Furcsa, hogy ezt írtad... Tegnap a pszichológus azt mondta, hogy egy időre félre kell raknom az elméleti konstrukcióimat, mert ezért vagyok szarul.
"Amíg zavart, arra késztetett, hogy feloldjam az "ellentmondást"." ugyanezt kaptam meg tőle is: "Az élet alján egy paradoxon húzódik meg, amit görcsösen, racionálisan akarsz megoldani." - ezt mondta.
Most pedig itt vagyok és olvasom az üzenetedet és nem tudom, hogy foglalkozzak vele vagy sem. Nagyon szeretnék, de nem tanácsolják. Inkább visszavonulót fújok egy időre a fórumtól is és inkább olvasom a tibeti szövegeimet, amelyek nem csekély örömmel kecsegtetnek:)
Egyetérteni én is egyetértek, a bibi csak az, hogy habár ezek lennének egy kvázi-normális életnek az attribútumai, gyakorlatilag mégsem tőlünk függ a meglétük.
- Rend? Függhet tőlünk is.
- Tökéletes test? Nem függ tőlünk, adottság. Töredékesen áll módunkban változtatni a külső adottságainkon.
- Egészség? Lásd fent.
- Harmónia? Lehet rá törekedni. Van, aki el is tudja érni. De miután a harmóniára való készség is "hozott" (mentálisan), így ennél a pontnál is szkeptikus vagyok.
- Szép, kedves barátnő? Haha, erről regényeket lehetne írni. Maradjunk annyiban - minimálisan sem tőlünk függ. A Sors kegye, ha megadatik, és a Sors az, amely által el is veszít(het)jük. Akármikor.
- Becsületes barátok? Nagyvonalú leszek: még itt van a legtöbb esélyünk. Becsületes barátot találni (még ha csak néhányat is!) közel sem olyan lehetetlen, mint amennyire annak tűnik. Nem minden ember ab ovo romlott, a becsületesség - bár kihalóban lévő erény - határozottan jelen van.
Mindebből az következik, hogy ha az ember egy minden egyéni allűrtől mentes, "normális" életre vágyik, annak elérése sem rajta múlik, hanem rajta kívülálló körülményeken. Ezzel kell szembenézni. És ha nem adatik meg egy emberhez méltó élet, akkor fel lehet tenni a kérdést: érdemes-e emberhez méltatlanul, napi szinten átélt zsigeri boldogtalansággal küszködve "vegetálni", vagy venni egy nagy levegőt és inkább méltó módon kilépni? Papíron egyértelmű a válasz. A gyakorlat már nehezebb...
"rend, tökéletes test, egészség, harmónia, szép, kedves barátnő, becsületes barátok."
Ezzel ÉN is eggyetértek! Ráadásul én is utálom a szemetet:)
1-5. terjedő pontjaidat nem kommentálom, mert én már ott megakadok, hogy miért kellene azt gondolni, hogy a világ logikusan van "megszerkesztve vagy megszerkesztődve". Abból, hogy mi logikusak vagyunk nem következik az, hogy a világ is az. Ráadásul már ez az egy kérdés is végtelen probléma; mivel megkülönböztet szubjektumot és objektumot, valami objektíve érvényes világra akar rábukkani; ráadásul úgy tesz, mintha a szubjektum egyedül racionalitásból állna, stb... Mindazonáltal nem tudom magam túl tenni, ezen a kérdésen.
Egyébként, ha 1-5. terjedő pontod számomra is egyértelmű lenne, akkor hamar leszámolnék az életemmel. Ha biztosan tudnám, hogy semmi értelme nincs az életemnek (ezt egyenlőre csak sejtem)*, akkor maradéktalanul elpusztítanám magam; nem lenne kedvem az élet szabad bohócát játszani.
* itt most objektív értelemről beszélek és nem arról, hogy pl. szeretem a virágokat és innentől kezdve életem értelme az lesz, hogy nagy csokor bokrétákat kötögetek. - habár ez utóbbi nyilvánvaló módon megnyugtatna és örömöt is okozna, nevetségesen szánalmasnak találnám.
:)) agy és ágy egyaránt fontos!Ha megértem magam valakivel,ha tudunk együtt gondolkozni,és az ágyban is kalppol a dololog akkor a többi tényezőben meglehet találni a kompromisszumot szvsz.
Én is csináltam ilyet fiatalabban,és meggondolatlanul.. 500kcal volt,amit"ettem",egy hónap alatt 21kg-ot fogytam,az utcán nem ismeretek meg az ismerőseim..
Az addigi jó kedvem elszállt,állandóan szédültem,és mindentől sírvafakadtam..
Hiába lettem soványabb,nem éreztem magam jól a bőrömben..
Szerintem az elfolytás, "legyűrés" olyan, mint egy vulkánkitörést a kráterre helyezett betonlapokkal megakadályozni. Igazából csak arra jó, hogy felhalmozza az ösztönök erejét.
"Ez elletmondásos..tudatosan kiválasztod az adott személyt,akivel sexuális kapcsolatba bonyolódsz,majd tudatosan megtervezed a történéseket,vagy hagyod,hogy ösztönösen magával ragadjon a szenvedély,és a vágyak sodrása?"
Ha a tudatos létezésről beszélünk, akkor csak példázatokat tudok mondani. A tudatos létezés valószinüleg mindketten olyan embert értünk, aki más néven "megvilágosodott " létezőnek neveznek. Az én ismereteim szerint az ilyen emberek számára az öröm , a létezés megélése olyan boldogság, amithez hasonló, silányabb változatban a kábitószeresek élnek meg a tudatmodositó szerek hatása alatt. Ez azonban egyet jelen azzal, hogy az az ösztön, melyet emlitettünk, nem vezérli őket, mert összehasonlithatatlanul jobban érzik magukat a bőrökben odabennt,mintmit a külvilág bármilyen tapasztalata nyujthat odakinnt.
( ha egy massziv kábitószeres válaszút elé kerűl, mint egy jó szex a bálvánnyal, vagy egy adag hernyó, mit választ? )
Ám ez nem jelenti, hogy ezen emberek feltétlenüé elveszitenének minden kapcsolatot a külvilággal. Mivel a létezés számukra öröm, ezért szivesen megosztják mással. S ha a szeretet kifejezése a szex, akkor szexuális kapcsolatot létesitenek.
Egy ilyen figura esetében volt szerencsém olvasni egy hölgy élményét. Nagyon jónak irta le, csak az zavarta, hogy a pasiban( férfiú az illető ) a ragaszkodás nyomait sem tudta semmilyen szinten felfedezni. Ami eléggé zavarta...:))
Ismeretim szerint nem ugy müködött a dolog, hogy a pasi mindent előre eltervezett. Csak a jelenben megélte önmagát...
Én nem érzetem ilyet még sosem,hogy marhára nem érdekel az élet,és hogyan lehetne befejezni..,de erről korábban beszéltünk,hogy mi a véleményem arról,aki eldobja magától.
Padlón természetesen voltam többször is.
Az ösztönt egy ember számára valamilyen emóció hozza létre.
Legegyszerűbb.. fázni kezdek,és ösztönösen betakarom a testem.Utána tudom,hogyha betakarom a testem nem fogok fázni,és hasonló helyzetben így cselekszem:)
Nem éhségsztrájkra gondolok, hanem pl. amikor az ember nagyon a padlón van lelkileg. Amikor marhára nem érdekli az élet, és éppen azon töri a fejét, hogyan lehetne befejezni. Amikor minden más sokkal fontosabb és jelentôségteljesebb, mint holmi kaja. És ki van borulva, és globális válságban van... És akkor egyszercsak rátör az éhség, ellenállhatatlanul... És sehogysem érti, hogy ennek most itt mi a szerepe. "Hogy jön ide a kaja?"
Az öszötneinkről akkor van tudásunk,ha már jelentkeztek
Nem tudom. Nekem általában nincs tudomásom az ösztöneimrôl. Még ha jelentkeznek is. Csak akkor, ha kimondottan utánabányászkodok, hogy miért van bennem valami érzelem. Félelem, vágy, éhség, vagy ilyesmi. De általában az alapösztönökig nem is jutok el, ha keresem. Élet-, fajfenntartás. Hamarabb leragadok, valami felszínesebb magyarázatnál.
Mondjuk példa: megijedek egy ijesztô alaktól. Az utcán, esetleg. Villámgyorsan átsuhan rajtam egy szörnyü félelem. Ha belegondolok, hogy miért, rendszerint nem jutok el az életösztönig, hanem csak max. addig, hogy a fejemben az ilyen alakok valamiért "veszélyesnek" minôsültek, valami elôzetes "információ alapján "bekódoltam" veszélyesnek. Ezen el lehet rágódni késôbb, hogy miért, de az nem jut soha eszembe, hogy az "életösztön" kerülteti ki velem ezt az embert kétszáz méteres körzetben.
Nekem csak azzal van bajom, hogy az ösztönökrôl a legritkább esetben van "tudomásunk". Tehát nem "kell" elfojtani, hanem már eleve úgy van. Tudattalan dolog. Amikor valaki meg akar halni, de rátör az éhség, akkor szinte szégyenkezik emiatt, de nem tudatosul benne, hogy az életösztön nem engedi meghalni. Csak pipa magára, hogy még a legnagyobb sz*rban is képes a kajára gondolni. De talán még eddig sem jut el. :((( Csak megeszi a kaját. :((
