Most állunk egy Tigra vásárlás előtt. ha lehet, kérnénk néhány tanácsot. A kocsit kereskedésben vennénk.Képet láttunk róla.
E szerint a hátsó ablakon valami vízelvezető van, de nekünk úgy tűnik, mintha valami tömítés hiányozna onnan. az eladó szerint ez ilyen a többi tigrán is. Igaz ez? teszek fel róla egy képet. szívesen veszünk egyéb instrukciókat is, amit vásárlás előtt érdemes megfogadni. Köszi előre is!
Hát lehet,hogy majd egy páran legyintenek,hogy ez nem is volt igazi találkozó,de én nem adom fel. Legalább mégegyszer megpróbálom!
Én biztosan nem csalódtam(a többiek sem),mert úgy indultam el otthonról,hogyha 2 Tigra találkozik,már az is találkozó! :)
Végül is 3 Tigra,(s benne 4 Tigra rajongó) jött össze!
Azt mondanom sem kell,hogy így is megbámultak minket.
Kb. egy órát vártunk,de nem tűnt annyinak mert jót beszélgettünk,s nézegettük egymás gépét. Ezután elindultunk Dkeszire,egy kávéra,capuccinóra,üdítőre...
Ott határoztuk el,hogy nem adjuk fel,s mégegyszer megpróbálunk egy talit össze hozni. Most nem akarom felsorolni azokat a fórumozókat,akik jelezték,hogy elfoglaltság miatt nem tudtak a mostani talira eljönni,de a legközelebbin ott lesznek. -nos hát márcsak ezért is lesz legközelebb! Mégpedig:
2007.06.24 vasárnap 11:00 Bp. Pólus Center Parkoló
Már most kérek MINDENKIT (akit érdekel a tali),hogy próbálja meg szabaddá tennie magát. Bízom benne,hogy a következő talin többen leszünk és Mindenki jól érzi majd magát!
Ja,és az szerintetek milyen ötlet,hogy parkoló Tigrákra szórólapot tennénk a taliról?(hátha nem olvassa a fórumot) -mindenféle segítő ötletet,s segítséget szívesen fogadok!
Üdv Mindenkinek: Csabi
Ui.:a fényképeket nem felejtettem el,csak még egyeztetnem kell a többi résztvevővel is.
sajnos nekem közbe jött valami, ezért nem tudtam elmenni a talira, de a következőre mindenképp szeretnék én is menni. egyébként hány tigra volt a talin? én is várom a képeket
Na de jo...végre megmozdulás és pont most nem érek rá... :( amúgy itt nálunk van gyálon egy srác és iszonyat gyönyörűre kipofozta a vasat! narancs-fekete kompozíció és eléggé tekintetvonzóra sikerült neki! így gratula innen neki! szoktunk egymásra villogni ha szemből találkozunk :)
Talán el tudunk menni a találkozóra, igazából már mi is nagyon szerettünk volna összefutni más Tigrásokkal.
Az a baj, hogy szombat este tartjuk a szülinapi bulimat, így kérdéses, hogy vasárnap hogy bírunk felkelni, na meg az elfogyasztot alkoholmennyiség is befolyásolja a vasárnapi gurulást :)
Hát én már csak azért is elmegyek,remélem Te is eljössz. Egyébként telefonon is hívtam egy-két Tigrás ismerőst,de ha tudsz más oldalt ott is megpróbálhatnánk.
T I G R Á S O K F I G Y E L E M ! Eddig már többen felvetettétek,hogy kellene egy tali,nos hát rajta! Máj.13 vasárnap 10.00 Bp. Pólus Center McDonald-al szembeni parkoló.
kérdés: meg tudná mondani valaki, hogy miért csak 185 a vége az 1.6 os tigrámnak? először 14 es kerekekre gyanakodtam, lecseréltem őket és még mindig nem viszi ki a 2kilót, amit nagyon furcsállok, mert fater 1.6os daewoo lanosa lazán kiviszi a 14es virsli kerekeivel. gumim mérete 195/55R15