lehetett. És ami meglepett, sok fiatalt érdekelt, de hát ez nekik max. a szüleik, nagyszüleik történeteibe ágyazhatók. Távozáskor kérdezte a huszas éveiben járó pénztáros fiú, hogy hogyan tetszett, volt e hatással ránk, mondtam nagyon klassz volt, hitelesnek éreztem. Azért még egy szaloncukros doboz is a maga csúcsdíszével megjelenítette a saját karácsonyunkat.
Amúgy eddig szinten minden évben ott voltam, persze a férjemet ez jobban érdekli, de én sem szoktam rosszul járni, finomakat eszegetek, meg nyalakodom, most nem tudtam menni.
Sört. Legalábbis az előadáson azt mondták,hogy pillanatnyilag a Dreher sörgyár is japán tulajdonban van. Persze, nem viszik el odáig a magyar sört. No meg szakét. No de ezek közhelyek, és nem mindig passzolnak.
Én meg úgy röstellem magam, el vagyok maradva több beszámolóval is, de egyszerűn nincs időm (értsd: elcseszem másra :D) megírni őket, több órás projekt lenne. Az egyiket gyorsan meg kéne írni, mert úgy tudom hamarosan bezár a kiállítás... (Egy másik ilyenre, amiről szó volt, még el se jutottam.)
A Csányi féle darabot mi is láttuk, jó volt. Viszont láttam utána ugyanezt Kamarás Ivántól és nekik jobban állt ez a szerep, jobban sikerült magára húznia a karaktert.
Erről összefoglalót láttam, és az maradt meg, hogy a kiállított tárgyakat téglákra helyezték, hogy könnyen újrahasznosíthatók legyenek az installációk. Amúgy is most nagyon mennek az újrahasznosított dolgok. Az egyik sport pulcsimra is rá volt írva, hogy újrahasznosított anyagból készült.
Igegn, akad. Annyira sok akadt mostanában, hogy a vasárnap megrendezendő Terra Plasza vásárra már el sem megyek, Túl sok az ember, és bosszant, hogy a védettségi igazolványt nem csak megnézik, de valami kütyüvel olvassák be. Várnanak a kígyók-békák tavaszig!
A hét utolsó programja, aztán kipihenem az eddigieket.
A mai napon a disznótoros fesztiválon voltam. Ezt sem bántam meg, bár nem volt annyira pörgős és érdekes, mint egy évvel ezelőtt. igaz, most péntek van, akkor meg szombat volt, tehát jóval több látogató érkezett.
Sajna, működésben lévő mozdonyt nem láttam, az majd holnap-holnapután lesz esedékes.
Rengeteg kézműipari termék volt, például csodaszép bőrtáskák, hátizsákok, pénztárcák, ez utóbbiak között még egy patkópénztárca is. Kicsit arrébb karikás ostor minden mennyiségben, na de azt nem is akartam volna venni. Viszont megbámultam egy, legalább három litert befogadó csikóbőrös kulacsot, nagyon szomjas lehet a vevője!
Azt mondanom sem kell, hogy enni-innivaló volt bőven, megkóstoltam az eperbort, nagyon ízlett! Az árus elmondta, hogy tavaly három gyümölcsboruk is első díjat nyert, ez még nem fordult elő idáig. Gratuláltam neki, ha a többi bora is ilyen jó, megérdemelte.
Ami azételt illeti, hurka-kolbász-töpörtyű minden tételben, de sajt, lekvár, szörp és méz is akadt.
Rátérek a veterán autók kiállítására. Sajnos vagy sem, a legtöbb márkát nem ismertem föl, és nem mindegyik mellett volt felírás. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, a Csajkát, a Topolinót és a kis Polskit igenis megismertem! Igen, a Trabantot is! Ezek közül az egyik Hello Kitty színre volt festve, no meg az utánfutója is, nyomasztóan hatott rám, gyorsan továbbálltam. Jó néhány túlméretes amerikai luxusautó is volt kiállítva, Isten bocsá’ a Csajka jobban tetszett!
Minden második ember vadul fényképezett, minden rendelkezésére álló eszközzel.
Viszont az egyértelmű kedvencem egy Citroen kocsi volt, csillogott-villogott (akárcsak a többi) és mellette volt a saját miniatűr mása. Még gyerekjátéknak is túl kicsi volt, de a kettő együtt elbűvölt.
Volt még néhány traktor, no meg egy dömper is, ez utóbbi magyar gyártmány, a traktorok közül is nem egy.
Ezúttal nem volt babakiállítás, volt viszont egy pár (jó pár) régi számítógép és tartozékai. Ezek mellett egy Tavasz tévé, békésen állt a négy lábán, és tíz perces időben régi hiradók részleteit adta, főleg az időjárásjelentést belőlük, jó néhány, akkoriban közismert bemondóval. No meg a jellegzetes szignálzenével. Mint kiderült, a hiradóban játszott filmtekercseket eleinte biciklivel vitték a tévé székházba, később sikerült egy oldalkocsis orosz katonai motorkerékpárt szerezni, ez javított a helyzeten. Ezt a járművet nézhettem meg, gyönyörűen helyreállítva.
Nem messze tőlük a Balassagyarmati Kerékpármúzeum néhány szép darabja volt látható, a kedvencem itt a velocipéd volt, egész addig, amíg nem kell ráülnöm.
Ami ebben a teremben a legjobban tetszett, az az autó, illetve motorlámpából átalakított olvasólámpa volt, nagyon jól nézett ki.
Háromórás nézegetés után ettem egy lángost, ittam egy sört (noná, hogy Drehert) és indultam haza.
Jut eszembe: az elmúlt hosszúra nyúlt hétvégi "ámokfutásommal" még adós vagyok :-) Az ámokfutás a program-dömpingre vonatkozik...
Csütörtök este az ANK "színházi hetének" keretén belül Csányi Sándor: Miért nem értjük meg a nőket? című fergetes előadását láttam. Szénné röhögtük magunkat :-) Jellemző, hogy a nagy vihogás közepette azt hallom két székkel odább egy nőtől: na, ez tisztára én vagyok :-) Szenzációs, szellemesen találó a két nem gondolkodás-módjáról.
Péntek-szombaton a Fényfesztivál volt a főszereplő, nagyon sok helyszínnel és sok szépséggel. Bár azért volt egypár olyan is, ahogy csak kamilláztam, hogy ez most mi? Mi ebben a lényeg, mi a művészet, mi a szépség? De megint az volt a jó, hogy egyedül bóklásztam, és így akár egy percen belül is kifordulhattam az engem nem érdeklő helyszínről, és kerestem mást. Nekem mondjuk a Széchenyi téri dzsámi festése csalódás volt, akárhányszor jártam arra, mindíg valami színtelen-szagtalan fényfolyásokat láttam :-( Gyönyörű volt viszont a Janus Pannónius utcában a fényszőnyeg, tényleg olyan hatása (meg mintája) volt, mintha gyönyörű, élénk színű szőnyegen járnál. Nagyon szép volt a Jókai téri házak fényfestése, meg a Séta tér oldalában, ahogy megyünk fel a Káptalan utcába, a fák fénnyel való megfestése.
Ami a versenyműveket illeti: hát szerintem a korábbi években jobbak voltak, nem tett jót az egy év kihagyás... Mondjuk az is lehet, hogy nekem fontos a zene, és itt nem igazán beszélhettünk zenéről, inkább valami kakofón hang-effektekről :-(
Ami meg nagyon nem tetszett, az az volt, hogy még este fél 10-kor is szinte minden második-harmadik ember kicsi, 3-5 éves gyerekekkel, meg még babakocsikkal tolongott az irdatlan tömegben. Ezeknek a kicsiknek nagyon nem ott lett volna a helyük ilyen későn, arról nem is beszélve, hogy villózó fények, hangos zenék, hangeffektek uralták a helyszíneket :-( És még volt olyan "szülő", aki leordította a 3-4 éves gyerek fejét, ha az nyűgösködni mert :-( Bánom, hogy nem szóltam be neki....
Vasárnap két színházi előadást "húztam be': délután az ANK-ban Rudolf Péterék Szerelmi rögtönzéseit, - a felvezetés szerint ez olyan Beugró-szerű volt, bár szerintem kevés volt benne a rögtönzés, este meg a Kamarában láttam Bródy Sándor Tanárnő-jét.
És hogy erre a hétre se maradjunk fesztivál nélkül: most Kéméndy Tamás szervezte a szokásos Harmonika-fesztivált, - bár itt csak napi egy-egy kis szabadtéri előadás volt, kettőt sikerült elcsípnem: nagyon jók voltak.
Már kíváncsi vagyok: jövő héten is előrukkol-e valaki valami fesztivállal itt a városban?
Jók ezek az előadások :-) Én holnap délelőtt megint egy belvárosi sétán veszek részt, melynek mottója: Legendás pécsiek nyomában, - gondolom itt is hallunk sok érdekeset....
És ami a sörgyártást illeti: előző szombat délután egy - kóstolóval egybekötött - japán italkultúra előadáson vettem részt, már többedszerre :-) És mindíg hallok/megjegyzek valami újat, pedig ugyanaz a pasi tartja :-) Most például arra figyeltem fel, hogy azt mondta: a magyar (ásvány)vizek a sörgyártáshoz nem elég jó minőségűek :-( Erre azért az a barátnőm, akivel ott voltam, azt mondta, hogy Ő tanult sörgyártást, és szerinte ez nem igaz.... Én meg nem tudok állást foglalni, mert nem nagyon szeretem a sört.
Viszont Nálatok is kihangsúlyozták a víz minőségének a fontosságát, úgyhogy ez biztos igaz :-)
És külön örülök, a Zsolnay-gyáros résznek :-) Nagyon-nagyon szép csempéket tudnak készíteni, és nagyon vigyáznak a mintakönyveikre, - talán pár darab van, ami elkallódott...
A tegnapi napon viszont egy képzőművészeti kiállítás megnyitóján vettem részt, amit a Bálnában rendeztek meg.
A részvétel mellett három ok szólt, Elsőnek az, hogy az egyik kiállító meghívott. A második az, hogy még sosem voltam ilyenen. A harmadik az, hogy talán végre rájövök, mire is jó a Bálna.
Nos, ez utóbbit most sem tudtam meg, de kiállítótérnek megfelel! Igaz, annyi kis beugró, oldalfolyosó és különféle szobácska volt ott, hogy kezdtem magam úgy érezni, mint a patkány a labirintusban. Aztán rájöttem, hogy úgyis nézegetni jöttem, tehát azt is tettem.
A fentebbi ok miatt elég nehezen leltem rá a meghívómra, de addig is találtam néhány érdekességet. Például a Kézai programot, amiben régi fényképeket digitalizálnak és tesznek közzé. ez az ötlet nagyon megtetszett,
A könyvhéten azt mondtam magamban, hogy nálunk minden harmadik ember író, itt meg azt, hogy minden ötödik ember képzőművész. Igaz, itt elég sok külföldi kiállító is volt, Némely „alkotással” sehogy sem tudtam összebarátkozni, de nem is ez lehetett a céljuk!
Sokkal több olyan volt, ami tetszett. Például egy francia festőnő művei, aki közismert képeket helyezett más környezetbe. Ezek egyike Botticelli Vénusza volt, csak a szerelem istennője ezúttal dzsungelben született. A másik, amit megismertem, az Margarita infánsnő volt, egy tigrissel. A cicus alighanem úgy döntött, hogy ennyi textíliából nem éri meg kihámozni a benne lévőt.
Egy női portré, amiben egy kép alakulását figyelhettük meg, különböző fázisokban. Ez grafika volt, nem festmény. Az egyik helyen egy kissé torz, háromlábú alumínium szék volt. Nem tudtam eldönteni, ez kiállított tárgy-e, vagy szimplán ülésre szolgál, de nem ültem rá, mert biztos, ami biztos,
Ahogy észrevettem, a legtöbb látogató rokon, barát vagy ismerős lehetett, no meg néhány kritikus. Nem lehetett könnyű dolguk, hiszen rengeteg kép, fotó és néhány szobor is látható volt.
Sajnálattal állapítottam meg, hogy a Bálna helyenként beázik, amit kissé furcsállottam.
Végül is, csöppet sem bántam meg, hogy elmentem, és körülnéztem.
Szerdán egy olyan előadáson vettem részt, amiben a Dreher család történetéről beszélt egy fiatal nő, Sziklainé Lengyel Zsófi, aki saját mondása szerint krónikás akart lenni, Miután meghallgattam, úgy velem, ez sikerült is neki. Mostanában megrendelésre dolgozik, nem annyira magánszemélyek (bár ők is lehetnek) mint inkább vállalatok, illetve települések kérik fel krónikásnak. bár a Dreher esetében a kettő egybeesik.
Sajna, nem jegyzeteltem, ezért csak azt írom meg, ami éppen eszembe jut.
A történetet Kőbánya históriájával kezdte, IV, Béla korából származnak az első feljegyzések róla. Ki hinném, de követ bányásztak, amiket főleg várépítéshez használtak fel.
Jóval később, a dualizmus idején az itt kitermelt mészkőből építettek fel számos ismert pesti épületet, pl. az Operaházat is.
Viszont egy idő után veszélyessé váltak a bányák, de ott maradt egy hosszú-hosszú, és bonyolult járatrendszer, ezt hasznosította a Dreher család, akiknek a jelmondata még mindig szerepel néhány régi tárgyon. Eszerint: Komló, árpa, isten ajándéka, Ez utóbbival a jóvizű kútra (is) utalhattak, mert a víz minősége nagyon fontos a sörgyártásban.
Dreher praktikus gondolkodására utal, hogy első dolgai egyike volt, hogy jégvágási engedélyt kért, és az eltárolt jéggel hűtötte a sört. A pasztorizálás későbbi találmány volt, a sört hűteni kellett, és Dreher már a hűtőkocsit, illetve hűtött hajót is feltalálta, ezért elég messzire eljuttatta a termékeit.
A jó minőségű ital és az ügyes reklám megtette a hatását, a termékük iránti kereslet nőtt aztán sajnos jött a háború, a kereslet alaposan visszaesett. A meglévő öt sörgyár közül négy fuzionált, igaz, az egyik házasság révén került a Dreher család tulajdonába.
Úgy reagáltak, hogy több lábon állnak Ugye volt egy csomó jegük, tehát ezt is szállítottak. Volt jóvizű kút, tehát szikvizet gyártottak. Aztán szerezték pár tehenet, amiket a sörgyártás maradékán tartottak, és beindult a tejüzem, Ha már ott volt, megvettek egy csokigyárat, és egész jó termékeket forgalmaztak.
Újabb háború, akkor viszont a pincerendszerben nem csak óvóhelyet, de hadiüzemet is berendeztek. Aztán persze államosították.
A gyártást eleinte gyatra minőségű sörökkel indították, de később ez is javult. Kortársaim remélhetően emlékeznek a Kinizsi sörre, amit nyolc napig lehetett eltartani, és a címke szélén bevágások jelölték a gyártás hónapját, napját, sőt még az óráját is. Viszont később már elfogadható, sőt jó minőségű termékeket forgalmaztak, és megint nőtt a fogyasztás.
A privatizációnál egy dél-afrikai cég vásárolta meg, és – váljék becsületükre – gyönyörűen rendbehozta a berendezésket. Az óriási rézüstöket kitisztították, és a belsejükbe rejtették el a moderneket. A fal persze csempézve volt, éspedig helyenként a Zsolnay-gyár díszes termékeivel. Vették a fáradságot, és felkérték a gyárat, hogy készítsen újat a régi, megsemmisültek helyett, A gyárban elővették a mintakönyvet, és szépen legyártották a rendelést!
Nos, hosszan írhatnék még, de így is sok. Csak egy bájos történet.
A hogy kerül a csizma az asztalra szólás eredete, hogy jó nagy, ötliteres, csizma alakú söröskancsót töltöttek meg, és azt körbeadták egy baráti társaság tagjai között. Úgy kellett inni belőle, hogy ne öntsd le magad. Eleinte persze könnyű volt, a vége felé már nem! Aki rajtvesztett, fizette a következő kört.
