Csekkoltam én is, igen, a koncerten az Endsong nekem is nagyon tetszett. Vélhetően az lesz az utolsó dal a lemezen, azok amúgy a Cure esetében mindig kiemelkedőek.
Ráadásul, most hogy már az Endsong-ba is bele lehet hallgatni, az valami brutális. Este fejhallgatón megküldtem, elsöprő hangzása van, nekem jobban tetszik az Alone-nál.
Tegnap csupán csak 5x hallgattam meg... Egyszer telefon hangszórón, 2x TV-n és végül este a sötétben elalvás előtt 2x fejhallgatón. Ordenáré libabőr! Utálom az időt siettetni, mert sajnos telik az magától is elég gyorsan, de most alig várom november 1-jét.
Azért hívom őket 2016-osnak, mert 2016-ban hallhattuk őket (először) koncerteken. Amúgy a dalok elvileg 2008-asok, (koncert)lemezen pedig először 2019-ben jelentek meg.
NAKED Record Club is honoured (and incredibly excited!) to be releasing The Cure's 'Novembre', a gorgeous limited edition eco-vinyl 12" EP featuring two live recordings of brand new tracks 'And nothing is Forever' and 'I can never say goodbye'. Here's our latest news about the 1 October 2024 release.
In 2024 Robert Smith finally turned his mind to finishing one of the albums recorded in 2019. Mixing with Paul Corkett (Bloodflowers and longtime Cure FOH Sound), the songs chosen for the first release were finally completed in August. As an appetiser, a live 12” single Novembre: Live In France 2022, featuring new songs And Nothing Is Forever and I Can Never Say Goodbye was released October 1st to benefit Earthpercent. The Cure once again signed to Fiction Records for the much anticipated November 1st release of Songs Of A Lost World... and then...
Ma végre hivatalosan is megjelent az új The Cure dal, azAlone, amelyre a rajongók 16 hosszú éven át vártak. A szám azonban nem teljesen ismeretlen azok számára, akik követték a zenekar legutóbbi turnéját: 2022. október 6-án Rigában hangzott el először élőben, majd a turné során még több alkalommal is játszották. A dal hivatalos premierje ma, 13:00-kor volt a BBC 6 zenei csatornáján, és azonnal elérhetővé vált a főbb streaming platformokon, mint a Spotify, Apple Music, és Amazon Music. Szokatlan módon a hivatalos YouTube csatornán nemcsak angol nyelvű szöveges videó jelent meg, hanem spanyol és portugál változatok is.
Robert Smith, aki valaha termékeny zeneszerző volt, a 2006-os 4:13 Dream megjelenése óta mondhatni kreatív csendbe burkolózott. Bár azóta többször beszélt új anyagokról, és időnként élőben is játszott új dalokat, 2019-ben úgy nyilatkozott, hogy a munkája „nagyon-nagyon sötét és komor” lett, amivel nem tudott mit kezdeni – egészen mostanáig. Smith, aki az utóbbi években számos személyes tragédiát élt át - szülei és testvére halála mély nyomot hagyott rajta - ezt az albumot sokkal sötétebb hangulatúra tervezte, amit a korábbi albumok csörgős hangzásának elhagyása is tükröz. Elmondása szerint a veszteség és gyász tapasztalatai mélyen befolyásolták az új anyagot (https://indie88.com/robert-smith-explains-how-family-tragedy-influenced-dark-undertones-of-the-cures-new-album/)
Az új dal tökéletesen illeszkedik a The Cure ikonikus hangzásvilágába, hangulata hűen tükrözi az együttestől a kezdeti időkben megjelenő melankóliát és mélységet, amit Robert Smith gyakorlatilag egyáltalán nem változó hangja csak tovább fokoz. Ugyanakkor érezhető rajta az idő múlása és a tapasztalatok súlya. Az album, amelyen a dal szerepel, a Songs Of A Lost Worldcímet viseli, és 2024. november 1-jén jelenik meg, miután egy titokzatos promócióval elkezdték felvezetni. A cím már sejteti, hogy ez az album valószínűleg egy visszatekintés lesz a zenekar teljes életművére, egy sötét és melankolikus emlékút, amely során a múlt árnyait idézik meg. Ahogy hallgatjuk, mintha egy régi, elfeledett emléket hoznának elő a homályból – egy olyan érzést, amelyet egyszerre átitat a fájdalom és a szépség.
Bár a zenei elemzést ezúttal is meghagyjuk cureous.blog.hu szakértőjének, hiszen ő az, aki a legapróbb zenei részleteket is képes megragadni és elemezni, megjegyzendő, hogy az Alone hangzásvilága erősen visszavezet bennünket a Disintegration korszak melankolikus mélységeibe, amit a rajongók annyira szeretnek és hiányoltak az elmúlt év(tized)ekben. A zenekar három és fél percen át építi fel azt a baljós, mégis gyönyörű akkordfolyamot, amit impozáns középtempójú ütemek vezetnek be, mielőtt Robert Smith hangja felcsendülne az első szomorú sorokkal: „Ez minden dalunk vége, amit énekelünk.” A dobok hangja olyan, mintha Jason egy mély kút alján ülve dobolva vonszolná maga után a vastag, nehéz szintetizátordallamokat, miközben a háttérben fel-fel tűnik egy magasabb csilingelő, visszhangzó szólam, amitől a dal még sötétebb és mélyebb érzetet kelt. RS gyakran visszautasította, hogy a The Cure a goth zene királya lenne, de az Alone talán minden eddiginél jobban megtestesíti ezt a sötét, melankolikus világot. A RS szövegei és a zenei háttér együttesen egy olyan világot festenek le, amelyben a fájdalom és a magány uralkodik, ahogy a „dalunk vége” végérvényesen beköszönt.
Ahogy közeledik az új album megjelenése, a rajongók joggal várhatják, hogy a Songs Of A Lost World ismét elhozza számukra azt a mélységet és érzelmi intenzitást, amit a The Cure zenéjében mindig is megtaláltak.
A The Cure visszatérése a gyökerekhez
Smith új alkotását többek között a viktoriánus költő, Ernest Dowson inspirálta, különösen annak Dregs című verse, amelynek egyik sora – „Ez minden dalunk vége, amit énekelünk” – központi motívummá vált az Alone dalszövegében. A szöveg mélyen gyökerezik a magány és az elidegenedés témájában, amit a rajongók már jól ismerhetnek a The Cure korábbi munkáiból. A dal a veszteség és a gyász hangulatát tükrözi, és a hallgató is érezheti a szövegben azt az ürességet, amit Robert Smith megélt a közelmúltbeli személyes tragédiái során. A szövegben megjelenik a kérdés: mi marad, amikor minden és mindenki eltűnik körülöttünk? A magányos, üres érzést az univerzum végtelensége (elhalványuló csillagok) és az emberi élet törékenysége váltja ki, ami összekapcsolódik Smith személyes veszteségeivel és a létezés kérdéseivel.
Ez az értelmezés rávilágít arra, hogy a Alone nemcsak a zenekar visszatérését jelenti, hanem egyfajta introspektív utazást is, amely Robert Smith számára a gyászon keresztül vezetett. Az új dal mind zeneileg, mind szövegileg egy mély, érett alkotás, amely újra és újra megszólítja a hallgatókat, ahogy azt a The Cure mindig is tette.
Az album borítója, amely egy összetört kő szoborfejet ábrázol – Janez Pirnat Bagatelle (1975) című szobra alapján – szimbolikusan tükrözi a dalszöveg hangulatát: a törékenység, a veszteség és a rombolás képei keverednek benne. Ez a vizuális megjelenítés méltó kiegészítése a dalnak, amelyben Robert Smith ismét bebizonyítja, hogy a fájdalom és a szépség közötti vékony határvonalon képes mozogni, megteremtve azt a sötét univerzumot, amelyben a rajongók már évtizedek óta otthon érzik magukat.
Ennek fényében nem lepődöm meg, ha az Another Happy Birthday nem lesz rajta a lemezen (az A Boy I Never Knew-t is játszották élőben, aztán mégse adták ki). Cserébe nem elképzelhetetlen, hogy az ICNBtS ott lesz.
Most esett le, hogy az instrumentals nem az album ének nélküli változatára utal, hanem a végül dalszöveg nélkül maradt számokra. Tehát valószínűleg jól tudja a Spotify, hogy csak nyolc dal lesz az albumon... mivel a többihez Robert nem tudott szöveget írni, vagy legalábbis nem olyat, amivel végül elégedett lett volna. Ez lehet az (egyik) oka annak, hogy annyit csúszott a megjelenés, és hogy aránylag kevés új dalt játszottak a turnén. Tavaly még az It Can Never Be the Same-et is visszahozták ahelyett, hogy egy addig nem játszott új dalt emeltek volna be a setlistbe. (G pont a dalszöveghiányra tippelt, amikor a kérdés itt szóba került.)
Kibaszott jól szól ez a torzított basszgitár és időnként feltűnik a dalban a már-már védjegynek számító chimes is. (ehhez hasonló basszus effektezés a Lost-ban volt, amit nagyon bírok, csak kár hogy bántóan éles és hangos a jajveszékelés benne)
Azokat a '08-as és '16-os dalokat valószínűleg sose adják ki stúdióváltozatban.
A Robert által kezdetben emlegetett "másik, vidámabb" albumról nem is szólva.
Érdekes, hogy végül lecserélték az artworköt, de ez a fekete-fehér tényleg tetszetősre sikerült. A legutóbbi, fényképen alapuló albumborító a WMS-é volt, és szintén egy arcot/fejet ábrázolt.
ha 8 lesz akkor nem lesz kihasználva a cd adta lehetőség sem, azaz a 74 min. kár.
alone, endsong, nothing, i can never say goodbye, biztos. az it can never be the same jo lenne még, mert a többi 3 halovány: happy bday, a fragile, és a step ..
a boy i never knew, és a please come home viszont egy jó hangszereléssel beférne. talán a témába.
2x hallgattam meg, nagyon tetszik. Igazán Cure-os.
Az a karistoló, érces gitár fura benne. Azt szinte várom, hogy legyen öblösebb és egy szempillantással tartson is tovább, jobban teljesedjen ki. Így picit olyan, mintha valaki bekötött kézzel, kézmozgásában korlátozva :D játszotta volna fel
Más kérdés, ha meg öblösebb volna ez a sound, akkor még cure-osabb volna a a dal, de annyira, hogy tökéletesen hasonlítana egy másik Cure dalra, aminek viszont most nem jut eszembe, hogy melyik az és ettől mindjárt megbolondulok :D
