Az akadémikus nyelvészet kicsit összezavarodott az ÚT és UTCA ügyében, mint vasorrú bába az elektromágneses viharban.))
ÚT nekik finnugor, az UTCA már meg szláv náluk. Persze ősmag(yar) alapszó van előttünk és nyelvünkön képezve aztán. Nem túl bonyolult a szó felépítését beazonosítani.
A TÁL-CA mintájára van kicsinyítőképzéssel. TÁLKA vagy TÁLCA, mindkettő jó. Utóbbi BE van CÉ-ZVE, tehát BECÉZVE.
Ugyanez az ÚT lesz UT-CA, becézve/kicsinyítve. Hiszen a kisebb utakat nevezzük ma is utcának. Az UTKA sem Uráli , ez is f-szság, hát az ÚT van kicsinyítőzve csak rá kell nézni a szóra, magyar a képzése.
Ma már UTACSKA ez, másképp meg UTCA.
ÚT alapszavunk. Eleve közösíthető az ÜT és az ÁT szavakkal is. CSAPÁS szavunk a közvetett bizonyíték, ami egy erdei út vagy ösvény, és azért csapás mert ki kellett ÜTögetni ezt az Utat, kicsapkodni a helyét neki.
Az ÚT rendeltetése hogy A pontból B pontba ÁT lehessen rajta menni. Melyik nyelv tudja ezt így közösíteni és értelmet adni a szónak... A magyar természetesen.
De továbbá a szóbokor ami az ÚT-ra épül : UTAS, UTAZ, UTÓ, UTÁN, UTOL, ÚTON-ÚTFÉLEN, UTAL, UTÁNOZ, UTCA, UTÓD, de még egy UTÓPIA szónak is az ÚT-ból képzett UTÓ az alapja.
Ezek mind a magyar nyelvben függnek logikusan össze...
"...a korai latin betűs átírások meglehetősen zavarosak."
Igen, és épp erről beszélek. Egy valós hangalak megállapításának témájában gyakorlatilag komolyan sem vehetőek ezek, ugyanis egy időben egy egészen rövid szónak is jó néhány leírása van meg. Mikor épp hogy dobta a gép ezt.))
Csak nézzünk meg egy 2 hangos szavunkat, nem túl bonyolult lesz, annyi mint mondjuk az ÚT szavunk.
A nyelvemlékeink kezdete és az azt követő rövid időszakban ennyiféle megírása a szónak :
1 : Az első ismert az UTU . És épp az elő ismert még egész jó, majdnem mint a mai.
2: VT 3 : WT 4 : OHUT 5: WTH 6: UOTH 7: OTH 8 ÚT, ez a jó szavunk és mind mögött ez áll.
Egy egyszerű 2 hangos szó 8-féleképpen megírva, tiszta vicc ez.)) És ezek közül ráadásul az első ismert hasonlít külalakra legjobban a ma is használt formához. A W betűs barmolódások csak később keletkeztek...
A gyök ősisége az számomra is nyilvánvaló. Viszont az M_G egy összefüggő szavakat mutató váz.
MEG szó hozzáadás/összeadottság értelmű. Ez a MAG-szava mindnek. A szó jóval több annál mintsem csak lekorlátozva egy barackmag ugorjon be csak valakinek. A dolgok érdemi lényege is ez egyben, hordozza ezt az összeadottság értelmet, mint ahogyan egy MAG is.
Egy MAG MEG egy MAG az két MAG. Lehet így indult, ki tudja. A MAG is összeadott, és majd ez MEG is nő.
MEG igekötőként is nyomatékosít : iszok vizet, ezzel annyit mondok csak hogy veszek belőle. De ha MEGiszom a vizet, akkor azt közlöm hogy az egészet becsavarom.
Ha ez sem elég, hozok MÉG pluszban. Hozzáadás értelem ez is. Ahogyan a MÖG-ÖTT szó is, lefordítva MEG+OTT, azon a bizonyos tárgyon túl találom MEG.
Na meg itt van a MAG szóból közvetlenül képzett MAGAS szavunk is, ez is a hozzáadás és összeadottság amiről szól, épp ezért lesz MAGOS ,MAGAS az építmény mondjuk mert sok kő (elem) összeadásával készült el.
MÁGUS tudása MAGAS, (MEG-ES) MEGszerezte az ismereteket, tudása összetett...
"1: A tájnyelvi szavak valóban sok esetben segíthetnek mai megfejtésekben. De külön kell választani a rontott hangalakokat az akcentusbeli eltérésektől. Nagyon nem mindegy melyikről van szó."
Ebben végül is igazad van, de azt tudni kell, hogy egy adott nyelvben az akcentusok nem rontások, hanem nyelvi változatok, hiszen azok is az adott nyelv termékei. Rontásról akkor beszélhetünk, ha valaki egy idegen nyelvből vesz át szavakat, s azokat a saját kiejtésére, saját beszédstílusához igazítja, Ebben az esetben a hangok jelentése már nem biztos, hogy azonos marad a rontott szóban. (nem mindig egyezik meg az átvevő nyelv hangjainak jelentésével) Lásd wellness, amit mi nem W-nak hanem magyarosan, V-nek ejtünk; vellnessz. vagy: mágus, amit az arabok kb. így ejtenek: mazsúszn. Fon. írással "majus"
Ugyan ez a szó a finnben "maaginen", a franciában "mage" (kiejtve; mezs), a görögben "mágos", a tibetiben "mgus"...
"2: A "menjünk" "mennyünk" kiejtése pusztán csak egy természetes összeolvadása az egymást követő NJ hangoknak,"
Így van. Ez az összeolvadás egy valamekkora csoport nyelvi szokása, éppen úgy, mint a MELLOCSOL. Itt a G hang olvadt össze a mögötte levő L hanggal. Feltehetően a palócok is MEGLOCSOL-t írnak, s náluk is csak a kiejtésben van hasonulás.
"a GL jól beszélhető"
Az NJ is, a TJ is, ha odafigyelünk a kiejtésre.
"A "MÖGLOCSOL" max. egy kicsit az ember fülét bánthatja,"
Már, akiét... Nekem speciel kifejezetten tetszik, mivel sokkal színesebb tőle az egyébként E-hanggal teletűzdelt "mekegő" mai nyelvünk.
Hallgattál már szögediesen beszélőt? Mert én igen, és sokkal szebben hangzott az ő szájából a nyelvünk.
Tudatosan használom a FEL helyett a FÖL változatot, s ahol tehetem, az E helyett Ö-t írok/mondok...
"3 : Magyar nyelvben a latin-magyar hibrid írás idején minden egyes V hangú szavunknak volt W írása is,"
Ez egy más kérdés, erre nem is igazán szoktam hivatkozni, mert a korai latin betűs átírások meglehetősen zavarosak.
Mondok egy példát: Ha az angol kimondaná mondjuk az újságíró szót (journalist) és ezt "magyarul" leírná valaki a kiejtés szerint, akkor kb. a következőt olvasnánk: dzsőnöliszt.
Ha ezt az angol elé tennéd, úgy nézne rá, mint borjú az új kapura, és halvány gőze sem lenne arról, mi van oda leírva, nem ismerne rá a saját kimondott szavára.
Valahogy így nézhetett ki (és valóban így is néz ki a a korabeli szövegek szerint) a latin betűkkel írt magyar nyelv is...
De itt nem erről van szó! Hanem egy ősi hangunk a W létezésének bizonyításáról, amit nem csak a palóc, hanem a sztenderd nyelv is megőrzött.
"Az U nem V és a V nem U, ezeket csak a latin nyelv keverte összevissza írásban, ezt kéne már felfogni végre..."
Ezen nincs vita közöttünk, szerintem sem ugyan az a két hang, soha nem is állítottam. Csak azt, hogy nekünk az U és a V mellett /között volt egy - valószínűleg már kihalófélben levő W hangunk is, amit az átvett latin betűkészlettel mi vagy U-nak, vagy V-nek írtunk/írunk Néha W-vel írták. Lásd: korábban még írtunk/ejtettünk zárt E hangot, mára viszont kihalt.
Jó példa erre a DARU szavunk és annak ragozása.
Az egyik jelentése egy madárfaj, ezt a szót úgy ragozzuk: darvas.
Másik jelentése: emelőgép. Az "emelőgép" jelentése alig pár száz éves, akkor már U-val írtuk ezt a szót. Ennek viszont már a mai U véghangnak megfelelően darus a ragozása.
Na, most, ha a madárra vonatkozó szavunk is U hangra végződött volna, ma úgy ragoznánk: darus. Ugye, világos?
De miután W-re végződött, (DARW) aminek hallása a V hangra emlékeztet, (weekend-víkend) már nem lehetett másképp szabályosan ragozni, mint darvas. Remélem ez is világos...
Itt jegyzem meg, hogy a daru (madár) egy igen ősi magyar szó, legalább 4500 éves. A sumer nyelvben DA-RI (akkád DA-RU) szerepel "(végtagokat). hajlítani" jelentéssel.
Rá kell nézni a madár nyakának (végtagjának) "S" alakjára, s máris képben leszünk a két szó rokonságát illetően.
Nem a finnugoroknál kell keresni az eredetet, ahol nincs, hanem ott, ahol van...!!! De akik csak szemellenzővel kutatnak, azok csak abban a szűk tartományban tehetik meg, amit a szemellenző látni enged.
Ezért kellett kitalálni mindenféle hangváltozást, hogy a más hangokból felépített szavakat innen lehessen eredeztetni.
"A *t > d zöngésedéshez vö. →domb, →dug stb." - Írja ugyanott
Külön érdekes a vastagon kiemelt TURI szó, ami valószínűleg a DA-RI valóban rontott változata, hiszen jóval későbbi.
Másik érdekesség a "fgr. *tarɜ-kɜ vagy *tarkɜ:"
Ugye, a daru egy gólyaalakú madár. Lehet, hogy ennek a madárnak a neve a TARKA hiszen tényleg tarka, és nem a szürkéé?... Ezt már sose fogjuk megtudni...
"A magyar szókezdő d a szó belseji r hatására *t-ből zöngésült. A daru ~ darv- tőváltakozás *rγ < *rk hangváltozás alapján magyarázható."
Na. ja... És a fent nevezett FU, és a mai kazah, kirgiz, japán, tatár, mongol, üzbég nyelvekben miért nem változott meg? A daru ~ darv- tőváltakozásra adott magyarázatról nem is beszélve....
E kis kitérő után visszatérve az eredeti gondolathoz:
Nézzünk meg egy-két másik szót is. odú, nedű, keserű, tetű... Hogyan ragoznánk ezeket a szabályok szerint ma? odú-s, nedű-s, keserű-s, tetű-s. Van itt valamilyen kiejtési probléma? - Ugye, nincs... De mi mégis így ragozzuk: odv-as, nedv-es, keserv-es, tetv-es. Elrontottuk volna a ragozást? Kötve hiszem, csak más szabály szerint tettük, mert a szavak végén W hang állott, s annak hallása szerint történt a szabályoknak megfelelő ragozás. Mert ugye, ha V-nek hallott hang állt a szó végén, akkor már nem tehettünk -S végződést utána, mint előbb, hanem csak és kizárólag -AS, -ES toldalékot.
Hab a tortán, a keserű szót kétféleképp ragozzuk: Keserv-es, és keserű-ség. Mint a DARU-t. De nem csak ezt, hanam többet is!
Hogyan ragoznád ma, szabályosan a TÓ, KŐ, HÓ, LÓ, SÓ, JÓ, TŐ, HŰ, NŐ szavakat?
Csak azt ne mondd, hogy: tavas, köves, lovas, savas, javas, töves, mert kirúgom magam alól a széket....:D
Ezért inkább leírom: TÓ-S, KŐ-S, HÓ-S, LÓ-S, SÓ-S, JÓ-S, TŐ-S(erdő), HŰ-S, NŐ-S
Ugye, az utolsó öt ismert és használatos is mindkét formában. (hűs-hűvös, nős- növény, növés,)
"minden ragnak van legalább kétfajta értelme asszem"
Ezt nem tudom megerősíteni, csak azt, hogy sok azonos toldalék különböző jelentésű. Pl a T hang lehet helyhatározó rag és a múlt idő jele is, sőt, műveltető igerag is.
Jó példája annak, hogy egy toldalék (jelen esetben határozórag; -hoz, -hez, -höz) más körülmények között egy szó gyöke. (hoz, hoz-zá)
Eredetileg a közös munka, közös erőkifejtés vezényszava a HÓ, és HÚ ősgyök. Mai formája: hórukk. Így sem a HÚZ, sem a HOZ szó nem a fizikai mozgásra, (a tárgy mozgatására) hanem csak a vezényszó kimondására vonatkozott. Aki kiadta azokat, az HÓ-z-ott, vagy HÚ-z-ott.
A Z hang cselekvést (jelen esetben a vezényszó kiadásának cselekményét) jelentő hang. Lásd; né-z, fű-z, rá-z... Igeképzőként tekinthetünk rá.
Idővel magára az "anyagmozgatásra" asszociáltak őseink a szó hallatán, így kapta mai értelmezését a két gyök.
Az egyik (HÚZ) a magunk felé csúsztató mozgatás jelentését, a másik (HOZ) az előbbivel azonos irányú, de már kézben, szállító eszközön végzett tárgyak mozgatásának jelentését kapta.
Ugyan ez a gyökszó egy más szavakkal összetéve olyan összetett szót adott, ahol az utóbbi (a második szó) a rendszeres használat okán raggá vált.
Igazolva, hogy a toldalékok egykor önálló jelentésű szavak (gyökök, ősgyökök) voltak, s nem utolsó sorban a toldalékolás nem más, mint egyszerű szóösszetétel.
Ezzel azt is kimondjuk, hogy az egy- kéthangú toldalékok is valamikor önálló jelentéssel bíró "szavak" voltak.
"ebből van a hunban háromszor annyi, kábé olyan szinten mint a latin meg a pár idő ami IE nyelvekben került."
Ezt milyen forrásból lehet tudni?
Ismereteim szerint nincsenek hun írásos emlékek amelyből akár csak egy szükszavú szótárat lehetne összeállítani, a nyelvtana - ismert szöveg hiányában - pedig teljesen ismeretlen.
"Eleve a latinok írtak először ilyeneket, azt is csak az időszámításunk után tették már meg vagy 200 évre rá."
Abban mindenképp egyetértek , hogy a MEG szó semmiképp nem lehetett UMM, vagy annak változatai.
A Magyar népnév kapcsán már futottunk egy kört a MAG gyök eredetét illetően, azonban a MEG gyök jelentése még az azonos hangváz ellenére sem azonos.
- A MEG gyököt egyfelől igekötőként használjuk, ebben a funkciójában megerősítést (megkezd), befejezést (meglett), teljesítést (megcsinál), megszerzést (megkap), mozgást (megindul), állapotot( meghal) jelent. Tulajdonképpen minden esetben határozottabbá válik, konkretizálódik a mögötte levő ige jelentése.
Másik jelentésében a hozzáadás, két, vagy több dolog összekötése értelem húzódik én, meg ő, egy, meg kettő...
- A MAG szó azzal a tapasztalati ténnyel kapcsolatos, ami az élettel, pontosabban annak "eredetével" hozta összefüggésbe, mivel az a magból eredő(nek látszik). Mi is ezt a szót használjuk a magzatra. Ezért a jelentése ennek megfelelően a tudással kapcsolatos. (az élet "tudása") Átvitt értelemben a dolgok lényegét, magját jelenti. Feltehetően a kikelő növény (pl fa) növekedése "magasodása" ihlette a kiemelkedő dolgokra is érvényes jelentését. (magos fa, magos/magas hegy)
Miután itt is van V hang a ragozáskor: magv-as, az eredeti hangalak a magyarban MAGW lehetett.
Ezt támasztja alá az arab, perzsa hangalak, ahol toldalékolt alakban fordul elő és U hanggal írjuk:
"A „mágus” szó eredete az ókori Perzsiáig vezethető vissza. A perzsa nyelvben a „magush” szó jelentése „bölcsek”, „varázslók” vagy „papok”. A perzsa kultúrában a mágusok nagy tiszteletben álltak, és nagy hatalmuk volt a társadalomban." https://szo-jelentese.com/magus-szo-jelentese/)
Hasonló hangalakkal (MAH) és jelentéssel a sumer nyelvben is találkozunk már:
mah v., to be or make large (ama, 'mother of', + numerous) [MAH archaic frequency: 6; concatenates 2 sign variants]. adj., high, exalted, great, lofty, foremost, sublime.
(nagynak lenni vagy tenni .... magas, magasztos, nagyszerű, legelső, fenséges.)
Egy szó, mint száz, ez a gyök nagyon ősi, és nem származhat semmilyen más, ma ismert nyelvből. (A perzsa, latin is a magyar toldalékolt alakot használja.)
1: A tájnyelvi szavak valóban sok esetben segíthetnek mai megfejtésekben. De külön kell választani a rontott hangalakokat az akcentusbeli eltérésektől. Nagyon nem mindegy melyikről van szó.
A rontott alak sosem lehet etalon, minta, vagy hivatkozási alap, mert azok már eltérések az eredetitől. Az eredeti alak nélkül nem is létezhetnének.
2: A "menjünk" "mennyünk" kiejtése pusztán csak egy természetes összeolvadása az egymást követő NJ hangoknak, amely így NY-et eredményez kiejtésben. De a nyelvtanunk nagyon helyesen ragaszkodik a "menjünk" íráshoz hiszen a szó felépítése és ennek láthatósága ezt megkívánja.
Ugyanakkor a MEGLOCSOL helyett valami MŐŐLOCSOL félét kimondani nyelvrontás és ráadásul indokolatlan az eltérés is, mert a MEGLOCSOL gond nélkül ejthető és a példánkban szó sem lehet semmiféle összeolvadásról, a GL jól beszélhető és nem átalakuló hangkapcsolat, nem olvad össze harmadik hanggá egyáltalán. A "MÖGLOCSOL" max. egy kicsit az ember fülét bánthatja, de ez már egy ártatlan eltérés, a gyökszavunk lényegében ettől még megmarad.
3 : Magyar nyelvben a latin-magyar hibrid írás idején minden egyes V hangú szavunknak volt W írása is, ez csak egy másik írása a V-nek, Weöres Sándor családnevének sincs semmi köze az U hanghoz , egyszerűen ugyanaz a vörös szó van weöres formára átírva. Az U nem V és a V nem U, ezeket csak a latin nyelv keverte összevissza írásban, ezt kéne már felfogni végre...
Legyünk pontosak, mert látom, hogy ez így félrevezető:
A kiejtés W volt, ami sem nem U/Ü, sem nem V.
A W hang ajakhang, és az ajkak állása szerint lehet Ü színezete az Ö hang kiejtése után, ezért az ilyen W hangot lehet Ü-nek is írni.
"a meg se az eredeti, az már egy későbbi változat (amely talán a türkökkel közösen alakult ki).
az eredetileg umm- volt, a szlávban u- maradt, germánban um- (és an-), oszétban a-."
Ezzel én sem értek egyet, mivel az umm- u-, um- (és -an) teljesen más alakúak, mint a "meg".
A G hang nagyon fontos ebben a gyökben, mivel ez a hang a gyakori illetve ismétlődő mozgást fejezi ki (gyakorító képzőként is), és a MEG gyökből is kiérződik ez a jelentés. Úgy mondanám: Ismétlés "szaga" van...
Az E hang egy ide-mutató hang, ami szintén fontos a gyökben.
Az M hangról per pillanat nem tudok nyilatkozni.
Csak olyan gyökök között lehet rokoni kapcsolat, ahol a jelentés ÉS a hangalak is legalább hasonló.
"De semelyik U kezdetű szavunk kezdőhangja nem cserélhető fel V-re, "
Az U hang nem cserélhető V-re, csak a W hang lehet U, vagy V, és ilyenkor és csakis ilyenkor cserélhető föl egymással a kettő, mert ez a két hang valójában egyetlen W hangként szerepelt.
"Engem nem érdekel az elszigetelt rontott beszéd, nehogy már a az elcsúfított tapló közlésmódot tekintsük már az etalonnak."
Ami neked tapló elcsúfított változat az C-Fnek is és mindenki másnak, aki komolyan foglalkozik nyelvvel "aranybánya".
Egyébként éppen a viszonylagos elszigeteltség biztosítja egy nyelv, egy kultúra megmaradását, eredeti(bb)nek mondható változatát, mivel kevésbé van kitéve az elit nagyzási hóbortjainak, divatszeszélyeinek. Nem véletlenül járták - és járják ma is - a vidéket a néprajzkutatók és nem az elittől szerzik be ismereteiket...
"Az egy igénytelen megnyilvánulási forma ha a MEGLOCSOL helyett MELLOCSOL"
A hatjuk helyett hattyuk, a menjünk helyett mennyünk micsoda? Nem "elcsúfított" változat?
"Egyébként meg ha a palóc helytelenül ŐU ejti ki a simán csak Ő hangot, akkor sem a V hangot mondja ki, tehát ezzel semmiféle átjárást nem igazolsz az U és V közt, ami persze eleve képtelenség."
Látom egyáltalán nem érted ezt a problémát, fel sem fogod, miről van sző!
Én ugyanis ezt írtam korábban:
"Ennek a palócos alaknak az U hangja változott a ragozásban V-re. Sőt, ez az U hang valójában W, mert ennek a kiejtése hasonlít mindkettőre. Ha tisztán U hang lenne, akkor nem változott volna V-re, hiszen a kiejtésben nem zavaró a magánhangzó torlódás, és ami ennél is fontosabb, az U hang után nem kerülhetne -AS toldalék, csak S: TAUS, SAUS, JAUS."
A W hang ma már nem létezik a mai hangkészletünkben, ahogyan a zárt E sem. Tehát a W hang helyett valamelyik közelítő hangot használjuk manapság, és ez vagy az U, vagy a V hang. Tájékoztatásul közlöm, hogy a W hang NEM mássalhangzó! Nem foghang! Mégis rendre V-nek ejtjük a magyar nyelvben: Weekend-víkend, wellness-velnessz...Persze, nem mindig, mert az angolok is ejtik Ú-nak: New York - nyú jork... Ewing - Júing...
"A V hang az F hangnak a zöngés párja és ajakhang,"
Az igaz, hogy azonos képzésű hangok, és az is igaz, hogy az egyik a zöngés, másik zöngétlen, de nem ajakhangok, hanem ajak-foghangok. Ajakhang a W.
"ha bárki ezt a magánhangzó U-val egyezőnek akarja kamuzni,"
Először értsd meg a problémát, és csak utána reagálj, mert senki emberfia nem beszélt azonosságról: Az előbbi idézetemből az ide vonatkozó rész: "Ha tisztán U hang lenne, akkor nem változott volna V-re,"
Tehát nem az U változott V-re, hanem a W változott U-ra és V-re, mert ma már nincs W hangunk...
Bocs' egy piszkozat részt is sikerült véletlenül átmásolni a végére, így ezt a részt hagyd figyelmen kívül:
A birtokos É (valamikori E) hang változatlan: Pistá-é, asztal-é, kígyó-é, fá-é, tű-é...
Kérdés: Melyik hordozza eredetileg a jelentést?
Miért van kétféle rag? Az egyik egyhangú, a másik kéthangú. Melyik hang hordozza a birtokviszony jelentését? Nyilván az, amelyik mindkét verzióban előfordul: -A, -E.
De akkor miért van ott a J hang a másik változatban?
Nem könnyű rendet vágni a sok J-s toldalék között, ezt előrebocsájtom,,,
Nos nézzük, mi lehet az igazság:
1./ Mióta kérdésre:
Órá-ja,
Valószínűleg birtokviszonyt fejez ki: Egy egész órája ment rá, hogy várt... Megegyezik az 1. sz. 3. szem. raggal.
2./ Felszólító mód jele. -j
3./ névszóképzők hangja:
ajta-jú,
tete-jű,
Olyan ajtó, mint valami másnak az ajtaja. Pl: vasajtajú,
zsiv-aj,
zör-ej)
4./ Tárgyas igeragok első hangja - már ahol van ilyen hang a ragban...
Írom
Írod
Ír-ja,
Ír-juk, (-jük),
Ír-játok,
Ír-ják,
Azzal a tárggyal foglalkozik az alany, ami éppen a birtokában van. A J hangot így birtoklás kifejezőjének tekinthetjük.
- "Különben más hangok esetén is előfordul bónuszhang szerep. Például birtokos esetekben is, KENYER-ÜK van nekik, akkor elég az ÜK vég, de ha IDE-J-ÜK van nekik, akkor már most megjelenik egy J mint bónuszhang. " - "Ez egy más tészta, most nincs rá válaszom, de visszatérünk rá..." Megint abból indulsz ki, amit nem lehet igazolni. Oly sokszor állítottalak szembe hasonló kérdésekkel, mint ez: Miből gondolod, hogy ez csak bónusz hang lehet? Megvizsgáltál bármilyen más lehetőséget? Valószínűleg nem, mert akkor legalább kétséged támadna a kijelentés igazsága felől. Csak bedobtad a köztudatba, hogy ez a J hang nem lehet más, mint vendéghang...
1./ Az IDE-JÜK szó végén többes számú birtokos személyrag, a -JÜK áll, amit így lehet bontani: -J(e)-ÜK. Mivel a J hang a birtoklással hozható jelentésbeli kapcsolatba, ergo, nem lehet bónuszhang. Igen ám, de 1. sz. 3. szem. ragja az -A, -E, JA, -JE. Az -A és az -E hangok mutató hangok, és a tulajdonosra utalnak, valakire, aki A(z), és magamra, aki E(z). A tárgyat jelentő gyökkel összekapcsolva, pl KŐ-A(z) - mai szóhasználattal: kő-ő - azt jelenti, hogy az "ő köve". A KÖ-E(z) pedig az "én kövem" jelentésű. Hozzátéve, hogy az itteni -EM megfelel az -EN (ÉN) személynévmásnak, ahol az E hang idemutató hang. Természetes, hogy az ősember a sajátját tekintette fontosabbnak, azt féltette, védte, ezért ez utóbbi használata megelőzte a KŐ-A(z) változatot. - Ha egyáltalán volt ilyen változat, ami nem zárható ki, de kérdéses.
Mondhatnánk: Itt azért van mindkettő hang, mert a magánhangzó illeszkedés ezt megköveteli. De ez nem teljesen igaz: Pl. FI-A, SÍR-(j)A, BÍR-JA, BÍZ-JA.. Minden esetre a későbbiekben ez az illeszkedés mégis érvényesült valamilyen oknál fogva: lába, háta, bőre, elege, melege... Erre azután kerülhetett sor, mikor a birtoklás kifejezése az E hanggal meggyökeresedett, s más ősgyökökkel együtt nyomatékossá, pontosabbá vált a birtokos megnevezése: EZ-É, AZ-É, ÖV-É, Itt sincs illeszkedés, de külön mutatószó jelzi a birtokost, már nem az E, vagy az A hang mutat a személyre. A birtoklást az E hang jelenti egyedül, az A hang háttérbe szorult, (vagy nem is volt ilyen szerepe) ugyanakkor a magánhangzó illeszkedés okán ma is találkozunk vele.
2./ Figyelemre méltó, hogy birtokos személyragként az E hang mássalhangzók, a -JE pedig általában magánhangzók után található: Keze, feje, széke, lába, ablaka, foga, ill. eleje, veleje, teteje, ereje, alja, haja, fája, baja... Kivéve FI-A... De van itt egy fura kivétel: az ALJ, ami valójában ALJA: csészealj(a), kapualj(a), zászlóalj(a), hónalj(a)... Itt nem az -A, -E, hanem csak a J hang utal birtokviszonyra. Így vendéghangként szóba sem jöhet.
3./.Továbbá birtokképző hangként is találkozunk vele, de már É formában: AKI-É, AMI-É, ALI-É, ASZTAL-É, KUTYÁ-É, MARI-É. Többes számot fejez ki az -ÉI képző: AKI-ÉI, KUTYÁ-ÉI, MARI-ÉI... Bőven van itt magánhangzó torlódás, mégsem került vendéghang a szóba, noha akár ebbe, akár az előző változatba még bele is hallhatjuk: aki-j-éi, aki-j-é, vagy kutyá-j-éi, kutyá-j-é... Még sincs ott. Sőt, az É (ÉI) végződések előtt soha nincs. Csak az E végződések előtt. Ezen érdemes elgondolkodni, mert kell, hogy legyen valami oka...
4./ Alaki hasonlóságot mutat az -Ú, -Ű, -JÚ, -JŰ melléknévképző is. Az -Ú, -Ű végződések valamilyen hasonlóságra utalnak: KESER-Ű, FÉLLÁB-Ú, EGYHANG-Ú. A J hangnak megint nem látszik semmilyen más szerep, mint vendéghang. Ugyanakkor érdekesség, hogy itt is érezhető valamiféle birtokviszony: sasorrú, szamárfülű, kertkapujú, éleselméjű. Ugyanis a sasnak az orrához, a szamárnak a füléhez stb. hasonlít valamit. Lám, a másik két példában (kertkapujú, éleselméjű) ott van a JA birtokos személyrag, de A hang nélkül. Úgy tűnik itt is a J hang hordozza a birtok-jelentést, így vendéghangról szó sem lehet.
5./ Van másik melléknévképző is: -AJ, -EJ. ZSIV-AJ, KAC-AJ, MOR-AJ. Ennek jelentése egyelőre bizonytalan számomra, de nem sokat befolyásol az eddigieken, így nem foglalkozom vele tovább.
6./ Végül a felszólító mód jele is: J. Csinál-j, ír-j, feküd-j, seper-j, emel-j... Kérdés, itt milyen jelentést hordoz ez a hang? Lehetséges, hogy köze van a birtokláshoz? Úgy tűnik igen, hiszen akit felszólítunk, annak azt a cselekvést kell gyakorolnia, kvázi birtokolnia, amire felszólítottuk. Tudom, ez elég gyenge lábakon álló érv, és erősen sántít is, ha azonban visszamegyünk az őskorba, a hangok jelentésének kialakulásához, talán közelebb kerülünk a megértéséhez. Ugye, a J hang rendre olyan ősgyökökben fordul elő, amelyek valamilyen indulatot fejeznek ki: JE, JU(j), (más formában HU), JÁ, (ez utóbbi a keleti harcművészetben is az elijesztés kifejezője). Ez pedig egyértelműen önmagunk, családunk s a birtokunkban levő dolgok védelmét szolgálja, ezzel együtt a háborgatót olyan cselekvésre szólítja fel, (olyan cselekvés birtokába jusson) ami távozással egyenértékű.
Azt gondolom, ezzel sikerült a J hang minden aspektusát „kivesézni”, s most már csak az van hátra, hogy választ adjunk arra a kérdésre is: Miért van, vagy miért nincs adott esetben J hang a képzett, vagy ragozott szó toldalékában? Nos, erre az a fentiekből következő tapasztalati válasz: kétféle ősgyök is kifejez birtoklásra utaló szándékot, egyrészt az elején említett E/É hang, másrészt az utóbb (is) terítéken lévő J hang is, noha némi különbség érezhető a két jelentés eredete és célja között. Az előbbi inkább „csak” közlés jellegű, (ez az enyém) az utóbbi egy sokkal határozottabb, védelmi célból megszületett jelentés: Tűnj el innen, mert ez az enyém. (Valószínűleg ez az ősibb változat.) A két hang megjelenése külön-külön nem okozhat meglepetést, együtt sem nagyon, hiszen így nyomatékosító hatásuk érvényesül. Látunk erre számos példát: Tied-tiedé (nem szabályos, de hallani olykor) azaz, emez, amaz, for-og-ol-ó-dik .(halmozott igeképzés az -ó kivételével), stb...
Összegezve az elmondottakat: A J hangnak jelentése van a toldalékban és kicsi a valószínűsége annak, hogy jelentés nélküli vendéghangként legyen jelen.
A birtokos É (valamikori E) hang változatlan: Pistá-é, asztal-é, kígyó-é, fá-é, tű-é...
Kérdés: Melyik hordozza eredetileg a jelentést?
Miért van kétféle rag? Az egyik egyhangú, a másik kéthangú. Melyik hang hordozza a birtokviszony jelentését? Nyilván az, amelyik mindkét verzióban előfordul: -A, -E.
De akkor miért van ott a J hang a másik változatban?
Nem könnyű rendet vágni a sok J-s toldalék között, ezt előrebocsájtom,,,
Nos nézzük, mi lehet az igazság:
1./ Mióta kérdésre:
Órá-ja,
Valószínűleg birtokviszonyt fejez ki: Egy egész órája ment rá, hogy várt... Megegyezik az 1. sz. 3. szem. raggal.
2./ Felszólító mód jele. -j
3./ névszóképzők hangja:
ajta-jú,
tete-jű,
Olyan ajtó, mint valami másnak az ajtaja. Pl: vasajtajú,
zsiv-aj,
zör-ej)
4./ Tárgyas igeragok első hangja - már ahol van ilyen hang a ragban...
Írom
Írod
Ír-ja,
Ír-juk, (-jük),
Ír-játok,
Ír-ják,
Azzal a tárggyal foglalkozik az alany, ami éppen a birtokában van. A J hangot így birtoklás kifejezőjének tekinthetjük.
MEG (MAG,stb...) gyökérszó már vidáman létezett azt megelőzően, mielőtt a világon bárki is értesült volna bármiféle germán nyelv létezéséről, és annak bármiféle valósan is létező igazolható szavairól.
Eleve a latinok írtak először ilyeneket, azt is csak az időszámításunk után tették már meg vagy 200 évre rá.
Ugyanakkor már az ógörög nyelvben simán a magyar nyelven már készre ragozott szavunk található meg a MÉGAS mögött aminek "nagy" a jelentése, ergo MAGAS, pont ez a szavunk már jóval azelőtt toldalékoltan létezik, mikor még olyanról hogy tényleg létező germán szókincs hát nem igazán csiripeltek a madarak még poén szintjén sem.))
Magyar nyelv meg figyel a hangrendre, nálunk MAGAS vagy MEGES, ez utóbbit is használtuk egykoron.
Úgyhogy biztosan nem az akkor még sehol se létező germán "ummogás" szüleménye a szavunk, hiszen a mi szavunk messze de messze még előttük már ragozottan is simán és bizonyosan létezett...
Alapszavunk, hogyne lenne már az eredeti. Mi bizonyítja hogy nem eredeti?... Semmi persze. Ráadásul kapcsolódik más M_G formákhoz, mássalhangzó váz alapon is összefoglaló "összeadottság" "hozzáadottság" értelmet közvetít. MEG/MÉG/MAG/MÁG/MÖG formák alapértelme egyező e tekintetben...
Engem nem érdekel az elszigetelt rontott beszéd, nehogy már a az elcsúfított tapló közlésmódot tekintsük már az etalonnak. Az egy eltérés. Az egy igénytelen megnyilvánulási forma ha a MEGLOCSOL helyett MELLOCSOL mond valaki, mert a szóban valójában a MEG kulcsfontosságú elem, egy fontos gyökszó változik meg ezzel. Főleg ha MÖLLOCSOL mondja, akkor már a kezdőszó gyakorlatilag felismerhetetlenné válik.
Márpedig a MEG szó az MEG és nem MŐŐŐ, ez egy elcseszett hablatyolás mindössze. A valós szó megcsúfolása és lealjasítása , annak primitív együgyű és önkényes elváltoztatása.
És ez tetszik vagy sem, egy elgányolt szövegelése a valódi szónak esetünkben.
Egyébként meg ha a palóc helytelenül ŐU ejti ki a simán csak Ő hangot, akkor sem a V hangot mondja ki, tehát ezzel semmiféle átjárást nem igazolsz az U és V közt, ami persze eleve képtelenség.
Képtelenség mert eleve hallásban is élesen elkülönülő hangok. Meg nehogy már egy magánhangzót mossunk össze egy mássalhangzóval. A V hang az F hangnak a zöngés párja és ajakhang, ha bárki ezt a magánhangzó U-val egyezőnek akarja kamuzni, akkor nekem azzal a személlyel nincs dolgom a nyelv területén, mert ez akkora marhaság hogy minimálisan sem lehet komolyan venni az ilyet.
Ez két totál különböző, füllel is egyértelműen megkülönböztethető hangok, még csak összekeverni sem lehet őket, a V az F rokona közvetlenül, mássalhangzók mind a ketten. Az U meg magánhangzó szerintem.))...
"az mindig eltérés az eredetitől, és többféle kiejtésű tájnyelv is van.."
Mi az, hogy eredeti? Ki dönti el két, nagyon hasonló nyelvről, melyik az eredeti?
A tájnyelv éppúgy (lehet) eredeti, mint az, amelyiket etalonnak nyilvánítanak. Végül is mitől lesz egy nyelv etalon? Attól, hogy annak nevezik, mert azt beszéli a többség. Már, ha többségről beszélhetünk... Hiszen a sok tájnyelv együtt simán lehet többségben és az etalonnak kikiáltott valójában éppúgy tekinthető tájnyelvnek.
Senki nem tudja megmondani, hogy egy nyelv, vagy annak változata milyen régi. Valójában minden nyelv visszavezethető a hangokig, ami ténylegesen eredetinek tekinthető.
"Ráadásul nincsenek ma sem ilyen szavaink, hiába beszélsz mellé."
Ma is vannak, csak meg kell hallgatni a palócok beszédét. A ragozásnál ma is ott van a sztenderd nyelvben. Akkor most, melyik az eredeti?
Ez nem mellébeszélés, hanem tény kérdése. Azt meg hiába tagadod, becsmérled, akkor is tény marad. Legföljebb magadat járatod le.
"CZ-F írásait meg én is tudnám idézni, máskor meg épp ő maga ír betéthangokról, épp az ominózus V-vel kapcsolatosan is a szavakban."
Mert nem volt elég idejük kielemezni ezt a kérdéskört, és nem vették észre azokat a nyelvi furcsaságokat, és összefüggéseket, amiket korábban felsoroltam, és kérdésként több tucatszor neked is feltettem.
Nem járták körbe az U-V hangváltozás okát, így csak egy ötletszerű "vendéghang"-ra futotta nekik...
"BŐ szó van és nem BŐU mert az baromság."
A tájékozatlan embernek minden marhaság, mert azt hiszi, nála van a bölcsek köve.
Bizonyított, hogy az U hang V-nek is ejthető, mindkét változat előfordul a nyelvünkben, ragozásnál nem csak a tájnyelvben, hanem a sztenderdben is. Ezt tagadni meddő igyekezet, nem érsz el vele semmit.
"Nem egy helytelen és rossz kiejtés határoz meg egy egész nép nyelvét világszerte..."
Milyen alapon ítéled egy adott kiejtés helyességét? Milyen bizonyítékaid vannak a kijelentésed igazolására?
Megmondom: Semmilyen. Csupán így érzed és kész. Ennyi a bizonyítékod, semmi egyéb. Ráadásul ehhez makacsul ragaszkodsz is...
Nem a tájnyelv az etalon vagy a minta, az mindig eltérés az eredetitől, és többféle kiejtésű tájnyelv is van.. Ráadásul nincsenek ma sem ilyen szavaink, hiába beszélsz mellé. CZ-F írásait meg én is tudnám idézni, máskor meg épp ő maga ír betéthangokról, épp az ominózus V-vel kapcsolatosan is a szavakban.
Ő sem dönt a kérdésben, mikor így, mikor úgy nyilatkozik meg. Amúgy a betéthangokról már az 1700-as évek végén is írtak. BŐ szó van és nem BŐU mert az baromság.
Nem egy helytelen és rossz kiejtés határoz meg egy egész nép nyelvét világszerte...
A bajok itt kezdődnek... Ha nem érted a problémát, miként is értenéd a megoldást?
"Épp te válaszolod meg miért : mert jól ejthető."
No, éppen ez a probléma! Ha egy szó könnyedén ejthető, miért kell oda a V vendéghang? Érted most már mi az egyik probléma? - Mert nem ez az egyetlen...
"És néhol mindkettő forma is létező."
Ez a másik probléma! Miért létezik mindkét formula? Elég lenne egy is. Ha viszont nehéz valamit kiejteni, miért ejtjük mégis könnyedén? Pl: SÓS, TŐS, JÓS... és ha könnyen ejtjük, minek oda egy vendéghang: SAVAS, TÖVES, JAVAS? Érted, mi a probléma?
"Viszont te csak az S rátétes melléknévképzésben gondolkodsz,"
Nem, én mindkét változatra megadtam a megoldást.
"a rövid szótöveknek meg tucatnyi más egyéb képzésük is van."
Ez a "tucatnyi" gyakorlatilag kétféle. Mindkettőre adtam példákat, s levezettem az okát is.
" A JÓ -ÉRT meg összetett szó,"
Ez újfent egy probléma, ti. nem, tudsz különbséget tenni az összetett- és a toldalékolt szavak közt. (Általános iskolai tananyag...) Ezt neked kéne felfogni, nem nekem...
Nézz utána a nyelvtankönyvekben, nem az én feladatom alapvető nyelvtani ismeretekből korrepetálni senkit.
"1: Amióta létezik nyelvészet, a jelenség már említett dolog. Szóval még csak nem is én találtam ezt ki."
Mindegy, ki találta ki. A lényeg, hogy ebben az esetben téves elképzelés.
"Amúgy Cz-F idejében is már vitatott volt."
C-F szótár összeállításánál nem volt arra idő, hogy minden egyes szó (vagy szócsalád) hosszan tartó elemzését elvégezzék, így is hatalmas munkát végeztek. Le a kalappal előttük...
Nagy érdemük, hogy már felismerték a hangok jelentését, viszont nem alkalmazták az etimológiai magyarázatoknál, rendre a gyökök/szavak jelentésének hasonlóságából indultak ki. Arra sem figyeltek föl, hogy azonos jelentésű, de némileg különböző alakú gyökök egymás mellett is léteznek, s nem foglalkoztak azzal, miként jöhettek létre, akár a mi-, akár más nyelvekben, s mindent átvétellel, illetve - mint a mostani vitatott esetben - vendéghanggal magyaráztak. Pedig a ragozás világosan mutatja, hogy kétféle alakban szerepeltek a kéthangú gyökök: Az egyik alakja valóban kéthangú, pl. JÓ, SÓ, TŐ, és ezek ragozása is ennek megfelelő: JÓ-S, SÓ-S, TŐ-S, ugyanakkor volt háromhangú változat is: JAU, SAU, TÖÚ, aminek a ragozása JAV-AS, SAV-AS, TÖV-ES. Ezt a kétféle alakú, de teljesen azonos jelentésű ragozást nem lehet vendéghanggal magyarázni! Ezt kell megérteni, hiszen akkor mindkét ragozásnál ott kéne lennie a vendéghangnak, de nincs ott!
Azaz a TAU, SAU, JAU, stb. változatai a TÓ, SÓ, JÓ gyököknek.
Ennek a palócos alaknak az U hangja változott a ragozásban V-re. Sőt, ez az U hang valójában W, mert ennek a kiejtése hasonlít mindkettőre. Ha tisztán U hang lenne, akkor nem változott volna V-re, hiszen a kiejtésben nem zavaró a magánhangzó torlódás, és ami ennél is fontosabb, az U hang után nem kerülhetne -AS toldalék, csak S: TAUS, SAUS, JAUS. Ezek a szavak semmilyen vendéghangot nem követelnek.
Így választ kapunk arra is, miért lesz az ODÚ OD-VAS a FAU FAL-VAS, a TETŰ TET-VES...
Arra is, miért nincs vendéghang az TŐ-ÉRT, TÓ-ÉRT, JÓ-ÉRT... szavakban.
Amint láthatod, gyönyörűen összeáll a kép, s minden apró részlet a helyére került, nincs egyetlen lezáratlan kérdés sem.
"2: Ökörség, ma sem használ a nyelvünk OÚ ÖU UÚ ÜÚ hangkapcsolatokat egymás mellett , mutass már ilyeneket !))"
Neked ökörség, másoknak - nekem is - tájnyelv... Menj el és hallgasd meg őket. Az értelmetlen tagadással, a bizonyítékok semmibevételével nem tudok mit kezdeni, erre nincs semmilyen módszer.
"A FŰ-ÉRT mint már írtam nem ragozott szó, hanem összetett."
Nézz utána a magyar nyelvtanba. Jobbat nem tudok ajánlani. Ha valaki nem képes elfogadni a nyilvánvalót akkor rá kell hagyni...
"Amúgy meg a közölt WALL az a FAL szavunk, látod még az F hangot is W-re írták meg.))"
Ezerszer írtam, mégsem érted: Nem átírták, hanem ők így, ezzel a hanggal alkották meg ezt a gyököt.
"Meg elég a szó felépítését nézni egy BŐ szóból képzett BŐVÍT formát. BŐ a szótő és -ÍT képzéssel van igére készítve."
Ja, amúgy a BŐ-SÉG-ben hol a V hang? Az -ÍT a BŐ gyökhöz kapcsolódva BŐÍT lenne, és semmi gond a kiejtéssel. Lásd KENDŐ-IT, GÖRGŐ-IT, VÉDŐ-IT...
"BŐV szó nincsen magában."
De BÖU van, s azt BÖU-ÍT/BŐV-ÍT változatban ragozzuk.
"Különben más hangok esetén is előfordul bónuszhang szerep. Például birtokos esetekben is, KENYER-ÜK van nekik, akkor elég az ÜK vég, de ha IDE-J-ÜK van nekik, akkor már most megjelenik egy J mint bónuszhang. "
Ez egy más tészta, most nincs rá válaszom, de visszatérünk rá...
"Mivel ehhez képest Janhunen szerint a legnyugatabbi finn területeken csak a legkésőbbi időkben váltottak nyelvet az őslakosok és földrajzilag is az erdős részeken terjedt a nyelv, a helyi népek nyelvébe nem kerülhetett bele az ősmagyar értsd: URÁLI - Ló - szó."
--
Nagyon átlátszó, hogy azért nem lehet uráli eredetű a ló szó, mert a finn tipusú nyelvekben nincsen meg, ezért kell ismeretlen jövevényszónak nyilvánítani ezt az ősi magyar eredetű szót, aminek van máig is érthető származéka: "lódul".
Akik nem tudtak lovagolni, azoknál a a meginduló lengő mozgás: dob, eltaszít értelmű, mint amikor egy vadlóra ülnek.
Akik pedig tudtak, mint az őseink, azoknál a lódulás egyenlő a ló elindulásához hasonló, irányított, nagy lendületű mozgással:
CASH : KÉSZ-pénz. ------------ Készpénz KÉSZ része, ami KÉZ-ről KÉZ-re jár. Akkor ez itt KÉSZ is.))
GATE : kapu, porta , bejárat ----------- És zsilip is, tehát egy GÁT amiről itt szó van. "Low German GAAT mondott, az még egyezik szépen. Mára ilyen lett a magyar GÁT az angol nyelvben.
COMMAND : főnév: parancsnokság, utasítás, vezényszó, ...... igeként : parancsol, kíván, rendelkezik ---------------- Tehát akkor KIMOND valamit. Ugyanez a lényege COMMENT/KOMMENT is csak itt T-vel, ő is KIMOND.
Persze ez nem az angoloknál kezdődött, latinoknál már vígan megvannak hasonló értelemben. Világszerte léteznek.
CINEMA : mozi, film -------- A szó még ez előttről a színpadról van : SZÍNMŰ ez. SINMÁ/SINMA Ázsiában többfelé, egész jól megőrizték még ahhoz képest például Indiában. Bár az angol is olvasható még úgy ahogy, a KINO variációnál sokkal jobb mindenképpen...
