Sajnos a sarki fény nekünk nem jött össze március elején, pedig ez lett volna a NAGY CÉL, A klasszikus kört is bejártuk, igyekeztünk megnézni az észak-nyugati félszigeteket is, keleten pedig eljutottunk egészen Höfnig, néha reggel még nem tudtuk, éjjel hol fogunk aludni. Viszont sikerült igazi telet kifognunk, olykor egy óra alatt 40 centi hó is esett, egy ilyen napon reggel indultunk vissza Höfnből és délután négyre értünk Reykjavikba. Volt ahol a főúton a terepjárónkkal is elakadtunk, olyan is volt, hogy az út mentén egyetlen bóját sem láttunk, mert olyan rövid volt a látótávolság, néha az ablakon sem láttunk ki, annyira szakadt a hó. Hát, nem volt egy leányálom, de egész Izland annyira tetszett a csapatunknak, hogy még ilyen időt is bevállalva bármikor mennénk vissza.
Egy hetet voltunk, de az első és az utolsó elment az utazással. A társaság többi tagja már volt Izlandon, tehát volt egy kis helyismeret.
Reykjavík és Jokularson között jártunk a déli parton. A Golden Circle-ből a Blue Lagune maradt ki, helyette volt a Secret Lagune. Plusz még kelet felé ami belefért. A leginkább lélegzetelállító a Haifoss volt - ott izgultam, hogy minden rendben legyen, mert a lábnyomokat nézve esély volt, hogy csak tavasszal találnak ránk, ha valami bajunk esik ott:)
Háromszor láttunk sarki fényt, a második az nagyon nagy volt, mármint kiterjedésre, színesnek inkább csak zöld, néha bíbor. De így is csodás volt, nagyon aktív, változó, szuper alakzatokkal. Mögötte több hullócsillaggal.
Szia, Istvan Dobos! Én is hasonlóan gondolom, mint te. Tervezem, hogy kiutazom, nemcsak kirándulás, hanem kinnt élés céljából. Érdekelne, hogy azóta kaptál-e választ a kérdéseidre a fórumon, más felületen, vagy esetleg ismerősöktől. Előre is köszönöm a válaszokat! (másoktól is szívesen fogadom) :)
Valamikor réges-régen még az Aisec-nél Izlandon voltak a legjobb fizuk. Nyilván a válság rendesen odavágott, de ha jól hallom már normalizálódik a helyzet.
Van reális esély 2-3 évere kimenni és munkát találni helyi nyelvtudás nélkül?
Van erős magyar, hasonló lengyel és angol tudásom. Leginkább targoncáznék vagy sofőrködnék.
Átlagosból nem érdemes kiindulni. Idén már az első hó is leesett néhol (állítólag a fővárosban is láttak már havat, nemtom, csak a FB-on mintha olvastam volna) Tavaly ilyenkor meg szép idő volt. Én mindenképpen sok réteget vinnék, mintsem egy nagy vastagot.
Köszönöm a választ mindkettőtöknek, persze, tudom, hogy az időgép még mindig nem működik, csak hát októberre nem igazán láttam az átlagos hőmérséklet leírásában fagyot, inkább olyan 5 fok körüli hőmérsékletet, de aztán amikor a képekre kerestem, hát jókora jégcsapok is lógtak októberi képeken...
Valahonnan kerítenem kell akkor egy bélelt esőkabátot, mert pont az nincs :( Télikabátom meg több is van...
Nem, tapasztalata egész biztosan senkinek nincs a jövő hét utáni hét időjárását illetően. Hiszen ahhoz minimum időgéppel kellene rendelkezni.
De nekem nagyon bevált egy jobbfajta vízálló, de légáteresztő dzseki, és több thermopulcsi, meg a nadrág fölé egy esőnadrág, plusz az elengedhetetlen fülvédős sapkám. Süvítő szélben a tengeren is kiváló volt, nem fáztam. Réteges öltözködés a kulcsszó.
Amúgy én ezt az oldalt elmentettem a telómba. Az időjárás alapvető tendenciáit, alap-jellemzőit azért jól mutatja, DNy-Izlandra szól:
Szóval ez nem beillesztett foto, hanem a streetview "kibővítése", amivel tényleg be lehet járni szinte járhatatlan helyeket. Bár a sárga csík olyan, mint az autóutaknál, itt tuti nem mehettek autóval.
Izlandra készülők, vagy ott jártak figyelmét felhívom, hogy a Google Earth nemcsak pótolta eddigi mulasztását és bekamerázta az izlandi utak nagy részét, de sok helyen le is tért az utakról és bejárta a nevezetesebb helyeket, hogy csak párat említsek, a Geysir tavacskáit, a Gullfoss ösvényeit, vagy lementek (nem is értem hogyan) a Dettifoss keleti részén, nyilván már autó nélkül. Kellemes nosztalgiázást, vagy felkészülést!
En azert a teli Izlandot, plane a vastag, vattaszeru hoesest sajnaltam volna, ha kihagyjuk marcius elejen. Ugyan nehezkesen, de eljutottunk Hofnbe is, pedig volt olyan napunk, amikor 4-5 ora alatt 40-50 centi ho is esett fenyes nappal. Igaz, volt verofenyes napunk is, mikor jobb volt az ido, mint idehaza.Telen is varazslatos Izland, egy kis eso meg nem art meg. Izlandon barmikor barmilyen ido lehet, eshet, fujhat, havazhat, elore megjosolni nehez mi lesz. A fo, hogy jo jarganyod legyen es biztos vezetestechnikad.
Az időjárás felől érdeklődnék. Mennyire kemény a szeptember arrafelé? Érdemesebb inkább megvárni a következő nyarat, ha nem hóesésben szeretném látni Izlandot, vagy azért még vállalható?
Ejha! Ezt este áttanulmányozom, köszi! (bár szerintem itt is az ár lesz a bibi.)
Meg a stabil fotózás egy kompon (nagy tele, pár sec expó) hát az is egy szempont.
(Annyira megkopasztós utat nem akarok vállalni, mert 2017-ben tutira lehet menni az USA-ban, tehát ezért is csábító a "kevesebb, de biztosabb" eredmény Izlandon)
...valamint az is mérlegelendő, hogy mivel Izlandon nem teljes (de majdnem!) talán nem kap extra felárat az a hétvége. (Vagyis dehogynem, mert biztosan lesznek méregdrága hajóutak befelé délkeletnek.)
A kompra nem számítanék, hogy az pont a megfelelő időpontban a megfelelő helyen legyen, az kizárt.
Láttam Spitzbergákra szervezett utat is... annyi pénz még nem is volt egy összegben a kezemben... és az időjárás erősen kérdéses (valamit a lehetőség, hogy vészhelyzetben az ember gyorsan kocsiba pattan és arrébbmegy 50km-t, az nem nagyon játszik máshol, csak Izlandon) Tehát bármilyen bizarr is, de nekem most kivételesen a 99% lehet, hogy több, mint a 100%
Nem igaz, a kompon még van hely :-) Más kérdés, hogy speciális csomagot csináltak arra a hétre egy kisebb vagyonért. De a sima Koppenhága-Feröer repülőjegyek árát is az égbe emelték, valamint az Oslo-Longyearbyen jegyekét is (mert a Spitzbergák lesz a másik lakott hely, ahol teljes lesz a fogyatkozás).
A sarki fény is, de főképp az, hogy márc 20-án egy 99,6%-os napfogyatkozás lenne Izland délkeleti csücskében. Nem teljes, mert Feröeren lenne teljes, de időjárás szempontjából itt kicsit nagyobb az esély, ráadásul Feröerre helyet találni arra a napra már rég nem lehet.
Hát remélem is, hogy még tengernyi látnivaló vár rám ott!
5 nap valóban nagyon kevés, de akkor ezt tudtam kifizetni. (Jöhetnek még olyan idők, hogy ennyire sem futja majd...)
Valami laza kalkulációt készített valaki, hogy kb mennyivel olcsóbb egy egyénileg szervezett út, mint egy ilyen utazási irodás? (azonos tartalmat figyelembe véve) Jövő márciusra terveznék egy bő 1 hetet (többet munkahely-ügyileg sem lehet)