Keresés

Részletes keresés

Demokrapia Creative Commons License 2008.05.09 0 0 1396
Rosszul érted.
Az Eurostat friss elõrejelzése szerint Magyarországon az egy fõre jutó, vásárlóerõ-paritáson számolt GDP az idén az uniós átlag 63 százalékát éri el.

A változást mutatja, de azok a számok a szélén százalékok. Látni Magyarország lement 63-ra 65-ről. Szlovákia pedig 70 körül van.

Nagyon leegyszerűsítve egy átlagmagyar az EU átlegemberének 63%-át éri el vásárlóerőben.
Szlovének 90% nagyjából. Csehek 81 körül. Litvánok szintén kb. 63.
Tehát jelenleg többet engedhet meg magának egy szlovén, cseh, szlovák, észt átlagember mint a magyar átlagember. És már a litván is.
Előzmény: KrónikáS (1394)
KrónikáS Creative Commons License 2008.05.09 0 0 1394

Már a litvánok is előznek

 

A felhozott statisztika nem igazán meggyőző, bár kétségtelenül annak látszik.

 

Mondhatnám azt, régi közismert szólással, hogy összekeveri a szezont a fazonnal.

Bár lehet, hogy csak az egyébként is nehezen olvasható cím a megtévesztő.

 

Ugyanis a diagram címében az "egyfőre eső GDP változása" szerepel.

 

Márpedig attól, hogy Litvániában gyorsabban nől a GDP, még nem következik, hogy a közeljövőben beelőznek minket. S ha előbb-utóbb beelőznek a GDP-ben, nem feltétlen jelenti azt, hogy az életszínvonalban is.

Ugyanis feltehetően azért fejlődnek ilyen gyorsan, mert olcsó a munkaerő, keveset fogyasztanak, s ezért egyrészt vonzák a külföldi tőkét, másrészt sok hazai pénz marad fejlesztésre.

 

Mivel nem ismerem a litván statisztikákat, persze az is lehet, hogy hibás a cím, s a diagram a tényleges GDP-t s nem a változást ábrázolja. Ez azért nem mindegy. Ekkor más a helyzet

 

Egy jó diagrammon pontosan feltüntetik, hogy mit árázol, de ez itt nem igazán derül ki.

A korrigált GDP-t a 27-ek átlagára vonatkoztatva,

korrigált GDP változását a 27ek átlagos korrigált GDP-jére vonatkoztatatva

korrigált GDP változását a 27ek átlagos változáaára vonatkoztatva,

....

????

 

Mindnek más a jelentősége.

Előzmény: Or Kán (1386)
bopat Creative Commons License 2008.05.09 0 0 1393
Nem tűnsz nagyon boldog embernek :))
Előzmény: Boldog ember (1389)
PJ Proby Creative Commons License 2008.05.08 0 0 1392
Csillapodj pajtás! Lehet, hogy  Európában utolsóként, de nálunk is euro lesz.
Előzmény: Boldog ember (1389)
bopat Creative Commons License 2008.05.08 0 0 1391
Hehe, így van, már csak a csodakapusukban bíznak, ahogy a tv-ben mutatták :)))
Amúgy most már azért jóval többet beszélnek az euroról, mind a tv-ben mint asajtóban. Épp holnap jelenik meg egyik napilapban egy 16 oldalas különkiadás csak erről.
Előzmény: Demokrapia (1390)
Demokrapia Creative Commons License 2008.05.08 0 0 1390
Szlovákiában a hangulat elkeseredett a hoki miatt. Az euró nem tűnik annyira fontosnak, mert jobbára ezt várták. De a hoki nagy pofon.
Előzmény: Or Kán (1388)
Boldog ember Creative Commons License 2008.05.08 0 0 1389
Szart kell euró nehogy mán Gyurcsánynak, vagy Orbánnak Frankfurtból mondják meg, hogy mennyit osztogathat és a listás mamelukjai mennyit lophatnak!

NEM NEM NEM EURÓT SOHA!!!!!
Or Kán Creative Commons License 2008.05.08 0 0 1388
Milyen a hangulat Szlovákiában? Mérsékelten bizakodó, vagy kendőzetlenül eufórikus az euró-döntés után?
Előzmény: bopat (1387)
bopat Creative Commons License 2008.05.07 0 0 1387
Itt bizony :)))
Előzmény: Or Kán (1382)
Or Kán Creative Commons License 2008.05.07 0 0 1386

Ez ugyan itt félig off, de tanulságos...

 

 

Már a litvánok is előznek

 

 

Or Kán Creative Commons License 2008.05.07 0 0 1385

Majd mindjárt kiderül. :)

Előzmény: PJ Proby (1384)
PJ Proby Creative Commons License 2008.05.07 0 0 1384
Vajon az inflációs buktáért drukkolók mi a fenét fognak ezek után károgni?
Előzmény: Or Kán (1382)
Or Kán Creative Commons License 2008.05.07 0 0 1383
Érdekes, hogy ingyenes az mti híre. Feriék helyében én súlyos tízezreket kérnék az elolvasásáért...
Előzmény: Or Kán (1382)
Or Kán Creative Commons License 2008.05.07 0 0 1382
Demokrapia Creative Commons License 2008.05.01 0 0 1381
Csak a nyugdíjreform nem túl meggyőző! Mert az nem megtakarítást, hanem éppen csak kiadást hozott. Tulajdonképpen Szlovákiának kisebb volna a költségvetési hiánya a nyugdíjreform nélkül. A nyugdíjreform állítólag 20-30 év múlva hozza meg a gyümölcsét, amiben én konkrétan nem nagyon hiszek. Egyébként Ficoék sem, tehát júniusig megnyitották a lehetőséget kilépni ebből a rendszerből. Szlovákiában a reform az önkéntességen alapult, kivéve az iskolásokat, akiknek akkor még kötelező volt az első munkavállalásnál belépni.
Tehát a nyugdíjreform egyenlőre lyukat csinál a költségvetésen, bár a hiány így sem nagy.
Előzmény: von derful (1376)
bopat Creative Commons License 2008.04.30 0 0 1378
Emlékszem, amikor Szlovákia és Csehország szétvált és kezdett kialakulni a politikusok köre mint olyan. Utána évekig azzal vádolták őket hogy nincs hagyománya a politizálásnak, amatőrök stb.
Sokat fejlődtek ( de még sokat kell tanulniuk) és ebben is biztosan lehagyták MO-t.
Szerencsére itt a hírek ritkán kezdődnek azzal hogy Fico mit csinált, mit üzent az ellenzéknek, stb.
Érdemes lenne egy híradót szerkezetileg összehasonlítani, MO-hoz képest alig van politika benne, inkább az emberek mindennapi gondjairól, érdekességekről ( bulvár is, sajnos) szól , és nem az acsarkodásról, megosztásról.
Na ebben fényévekre előttünk vannak.
Előzmény: Törölt nick (1372)
Amerigo61 Creative Commons License 2008.04.30 0 0 1377

" ... de legfeljebb egy évben lenne egy kis zavar amezőgazdaságban és az élelmiszer iparban."

 

Az a "kis zavar" iszonyatos, világméretű pánik lenne. A vidékiek, akiknek földjük van, talán nem halnának éhen, de a városok lakói igen. Az ezzel járó óriási problémákra legyinteni - mérhetelen cinizmus.

Mindez nem jelenti azt, hogy a növekedés határait ész nélkül át lehet lépni, de azt sem, hogy visszatérjünk a középkorhoz.

Előzmény: Törölt nick (1363)
von derful Creative Commons License 2008.04.30 0 0 1376
http://www.felvidek.ma/index.php?option=com_content&task=view&id=3838&Itemid=75
http://index.hu/gazdasag/vilag/szlm071009/
A szlovák csoda
Amúgy meg jövőre már euró lesz nálunk is.
Nálunk?
Előzmény: Törölt nick (1374)
Törölt nick Creative Commons License 2008.04.30 0 0 1372

"Vajon miben is előzött le bennünk, amikor messze kevesebbet keresnek és szerényebben élnek?"

 

Gondolkodásmódban,identitástudatban de legeslegfőképpen:

 

                                       A munkához való hozzáállásban.

Előzmény: Törölt nick (1364)
Mbazsika Creative Commons License 2008.04.30 0 0 1371
Egy éve körül nem volt 60 000 ft om plc re, hát néhány relével és végállás kapcsolóval megoldottam ugyan azt, tizen... valahány ezer ft ba végül az is benne lettaz igaz. Persze a plc ezerszer többet tud, de ha egyszer nem kell.

Marhasagokat beszelsz, a plc arra a feladatra volt tulloves... Epitettek TTL aramkorokbol Z80-as procit is poenbol, attol meg a Z80-as nem felesleges...
Előzmény: Törölt nick (1361)
bopat Creative Commons License 2008.04.30 0 0 1370
Rotty bele.

Ha kicsit visszaolvasnál, láthatnád hogy már rég nincs így.
Előzmény: Törölt nick (1364)
M.Zoli Creative Commons License 2008.04.30 0 0 1369

Udv.

 

Optimalizacio meg meg sok mas raferne a software-ekre. Attol fuggetlenul all meg az amit irtam. Vannak dolgok ahol nem stilizaltan kell feltuntetni az alkatreszeket, stb. Az AutoCad-et tartom a legjobbnak 2D-ben, aztan meg sokaig semmi, viszont 3D-hez keves. Jo tervezessel rengeteg idot, munkat, nyersanyagot, energiat lehet megtakaritani. Ahhoz viszont  jobb segedeszkozok a mostani Software-ek, mint a rajztabla. De ez a tema itt mar nagyon Off.

 

Udv.

 

U.I. Meg aztan magyarazd el pl. 200 utas hozzatartozoinak, hogy a gep azert esett le, mert a rajzokon az egyik stilizalt fa a valosagban csak egy agra sikeredett. 

 

 

Előzmény: fenerossz (1367)
fenerossz Creative Commons License 2008.04.30 0 0 1368
Természetesen a fedélzeti számítógépről beszélek...
Előzmény: fenerossz (1367)
fenerossz Creative Commons License 2008.04.30 0 0 1367
Ez nem kis mértékben azért is van, mert a modernkori programozók hozzá vannak szokva a gigaherzekhez és a gigabájtokhoz. Optimalizáció praktice nem létezik, de ha van is, a felhasználó célprogramok tele vannak féligmeddig felesleges csillivillivel. Csak összehasonlításképp az AutoCad 2.X lényegében mindent tartalmazott, amire egy tervezőnek szüksége van és szépen elkattogott magának egy jobb 286-oson. Persze az időd jelentős részét a parancssorok begépelésével töltötted (vagy vettél komoly pénzért egy tabletet és böködtél az utasításokra), nem tudtad berakni a reális utcaképbe a tervezett házat, nem tudtad real-time forgatni a 128 világítási pontból megvilágított alkatrészedet, a fenyőfák az udvaron stilizáltak voltak, a pázsit a ház elött meg egy egyszerű zöld felület volt. Ha 1990 magasságából kérdem, érdemes-e a NASA csúcsszámítógépét használni egy családi ház tervezésére, akkor nem érdemes. Ha 2008 magasságából kérdem, hogy érdemes-e mezei 3 GHz/1GB PC-n olyan tetrvezőprogramot használni, amely ki is használja a gép képességeit, akkor igen.

A Holdraszállásnál egyébként nem is egy számítógép volt, hanem 5 db. mátrixba kötve, egy olyan felügyelő rendszerrel, mely a párhuzamosan kiszámított adatokat összehasonlítva eldöntötte, hogy különbségek esetén melyek a helyesek. Mindez a 60-as évek végén, amikor nemhogy mikroprocesszorok nem voltak, de még a TTL technológia is eléggé kezdetleges volt. Viszont volt benne hatalmas kreativitás, optimalizáció és izzadtság.
Előzmény: M.Zoli (1358)
Törölt nick Creative Commons License 2008.04.30 0 0 1366
"A XIX. század végén a tudós elmék java azt gondolta, hogy már nincsenek nagyon felfedezhető dolgok. Tévedtek. Hiszen mennyi minden felfedeztek a XX. században.
Akkor azt jósolták 100 év múlva New Yorkban 3 méter magasan lesz a lószar, mert annyira sokan lesznek, és olyan nagy lesz a forgalom."

De közben volt két világháború.
Előzmény: Demokrapia (1328)
Eleon Nóra Creative Commons License 2008.04.30 0 0 1365
Hozzál már erre valami adatot, mert szerintem ez már nem így van.
Előzmény: Törölt nick (1364)
Amerigo61 Creative Commons License 2008.04.30 0 0 1362

"De hát ha esetleg nem lesz mit enni akkor cseszhetem."

 

Megkockáztatom, hogy ha máról holnapra eltűnne az összes számítógép, akkor rövid időn belül éhenhalnál. Az élelmiszeripari nagyüzemek gépsorait számítógép vezérli, az teljes logisztikájuk számítógépen fut, a cégek még a beszállítókat sem tudnák elérni, mert a telefonközpontot is számítógépek vezérlik. Nem jutnál hozzá a bankban tartott pénzedhez, mert a tranzakciók is számítógépen futnak. Gondolom, azt nem kell ecsetelnem, hogy a mai óriásira duzzadt légiforgalomban mivel járna a számítógépek hiánya: próbáld meg papíron, ceruzával és rádióval irányítani a Heathrow-t úgy, hogy a 2 percenként leszálló gépeket épségben lehozod és minden csomag a megfelelő gépre jut. (Bocs, rádiód nincs, mivel az is számítógép vezérelte gépsoron készül).

Előzmény: Törölt nick (1361)
Or Kán Creative Commons License 2008.04.30 0 0 1360

Legyen a tietek. Én boldogan átengedem...

 

:)

Előzmény: M.Zoli (1357)
Törölt nick Creative Commons License 2008.04.30 0 0 1359
Ki mondja meg ??? Hát Semjén, nem ?
Előzmény: bopat (889)
M.Zoli Creative Commons License 2008.04.30 0 0 1358

Udv.

 

Irtam mar milyen teruleten dolgozom. Elhiheted a C64 nem lenne eleg a munkamhoz. :)))

 

Jelenleg 3.4 GHz-en es 3.5 GB RAM-al dolgozok, es valojaban ez eleg gyengenek szamit. Szerencsemre amiket most tervezek nem annyira nagy adatok. Dolgoztam mar olyan cuccokon, aminek az osszeallitasi modeljet nem lehet megnyitni gepen, mert olyan gep meg nem letezik. :)))))

 

Udv.

 

U.I. Lehet tervezni repulot szamitogep nelkul, regen ugy csinaltak, csak eppen pl. a modern gepek Fly By Wire kormanyzasat nem lehet megoldani szamitogep nelkul. Meg meg sok mast sem.

Előzmény: Törölt nick (1350)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!