én két garnitúra lemezfelnit kaptam külön téli-nyári gumival a kocsihoz. Előnye nekem, hogy nem kell sorbaállni, időpontra menni gumishoz, magam át tudom cserélni a kerekeket. De a centrírozásról elgondolkodtam, bár érzésre nem üt a kerék, lehet, hogy átszerelés előtt egy centrírre elszaladok valahová. Aztán tavasszal valszeg megyek gumishoz, mert eléggé lekopottak már a nyári gumik ahhoz, hogy következő szezont már ne velük kezdjem.
Szerintem is így van ... kibírja, nekem nem az volt a gondom, hanem a gumisom, szétcseszte az alufelnimet, összekaristolta, azért volt külön. Mivel én is centíroztatom minden szezon elején, így felnivel is kb annyi a csere, mint anélkül. Ha nem akarsz külön költeni, akkor elég az egy garnitúra felni bőven, gummát lehet cserélgetni, aztán elkopik vagy elöregszik úgyis.... idővel.
Egyébként, a helyi gumisok szerint, nem tudom mennyire igaz, de mivel a téli gumit úgyis 4, max. 5 évig használja az ember, mert megkeményedik, 4 v. 5 cserét kibirnak a gumik acélszálai is, ha rendes géppel szedik le, szóval szerintük nem is nagyon fontos a csere felni.
Az egész csere pedig csak 4500 forintba kerul centirozassal.
Köszi a választ, maradni fognak a mostani acélfelnik, és csak gumit cserélek rajta, és tavasszal megrágom mégegyszer a dolgot, valószínűleg 15-ös, vagy 16-os alufelni lesz, de még az is lehet, h acéfelni lesz az is
Köszönöm az alapos tudományos válaszodat, sok mindent megtudtam, amit eddig nem.
Nekem acél felnim van (default Holiday felszereltség) és az információk alapján maradni fogok a 15-ös felninél, mert francia autóból átülve octáviába, picit keménynek találom eleve a rugózást, és ez az autó úgyis kényelmes családi hosszútávú utazásokra lesz csak használva.
Az is elképzelhető, h most csak 4db téli gumiköpenyt veszek és csak átcseréltetem őket ezen a felnin télre (anyagilag ez lesz a legolcsóbb megoldás), és majd tavasszal eldöntöm, h esetleg 15 colos aluba beruházzak-e, vagy vegyek 4db acélfelnit még.
Nekem spec azért van és volt is mindig két garnitúra téi ill nyári, acélon és alun is, mert biza láttam hogy bánnak a gumisok az alufelnimmel, és nem akartam, h mindig azon bosszankodjak, ahogy összekaristolják :-) Az is igaz, h téliben nekem is mindig eggyel kisebb méretű gummám volt... a mostani a kivétel ...
Nyáriban kapott Dunlop Sport gummát, téliben meg a Conti winterjét, mindkettő elfogadható és normális szerintem, dunlopom már volt is anno, bár ahelyett rakattam fel az Excellentet, ami naon nem bántam meg :-))))
Mellesleg, kényelmesebbnek érzem egyelőre a 15-ös kerekekek, éppen az oldalfal miatt, mint anno a 16-ost a toledon.
a gyakorlatban a 15-ös és 16-os felni használata között mi a lényeges eltérés? (feltételezve, h a nagyobb felnin a gumi nagyobb körátmérőt valósít meg)
Ne feltetelezd. Ahogy nő a felni atmeroje, ugy csokken a gumi peremenek a magassaga. A 195/65R15 abronccsal szerelt kerek atmeroje 635 mm, a 16-os felnire huzott 205/55R16 abronccsal 632 mm.
Ez igy van rendjen: az auto futomuve egy derekszogu haromszogebol osszeallo bonyolult 3D rendszer. Az egyik derekszogu haromszog egyik oldala a tengely es a talaj tavolsaga. Ha nagyobb lenne a kerek, ez a tavolsag megnone, es ezzel a teljes futomuhangolas megvaltozna. Ne felejtsd el, amikor a futomuvet szabalyozzak, szogperceket allitanak!
- nagyobb lesz a fogyasztás
A 16-os felnire 1 centivel szelesebb gumi kerul. Ez a gyakorlatban nem okoz fogyasztasnovekedest. (Varoson kivuli hasznalatnal a gordulesi ellenallas szerepe eltorpul a legellenallas mellett, varosban pedig a tomeg megmozditasa viszi el az energiat.)
- nagyobb lessz a gördülési zaj
Ez a gumi kialalkitasatol sokkal inkabb fugg, mint a meretetol. Egy komfortgumi a szelesebb meretben csendesebb lesz, mint egy sportgumi a keskenyebben.
- kátyús utakra(magyar viszonylatban) a kisebb felni jobb
A kisebb felnire szerelt guminak nagyobb a peremmagassaga, emiatt nagyobb a berugozasi lehetosege. Az alacsonyabb peremu 16-os gumi oldalszerkezete raadasul erosebb, merevebb. Ezek miatt a 195/65R15 gumi valoban lagyabb gordulesre kepes.
+ jobban tapad a nagyobb felület miatt
Ez igy van. Fektavban kiemerheto a kulonbseg.
+ kanyarstabilitás nagyobb
Ez igy van, a megvaltozott geometria miatt. A merevebb oldalfal miatt a gumi kevesbe "kenodik." Gondolj a radirozasra: amikor a radirgumit huzod a papiron, a kezedhez kepest a radir csak kesleltetve indul el a papiron. Minel kemenyebb a radir anyaga, annal kisebb ez a kesleltetes. Igy van ez a guminal is. Minel alacsonyabb es merevebb az oldalfal, annal gyorsabban kepes kovetni a kormany mozdulatait, es annal precizebben csinalja azt, amit te a kormannyal "uzensz" neki.
Vagy ha lenne valami nagyon akciós vétel acélfelnin szerelt téligumira 65-75e között...
Nalunk a legolcsobb -- altalam elfogadhatonak tartott -- megoldas 92 ezer forintra jonne ki, klubtarsi aron. (195/65R15 Kleber Krisalp HP2 gumi + Alcar v. Kronprinz* felni.)
De szerintem nem erdemes teljes masodik szettet tartani. A mai gyartasi technikak mellett a felnik (acel- es alufelnik egyarant) birjak a téli viszonyokat. Rendes autos pedig szezononkent egyszer amugy is kicentriroztatja a kerekeket, tehat megcsak a gumishoz jaras idejet/koltseget sem lehetne megsporolni...
* az Alcar es a Kronprinz a VW (es szinte minden mas europai marka) acelfelni- beszallitoja
köszi! Természetesen azonnal átvehetném, mivel kint áll a kereskedésben, finanszírozási okból kifolyólag (én oldalamról) nem megy a dolog most rögtön.. De le van foglalózva, sőtt még a hitelkérelmet is megcsinálom még ma, mert már most 0.5%-ot emelt a bank :-( (és ha év végéig kivonul a HVB is MO-ról, ki tudja mi lesz)
Ja és még valami, lemértem az üléseket, és bizony 1cm eltérések vannak az ülések között, azaz a háttámla két pereme között. És nagyon úgy tűnik, h ez gyártási szórás, mivel találtam olyan ülést ami kisebb volt és nem gerinctámaszos volt. Amúg az Octavia Tournak meg 2cm-el nagyobb az ülése!
Keresni fogom az ajánlott két embert, köszi az infót!
Azt szeretném megkérdezni, h a gyakorlatban a 15-ös és 16-os felni használata között mi a lényeges eltérés? (feltételezve, h a nagyobb felnin a gumi nagyobb körátmérőt valósít meg)
Ezek a megállapítások igazak a nagyobb felnire?
- nagyobb lesz a fogyasztás - nagyobb lessz a gördülési zaj - kátyús utakra(magyar viszonylatban) a kisebb felni jobb
+ jobban tapad a nagyobb felület miatt + kanyarstabilitás nagyobb
Konkrétan arról van szó, h ha a 15-ös lemez felni előnyös a magyar utakra, akkor veszek egy garnitúra acél kerékre szerelt téli gumit,
ha nem előnyös, akkor a mostani 15-ösökre meg téli köpeny és tavasszal veszek 16-os felniket (valószínűleg alut)
Vagy ha lenne valami nagyon akciós vétel acélfelnin szerelt téligumira 65-75e között...
na meglett véve, Holiday lett, 180 ezer kedvezménnyel, van benne tempomat meg hátulra láttam bedobva egy valamilyen hálót Még lesz egy pár hét amig átvehetem. Körbejártam az autót, nagyon jól néz ki....
Majd nekem is kell valami téli gumi (vagy esőgumi) után néznem, valami olcsó is jó lesz, esetleg nincs valaki, aki kapott gyárit és vett másmilyet, és eladja azokat?
Meg kellene valami alap riasztó is, emelésérzékelés nem kell, mert minek, ha viszik az autót akkor már rég átvan vágva a riasztó