Keresés

Részletes keresés

merigazoi Creative Commons License 2022.05.15 -1 0 4628

a szablyák szinte ugyanakkor jelentek meg a szogdoknál is, ugye. max 100 év eltérés, ugye.

 

a mongoloknál, meg a japánoknál meg csak valamikor a 13-14.században, ugye, 500 évvel később. márpedik a mongolok sokkal közelebb voltak a szogdokhoz.

 

én akkor is azt mondtam, egy közép-ázsiai eredőpont felé mutat ez (mármint h mindkét helyen egyidőben jelennek meg a szablyák)

 

érted amit mondok? a statisztikai valószerűség szerint nem valószínű, h belső fejlődés eredménye a szablya, ugyanis valószerűtlen, h két helyen egyidőben fejlődik ki (miközben a tények azt mutatják, h 500 éves időkiesések vannak)

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (4626)
merigazoi Creative Commons License 2022.05.15 0 0 4627

igaz, h a forrás azt mondja, h Batbajan ott maradt, uralma 3 évig tartott, aztán kazár alárendelt lett.

 

ez 668-ban történhetett

Kuvrat : c. 632 – c. 650/665?[1]

 

Kuver állítólag fellázadt az avarok ellen, miután felszabadította a bizáncból elhurcolt keresztény rabszolgákat és makedóniába, majd bizánc (thessaloniki) ellen vezette őket.

 

Kuber's subjects called themselves Sermesianoi,[19] but the Byzantines regarded them "Bulgars".[20] They preserved their Christian traditions, although their ancestors had been taken to the Avar Khaganate about 60 years before Kuber's appointment.[6]

The Sermesianoi did not cease to dream of their return to their ancestors' homes.[6] Taking advantage of his subjects' feelings, Kuber rose up in open rebellion against the Khagan "in our times", according to the Miracles of Saint Demetrius.[21] Modern historians say that Kuber's rebellion occurred in the 670s or early 680s.[19][20][22] Around 70,000[23] Sermesianoi joined him and departed for the Byzantine Empire.[11] The khagan attempted to hinder their migration, but they routed the Avars in five or six battles and crossed the river Danube.[11]

 

Kuber and his people moved as far as the region of Thessaloniki.[11][24] He decided to settle together with the Sermesianoi in a plain and sent his envoy to the Byzantine Emperor, whom the Miracles of Saint Demetrios did not name, to request his permission.[11] The emperor gave his consent and ordered the nearby Slavic tribe of the Dragovites to supply Kuber and his people with food.[11][19] However, Kuber's people still wanted to go back to their ancestral homes and started to disperse.[11] Fearing of the decline of his power base, Kuber asked the emperor to forbid the Sermesianoi to leave the plain and to confirm Kuber's position as their ruler.[11] His request seems to have been rejected, because he attempted to seize Thessaloniki, taking advantage of a civil war in the city.[11] However, Saint Demetrius unmasked Kuber's agents who tried to open the gates of Thessaloniki, hindering him from entering the city, according to the saint's hagiography.[11]

 

jó ez konkrétan azt támasztja alá, h Kuver hadsereget vezetett

 

ez és Batbajan ottmaradt, már elképzelhetővé teszi, h a távozó Kuvrat-fiak nem elvándorló nép

 

h tehát nem ők voltak azok,

de nem zárható ki hogy más nép(-rész)nek kellett velük jönniük, hiszen a griffes és indás motívumok továbbra is maradtak avariában, amelyek nem voltak ős-avar motívumok, hanem volga-káma vidékiekkel mutatnak rokonságot. vagy h ők hozták, de akkor máshol is ahol nagybolgár kuvratfiak megfordulnak ki kellett volna mutatni

 

vagy az van, h az avarok jutottak el a volga-káma vidékére a griffes és indás motívumokkal 30 évvel később, ami szintén valószerűtlen.

 

összegezve: még úgy is, h a Kuvrat-fiak nem bevándorló nép voltak, és nem ők voltak azok, a griffes és indás motívumok 2000 km-rel keletebbre levő párhuzamai azt mutatják, h valakiknek jönniük kellett.

Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2022.05.15 -1 0 4626

"megint vagy hazudsz, vagy nem tudod a tényeket. de mindegy is"

 

Újra ez az arcátlan stílus!

 

A szablyák KM-i megjelenése egy belső fejlődés eredménye

(Csiky Gergely doktorija; még Pergerojként megbeszéltük).

 

Egyéb díszítőelemek, ékszerek dettó (Bollók Ádám). 

Előzmény: merigazoi (4622)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2022.05.15 0 0 4625

"az magáért beszél, h mennyire nem vagy képes reálisan gondolkozni és ezért

tudományos konszenzusról vagy képes hazudni egy tavalyi cikk kapcsán."

 

Miért emeled ki, hogy tavalyi a cikk?!

Van frissebb? Jobb?? Pontosabb???

Valaki megcáfolta volna Bálint prof tavalyi összefoglalóját LGy 50 éves elképzeléséről?

Idézzem számos mai régész véleményét arról, hogy semmilyen régészeti adat nem támasztja alá

LGy ötletét???

 

Bálint Csanád:

 

"Mindent eldöntő:

 

a.) Hitvalló Theophanes a Kárpát-medencébe költöző Kuber esetében az
egyértelműen „hadsereg” jelentésű dynamis szót használja. Ez Szádeczky-Kardoss
Samunál „had”, Helmut Lauterbach-nál „Heeresmacht”, Cyrill Mango és Roger
Scott angol nyelvű fordításában pedig ”army”.107 Ezzel szemben Theophanes

minden más esetben népről (laos) írt, amibe a nők, a gyerekek és az öregek is beleértendők.108

 
b.) Két másik, a 8. század elején – tehát az eseményhez időben közel – készült,
Theophanestől független forrás egyértelműen tanúsítja: a 670–680 körül az Avar
kaganátusba települt Kuber továbbköltözött a Balkánra: „Kuber egész fent leírt hadnépével átkelt az említett Duna folyón, a mi részünkre érkezett és a Keramésios mezőt foglalta el.” Miracula Sancti Demetrii II. 288. (Ford. Szádeczky-Kardoss Samu)."

 

Ui.:

Már többször jeleztem, hogy mennyire megalapozatlanul szoktad hazugsággal vádolni

a vitapartneredet. Érdemes lenne visszafognod magad... Vagy kikeresni az ige pontos jelentését ;-P

Előzmény: merigazoi (4620)
B. Hernát Creative Commons License 2022.05.15 -1 1 4624

A regeszet EPPEN az avar motivumok belso fejlodeset igazolta, tonnanyi anyagot hoztam ra.

 

Tehat egyik tudomanyag sem tud igazolni bevandorlast az avar kor eleje es vege kozt.

 

Nem mintha mindennek a legkisebb koze is volna a magyar tortenelemhez.

Előzmény: merigazoi (4622)
B. Hernát Creative Commons License 2022.05.15 0 1 4623

Nyelv nelkul nincs ethnosz. 

 

De azert mutass egy onogur kulturalis markert. No meg hogy ez egyezne a "hun"-nal.

Előzmény: merigazoi (4621)
merigazoi Creative Commons License 2022.05.15 -1 0 4622

nem talalta oket

 

régészet igazolta az új uralmi központok megalakulását, új fegyverzet és új kultúrelmek megjelenését 670 után.

 

megint vagy hazudsz, vagy nem tudod a tényeket. de mindegy is

Előzmény: B. Hernát (4618)
merigazoi Creative Commons License 2022.05.15 0 0 4621

az onogurok nem a nyelvük miatt hunok, hanem az összes tényszerűség miatt, ami abba az irányba mutat. ekkora sötétséget...

Előzmény: B. Hernát (4618)
merigazoi Creative Commons License 2022.05.15 0 0 4620

„A negyedik és az ötödik átkelt az Istros vagy más néven Duna folyón; az előbbi az Avarországhoz tartozó Pannoniában az avarok kagánjának az alattvalója lett s ott maradt a maga hadával […].” Hitvalló Theophanes: Chronographia AM 6171 (Ford. Szádeczky-Kardoss Samu).102

 

az a nép, amelyik távozott onnan és bevándorolt ide, annak volt hadserege, azzal jött a hadserege is.

és maradtak 10 évig.

 

aztán te hiheted azt, h otthonhagyták a népet, a családjaikat (úgy h az összes fiú eljött a hadseregével)...

és 10 évig elfeledkeztek róluk... csak éppen teljesen valószerűtlen.

 

maga az h ehhez így ragaszkodsz, csak azért mert hadsereget említenek (ami volt, ebben a forrás nem hazudik)

anélkül h magyarázatot adnál az elefántra a szobában

az magáért beszél, h mennyire nem vagy képes reálisan gondolkozni és ezért

tudományos konszenzusról vagy képes hazudni egy tavalyi cikk kapcsán.

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (4619)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2022.05.15 0 0 4619

Csak annyi, amit a prof állít: LGY elmélete már 50 éve is bizonyítatlan volt és az is maradt.

Az elmúlt 50 év tud. eredményei alapján.

 

Ennyi.

Ha valaki hinni akar benne, az a magán hitvilágának a kérdése,

a tudomány számára érdektelen.

 

"a bevándolás megtörtént, ezt még Bálint Csanád is elismeri."

 

Nem. Ő egy sereg (a cikkben megtalálható a pontos görög kifejezés) megjelenéséről

beszél és nem egy nép bevándorlásáról.

 

"ez az ő saját hittétele."

 

Nem. Ez a jelenlegi tud. konszenzus.

Előzmény: merigazoi (4616)
B. Hernát Creative Commons License 2022.05.15 -1 1 4618

Meg az elvandorlas is.

 

E filologiai forrashely onmagaban is "kiejti" a bevandorlast, amihez a korabban hivatkozott embertan/Fothi, archeogenetika/Maki es regeszet/Laszlo nem talalta oket, csak extra adalekok.

 

Amugy hogy az onogurok hunok lettek volna, semmi igazolas, mert egyikuk nyelvet sem ismered.

 

Megint csak a semmirol fosod itt a szot.

Előzmény: merigazoi (4616)
merigazoi Creative Commons License 2022.05.15 -1 0 4617

ja és mert lefogadom arra nem képesek rájönni, h nem állítom azt h a 670-es bevándorlók magyarok lettek volna.

 

az onogurok hunok voltak.

 

az h milyen nyelvűek voltak, bizonyíthatatlan jelenleg. tehát az is, h magyarul, az is h nem magyarul.

már ha képes egy előítéletes valaki ilyen dolgot felfogni.

merigazoi Creative Commons License 2022.05.15 0 1 4616

és mit akarsz mondani?

 

a bevándolás megtörtént, ezt még Bálint Csanád is elismeri.

 

 

____________________________________

Nem nehéz azonban belátni, hogy Kuberéktől függetlenül is lehettek onogurok az Avar
Kaganátusban (amint bolgárokról valóban tudunk is), hiszen nem minden „ono-
gur” volt kizárólag Kuber kísérete. Ezért sem a vitatható helynév, sem a beható
névtani vizsgálat nélkül számba vett alsó-ausztriai hely- és személynevek nem
tekinthetők a „kettős honfoglalás” bizonyítékának.239

 

és? elismeri h voltak onogurok a kárpát emdencében. ezzel ti hogy álltok?

(még ha nem is a 670-es köthető kizárólagosan és bizonyossággal)

 

A források a 670–680 körüli bevándorlók esetében egy katonai csapat és
nem egy nép bevándorlásáról szólnak (Hitvalló Theophanes), s e csapat
nem sokkal később továbbköltözött (Miracula Sancti Demetrii, madarai
felirat).

 

ez az ő saját hittétele. és elhiszi az, aki elhiszi azt, h 10 évig marad egy helyen egy hadsereg

és utána se hazamegy, hanem máshova, az utolsó szálig mind, aki bejött. miért is ne, nem?

 

persze a dogmahívő elhiheti azt, h a nagyBolgár birodalom szétesése után az 5 fiú

hadsereggel távozott és a népet meg otthagyták, mert az olyan reális. persze, hogyne.

 

A László Gyula által tárgyalt ‘griffes-indás’ leletcsoport megjelenése a tár-
gyalt bevándorlásnál kb. 30 évvel későbbi.

 

itt már csak 30 év. tehát 30 év különbséggel, de semmi közük egymáshoz, mivel

gondolom úgy képzeli, mindkettő külön belső fejlődés eredménye, egymásról nem is hallottak. hogyne.

 

van még valami? van még másik logikai analfabéta, aki ilyen tökéletesen biztos magában?

tessék, vitatkozhatsz. cáfolhatsz, miért kell úgy lennie ahogy ő mondja.

Előzmény: Ulrich_von_Lichtenstein (4615)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2022.05.15 0 0 4615

Úgy tűnik, érdemes lenne alaposabban tanulmányozni Bálint Csanád 2021-es cikkét:

 

https://szazadok.hu/doc/szazadok_2020_04_PRESS.pdf

 

Főleg a 720. o. kezdve.

Előzmény: merigazoi (4602)
Ulrich_von_Lichtenstein Creative Commons License 2022.05.14 0 0 4614

"670-es évek..."

  

Mielőtt tudatlansággal vádolnál egy elismert tudóst, talán illene megismerni pár alapdolgot,

pl. ezt:

 

https://hu.wikipedia.org/wiki/670-es_évek

Előzmény: merigazoi (4602)
B. Hernát Creative Commons License 2022.05.13 -1 1 4613

"katyvasz", "bagázs" meg a többi

 

 

Vedd elő az értelmező szótárt, ha nem világos.

 

 

 rejtve, h ki vagy, mit gondolsz.

 

a "fos"-nál, "rablóbandá"-nál választékosabbak, nem ?

 

Előzmény: merigazoi (4610)
B. Hernát Creative Commons License 2022.05.13 -1 1 4612

elismerted már, h a nyugati hunok a keleti hunokkal genetikailag (is) rokonságban vannak, he?? :)

 

Hun topikba.

 

Amúgy a "hun" egy birodalmi jelző, mint a "római", ergo ezekben a birodalmakban élt 100+ nép közül bármelyikhez kapcsolódhatnak a csontok, CSAK éppen azt nem tudod, melyikhez. Mert még a nevüket/nyelvüket/identitásukat sem ismered.

 

És soha nem is fogod.

 

Tehát teljességgel értelmetlen és értelmezhetetlen magyar - hun kapcsolatot még csak felvetni is. Mert csak a magyarokat ismered.

Előzmény: merigazoi (4609)
B. Hernát Creative Commons License 2022.05.13 -1 1 4611

h már rég cáfolva vagy,

 

A tőlem citált 2021-es cikk megállapításai "rég cáfolva"? Mikor: 2022 január/febr/márc/ápr.-ban ?? És hol?

 

 

meg jöttél h az archeogenetika mindent visz... 

 

Archeogenetika PLUSZ NYELVÉSZET, ezt mondtam, manysi tesóinkra, az ő nyelvükre/genetikai markereikre hivatkozva (ahogy amúgy a szerzők is).

 

Ha te engem sem értesz, hogyan is érthetnéd a szakirodalmat ...

Előzmény: merigazoi (4608)
merigazoi Creative Commons License 2022.05.13 -1 0 4610

ja, és nehogy azt hidd, h nem nyilvánvaló az előítéleted. minden látszik, nem marad rejtve, h ki vagy, mit gondolsz.

 

"katyvasz", "bagázs" meg a többi

Előzmény: B. Hernát (4596)
merigazoi Creative Commons License 2022.05.13 -1 0 4609

elismerted már, h a nyugati hunok a keleti hunokkal genetikailag (is) rokonságban vannak, he?? :) dehogy. lefogadom, h újra tagadni fogod. és jössz az archeogenetikával, mintha egész életedben azzal foglalkoztál volna... alaplogikai szabályokat nem értesz. ezért nem is tudsz érvelni. ez a röhej. szinte minden egyes alkalommal ezt játszod el, emlékszel amikor azt mondtam vak és süketet játszol? most is előadtad. a nagyszájú süketet

Előzmény: B. Hernát (4607)
merigazoi Creative Commons License 2022.05.13 -1 0 4608

nem unod, h már lassan a tizedik hozzászólásban nem mondasz semmit?

 

csak azt h a "tudomány mögötted áll". nem vetted észre, h azt állítom, h hamisan hivatkozol rájuk, 1. nem is érted mit mondanak és 2. konkrétan be is mutattam, mi a hamis, hol hamis Bálint Csanád, hol hamis Bollók stb. de te csak fújod a buborékot... mint a falnak beszélni, az is pont annyit mond mint te. azt se veszed észre h már rég cáfolva vagy, és mondanod kéne valami konrétat, ennek ellenére egotripen vagy :) meg jöttél h az archeogenetika mindent visz... :) ez akkora röhej, h te arra soha se jössz rá, archeogenetika :)))

Előzmény: B. Hernát (4607)
B. Hernát Creative Commons License 2022.05.13 -1 1 4607

Tudomanyagak vannak mogottem, sokszaz kepzett es okos emberrel. Csak magadbol csinalsz hulyet, ha ezt nem latod be, en mar nem is kellek ehhez ...

Előzmény: merigazoi (4606)
merigazoi Creative Commons License 2022.05.13 -1 0 4606

a hamis hivatkozások, érvek és a tények ignorálása, mellébeszélés mellett még nagy arcod is van... :)

Előzmény: B. Hernát (4605)
B. Hernát Creative Commons License 2022.05.13 -1 1 4605

Esélyed sincs több tudományággal szemben.

 

Bálint tudománytörténeti áttekintéséből kiragadni egy-egy korai tételt -- melyhez kapcsolódó állításokatt későbbi felfedezések sutba vágják -- meg maga az értetlenség legfőbb bizonyítéka részedről.

 

Ahogyan azt már megszoktuk tőled.

 

Egy tudomány(ág)nak mindig a legfrissebb megállapításai -- pláne, ha azok széles elfogadottsággal bírnak (lásd Bollók/Szenthe idézett szentenciái) -- az érvényesek.

 

Amíg ezt nem tudod felfogni, és "ősi" értekezésekre, mint kontrákra hivatkozol, csak dagonyázol a tudatlanságban.

Előzmény: merigazoi (4600)
merigazoi Creative Commons License 2022.05.12 0 0 4604
Előzmény: merigazoi (4603)
merigazoi Creative Commons License 2022.05.12 0 0 4603

más.

 

Szovárd ugyanezen a földön vett magának feleséget, és az a nép, melyet most Csaba-magyarjának /sobamoger/ mondanak, Szovárd vezér halála után Görögországban maradt.

Érdekesség, hogy ma is él a Balkánon egy sopi/sopa nevű népesség:

 

https://en.m.wikipedia.org/wiki/Shopi

 

 

 

Once a Shop went to the zoo and saw a giraffe. He watched it in amazement and finally said: "There is no such animal!" (Е, те такова животно нема!)

 

Az öreg székely bácsi felmegy Pestre az állatkertbe, ...Nézi a zsiráfot, nézi, csóválja a fejét. Már vagy egy órája bámulja tátott szájjal, mire hitetlenkedve csak ennyit tud mondani:
- Márpedig ilyen állat nincs!!!

 

 

szóval mielőtt valaki ilyen vicceket mond, jobb ha tudja, h meg van vezetve.

 

nagyon úgy néz ki, h ez a bolsevik gyűlöletpolitika tette:

 

There are popular sayings from communist period of Bulgaria such as:

  • I will set my house on fire so the fire spread over my neighbor's barn.
  • A traveler came upon two Shopi sitting in the village square. Since he was traveling to Istanbul he asked one of them for directions in English. The Shopi made a clicking sound with his mouth and shook head, I don't understand. The traveler attempted the same question in French, German, Russian, Spanish and other languages, but had the same result. Aggravated, the traveler started going in one direction that happened to be wrong. The second Shopi, observing this scene, lamented to his buddy “Ah, this guy knows so many languages and you knew none of them.” The first Shopi said “And what good did it do him?”.
merigazoi Creative Commons License 2022.05.12 0 0 4602

Bálint Csanád adatolja azokat a tényeket, amik cáfolják az ő állításait, majd pont ellenkezőleg értelmezi azokat...

 

Marosi Arnold és Fettich Nándor 1935-ben megjelent munkájára,138 mint ahol első ízben
írták le az avar leletanyagnak a Káma-vidéki nevolinói kultúrával való lehetséges
kapcsolatát. Valójában ott csak a nevolinói temető egy sírjáról esett szó, amelyhez
a szerzőpáros azt a megjegyzést fűzte, hogy „ez a sírleírás ráillenék a mi avar sír-
jainkra is”. 139

 

indás

 

az indás díszítésű öntött
bronz övvereteknek a tágabb értelemben vett Káma-vidéki előfordulásán alapul.
A számuk azonban nem magas, teljes garnitúrában még ritkábbak, ott a másfaj-
ta veretekkel díszített, kötényszerűen elrendezett kisszíjvégekkel kialakított övek
az általánosak. ...  Az indás övvereteken kívül a Káma-vidéki leletanyag

egyáltalán nem hasonlít a 7–8. századi avar korira.

 

„a korai avar övek közt található ’álcsatos’ veretűek megtalálhatók a
Volga–Káma vidéken is”.167 László Gyulát erre Simonyi Dezső bizonyít(hat)atlan
feltételezése indította, aki szerint „az V. századi bolgárok is szakíthattak maguk-
kal magyar néprészeket”.168 Ma már tudjuk, hogy a Káma-vidéki álcsatos övve-
retek bő félévszázaddal későbbiek169 annál, mint hogy az ott járó (?) avarok

 

ezt mégis hogy képzeli?? 50 évvel később ott is belső fejleményként alakultak ki ugyanolyan veretek?

majd így folytatja:

 

 a kora avar kori álcsatok valójában a 7. század első feléből valók, részben azonos korúak a
Káma-vidékiekkel, etnikailag nem értékelhetők, hasonló övveretek pedig Kelet-
Európában többfelé és Nyugat-Szibériában is gyakoriak.170

 

 

 

:::::máskor meg tudatlansága

 

„670-es évek nagy katasztrófája” [mi volt az? – B. Cs.] nagy nép-
tömegeket kényszerített elvándorlásra,148

 

NagyBulgária felbomlása! az volt az. és Kuvrat mind az 5 fia távozott népével

until Kubrat's death between 650 and 665.[43] Kubrat fought with the Khazars in the east but after his demise Old Great Bulgaria disintegrated under strong Khazar pressure in 668[45] and his five sons parted with their followers.

https://en.wikipedia.org/wiki/First_Bulgarian_Empire

és ő azt mondja:

Már az elmélet megfogalmazása idejében is lehetett tudni Magyarországon,
hogy e kultúrák részben helyi, részben Urálon túli gyökereket mutatnak,157 nem
mutatkozik „nagy katasztrófa” nyoma, nem szűntek meg 680 körül, elvándorlás-
nak nincsen jele,158

 

így aztán nincs is mit csodálkozni, h olyan következtetésekre jut...

"Kuber hadsereg", "nincs elvándorlás onnan"

egyszerre akar mindent tagadni, és ezzel magát is cáfolja rövidlátásában

merigazoi Creative Commons License 2022.05.12 0 0 4601

Szenthe amit adatol az az, h a kárpát-medencén kívül vannak a griffes és indás motívunok előzményei.

 

ne hivatkozz rá, mintha a te vágyálmaidat igazolná. (nem először csinálsz ilyet, már mondtam.)

 

értsd: az ő adatai cáfolják azt, h "belső fejlemény" lenne.

 

de nyugodtan add elő újra a tudomány ezt meg azt igazol magánszámodat...

Előzmény: B. Hernát (4598)
merigazoi Creative Commons License 2022.05.12 0 0 4600

mondtam, h azt fogod tenni... azt tetted.

 

újra meg újra... a km-ben sincs griffes-indás egy tárgyon, úgy ott van a griffes is a volga-káma vidékén és ott van az indás a türk nyergeken meg máshol eurázsiában

 

hiába hazudod azt h megcáfolta a te tudományod, valójában Bálint Csanád volt megcáfolva, még azelőtt mielőtt kimondta volna. már 2014-ben. ami tudod mit jelent... tudva, tudatosan hazudott

 

a források konkrétan írnak bevándorlásról, hiába hazudozol. és lehet azt képzelni, h nem nép volt, csak hadsereg, de az h tíz évig maradnak és utána se haza mennek, hanem délre... az inkább azt jelenti:

 

a teóriához alakítod a mit is? mert se tényadataid, se érveid.

Előzmény: B. Hernát (4599)
B. Hernát Creative Commons License 2022.05.12 -1 1 4599

de azt látod amit én idéztem, ugye.

 

"Griffes-indás" objektumokat nem bírtál beidézni a KM-én kívülről.

 

 

Remélem, meg vagyok értve végre.

Előzmény: merigazoi (4595)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!