Épp egy rigó fütyült a téli fán. Gyönyörű volt a téli világ s én eltöprengtem éppen: Ki égeti vaj a havas útak sárga tüzét? S hogy sötét nyaram elaludt már s magasztos éji csendbe Fúlt s a bús fenyők sötétje régen eltakarja:
S mint a rabló kullogott mögöttem boros, nagy bánatom. S: Barbárok ők, a téli szenvedések, éppen gondolám, S hogy: Fagyosabb s kristályosabb a téli szerelem Mikor hazaérkezének várurunk dús szekerei éji időben Elemózsiával s a kofáknak hideg zöldségeivel nehézre rakottan S a világos, karácsonyi kapún beözönlött szekerük serege
Mihály volt a nevem s a várfal alatt korcsmából jöttem épp, S útban valék éjfél után s ők elgázoltak engem, S meghaltam ott, világos-szürke fellegek alatt, S amíg a vidám kocsisok kurjongatása messzi hallék:
S a téli fagyban elszállt pőre lelkem s most bolyong, S meghaltam egy világos kőszobor tövében, zord országuton, Míg a várúr drága s habos husú almákat evett, S amíg egykedvűn kártyázott egy bús lovaggal, S fehér macskája lustán nyújtózott egy színes szőnyegen.
