"Márpedig ha ezekből ellentmondás következik, akkor nem csak az axiómákat kell elvetni, hanem az összes belőlük származtatott további állítást."
Csakhát NEM következik belőlük ellentmondás.
Ha valaki mégis ellentmondást vél látni, akkor a "Hiba az ő készülékében van." nevesül: nem ért semmit a specrel matematikai logikájából. (És adott esetben hibás gondolatkísérleteket talál ki az igazát bizonyítandó.)
Összevissza hamukálsz mindenféle rossz, felületes és zavaros megfogalmazásokkal.
De amennyire ki lehet ókumlálni, te a visszafordulás során fellépő gyorsulással akarsz érvelni a specrel alkalmazása ellen. Mint rámutattam, ez elemi dilettantizmus, hiába állítod magadról, hogy értesz a fizikához.
Amikor pedig úgy beszélsz az ikerparadoxonról, mintha az valami matematikai önellentmondás volna, akkor végképp lelepleződsz, nem vagy te matematikus, de még csak tájékozott laikus se.
Mert a klasszikus halmazelmélet paradoxonai, pl. a Russel paradoxon, valóban önellentmondásokat mutattak ki, és kiküszöbölésük érdekében pontosítani kellett a halmazok elméletét úgy, hogy elkerüljük az önmagukat elemként tartalmazó halmazok fellépését.
De az ikerparadoxon egyáltalán nem önellentmondás, vagyis nem abban áll, hogy a relativitáselmélet axiómáiból egyszerre le lehetne egy A kijelentést, és annak a tagadását is. Hanem csak meglepő, mert ellentmond az időre vonatkozó régi meggyökeresedett hiedelmeinknek.
Nem mondtál jobbat. 3 dimenzióban nem csak 2 dimenziós szalámiszeletet, hanem 2 dimenziós gömbfelületet sem lehet megvalósítani. Csak matematikailag modellizálni. Mivelhogy a "vastagságának" nullának kéne lenni.
"A legtávolabbi objektumokat is a „fényút távolság” határozza meg."
Ez nem igaz. Pláne nem egy táguló univerzumban.
Maradjunk annyiban, hogy "távolságon" olyan hosszt értünk, ami kettő végpontja egyidőben van. (Amúgy ez a specrel hosszkontrakció magyarázata is!) És ugye, a "fényút távolság" esetében nincsen egyidőben a két végpont?
Ha az „üres” tér két pontja között kiterjedtség van, és nem tudjuk hogy az mekkora, A-ból B-be kell utazni, hogy lemérjük. A legtávolabbi objektumokat is a „fényút távolság” határozza meg. A fénysebesség, meg idő nélkül nem mérhető, ha jól tudom. Vagyis a kiterjedésben szerepe van az időnek. (is)
szuperfizikus, te a "gépészmérnöki diplomáddal", meg a "hajszál híján jeles matematika szigorlatoddal" már szaladsz az első ürgelyukba, ha csak általános iskolai kérdéseket kapsz mechanikából, matematikából.
Az Illuminátus rendet 1776-ban hozták létre. Newton 1727-ben meghalt, így aligha lehetett tagja, hacsak nem járt lassabban az órája. :)
Mások is félreértettek veled együtt. Én nem arról beszélek, hogy a specrel elméletből kiindulva az nem általánosítható. Hanem arról, hogy eredetileg Einstein explicite inerciális vonatkoztatási rendszerekre állította az axiómáit és azokban vezette le a belőlük következő transzformációs formulákat. Márpedig ha ezekből ellentmondás következik, akkor nem csak az axiómákat kell elvetni, hanem az összes belőlük származtatott további állítást. Ezért van jelentősége a szimmetria paradoxonnak. Merthogy az az általam leírt gondolatkísérlet esetében létezik.
Ideális órákat feltételezve ugyanis nincs jelentősége az esetleges deszinkronizációnak. Mindegy, mennyit mutatnak az egyes órák az indulás pillanatában. Az számít, hogy egyszerre indulnak és mennyi eltelt időt mutatnak.
S mivel egymáshoz képest nyugalomban lévén indulnak egyszerre, lehet mégis értem valamicskét az egyidejűség specrel problémáját.
Az utolsó két bekezdésedben írtak pedig nem csak, hogy ellentmondanak egymásnak, de az utolsóban mégis elismered a paradoxon létezését.
Harmadik megfigyelő (vonatkoztatási rendszer) pedig nincs, mert nem is kell e gondolatkísérletben. Amúgy pedig a paradoxon következtében természetesen egy harmadik inerciális megfigyelő órája is ugyanannyit mutatna.
"Az nehezebben szokott leesni, de ugyanúgy, a 3 dimenzió számára sem létezik a két dimenzió,"
Hogy ne létezne! Az egyik ALTERE. A háromdimenziós tér végtelen számú kétdimenziós tér sorozatából áll. Benne van a 3D térben a 2D tér, ahogy a rúd szalámiban benne van a szalámiszelet.
„Márpedig nem létezővel nem lehetséges fizikai kölcsönhatás.”
Ezek szerint, vagy nem létező dolog az idő, (csak egy fikció) vagy létező fizikai valóság. Márpedig, ha számolni tudjuk az idővel a fizikai dolgok mozgásállapotát, állapotváltozását, akkor létezőnek számít.
Amennyiben Hraskó könyvére hivatkozol, az nem az általam leírt kérdést veti föl és főleg nem magyarázza meg. Ha a szövegből nem is sikerült, de az ábrákból ez kiderülhetett volna számodra is.
Nem sikerült értelmezned amit mondtam, de ebbe most nem akarok belemerülni. Csak az engem minősítő megjegyzésedre mégis röviden:
A két dimenzióban nem létezik harmadik irányú kiterjedés. Az nehezebben szokott leesni, de ugyanúgy, a 3 dimenzió számára sem létezik a két dimenzió, vagy 4, stb dimenzió. Ugyanis valamilyen n dimenzióban egy másik dimenzió matematikai modellje nem az adott n dimenzióban létező fizikai valóság, hanem attól elvonatkoztatott absztrakció. Márpedig nem létezővel nem lehetséges fizikai kölcsönhatás.
A görbületet a Riemann tenzor írja le. Ez egy négyindexes tenzor, tehát 44 komponense van. Egy ilyen mennyiségre sokféle szingularitás elképzelhető, nem csak pont, hanem "fekete egyenes", "fekete sík", "fekete gyűrű" (azaz Kerr megoldás). A természet a sokféle szingularitás közül csak néhányat közelít meg.
A matematikai szingularitás az, amikor a függvény szabályossága elveszik, vagyis kibújik a ráció alól.
A gravitációs szingularitás az, amikor a téridő-kontinuum végtelen görbületet vesz fel. Hogyan kell értelmezni egy görbület végtelenségét? Egy vagy a négy dimenzióban? Hogyan „zsugorodhat” egy sugár,(rádiusz) 4 dimenzióban? A kiterjedés nélküli ponttá való felcsavarodással, elveszik a sugár értelme, vagyis olyan értelmetlen lesz, mint a matematikai szingularitás. Ha tömegpontnak nevezzük, akkor a végtelen nagy tömeg lesz szinguláris, vagyis értelmetlen. A fekete lyukak tömegét az eseményhorizontjuk mérete alapján határozzák meg? Mivel addig van számszerű értéke, vagy szabályossága a műveletnek, amíg az eseményhorizontnak van sugara.
„Mivel a fekete lyuk térfogata az eseményhorizont sugarának köbével arányos, a sűrűség fordítottan arányos a tömeg négyzetével, vagyis minél nagyobb tömegű egy fekete lyuk, annál kisebb a sűrűsége. A galaxisok közepén található fekete lyukak sűrűsége összemérhető a víz sűrűségével.”
Amennyiben a sűrűséget részecskesűrűségnek, vagy energiasűrűségnek veszem, egy x sugarú gömb térfogatában, akkor a növekvő tömeg energia tartalma csökken az eseményhorizonton belül?
Nagyon kevés a te szavad és hiteled a tudomány eredményeivel szemben.
Nap mint nap kiderül, menyire keveset tudsz, milyen sokat hazudsz, lépten-nyomon önellentmondásokba gabalyodsz, képtelen vagy következetesen érvelni, csak kinyilatkoztatsz, mellébeszélsz, minősítgetsz és ígérgetsz. Szövegeid konkrét tárgyi tartalma a nullával egyenlő.
