Valamint, hogy teljes legyen a listám, szintén irritáló Karcsika artikulálatlan üvöltözése a kórházban az orvossal, és Roland, ahogyan játssza Livinek a digitális analfabétát, mintha 80 éves lenne és nem lenne vele tisztában, hogy a szórólap egy elavult dolog.
Továbbá idegesítő ugyanebben a részben, ahogy Karola abszurd módon játssza a béna anyukát, Rebeka az 5 éves fogyatékos kislányt (teljesen életszerű, hogy egy épelméjű tinilány kabátot lopjon egy fodrászatból, ahol ismerik, mint a tenyerét az ott dolgozók, igen, ilyen naponta megtörténik... JA NEM). Illetve nagyon irritál Rebeka mondatok végi elnyújtott affektálása és az, hogy állandóan "mosdóba megy", mikor ki kell beszélniük őt a többieknek a háta mögött.
Keddi epizódnál tartok még csak. Livi azt mondja Rolandnak a TÉR-ben, hogy csináljanak egy promóvideót a Karolás fellépésre, amit ő (Livi) feltesz majd a közösségi oldalára, ahol rengeteg követője van. Pár napja az edzőteremben mikor felismerték takarítás közben még azt magyarázta valami "rajongójának", hogy megszüntette a közösségi felületét és már nem aktív ott. Most akkor mi van? Újabb totális ellentmondás és zavar.
Most már végig szenvedem, de én várom a végét. Talán Milánt is már ki akarják írni a sorozatból, kézenfekvő, hogy lekapcsolják. Hogy ez reális vagy nem...ugyan, ebben a sorozatban száz hasonló irreális történet volt.
a németek világbajnok kézilabdazója, Joachim Deckarm 1979. március 30-án szenvedett súlyos fejsérülést Tatabányán, ahol a csapata kupameccset játszott. Egy hazai játékossal, Pánovics Lajossal történt ütközés után az feje az akkor még betonos padlónak csapódott. 131 napos kóma után még mára is csak részben nyerte vissza mozgás és beszédkészségét.
Először a történetet a szüleimtől halottam mert én is pont aznap kerültem kórházba. (kisszékröl estem otthon a fejemre)
Ja. Már régóta meg akartam kérdezni (csak ez a hülye oldal soxor nem enged be) , mi történt Zorróval? Lali görényei kikerültek a tűzből, de Zorrót azóta se látni.
Nem tudom, mi lesz Milán esetének végkimenetele, de nagyon lehoz az életről így a sorozat. Ez is olyan lesz, h nem is bánja majd az ember, ha novemberben vége lesz?
Az OCS-ban mondjuk fèlévig volt kómában Rózsa és utána elég gyorsan helyrejött. Nem értem, Milánt miért akarják ilyen gyorsan lekapcsolni…
utánanéztem durva: A kómás állapot több naptól több hétig tarthat. Súlyosabb esetekben a kóma öt hétnél tovább tarthat, és néhány esetben több éves időtartam is előfordult. Ez időszak után a páciensek egy része fokozatosan kilábal a kómából, másik részük vegetatív állapotba kerül, míg mások meghalnak. Néhány páciens a vegetatív állapotból visszanyeri az éberség bizonyos fokát. Mások vegetatív állapotban maradhatnak évekre, vagy akár évtizedekre (a leghosszabb megfigyelt állapot 37 év volt. A legjobb általános előrejelző a kómában töltött időtartam: négy hónap – agysérülés miatti – kómás állapot után a részleges gyógyulás esélye kevesebb mint 15%, a teljes gyógyulás esélye pedig minimális.
Esetenként a betegek hosszú időtartamok után is kijöhetnek a kómából. 19 év minimális tudatszinten töltött állapot után Terry Wallis spontán beszélni kezdett, és visszanyerte a környezettel való tudatos kapcsolatát. Hasonló módon egy lengyel vasúti dolgozó 2007-ben 19 éves kómából ébredt fel.
jó azt hagyjuk azért tért csak vissza mert befejeződött a sorozat de ha ment volna még pár évet akkor vagy kiírják vagy eljátssza más színész. amúgy a két sorozat nem ugyanaz a kategória. a barátok közt nem reality sorozat hanem fikciós.
Berényi Miki évek után ébredt fel minden gond nélkül :D
Bepótoltam a lemaradásom, most viszonylag nézhető (hallgatható, még mindig munka közben nézem :)) részek voltak, sőt az új frissítéssel már át lehet pörgetni 15 másodpercenként a részeket. Eddig még nem használtam, de Mesi és Szofi vinnyogása, meg hogy néha úgy viselkednek, mint valami tüzelő kancák nagyon irritáló, bár az új kiscsaj is versenyre kelhetne velük ezen a téren..
Milán sztorija ami érdekel, őt meg Kareszt bírtam a legjobban a sorozatban, ilyesmi vagyok én is mint ők. Nagyon remélem hogy Milán nem hal meg, utána már a hajó se lenne olyan mint eddig, Karesz letargiába esne meg Kira is -jogosan. Nem lenne jó ezt néznj ebben a hátralévő kb fél évben.
Amúgy az Evelines rész, amikor Roland megveszi a bárt az mikor volt? Mindegyik részt láttam, de ilyenre nem emlékszem, vagy lehet észrevétlenül átsiklottam egy felett és fel sem tűnt, sajnos volt már ilyen is :)
Pedig örülhetne, hogy Vivi közeledik felé, mert sok nő, még bottal sem piszkálná meg őt!
Érdekes, eddig csak azt láttam, hogy alig bírja magáról levakarni a jobbnál jobb csajokat (ami, figyelembe véve daliás termetét, úri modorát és rendkívül imponáló egzisztenciáját, teljesen érthető)
Örülök, hogy ismét van élet a fórumon! Három napig nem volt! ( Ez is jelent azért valamit!)
A héten látottakról ez jutott eszembe:
- Livit sokkolja, hogy Casper követi?! Akkor mi a fészkes fenének futkározik egy olyan elhagyatott helyen, fülhallgatóval a fülében?! Nem tudom sajnálni! - A túlbuzgóság, Karola részéről már nagyon zavar! A vérszerinti lányának felhozta, hogy " nem tudja, jó dolog volt-e elvállalni őt és vigyázni rá??! No comment! ( De legalább egy unalmas szállal több! ) - Nagyon rossz hangulata lehetett valamelyik írónak - a sok közül! -, mert szólt Caspernek, hogy csapjon szét T.É.R.-ben?!
- Gábor odavan Viviért, de sosem tudja kezelni a helyzeteket! Problémamegoldó készsége nulla! Ha kettesben vannak csak ordítani, kötekedni tud. Közben a feje olyan vörös, mint a cékla. Még a végén gutaütést fog kapni!
( Pedig örülhetne, hogy Vivi közeledik felé, mert sok nő, még bottal sem piszkálná meg őt! )
- Milán betegségéről többször írtam. A kórházasdi jelenetekhez, no comment!
- Joe szülinapjáról annyi, hogy Joe és a "nagy kedvencem" Szofi között bimbózni látszik valami. Ami nekem sok (k) már!
De bárhogy is alakul a kapcsolat közöttük, én nem tudom elképzelni! A sok éves barátság után meg pláne nem, egy most kialakuló románcot. (Az írók viszont igen, és nyilván ők fognak győzni.......) - Én sem tudom sokszor, hogy hirtelen, melyik lakásban is vagyunk?! :) Mint, pár napja sem értettem, hogy mit keres Szofi a villában Karoláék asztalánál?! Úgy érzem, addig fog sündörögni, amíg visszatér a fiúkhoz, Joe albijába?!
Ott aztán ismét oszthatja az észt a srácoknak! Pláne ha bejut majd Joe hálószobájába IS.....
A több sztorihoz csak annyit, hogy szívem szerint "tekerném a jeleneteket" de nem teszem mégsem, mert lassan nem lesz mit nézni?! :( Mert hiteltelenek, ésszerűtlenek, következetlenek, és mára már polgárpukkasztók is!)
hát igen teljesen életszerütlen események tömkelege:Rebeca normális polgári életet élő felelős emberek és csak úgy örökre otthagyják a lányukat aki minden rosszra kapható egy ilyen bulizós iszákos semmirekellő bandára az anyjával az élen aki anno eldobta nem is ismerik,hogy most milyen.....Más:utálom Livit de ott az apja jelenlétében aki mellesleg a főbérlő ott kurvázza a lányát ott rikácsol Kornél.Melyik apa türné kirakná az albérletből és lepofázná az meg csak bámult ki a fejéből.Már látszik érlelődik valami Joe és Szofi közt na ezt írtam az elözőekben mikor Joe bömböl a nagy szerelemtől vigasztalhatatlan mindig de pár hetenként hónaponként valamelyik barátnővel vált.A Milán szülei meg olyanok amilyenek de ez azért túlzás volt,hogy megakarják ölni a fiúkat a hülye gyerek nem emlékszik,hogy ezt kérte ne csövekkel kelljen kómában élnie?Biztos felébred de ez is tök logikátlan lesz mert ha csak nem ébredt volna fel és úgy esik kómába akkor még van remény de itt számtalan agyérgörcs után agyvérzés után mikor már nincs agyi funkció ez már visszafordithatatlan.Ja de itt tuti csoda fog történni bár örülök majd neki csak mese habbal.....
Kitekert valószerűtlen történet fordulatok.KARESZ,A BUNKÓ GYEREK LEALÁZZA,PORBA TIPORJA Milán szüleit,akik szerinte elhagyták a fiukat,pedig Milán hagyta el a szüleit ,mert nem felelt meg neki az az életforma,amit ők akartak neki.Na és megdobták egy autóval,aminek az árát Milán odaadta Karesznak a büfés kocsi megvételére.Karesz az orvossal is úgy beszélt ,mint a kutyával,mintha a valóságban ezt megengedték volna.Kivezették volna az első perc után.
Csöves Brúnó kutyának nagyon rosszul áll, mikor elkezd keménykedni valakinek. Múltkor is öröm volt nézni, mikor az elmebeteg Dávid megmondta neki az igazságot, hogy semmit se tud felmutatni, Joe könyörkenyere árán dolgozik/dolgozott csak az edzőteremben és nem más, mint egy kivénhedt DJ.
Elpattinthatnák már külföldre, messze az egyik leggyengébb és legirritálóbb szereplő a sorozatban.
A Karolát alakító csajnak van egy saját énekstúdiója/iskolája, neki az ÉNB csak "másodállás" volt mindig is... Rengetegszer elutaztatták a sorozatban is hosszú hetekre, hónapokra (gondolom más elfoglaltságai miatt), lehet úgy voltak vele a készítők, hogy beleraknak a főcímbe egy olyan szereplőt (pl. Virág), aki ténylegesen mindig képernyőn van, nem pedig egy olyat, aki csak időszakosan, mint Karola.
Írtam már tudom, hogy a " halálos beteg Milán sztorit "kár volt bedobni a sorozatba. Persze könyebb meghalasztani egy karaktert, mint a kreatív csapatnak megerőltetni a fantáziáját. Nem számít nekik az sem, hogy ezzel elszomorítják a nézőt, könnyeket csalva a szemükbe! Hetekig!
( Közben vannak olyanok is, akik sajnos hasoló helyzetben vannak éppen, és sírhatnak Ők is eleget.)
Ezért esténként nem könnyezni akarnak, hanem szórakozni, kikapcsolódni.
Nem titok, hogy mindig kedveltem a "hajó legénységét" Milánt és Kareszt. Olyanok voltak amilyenek. De nem is rosszabbak a Deákné vásznánál! De a többieknél sem! De volt szívük! Szerették és kedvelték a hozzájuk befogadottakat, és viszont.
De bevallom a fentiek ellenére, hogy én is "homályosan" látom a héten a Milán-Karesz jeleneteket. És ha már könnyeket csaltak az ember szemébe, akkor azt kell mondanom, hogy szép ez a barátság! Megérdemli a könnyes szemeket!Szerintem.
Nagyon tetszik ahogy Karesz küzd Milánért.
Tetszett az is, hogy Milán rábízta Kareszt és Kirát Joe-ra, hogy kövesse az életüket, segítse Őket a bánatukban.
( Mert Milán úgy szerette Joe-t, mint ha apja lett volna.)
Tetszik az is, ahogy Karesz bízik Milán gyógyulásában. És azt mondja, hogy " Ez nem lehet igaz! Milán a legjobb barátom, még nem veszíthetem el!" Remélem így lesz Karesz! Nem veszíted el!
És én is drukkolok Milán, hogy "ébredj fel!" Még akkor is, ha ez csak egy szerep!
Hát nem valószínű. Nekem az epeműtétem előtt kellett előző nap befeküdnöm, az pedig nem az a kategória, mint egy életmentő agyműtét. (mondom ezt úgy, hogy egy héttel az időpont előtt már egy zabszem sem fért el ama bizonyos helyen)